Az igét a magyarban az alábbi kategóriák szerint ragozzuk: személy, szám, határozottság, idő és mód. A személy kategória az ’1. személy’, ’2. személy’, ’3. személy’ morfémákat (morfológiai tulajdonságokat), a szám kategória az ’egyes szám’ és ’többes szám’ morfémákat, a határozottság kategóriája a ’tárgyas (határozott tárgyú)’ és ’alanyi (határozatlan tárgyú, általános)’ morfémákat, az idő a ’jelen idő’ és ’múlt idő’ morfémákat, végül a mód kategória a ’kijelentő mód’, ’feltételes mód’ és ’felszólító mód’ morfémákat tartalmazza.
A paradigma felépítése és viszonyítási rendszere
Az igének e morfémák szerinti toldalékolásával jön létre az igei paradigma. Az igei paradigma ezek szerint az alábbi alakokat tartalmazza: jelen idő általános ragozás, jelen idő tárgyas ragozás, múlt idő általános ragozás, múlt idő tárgyas ragozás, feltételes jelen általános ragozás, feltételes jelen tárgyas ragozás, felszólító mód általános ragozás, felszólító mód tárgyas ragozás. A főnévhez hasonlóan ebben az esetben is azt mondhatjuk, hogy egy adott ige összes szóalakjai alkotják ennek az igének a paradigmáját. Az egyes kategóriák külön-külön is meghatározhatnak egy-egy paradigmát, pl. a tárgyatlan igék jelen idejű alakjai is paradigmát alkotnak. Hasonlóképpen paradigmává szerveződnek a tárgyas igék jelen idejű általános ragozású alakjai. Ha az utóbbiakat mikroparadigmának nevezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az igei paradigma (a ’makroparadigma’) mikroparadigmákból tevődik össze.
A magyar nyelv és az igeidők kapcsolata
A Strukturális magyar nyelvtan 3. kötete a magyar alaktant tárgyalja. A magyar alaktan rendkívül gazdag, és számos, elméletileg is érdekes kérdést vet fel. Tudott dolog, hogy az alaktan és a mondattan bonyolultsági foka között fordított viszony áll fenn: minél bonyolultabb valamely nyelv mondattana, annál szegényebb alaktana, és minél gazdagabb alaktana, annál egyszerűbb mondattana. A magyar nyelv is sok olyan szerkezeti tulajdonságot kódol morfológiailag, amelyet más nyelv szintaktikailag fejez ki. A Strukturális magyar nyelvtan korábbi köteteihez hasonlóan az alaktani kötet is arra törekszik, hogy egy adott elméleti keretben részletesen bemutassa a magyar alaktan legfontosabb sajátosságait. Az elméleti tárgyalás nagyszámú, empirikusan is új megfigyelést tett lehetővé. A kötetet ezért az is haszonnal forgathatja, akit az elméleti kérdésfeltevések kevésbé érdekelnek.
Az igeidők és az igemódok részletes áttekintése
A magyar igeidők kapcsán fontos megérteni, hogy az igemódok és az idő fogalma kölcsönhatásban állnak. A kijelentő mód például a cselekvés valóban megtörténik, és a kijelentő módban mindhárom igeidőt használhatjuk. A feltételes mód: a cselekvés feltételhez van kötve, és a feltételes módú igéknek csak jelen és múlt idejük van. A jelen idejű alak utalhat a jövő időre is. A jelenségek időbeliségére vonatkozó megközelítés magában foglalja az időhatározókat és egyéb kifejezéseket, amelyek pontosítják a cselekmény idejét. A beálló melléknévi igenév képzőjében (-andó/-endő) még megfigyelhetjük a mára már kiveszett egykori jövőidő jelét (-nd).
Jellegzetes, hogy a jelen idő jele a magyarban mindig testetlen morféma (jele: Ø), a múlt időé a -t/-tt, például vár + t + am. A magyarban a jövőidő kifejezésére gyakran a jelen idejű igeragozást és időhatározókat vagy a -ni képzetet használják, például moziba megyek holnap vagy moziba fogok menni. A ragozott igéken, illetve az igék különböző idejű alakváltozataiban kívül összetétellel, azaz segédigékkel is utalhatunk az időre. A "fog" segédige és a főnévi igenév képzése lehetővé teszi a jövő kifejezését időhatározók nélkül is.
Az igeidők történeti és nyelvészeti kitekintése
Az időt kifejező segédigék különféle nyelvekből fejlődtek ki. Bizonyos nyelvekben a létige (van) és a birtoklást kifejező ige kerül előtérbe a múlt kifejezésére. A magyarban a jövőidő gyakran jelen idővel és időhatározókkal jelzett, míg a segédigés megvalósítás esete is létezik. A középkori és újkori magyar nem csak a jelen és a múlt különbségét használta ki, hanem a befejezettség és a tartósság különbségeit is rögzítette az igeidőkben, például a befejezett és befejezetlen alakok megkülönböztetésével. A latin és görög példák más nyelvekre mutatnak rá, hogy az igemódok és az igeidők összefüggései változatosak lehetnek, és a nyelvek között eltérőek a konstrukciók.
Az igeidők bonyodalmai a Galaxis útikalauz stopposoknak című művet is megidézik a példák között, ahol az igeidő és aspektus összefüggései tárgyalásra kerülnek. A különféle nyelvek dióhéjban: a magyarban az igeidőket szintetikus alakok és analitikus (segédigés) alakok is kifejezik. A magyarban jelen idő és múlt idő két valódi igeidő; a jövő idő kifejezésére általában jelen idő vagy a segédigék által történik. A kötőmód és felszólító mód példáit a különböző nyelvekben látjuk, például franciában és románban, ahol a kötőmód több személyre is kiterjedhet, és a múlt ideji alakok is előfordulhatnak speciális konstrukciókban.
