Az igék és igealakok szerepe a magyar szókincs bővülésében

A magyar szókincs bővülésében az igék és az igealakok azért töltenek be fontos szerepet, mert nemcsak cselekvést, történést, létezést vagy állapotot fejeznek ki, hanem toldalékaikkal a cselekvő személyére, számára, idejére, módjára és a cselekvés irányulására is utalhatnak.

A szókincs belső forrásból többek között szóképzéssel, szóösszetétellel, jelentésváltozással, ragszilárdulással, elvonással, mozaikszó-alkotással és köznevesüléssel bővül, miközben a külső forrásból származó jövevény- és idegen szavak más nyelvekkel való érintkezés révén kerülnek a magyar nyelvbe.

A szókészlet és a nyelv változása

A szókészlet a nyelv alapvető építőeleme. A nyelvek szókészlete hosszú idő alatt, korszakról korszakra alakul ki, növekszik. Egy nép életében bekövetkező változások az általa beszélt nyelv szókincsében tükröződnek legközvetlenebbül.

A szókincs bővülésének forrásai: belső keletkezéssel, vagyis szóteremtéssel, illetve meglévő elemek felhasználásával, például szóképzéssel és szóösszetétellel, vagy más nyelvekből való átvétellel.

A szókészlet változásának külső okai közé tartozik a környezet változása, az életmód változása és az új eszközök megismerése, míg a belső okok nyelvi természetű változások.

A belső és külső forrású változás a beszédben indul el, először kisebb közösség, majd szélesebb körök nyelvhasználatában jelenik meg. Régen ez ösztönösebb folyamat volt, ma a szótárak, a köznyelvi norma és a nyelvtan miatt szabályozottabban megy végbe. Egy újító egyéni szóhasználat akkor lesz nyelvi tény, ha az egész társadalomban elterjed.

Az ige helye a magyar nyelv rendszerében

Az ige cselekvést, történést, létezést vagy állapotot kifejező szófaj. Az ige a mondatban az állítmány szerepét tölti be. Kötelező és szabad bővítményei lehetnek a tárgy és a határozó.

Az ige toldaléka rámutat a cselekvő személyére, számára, a cselekvés idejére, módjára, és rámutathat a cselekvés irányulására. Azokat az igei toldalékokat, amelyek a cselekvő számát és személyét fejezik ki, igei személyragoknak nevezzük.

A magyar nyelv egyik sajátossága, hogy a ragozott ige gyakran magában foglalja azt is, hogy ki végzi az adott cselekvést vagy ki van valamely állapotban. Ezért a személyes névmás sok esetben elhagyható, miközben az igealak továbbra is egyértelműen utal a cselekvőre.

Az igealakok kifejezik a cselekvés módját és idejét, valamint a cselekvő számát és személyét. A cselekvés irányulása szerint megkülönböztetünk tárgyas és tárgyatlan igéket.

Igék és igealakok a szókincs bővülésében

A magyar szókincs történetében az igék különösen fontosak, mert a cselekvések, történések és állapotok megnevezésére szolgálnak, és új igék létrehozásának alapjául is állhatnak. Az igéből képzőkkel műveltető igét, visszaható igét, szenvedő igét, ható igét, gyakorító igét, mozzanatos igét és kezdő igét képezhetünk.

A szóképzés tudatos nyelvi tevékenység: meglévő nyelvi elemek összekapcsolása, amelynek több módja létezik. A képzők segítségével új jelentésű igék és más szófajú szavak hozhatók létre.

A honfoglalás idején körülbelül 50 elemi, többfunkciós képzőnk volt. Például a -d lehetett igeképző a mozog-mozdul kapcsolatban, kicsinyítő képző az Árpa-Árpád kapcsolatban, valamint településnév-képző a Szeg-Szeged kapcsolatban.

A képzőbokrok kialakulásakor elhalványul a képző jelentése, és így még egy képző csatlakozik hozzá. Ide tartozhat az eredeti képző megismétlése, a hasonló jelzésű képző, a más jelentésű képző, valamint a passzív és inaktív képző.

Az igekötő is jelentős szerepet tölthet be az igealakok és a szókincs alakulásában. Az igének lehet igekötője, amely megváltoztathatja az ige jelentését, tárgyatlan igéből tárgyast alkothat és gyakorító szerepű lehet.

Igéből képzett igék

A magyar nyelvben egy meglévő igéhez olyan képző kapcsolódhat, amely módosítja az ige jelentését vagy a cselekvés lefolyását. A cselekvés és a cselekvő viszonya alapján az ige lehet cselekvő, műveltető, szenvedő, visszaható vagy ható ige.

• Cselekvő ige: az alany maga végzi a cselekvést: megy.
• Műveltető ige: az alany mással végezteti a cselekvést: írat, mosat.
• Szenvedő ige: a más által végzett cselekvés az alanyra hat: adatik, kéretik.
• Visszaható ige: az alany által végzett cselekvés az alanyra irányul: fésülködik.
• Ható ige: lehetőséget vagy képességet fejez ki: mehet, láthat.

A cselekvés lefolyása szerint az ige lehet tartós ige, mozzanatos ige vagy gyakorító ige. A tartós ige huzamosabb lefolyású cselekvést jelöl, a mozzanatos ige egyszer megy végbe, a gyakorító ige pedig ismétlődő cselekvést fejez ki.

Az igenemek között megtalálható a cselekvő tárgyatlan, a cselekvő tárgyas, a műveltető, a visszaható, az állapotot kifejező tárgyatlan, a történést kifejező tárgyatlan és a szenvedő igenem.

Az állítmány igeneme meghatározza az ige kötelező bővítményeit, és ezzel a mondat szerkezetét is.

Az igeképzés és a jelentés differenciálódása

Az igeképzés révén azonos igetőből több, egymással összefüggő, mégis eltérő jelentésű igealak vagy új ige jöhet létre. A képzett igék pontosíthatják, hogy ki végez valamit, kire irányul a cselekvés, ismétlődik-e, elkezdődik-e, illetve lehetséges vagy megengedett-e.

Az igekötős igék jól szemléltetik, hogy a magyarban egyetlen ige jelentése többféle irányban bővülhet. A néz, átnéz és kinéz igealakok nem pusztán alakilag különböznek egymástól, hanem a cselekvés jelentése és irányulása is módosul.

Hasonló különbség figyelhető meg az ír, megír, illetve az olvas igék különböző alakjaiban. Az igekötő a cselekvés befejezettségére, irányára vagy eredményére is utalhat.

Tárgyas és tárgyatlan igék

A cselekvés irányulása szerint az igéknek két nagy csoportját különböztetjük meg aszerint, hogy az általuk kifejezett cselekvésnek van-e tárgya vagy nincs.

A tárgy az, amire a cselekvés irányul. Lehet kézzelfogható tárgy, de lehet személy vagy elvont fogalom is. Az olvasás tárgya például lehet könyv, újság, papírcédula, szöveg, vers, filmfelirat vagy SMS. A megpuszil tárgya általában személy, a megtanul igéé pedig elvont fogalom, például lecke vagy szöveg.

A tárgyra névmás is utalhat, például: engem, tiedet, azt, valamit, mindent. A tárgyat a -t tárgyragról ismerhetjük fel, amelynek -at, -ot, -et, -öt változata is van. Ezt nem szabad összekeverni a múlt idő jelével.

Azokat az igéket, amelyekhez nem lehet tárgyat kapcsolni, tárgyatlan igéknek nevezzük: esik, alszik, horkol, feláll, botorkál, nevet, megsértődik.

Nincs olyan dolog, amelyet aludni, esni vagy horkolni lehetne. Viszont az átalszik, végighorkol, kinevet, megsért, kimond igék tárgyasak: átalussza a napot, végighorkol egy egész éjszakát, kineveti a padtársát, megsérti magát, kimondja a megoldást.

A tárgyatlan igéket csak egyféleképpen tudjuk ragozni: járkálok, járkálsz, járkál, járkálunk, járkáltok, járkálnak. Ezt általános ragozásnak hívjuk.

A tárgyas igéknek az általános ragozáson kívül van egy másik ragozása is: átalszik egy teljes napot - átalussza a napot, illetve összetöri magát - összetör valamit. Az átalussza és az összetöri igealakok a határozott ragozáshoz tartoznak.

Alanyi vagy általános ragozás

Az igéket kétféleképpen tudjuk ragozni. Az egyik módja az alanyi ragozás, a másik pedig a tárgyas ragozás. Az alanyi ragozást másképpen általános ragozásnak, a tárgyas ragozást pedig határozott ragozásnak is nevezzük.

Az alanyi ragozás azt jelenti, hogy az igéhez olyan ragot teszünk, amely az alany számát és személyét fejezi ki. Például: Én olvasok.

Az olvasok szóban a -k rag fejezi ki, hogy a cselekvést egyes számú és első személyű alany végzi, vagyis én.

Az általános ragozás csak az alany számát és személyét mutatja meg. Két alapvető esetben használjuk: ha az igének nincs tárgya, például forgok, mosolyogsz, pattognak, és ha az igének van tárgya, viszont az határozatlan, például ütöget egy labdát, megnézek valamit, főzöl vacsorát.

Tárgyatlan igék és határozatlan tárgy esetén az igeragozás alanyi. Az általános ragozás személyragjai a következők:

Tárgyas vagy határozott ragozás

Ha egy ige tárgyasan van ragozva, az azt jelenti, hogy a rag megjelöli az alany számát és személyét, valamint egy határozott tárgyra is utalást tesz.

Például: Én írom. Az írom szóban az -m rag kifejezi, hogy az alany egyes számú és első személyű, valamint arra is utal, hogy a cselekvés egy meghatározott tárgyra irányul: Én írom a könyvet.

A magyar nyelv sajátossága, hogy a tárgyas igéket sajátos módon ragozzuk, ha határozott tárgyat kapcsolunk hozzájuk. Például: valaki írja a levelet, vagyis nem általában egy levelet, hanem egy bizonyos levelet; nézi őt vagy őket; megnézem azt vagy azokat.

A tárgyas ragozás személyragjai a következők: -m; -d; -ja, -i; -juk, -jük; -játok, -itek; -ják, -ik, például: látom, látod, látja, látjuk, látjátok, látják.

Az általános és a határozott ragozás jelentéskülönbsége

A kétféle ragozás különbsége kezdetben nehéz lehet, mert ugyanaz az ige eltérő igealakban jelenhet meg. A jelentés megértésében az segít, ha megvizsgáljuk, hogy az igealakhoz a valamit vagy az azt tárgy illik-e.

A visszaküld igealakhoz a valamit illik, az azt nem, ezért általános ragozású. A visszaküldjük viszont az azt tárggyal működik, ezért határozott ragozású.

A visszatér egyik tárgyat sem tűri meg maga mellett, mert ennek az igének nem lehet tárgya, tehát biztosan általános ragozású.

Az általános ragozást első és második személyű tárgynál, valamint általános névmási tárgynál is használjuk: látnak téged, látnak engem, látnak mindent.

A határozott ragozás speciális ragozási sor, amelyet kizárólag harmadik személyű, határozott tárgy esetében használhatunk, például: nézzük a tévét.

Határozott tárgy és tárgyas ragozás

Határozott tárgyról akkor beszélünk, amikor a tárgy tulajdonnév, vagy a névelője határozott: A gonosz boszorkány elvarázsolta Hófehérkét. Hófehérke megette a mérgezett almát.

Az -ik-re végződő kérdő névmásoknak és a mutató névmásoknak szintén a tárgyas ragozás a vonzatuk: Az almák közül melyiket ette meg Hófehérke? Ezeket itt nem is látta?

Az igét tárgyas ragozásban kell használni akkor is, ha a tárgy mellékmondatként szerepel: A törpék nem tudják, hogy Hófehérke még fel fog ébredni.

Ezzel szemben a határozatlan tárgy a rendes, vagyis alanyi ragozást igényli. A tárgy akkor is határozatlannak számít, ha egy szokásos, nem -ik-re végződő kérdőszóból vagy határozatlan névmásból áll: Előtte almát evett. Sajnos egy mérgezettet választott. Kit siratnak a törpék? Mert mást nem tehetnek.

Az igeidők és az igealakok

Az igealakok egyik fontos feladata a cselekvés idejének kifejezése. A magyar kijelentő módban mindhárom igeidőt használhatjuk.

• Jelen idő: jele nincs: megyek.
• Múlt idő: jele -t, -tt: mentem.
• Jövő idő: a főnévi igenév és a fog ige ragozott alakjának kapcsolata: menni fogok.

Jelen időben a cselekvés és a közlés ideje egybeesik, vagy az ige általános érvényű megállapítást fejez ki. Múlt időben a közléshez képest korábban végbement cselekvésről beszélünk, jövő időben pedig a beszéd pillanata után bekövetkező cselekvést jelöljük.

A feltételes módú igéknek csak jelen és múlt idejük van. A jelen idejű alak utalhat a jövő időre is. A feltételes mód jele: -na, -ne, -ná, -né, például: mennék. A múlt idő képzése múlt idejű ragozott ige és a volna kapcsolata: mentem volna.

A felszólító mód a cselekvésre adott utasítást, illetve tiltást fejezi ki. A felszólító módnak csak jelen ideje van, jele a -j: menj.

Az igealakok és a mondat szerkezete

Az ige alakja nem csupán a cselekvés idejét és módját jelölheti, hanem azt is meghatározhatja, milyen bővítmények kapcsolódhatnak hozzá. A tárgyas igealak határozott tárgyat kívánhat, míg az alanyi ragozás tárgyatlan ige vagy határozatlan tárgy mellett állhat.

Az állítmány igeneme meghatározza az ige kötelező bővítményeit, és ezzel a mondat szerkezetét is. A műveltető, szenvedő, visszaható és ható igék más-más viszonyt fejeznek ki a cselekvő, a cselekvés és a cselekvésben érintett szereplő között.

A magyar igealakok tehát a mondat jelentésének több összetevőjét egyszerre hordozhatják: megmutathatják a cselekvő személyét és számát, a cselekvés idejét és módját, a cselekvés irányulását, a tárgy meghatározottságát, valamint a cselekvő és a cselekvés viszonyát.

Az igék szerepe az ősi magyar szókincsben

A magyar nyelv ősi finnugor alapszókincse viszonylag kis réteg, de a belső szóteremtés erősebb, így a mai magyar nyelv legnagyobbrészt magyar szavakból áll, és csak kevés benne a jövevény- vagy idegen szó.

Az ősi örökség az uráli, finnugor és ugor korból maradt fenn. A finnugor korból mintegy 700 ősi szóelem, az uráli és az ugor korból körülbelül 70-70 szóelem származik.

Az ősi örökségben jelentős helyet foglalnak el az igék, különösen a leggyakrabban használt mediális és cselekvő igék:

• van, lesz, marad, él, hal, szül;
• megy, áll, alszik, iszik, lát, játszik;
• ad, visz, hagy, fon, köt, varr, mos.

Az ősi szókincsben szerepelnek testrészeket jelölő főnevek, rokonsági kifejezések, vallási kifejezések, tulajdonságot jelölő melléknevek, mennyiséget kifejező szavak és névmások is.

Jövevényszavak és idegen szavak

A magyar nép történelme során számos idegen néppel és nyelvvel érintkezett, és ez nyomot hagyott a szókincsben is. A történelem során találkozó népek nyelvei érintkeznek egymással, ennek során szavak kerülnek át egyik nyelvből a másikba, majd lassan meghonosodnak.

A jövevényszavak a vándorlás és együttélés során átvett szavak, amelyek hangrendileg illeszkedtek a magyar nyelvhez, meghonosodtak, és ma már nem érezzük őket idegennek.

A jövevényszavak és az idegen szavak között nem mindig egyértelmű a határ. Mindkettő idegen eredetű lehet, és idegen hangzású elemeket tartalmazhat, de beilleszthetők a magyar nyelvtani rendszerbe. Azok válnak idegen szóból jövevényszóvá, amelyeknek nincs magyar megfelelőjük, és tartósan beépülnek a nyelvbe.

A magyar nyelv a honfoglalás előtt török népekkel is érintkezett. Az átvett szavak műveltségváltást tükröznek, és az állattartás, a mezőgazdaság, a lakóhely és a berendezés, a társadalmi élet, valamint a szellemi tevékenység fogalomköréhez kapcsolódnak.

A szlávokkal való érintkezés a honfoglalás előttől körülbelül napjainkig tartott, és több ezer kölcsönszó került a magyar nyelvbe. A korai németből átvett szavak városokkal, kereskedelemmel, a főúri társaság nyelvhasználatával, az étkezéssel, a katonai nyelvhasználattal és a kultúrnövényzettel kapcsolatosak.

A latin jövevényszavak a középkori latinból kerültek a magyarba. Sok közöttük az egyházi körökhöz, az iskolai élethez, a tudományhoz, az orvosláshoz és a hónapnevekhez kapcsolódó szó.

Az újlatin kapcsolatok között francia szavak találhatók a XVIII-XIX. századból, valamint olasz jövevényszavak, amelyek többek között katonai, színházi, zenei és kereskedelmi jelentéskörhöz tartoznak.

Igék átvétele más nyelvekből

Az idegen nyelvekből nemcsak főnevek és melléknevek kerülhetnek a magyarba, hanem igék és igetövek is. Az átvett ige a magyar nyelvben rendszerint magyar toldalékokat kap, és az alanyi vagy tárgyas ragozás szabályai szerint viselkedik.

Az igei személyragok és az igekötők segítségével az idegen eredetű igető is beilleszkedhet a magyar mondatszerkezetbe. A magyar nyelvtani rendszerbe való beépülés azt eredményezi, hogy az átvett elem újabb igealakok létrehozásának alapjává válhat.

A nyelvtanilag még nem teljesen beilleszkedett szavak közé tartoznak például az cyber-, web, login és pendrive típusú idegen elemek.

Nemzetközi szavak és jelentéskörök

A nemzetközi műveltségszavak a nagy világnyelvek közvetítésével kerülnek több nyelvbe, elsősorban a tudományos körökben. Forrásuk általában a görög és a latin.

A nemzetközi vándorszavak a régi kultúrák elemeit nevezik meg, és több nyelvben hasonló formában jelennek meg.

Magyar szavak más nyelvekben is meghonosodtak, például: kocsi, gulyás, bacon, betyár, paprika, csárda, hajdú, huszár.

A szóképzés egyéb belső módjai

A szókincs nemcsak igeképzéssel, hanem több más belső szóalkotási eljárással is bővül. A szóteremtés ösztönös nyelvi tevékenység: egy hangsor önálló jelentést kap, például indulatszavak és hangulatszavak esetében.

A jelentésfejlődés során a nyelvi elemek a gyakori együtthasználat következtében jelentésváltozáson mennek keresztül.

A szóösszetétel alá- vagy mellérendelő szintagmatikus kapcsolat. Alárendelő összetétel például az alanyi alárendelésű napsütötte és a tárgyi alárendelésű favágó. A mellérendelő összetételek lehetnek kapcsolatosak, például búbánat, vagy ellentétesek, például jöttment.

A ragszilárdulás a határozók kialakulásának jellegzetes módja. A tő és a rag kapcsolata idővel elhomályosul, és olyan szorossá válik, hogy a nyelvérzék alapszónak érzi a korábban ragozott szót, például: táv-ol-ról.

Elvonáskor a nyelvérzék egy-egy tőszó végét képzőként értelmezi, és leválasztásával új szót hoz létre. Ez a negatív szóképzés, például a perel-per kapcsolat.

A szókincs mozaikszavak alkotásával, valamint köznévvé és tulajdonnévvé válással is bővül.

A szókincs rétegei és az igehasználat

A jelenkori, szinkrón nyelvi helyzetben a szókészlet rétegződését több tényező alakítja: a területiség, a társadalmiság, a témakör, a kommunikáció módja, a nyelvi magatartás, az életkor és a gyakoriság.

Szavaink nagy részét közömbös, kötöttség nélküli módon használjuk. Emellett megkülönböztethetünk irodalmi nyelvet, nyelvjárásokat, szaknyelveket, tudományos és művészeti nyelvet, politikai nyelvhasználatot, hivatalos nyelvet, divatnyelvet, diáknyelvet, társalgási nyelvet, közéleti nyelvet, ifjúsági nyelvet és családi nyelvet.

Az idiolektus vagy szavajárás az egyénre jellemző nyelvhasználat, amelyet kedvelt kifejezések, szólások, szerkezetek és szövegtípusok jellemeznek.

A familiáris, családi nyelvhasználatban a gyermek első próbálkozásai, tévesztései és szófordulatai is a szókincs részévé válhatnak.

A szociolektus társadalmi nyelvváltozat. A nyelvhasználatot meghatározhatja a foglalkozás, a munkahely, a kortárscsoport, a szabadidős tevékenység és a nem. Ide sorolandó a hobbi- és sportnyelv, a politikai nyelvhasználat, a divatnyelv, az ifjúsági és diáknyelv.

A zsargon a legszűkebb szakmai nyelv, amelyben sok az idegen nyelvi elem, az argó pedig a tolvajnyelv.

A történeti változásokra utaló tényezők között élőnyelvi szavakat, archaizmusokat, neologizmusokat és feltűnő neologizmusokat, például idegen szavakat találunk.

Az igealakok változatossága a magyar nyelvben

A magyar nyelvben az igealakok változatosságát nemcsak az igető, hanem a toldalékok, az igekötők, a ragozás, az igeidő, az igemód, az igenem és a tárgy meghatározottsága is alakítja.

Az olvasok és az olvasom alak ugyanahhoz az igetőhöz kapcsolódik, mégis más jelentésviszonyt fejez ki. Az első alak az alany számát és személyét jelöli, a második pedig egy határozott tárgyra is utal.

Ugyanez figyelhető meg az írok és az írom, illetve a nézek és a nézem típusú alakpárokban. A ragozás megválasztása ezért a mondat jelentését és a beszélő szándékát is befolyásolja.

A magyarul tanulóknak sokszor gondot okoz a kétféle ragozás, és gyakran felcserélik őket. A helyes alak kiválasztásához meg kell vizsgálni, hogy van-e tárgy, a tárgy határozott vagy határozatlan-e, illetve az ige egyáltalán bővíthető-e tárggyal.

Az ige szerepe a gyermek szókincsének fejlődésében

A szókincs korai alakulásával kapcsolatban számos olyan középponti kérdés bontakozik ki, amely nem pusztán a szókincs fejlődését, hanem az egész pszicholingvisztikát érinti.

A modern pszicholingvisztika megjelenésekor, a hatvanas években sokáig lenézték a hagyományos szókincsvizsgálatokat. Úgy gondolták, hogy azok valamiféle elmaradott, szóközpontú és tapasztalat-centrikus felfogást képviselnek a nyelvtan- és önfejlődés-központú, modernnek tartott felfogással szemben.

Ma már azonban tudjuk, hogy maguknak az első szavaknak a kialakulása önmagában a gyermeki önfejlődés nagyon különös szervező elveit állítja előtérbe.

A korai szókincset elemezve két érdekes sajátosságot figyelhetünk meg. Az egyik a szókincs tartalmával kapcsolatban természetes és kézenfekvő: a gyermekek első szavai olyasmikre vonatkoznak, amelyek a napi életükben központi szerepet játszanak.

A szülők neve, a jellegzetes játékok neve, valamint a gondozással és táplálással kapcsolatos cselekvésekre történő utalások állnak előtérben.

Ezen belül azonban igen határozott főnévi torzítás figyelhető meg. Általában igaz, hogy minden nyelvet elsajátító gyermeknél az első szakaszban a főnevek száma az igék és a melléknevek számát sokszorosan felülmúlja.

Ez különösen igaz a második életév második felében bekövetkező szókincsrobbanást követően. A gyermek ekkor egyre több dolgot és személyt nevez meg, majd a cselekvések, történések és állapotok kifejezésére szolgáló igék is nagyobb szerepet kapnak.

Karl és Charlotte Bühler írták le először 1918-ban azt a meglepő fordulatot a gyermek nyelvi fejlődésében, amikor a gyermek mintegy felfedezi, hogy mindennek neve van.

Ettől kezdve sokszorosára nő a szókincs elsajátítási sebessége, és meglehetősen hosszú időn keresztül naponta több tucat új szó jelenik meg a gyermek beszédében.

Az igealakok elsajátítása és a jelentés megértése

A gyermek a magyar nyelvben nem elszigetelt szótöveket tanul meg, hanem fokozatosan sajátítja el a toldalékok és a mondatszerkezetek rendszerét is. Az igealakok megtanulásakor összekapcsolja a cselekvést a cselekvővel, a cselekvés idejével és azzal, hogy a cselekvés mire irányul.

A ragozott igealakok használata ezért a magyar nyelv elsajátításának fontos része. A gyermeknek fel kell ismernie, hogy a személyrag az alanyt jelölheti, a tárgyas ragozás pedig egy meghatározott tárgy jelenlétére utalhat.

Az igealakok jelentésének megértése a szókincs bővülésével párhuzamosan fejlődik. A gyermek először gyakran egy-egy egész mondatszerű alakot használ, majd fokozatosan különíti el az igetövet, a személyragot, az igekötőt és az egyéb toldalékokat.

Így az igealakok nemcsak új szavak megtanulását jelentik, hanem a magyar nyelv jelentés- és nyelvtani rendszerének fokozatos felfedezését is.

Az igealakok tanulmányozásának fő szempontjai

Az igealakok elemzésekor először azt kell megvizsgálni, hogy az ige cselekvést, történést, létezést vagy állapotot fejez-e ki. Ezután megállapítható, hogy tárgyas vagy tárgyatlan igéről van-e szó.

A következő lépés annak eldöntése, hogy az alak alanyi vagy tárgyas ragozású-e. Ehhez meg kell vizsgálni az alany számát és személyét, valamint azt, hogy a tárgy határozott, határozatlan vagy hiányzik-e.

Ezután az igeidő, az igemód, az igenem, az igekötő és a cselekvés lefolyása is meghatározható. Az elemzés így megmutatja, hogyan kapcsolódik össze az igealakban a szókincs és a nyelvtan.

1. Az ige jelentésének meghatározása.
2. A tárgyas vagy tárgyatlan jelleg megállapítása.
3. Az alanyi vagy tárgyas ragozás felismerése.
4. Az alany számának és személyének azonosítása.
5. A tárgy határozottságának vizsgálata.
6. Az igeidő és az igemód meghatározása.
7. Az igenem, az igekötő és a cselekvés lefolyásának elemzése.

Az igealakok rendszerének ismerete segít megérteni, hogyan képes a magyar nyelv kevés alapvető szóelem felhasználásával sokféle jelentést és mondatbeli viszonyt kifejezni.

tags: #igek #el #hal #megy #szokincs #bovules