Manapság a legtöbb keresztény országban a sötétség, a szomorúság, a gyász színe a fekete, míg a fehér a fényt, a világosságot, a nappalt, a reményt, a tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi, azaz pozitív jelentéstartalmakkal bír.
Európai változatok: fehér, fekete és a hozzájuk kapcsolódó jelentések
De Európában sem volt ez mindig így: ismert például, hogy Spárta asszonyai, vagy a középkorig a francia, angol és spanyol özvegyek is fehérben gyászoltak. Egyes elméletek szerint az, hogy a kereszténységben a negatív jelentéstartalommal bíró szín a fekete lett, azzal magyarázható, hogy a vallás kialakulásakor, az ősi zsidók számára az éj a bizonytalanságot, a ragadozók lehetséges támadását, a félelmet jelentette. Ugyanakkor nappal, fényben már nem voltak kiszolgáltatva annyira a környezetüknek.
Különbségek a világ különböző részein
Velük szemben egyes afrikai törzseknél a világosság az égető, elviselhetetlen napsütést jelenti, míg az éjszaka enyhet, kellemesebb időt hoz. Egyiptomban és Burmában a sárga számít gyász színnek. Etiópiában a föld színe, a szürkés barna, míg Szíriában, Iránban vagy Örményországban az eget, a mennyországot jelképező kék a gyász szín. Thaiföldön a nők lilában gyászolják meg elhunyt férjüket. Európában a keresztény uralkodók is gyakran öltöttek lilát szeretteik elhunytakor. Ma a katolikus püspökök, prelátusok viselnek lila reverendát.
A gyász szentsége és a női köztudat gyászról formált ideáljai
A méltóságteljes nőéletében három megdicsőült állapot létezett: mikor szűzies menyasszonyként oltárhoz vezették, mikor anya lett és mikor a gyász szentségét felvette; ezalatt leginkább az özvegyi gyász értendő, ami a 19. században mérhetetlen szigorral sújtotta a gyászdivat követőit és valóságos mániává nőtte ki magát, minden attribútumával. Mert bizony a vadkapitalista érában a gyászt is kiszervezték a divatnak (a gyászruhákat üzletekből bérelték, mert a babona szerint szerencsétlenséget hozott otthon gyászruhát megtartani, vagy egy temetés pompás mivoltát jelezte az illető társadalmi státusza és mindenki igyekezett rengeteget költeni a külsőségekre, stb.)!
Gyász ruházza és kiegészítői a 19. századi divatnak megfelelően
A Divat Salon 1889-es októberi számában kellő tisztelettel nyilatkozott a gyász szentségéről és lényegéről: "A gyászruha nem a gyászoló, hanem egy harmadik személy kedvéért van, akivel a gyászoló érintkezik, hogy a fekete nem a ház, hanem az érintkezés színe és célja válaszfalat vonni a bánat és a tréfa, a fájdalom és az öröm között, megvédeni a gyászolót a világi vígság ellenében. A fekete ruha jelképes kímélet kérés." Ezzel párhuzamosan a 19. században a gyász két időszakra oszlott: mély gyász és félgyász, amely az öltözködésben és a társas közegben is tükröződik.
Az 1880-1890-es években vidéken a népviselet is hatást gyakorolt a gyász öltözékére, és a munkásosztály részvételének anyagi korlátai miatt jellemző volt a visszafogottság, vagy fekete karszalag viselése. A férfiak számára a gyász formális jelzései is megvoltak, de mozoghatatlanságuk ellenére a szigorúság kisebb mértékben érintette őket.
Időbeli vázlat a gyász időtartamáról
Az özvegyek gyászideje a leghosszabb, és a 19. század végéig erősen szabályozott volt. A gyász időtartama mély gyász, félgyász és kisgyász szakaszokra oszlott. A legszigorúbb időszak a közvetlen gyászidő, amikor a fehér vagy fénytelen ruhák viselése volt elvárt, és minden díszítés kizárásra került. A félgyász idején megjelentek a világosabb színek és mintázatok, míg a kisgyász a távolabbi rokonokra és a közösségi részvétel korlátozására vonatkozó előírásokat foglalta magába. A gyászidő végével a színek egyre inkább megengedettek voltak, például a lila, kék vagy bordó megjelenésével.
Ékszerek, kiegészítők és karosszékek a gyász idején
Az ékszerek és díszítmények vizsgálata során kifejezetten részletes előírásokat találunk: a tompa fekete gyöngy és jet kő viselése megengedett lehet, a fényes, feltűnő darabokat pedig a társaság előírásai szerint tilos volt viselni. A gyász idején a főkötők, kalapok és csipkék teljes összhatása is a szigor kifejezője volt, és a különböző anyagok és textúrák megengedését is részletesen taglalták. A gyászszertartások ezen részletei a 19. században rendkívül részletesek voltak, és a társadalmi státuszok szerint is differenciáltak.
Magyar vonatkozások és személyes történeteken átívelő reflexiók
A gyásznak ezt a gazdag történetét személyes élmények, családi emlékek és generációk között átöröklődő szokások dolgozzák fel. A cikkben megidézett személyes sorsok egyikének végigkísérésével látható, hogyan formálódik a gyász és annak viselkedési normái a családban, hogyan alakul át a gyászhagyomány a modern társadalomban, és hogyan válik egy idő múltjának és kulturális örökségnek részévé. A gyász színeinek és az ezzel járó etikett változása összefügg az egyéni élettörténetekkel, a társadalmi elvárásokkal és a gazdasági körülményekkel is.
