A cikk tárgyát képezi az orvosi szaknyelv használata a beteg és a hozzátartozók bevonásában, illetve a dokumentációban megjelenő nyelvi és kommunikációs jellegzetességek vizsgálata. A vita középpontjában az áll, hogy fontos-e a beteg lelkével is foglalkozni és hogyan szolgálja ez a tájékoztatás a kezelés hatékonyságát.
Partnerként kezelt beteg és világos tájékoztatás
Az "erősen elhízott, javított fogazatú, korának megfelelő szellemi épségű" páciens számára elidegenítő lehet ez a róla szóló leírás, s megnehezíti kapcsolatát is az orvossal - írta a vitaindítót tartó dr. Sándor Judit, jogász, bioetikus. A legjobb esetben is csak egy „közepesen táplált nőbeteg" lehetünk - mondta a CEU professzora, aki szerint, ha az orvos valódi partnerként kezelné a betegeket és nem csak „lepapírozná" az esetet, rájöhetne, hogy valójában a tájékoztatás, a beteggel való kommunikáció a kezelés talán legfontosabb, legérdekesebb része. A szakember ellenkező példákat is felsorolt, ahol a kórházban egy megalázó beszólás vagy egy kórlapra írt rideg megjegyzés tragédiához is vezetett. Dr. Sándor Judit arra is példát hozott, hogy nem mindegy, a tájékoztatásnál mire teszik a hangsúlyt.
Elmesélte, hogy egy csoport medikust megkérdeztek: egy 90 százalékban eredményes kezelést elvállalnának-e egy adott betegségnél. A válasz egyöntetű igen volt. Egy másik csoporttól azt kérdezték, elvállalnának egy kezelést egy adott betegségnél, ha az 10 százalékban súlyos mellékhatásokkal jár. A legjobban talán akkor derül ki, hogy orvosnak és betegek mennyire fontos értenie egymást, amikor a halált kell kommunikálni. Erről beszélt Gaal Ilona újságíró, a Magyar Hospice Alapítvány programvezetője. Tapasztalata szerint fontos a fokozatos tájékoztatás, hogy a beteg felfogja, megértse, mi történik vele. Fel kell készíteni a végre, el kell magyarázni milyen teendői lehetnek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hozzátartozókat méltatlanul csak mellékszereplőnek tartják, pedig sok esetben rengeteget segíthetnek.
Az orvos-beteg kapcsolathoz szükséges szakmai tudás és kommunikációs prioritások
Nem értett teljesen egyet az orvos-beteg kommunikáció fontossági sorrendjében dr. Szathmári Miklós, aki úgy vélte mégis csak az orvosi szaktudást kellene az első helyre tenni. A Semmelweis Egyetem tanszékvezető professzora szerint egyébként Magyarországon az orvos-beteg kapcsolat az amerikai, illetve a nyugat-európai országokhoz képest kifejezetten jó, igaz a korábbiakhoz képest romlik. A professzor szintén külföldi kutatásra hivatkozva mondta, hogy nehéz úgy tájékoztatni, hogy tudható a betegek vajmi keveset jegyeznek meg az elhangzottakból. A felmérés szerint ugyanis, mire egy beteg leért egy emeletes egészségügyi intézmény kapujához, már 55-60 százalékát elfelejtette annak, amit az orvossal megbeszélt, például, hogy otthon mik a teendői, hogy hányszor milyen gyógyszert vegyen be.
A hozzátartozókkal kapcsolatban pedig dr. Több hozzászóló után Csehák Judit egykori egészségügyi miniszter is felszólalt. Azért a jelző, mert mint mondta: hiába a szakmai tapasztalat, a kiterjedt kapcsolatrendszer, sehol nem hagyhatja magára hozzátartozóját, mindenhová vele kell mennie, mert elveszne az információk kavalkádjában. Zárásként a hospice programvezetője jó példaként elmondta, hogy vannak orvosok, akik nem tartják ördögtől valónak az internetet, amely megfelelő irányítással segítheti a betegek tájékozódását. A professzor szerint is kölcsönös érdek, hogy jó legyen a viszony betegek és orvosok között, akikről tudni kell: "nem istenek". Dr. Sándor Judit szerint imindkét félnek segítség lehet a partnerség, mert a beteg is sokat segíthet az orvosnak. Például abban, hogy az orvos rájöjjön nem is olyan rossz dolog lemondani az istenségről.
Dokumentáció, szaknyelvi elemek és érthető kommunikáció
Betegként számos lelet, ambuláns lap, zárójelentés, orvosi feljegyzés kerül a kezünkbe. Megőrzésre, továbbításra bízzák ránk őket. Ki ne lenne kíváncsi a tartalmukra? Ám, laikusként többnyire csak elolvasni tudjuk ezeket, értelmezni egyre kevésbé. Az orvosi papírjainkat böngészve rövidítésekkel, kihagyásokkal, kódszerű számokkal, latin szakszavakkal és szakzsargonnal találkozhatunk. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy ne érezzük sértve magunkat, ha a dokumentációban személyes utalásokkal találkozunk. Ilyen például az elhízásra, az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, idegállapotra (például depresszióra), vagy akár hiányos fogazatra stb. vonatkozó leírás. Ezeket írásban látni talán kínos, de a szervezet állapotának felméréséhez és a megfelelő terápia kiválasztásához szükséges tények.
A legjobb tehát, ha valódi szakértő segítsége nélkül a laikus beteg meg sem nézi ezeket a dokumentumokat, ha pedig mégsem állja meg, erős fenntartással kezeli az első olvasat értelmezését. Ha valami aggasztja, a leghelyesebb, ha ismerősök, betegtársak és az internet faggatása helyett szakemberhez - elsősorban az esetet legjobban ismerő kezelőorvoshoz - fordulunk felvilágosításért. A legtöbb stresszt a betegeknek az okozza, amikor a laboratóriumi vagy radiológiai (röntgen, CT, MRI) vizsgálatok eredményeit olvassák. Pedig orvosi képzettség nélkül majdnem lehetetlen ezeket értelmezni. A laboratóriumi eredmények melletti referenciaértékek, + és - jelek persze irányadóak, de az eltérések valódi fontosságát, súlyát az aggódó betegek hajlamosak túlértékelni.
Tájékoztatás és hozzátartozók részvétele
A képalkotó diagnosztika kóros vizsgálati eredményei sem ritkák, de ezek nagy része is vonatkozhat ártalmatlan rendellenességekre, a szokásostól valamiben eltérő, ám panaszt, problémát nem okozó elváltozásokra. A speciális szakzsargon és szokatlan nyelvezet azonban esetleg ritka és halálos betegségek képzetét keltheti. Egy laikust például kirázza a hideg a „képlet” szó láttán, pedig az is ezerféle lehet a legártalmatlanabb zsírcsomótól vagy gyulladásos hegtől kezdve a magukban is sokféle daganatokig. Így az ilyen leletek értelmezésével jobb nem kísérletezni „házilag”, helyette tegye fel mielőbb az orvosának a felmerülő kérdéseket!
A hozzátartozók bevonása a gyógyításba sok esetben jelentős segítség lehet, és a jó kommunikáció alapja a kölcsönös bizalom. A hospice és gyógyítási gyakorlatokban kiemelt szerepet kap a fokozatos információ-átadás és a hozzátartozók aktív részvétele, amely megkönnyíti a beteg életvégével járó feladatok intézését. Ugyanakkor a beteg és orvos közötti egyenlő partnerség megközelítése nem megy végbe automatikusan: mindkét fél számára szükséges a nyílt és érthető kommunikáció, amely csökkenti a félreértéseket és támogatja a döntéshozatalt.
Összességében a nyelvhasználatnak és a kommunikációs formáknak kulcsszerepe van a betegekkel való kapcsolatteremtésben és a hozzátartozók bevonásában. A beteg-orvos partnerkapcsolat fejlődése pedig nem csak a személyes interakciók minőségétől függ, hanem attól is, hogy a dokumentáció hogyan segíti elő a követhetőséget és a tájékoztatás megértését a mindennapi gyakorlatban.