Európa legnagyobb könyvesboltjában bolyongva - és ezt szó szerint értem, ugyanis a londoni Piccadilly csomóponthoz közeli Waterstones Európa legnagyobb könyvesboltja - tizenhárom kilométeren és hat emeleten keresztül sétáltam a könyvespolcok között. Több órába telt, mire bejártam az egész boltot, és a jógázástól kezdve a klasszikusokon át a filmtörténelmen keresztül minden témában találtam könyvet, ráadásul nem is egy-két kötetet, hanem sokszor egész polcnyit. Így az sem csoda, hogy magyar szerzők könyveiből is bőven akadt választék.
Nemrég annak jártam utána, hogyan fogadták a britek Harry herceg memoárját Londonban, most pedig ismét nyakamba vettem a várost, hogy kiderítsem, mit gondolnak a magyar szerzőkről, és érdekelt, ismerik-e egyáltalán a magyar irodalom nagyjait. Így hát könyvesboltról könyvesboltra jártam, hogy felkutassam, mely művek alapján ismerhetnek minket a britek?
Miután tizennyolc könyvesboltban megfordultam, arra a következtetésre jutottam, hogy Szabó Magda és Krasznahorkai László kötetei néhány kisebb könyvkereskedést leszámítva mindenhol helyet kapnak a polcokon. A legtöbb magyar szerzeménnyel a marylebone-i Daunt Booksban találkoztam, itt húsz magyar mű sorakozott a kelet-európai szerzők polcán.
A brit könyvesboltok kétféleképpen rendszerezik a köteteket. Az egyik legnagyobb üzletlánc, a Waterstones műfajok és témakörök szerint csoportosítja őket, míg a Daunt Books, és a többi független könyvesbolt nemzetiségek szerint rendezik be a polcokat. A magyar szerzők könyvei rendszerint a Közép-Európa szekcióban kapnak helyet a bolgár, cseh és szlovák szerzők kötetei mellett. Azt tapasztaltam, hogy a marylebone-i üzletben kapható húsz mű kifejezetten soknak számít.
Akármerre jártam, arról kérdeztem az eladókat, vásárlókat, sőt még a járókelőket is, hogy ismernek-e magyar írókat és könyveket. A húsz megkérdezett közül négyen Bánffy Miklóst említették elsőnek. A The Transylvanian Trilogy, magyarul Erdélyi történet trilógia (Megszámláltattál…, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol) a 20. század elejétől az első világháború kirobbanásáig meséli el Abády Bálint életet. Gróf losonci Bánffy Miklós Kolozsváron született az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokkal rendelkező családba, éppen ezért pontos és hiteles képet festett az erdélyi arisztokráciáról. Bálok, kastélyok, vadászatok, lóversenyek, színház, szerelmi és politikai csatározások. Ezekről mesél az Erdélyi történetek, azt viszont nem értettem, hogy mindez miért ennyire izgalmas egy brit fiatalnak.
„Ahhoz tudok kapcsolódni, ami ismerős. Bánffy egy olyan arisztokráciáról mesél, ami nagyon hasonló az angol hagyományokhoz. A nagyapámnak is a vadászat volt a kedvenc elfoglaltsága. Ahogy boltról boltra jártam, arra a következtetésre jutottam, hogy az angolok másik kedvence a Booker- és Nemzeti Könyvdíjas Krasznahorkai László, akit elsősorban a fiatalok ismernek. A legtöbb boltban megtaláltam a Sátántangó, a Seiobo járt odalent, a Háború és háború, és Az ellenállás melankóliája című köteteket. Sokan csak úgy emlegették, mint a kimondhatatlan nevű Booker-díjas magyar szerzőt, aki különleges világot teremt.
A Hampstead-i Daunt Booksban arra lettem figyelmes, hogy egy vásárló éppen a Sátántangót lapozgatja, így azonnal megszólítottam. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen magyar műveket és szerzőket ismer. „Még nem olvastam, de hallottam róla, hogy Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című könyve fantasztikus. A Sátántangót először filmen láttam, és bevallom kicsit unalmas volt. Aztán úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, és elolvastam a könyvet. Összehasonlíthatatlan a kettő. Lassanként kialakult a kép, hogy míg a fiatalok főként Krasznahorkai könyveit ismerik, az idősebbek inkább olyan magyar klasszikusokat soroltak fel, mint Szabó Magda, Kertész Imre, Márai Sándor, Szerb Antal, de olyan is akadt, aki Krúdy Gyulához kapcsolta a magyar irodalmat.
A legnagyobb meglepetés egy antik- és használtkönyv-kereskedésben ért. A Walden Books 1979 óta Camden Town legkülönlegesebb könyvesboltja. Az eladó egyben a bolt tulajdonosa is, akinek az élete olyannyira eggyé vált az üzlettel, hogy az aprócska üzlet végében álló létra egyenesen a lakásába vezet. A tulajdonos Mr. Tobin, aki bemutatkozásom után örömmel mesélt róla, hogy az ötvenes években jó néhány magyar barátot szerzett. „Sok magyar emigrált ide az ötvenes években. Nem messze innen a mai napig üzemel egy pékség, amit magyarok nyitottak. Sokszor vásároltam náluk, mert isteni kenyeret sütöttek. Ott láttam egyszer az eladó kezében egy Szabó Magda-könyvet. A pék kölcsönadta a kötetet, ha jól emlékszem, talán a The Fawn (Az őz - a szerk.) lehetett.”
Mr. Tobin ezután minden Szabó Magda-kötetet elolvasott, ami megjelent angol fordításban. „Nem tudok semmit az íróról, de a könyvei alapján úgy képzelem, fájdalmas élete lehetett. Az Abigail (Abigél - a szerk.) a kedvencem tőle, néha előveszem és újraolvasom. Mindig ismerősnek éreztem a történetet, de csak a legutóbbi olvasáskor jöttem rá, hogy Jane Austenra emlékeztet.”
Mr. Tobin a Walden Booksban kizárólag antik és használt könyveket árul, így nem találtam sem Márai Sándort, sem Kertész Imrét, de még Szabó Magdát sem, rábukkantam azonban egy sokkal érdekesebb darabra. Frank Tibor The British Image of Hungary című kötetét az európai történelemről szóló művek között találtam meg. A kötet 1976-ban jelent meg, az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol tanszékének hallgatói ebből tanultak. A kötet visszakerült a szerző lányához, Mr. Tobin pedig személyesen tőle vásárolta meg a könyvet néhány éve. A The British Image of Hungary hátlapjára nyomtatott ár húsz forint, Mr. Tobin ma harminc fontért árulja a könyvet, bár elmondása szerint eddig én voltam az egyetlen érdeklődő.
Frank Tibor történész az ELTE oktatójaként publikálta a könyvet, később az Angol-Amerikai Intézet megalapításában is részt vett, diplomáját pedig Cambridge-ben szerezte. Mielőtt Mr. Tobin megnyitotta saját könyvesboltját, egy belvárosi könyvkereskedésben dolgozott, ezért arról is mesélt, hogy az évek során hogyan változott a magyar szerzők ismertsége Londonban. A hatvanas években hallott először magyar szerzőkről, de csak a nyolcvanas évektől kerültek a könyvesboltok polcaira a magyar művek. Elmondása szerint ekkor még csak az szerezhetett tudomást A gyertyák csonkig égnekről, Szabó Magda köteteiről, majd később a Sorstalanságról, aki kifejezetten ezeket a műveket kereste.
Bevallom, hirtelen azt sem tudtam, kiket említsek és kiket hagyjak ki. A Holland Park melletti Daunt Books dolgozói azonban annyira lelkesek voltak, hogy a beszélgetés után megkértek, fáradjak velük hátra a raktárba és betűzzem Dragomán György nevét, ugyanis megrendelnék A fehér királyt. Meglepett, hogy sehol nem találtam Gárdos Péter Hajnali láz című kötetét sem, pedig a regénye szintén több mint negyven nyelven megjelent, ráadásul a Londoni Könyvvásáron debütált. Több boltban kapható volt Szalay Dávid Minden, ami férfi, Székely János Kísértés, Zsolt Béla Kilenc koffer, Forgách András Élő kötet nem marad és Szécsi Noémi Finnugor vámpír című kötete. a magyar nyelv bonyolultsága miatt pedig úgy gondolják, kevés az igazán jó fordítás. Mindenesetre különleges élmény volt, hogy az eladók egytől-egyig nyitottsággal és érdeklődéssel kérdeztek a magyar irodalomról. Azt persze nem tudom, hogy mindennek lesz-e eredménye, de annyi biztos, hogy bár kevesen ismernek, és még kevesebben olvasnak magyar műveket, a britek nyitottak az újdonságra.
Szemüveget a bírónak! A Google Books statisztikai elemzője arra is jó, hogy nemzeti büszkeségünket ápolgassuk vele. Vagy mégsem? Ha már egyszer megvizsgálhatjuk a szavak gyakoriságát az angol könyvekben, miért ne tölthessen el Bennünket a büszkeség? Nézzük meg, milyen karriert futottak be a magyar jövevényszavak az angolban! Vegyük például a híres magyar találmányt, a golyóstollat! Közismert, hogy ez (egyik) angol nevét, a birot feltalálójáról, Bíró László Józsefről kapta. A biro szó gyakorisága. A képen azt látjuk, hogy 1780 előtt a szó gyakorisága meglehetősen rapszodikusan és igencsak szélsőséges értékek között ingadozik. Ez bőven elég ahhoz, hogy ezeket az adatokat ne tekintsük mérvadónak. 1780-tól aztán a meredeken, de meggyőző egyenletességgel emelkedni kezd, majd meredeken zuhanni kezd, egyre lankásabbá válik, majd 1900 és 1960 között egy bizonyos szinten stagnál. [...]
Bíró László József újságíró találmánya, aki a nyomdatechnikában használthoz hasonló, viszkózusabb tintát akart használni, hogy a toll ne kenje össze a papírt; a töltőtollból azonban ez a ragadósabb anyag nem folyt ki, így Bíró egy golyós végű toll tervezésébe kezdett. Kémikus fivére, Bíró György és barátja, Gellért Imre segítségével alkotta meg az első prototípust, amiben a tintát még egy rugós szerkezet nyomta ki; a készüléket 1938. Bíró a magyarországi zsidótörvények miatt, 1938 végén Párizsba menekült, [...] majd [...] Argentínába emigrált, ahol a tintával végzett további kísérletek után 1943. június 10-én megkapta tollára a szabadalmat, megalakította a Bíró Pens of Argentina céget, és megkezdte a toll sorozatgyártását Eterpen, majd később Birome (Bíró és Meyne) néven. (A golyóstoll számos országban ma is az ő nevét viseli: spanyolul birome, franciául biron, angolul néha biro-pennek hívják). [...] Az első golyóstoll 1945. október 29-én került piacra New Yorkban, 12 és fél dolláros áron (mai értékre átszámítva körülbelül húszezer forint). Franciaországban BIC (Biro Crayon) néven árusította az erre a célra létrehozott Société Bic; ma Bic Cristal néven forgalmazzák, és a világ legnagyobb számban eladott golyóstolla. Nyilvánvaló tehát, hogy az 1950 előtti adatok nem lehetnek a 'golyóstoll' előfordulásai.
Hát akkor mik? A legkézenfekvőbb feltételezés az lenne, hogy a biro szó már korábban is létezett, csak más jelentésben. Mivel ma ilyet nem találunk a szótárakban, feltételezhetjük, hogy kihalt. Igaz, akik járatosabbak az angol irodalom történetében, azoknak feltűnhet, hogy ott sem találkoztak ilyen szóval. Ha a grafikon alatti táblázatban rákattintunk az 1812 és 1820 közötti adatokra, akkor azonban könnyen kideríthetjük, hogy nem erről van szó, hanem egyszerű karakterfelismerési hibáról. A szúrópróbaszerű ellenőrzés azt mutatta, hogy a karakterfelismerő a him 'őt, neki' szót olvassa bironak! Persze ez a him statisztikai adatait is módosítja. Hogy mennyire? Az ábra azt mutatja, hogy a him több nagyságrenddel gyakoribb, mint a biro: az utóbbi gyakorisága szó szerint eltörpül az előbbié mellett, és a grafikonon gyakorlatilag nulla értéket mutat.
Azaz míg ez a hibatípus (azaz him helyett biro) erősen torzítja a biro gyakoriságát, a himét alig érinti. Ha viszont az 1970 utáni előfordulásokat figyeljük, akkor arra jutunk, hogy a legtöbb biro név - csakhogy ezek nagybetűsök, ezért külön szerpelnek a statisztikában. Látható, hogy Biro nagybetűvel (tehát elsősorban mint név) kétszer-négyszer gyakoribb, mint a biro kisbetűvel, köznévi használatban. A Wikipédiában azt olvastuk, hogy a tollat nevezik biro-pennek is. Ezen ábra segítségével megállapíthatjuk, hogy ez az elnevezés 1953-ban bukkant fel, a hetvenes évek elejére vált igen népszerűvé, 1980-ban volt a leggyakoribb, ám ezután népszerűsége esni kezdett.
De vajon milyen gyakran használják a biro pent a birohoz képest? Szinte alig. Láthattuk, hogy a kisbetűs írásmód, azaz a köznévi használat messze elmarad a Biro tulajdonnév használatától, ám a biro pen még emellett is eltörpül. Mindez persze nem lenne annyira érdekes, ha biztosak lehetnénk benne, hogy ezek a birok már tényleg a golyóstollat jelentik. De vajon hogyan tudnánk ezt ellenőrizni? Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy nemzeti büszkeségünk előfordulási gyakorisága az angolban olyan alacsony, hogy a hibahatár alatt van. Ami azonban még nagyobb csalódás, hogy ez a hibahatár magasságának köszönhető.
2010. december 25. kíváncsi lennék a Haló szó eredetére....
tags: #legnagyobb #szamban #eladott #angolul