AngolEnglishBeszélikAusztrália, Amerikai Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság, Írország, Jamaica, Kanada, Egyesült Királyság, Új-Zéland stb.TerületEredetileg Nagy-BritanniábanBeszélők számaanyanyelvként kb. Az angol nyelv (angolul: the English language) az indoeurópai nyelvcsalád nyugati germán nyelvek ágába tartozó nyelv. A nyelv dialektusokra oszlik (jelentősebbek: brit, amerikai, ausztráliai), és megvan az esélye, hogy a latin nyelvhez hasonlóan több nyelvre tagolódik.
Ismeretes még az úgynevezett Pidgin English (pidzsin-angol) verzió is, amelyet a Karib-tenger környékén beszélnek, s amely egyfajta afrikanizált és erősen leegyszerűsített angol nyelvet jelent. Az ún. Basic English az angol nyelv mesterségesen 850 szóra csökkentett változata, amelyet Charles Kay Ogden angol nyelvész alkotott meg. Ennek használata meglehetős önfegyelmet kíván az angolul tudótól, mivel sok fogalmat körül kell írni, amelyre van angol szó. A statisztikák szerint 446 millió anyanyelvi beszélője van napjainkban. A Föld lakosságához képest az anyanyelvi beszélők száma százalékosan csökken, viszont a világ első számú másodikként használt nyelve az angol. Kb. Az Európai Unió egyik hivatalos és munkanyelve.
Az angolul tanulók közül csak több mint minden 100. tud az alapszintnél (néhány száz szó) jobban, viszont ezt a nyelvet tanulják a világon a legtöbben. Az angol főleg izoláló nyelv, vagyis a mondatokban a fő nyelvtani funkciókat a szavak sorrendje határozza meg. Ugyanakkor indoeurópai örökségként számos példáját hordozza a flexiónak - mint rendhagyásnak. Példák: Peter sees Laura. Péter Laurát látja. Laura sees Peter. Laura Pétert látja. Laura saw Peter. Laura látta Pétert.
A mai angolban már nincsenek esetek, az eredeti esetragok lekoptak, a mai ragok újabb fejlemények. A köznevek kis betűvel íródnak, mint a magyarban. A többes számot egy szóvégi közvetlenül kapcsolt -s betű jelzi, ritka kivételek vannak. Ezek vagy a régi alapszavak (man → men, woman → women, ox → oxen, mouse → mice, louse → lice, die/dice → dice/dies,[1] deer → deer (∅), goose → geese, foot → feet, tooth → teeth, child → children stb...), ezek egy része már angolban is archaizáló hatású (brother → brethren/brothers, child → childer) vagy jövevényszavak (bureau → bureaux v. bureaus, appendix → appendices v. A legalapvetőbb főneveket (külső és belső testrészek, rokonsági jelölők, növények, elvont alapvető fogalmak) az angol a germán alapnyelvből örökölte, egy részük az indoeurópai alapnyelvig is visszavezethető.
A szabályos igék egyes szám harmadik személyű ragja -(e)s, a múlté és a befejezett melléknévi igenévé -(e)d. Időbeni folyamatok és azok lezártságának kifejezésére fejlett, más nyelvekben (például német, francia) is szokásos szerkezeteket használ (például I have done it = megcsináltam (és kész van), I am doing it = folyamatosan csinálom, I have been doing it = már régóta csinálom vö. A leggyakrabban használt igék általában rendhagyóak és szinte teljes állományuk a germán alapnyelvből származik. Az angol gyakorlatilag izoláló nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavak grammatikai jelentése nem a szavakhoz kapcsolt ragokból derül ki, mint a magyarban, hanem a mondatban elfoglalt helyükből. I see the house. The house sees me.
Ha a house a mondat elején áll, akkor "ház" a jelentése, ha az ige után a mondat belsejében, akkor pedig "házat". Az I és a me különbsége mutatja, hogy az alany és tárgy eset a régi angol nyelvben is alakilag elkülönült: I: én, me: engem. A you esetében azonban ez az alaki elkülönülés már nem látható: you: te, téged. A tegeződés alak a német és svéd du angol megfelelőjével, a thou-val történt. A magázódás azonban általánossá vált, így a you vette át a thou szerepét is. I see you. You see me.
Ha egy ige tárgyi vonzatot kap, akkor az egész jelentése megváltozik. Az ige kijelentő mondatban szinte mindig a második helyen áll, megelőzi az alany, és követi a tárgy. I return. I return it. The airplane is just taking off. She is just taking her clothes off. Szokatlan lehet az igéknél, hogy a magyar nyelv sokkal több igeképzőt használ, mint az angol. Jó példa erre a kérni, kérdez szó. A legtöbb esetben a magyarhoz hasonlóan különbséget tesz a „hogyan?” és „milyen?” kérdésre felelő szavaknál, például: nicely (szépen), nice (szép).
Az angol nyelvben az igéknek három alakját különböztetjük meg. Ezek jelen, a múlt és az összetett múltat képző alakok. Például a give(s), gave, given: 'ad', 'adott', 'adva'. Az első kettő a mai magyar nyelvben is megtalálható, jóllehet, a jelentésük kicsit eltér. A harmadik alak egyfajta igenév, amely állhat jelzőként is (hasonlóan a magyarhoz, példa: ő feladott nekem egy könyvet, a feladott könyvet el kell olvasni), de általában múlt idejű igealakot fejez ki. Önállóan csak jelzőként állhat, igei jelentésben csakis segédigével párosítva használatos: I have given it to you. Neked adtam (és még nálad van). Az magyar adtam megfelelője a have given.
Fontos, hogy olyan igét, aminek mindhárom alakja eltér egymástól, csak az ősi germán alapnyelvi örökségből találunk. Bizonyos ősi germán szavaknál az első és a második alak között van különbség, de a második és harmadik alak között már nincs: say, said, said, tell, told, told (mondani, mondott, mondva). Az angol alapvető ABC-be viszonylag kevés, 26 karakter tartozik bele, természetesen a hangzók száma több. A karakterek közül csak az i ékezetes, azért a leírt angol szavak kiejtésének tanulásában általában nagy segítséget nyújt, ha a tanulandó szavak IPA leírását is látjuk. Nagybetűt a latinnal analóg módon használ. Így a legtöbb köznév kisbetűvel íródik, ugyanakkor nagy kezdőbetűvel írja a tulajdonneveket, közterületek neveiben a Street, Road stb. szavakat is, az országnevekből képzett mellékneveket (English, Japanese), a hónapok és napok nevét (January, Monday), az iskolai tantárgyak nevét (Science, History) - bár ezeket nem minden esetben -, a könyvek, filmek stb. címében előforduló szavakat (kivéve a névelőket, elöljárókat és a kötőszavakat).
Az angol nyelv szókincégének két legfontosabb forrása az ógermán (ahonnan maga az angol nyelv ered), valamint a latin (túlnyomórészt a francián keresztül). Számos fogalmat germán és latin eredetű szóval egyaránt ki lehet fejezni: ezek listája itt található. E szópárokban általában a germán eredetű szó a hétköznapibb, „közönségesebb” hangzású, a latin eredetű pedig előkelőbb, fennköltebb, hivataloskodóbb.
A világ nyelveit grammatikai szerkezetük hasonlósága alapján néhány alapvető típusba lehet sorolni. Rögtön le kell azonban szögezni, hogy egy nyelvben több típusú szerkesztésmód is előfordulhat. Egy-egy nyelvet olyan alapon szoktak valamelyik típusba sorolni, hogy melyik a rá legjellemzőbb morfológiai (alaktani) szerkezet. Az izolálás a morfológiai megformálás hiányát jelenti. Arra az esetre alkalmazzuk, amikor egy „tartalmas” szó grammatikai szerepét nem a szó alakja, hanem mondatbeli pozíciója vagy egy másik, kifejezetten egrammatikai funkcióra specializálódott szó jelzi. Az egyik legtisztábban izoláló nyelv a kínai.
A magyarban azt, hogy Péter szereti Marit vagy Mari szereti Pétert, a Péter és a Mari szavak alakja fejezi ki: amelyik az ún. alanyesetben van, az szeret, amelyik pedig az ún. tárgyesetben, azt szeretik. Az angol főneveknek azonban nincs alany- és tárgyesetük, ezért a szavak sorrendje jelöli, ki kit szeret: a Peter lovesMary azt jelenti, hogy ’Péter szereti Marit’, a Mary loves Peter pedig azt jelenti, hogy ’Mari szereti Pétert’. (Ezzel szemben a magyarban a szórend - és a hanglejtés - egészen másféle jelentésárnyalatokat fejez ki, vö. A magyarnak is vannak izoláló vonásai.
Az izoláló és flektáló nyelvviselkedés közötti különbségek megértése segíthet a nyelvtanulóknak eligazodni az angol nyelv használatában. Az angol tehát egyszerre izoláló és flektáló vonásokat is mutat a történeti és a modern használatban, de alapvetően izoláló jellegű marad, hiszen a mondatstruktúra és a szavak helyzete határozza meg a jelentést. A flektáló jelleg pedig finomhangolja a kifejezéseket az ősi örökség alapján.
Összefoglalva: az angol nyelv flektalo jellegét és izoláló vonásait a történelmi fejlődés, a germán és latin hatások, valamint a modern nyelvhasználat keveredése alakította ki. Ez a kettősség adja annak a nyelvnek a jellegzetességét, hogy miként fejezi ki a viszonyokat és hogyan változik a szóalakok és szórendek kapcsolatában a mondat értelme.
Ha szeretnéd részletesebben megérteni az igeidők és a szórend finom árnyalatait, vagy gyakorlati példákra van szükséged a flektáló és izolálóítás közötti különbségek gyakorlásához, állunk rendelkezésedre a nyelvtani fejlesztésben.