A konceptuális művészet: a gondolat mint műalkotás

A konceptuális művészet, más néven a Conceptual Art, a 20. század második felében kialakult művészeti irányzat, amely a műalkotások létrehozásában a gondolatok és koncepciók központi szerepét hangsúlyozza. A művészek ebben az irányzatban elsősorban az ötletek, fogalmak és koncepciók kifejezésére törekednek, míg a hagyományos művészeti technikák és eszközök másodlagos szerepet játszanak.

A konceptuális művészet tárgya maga a művészet. Megjelenési formája a gondolat, melyet segédeszközök továbbítanak (írott és élőbeszédes szövegek, fényképek, filmek, térképek stb.), de ez a fizikális közvetítő rendszer nem feltétele a concept art létének. Alapja kizárólag a gondolat, a művészi elképzelés.

A konceptuális művészet alapja: az ötlet elsőbbsége

Az 1960-as években megjelenő konceptuális szemlélet nem pusztán a modernizmus egyik ága volt, hanem alapvető áttörést jelentett, a művészetfogalom és a hagyományos műtárgyfelfogás változását idézte elő. A mimetikus (utánzó) művészetet, a jelenetábrázolást és a statikus műtárgyfelfogást egy új, nem-képi ábrázolásmód, a művészi kifejezés új nyelvezete váltotta fel.

A concept art, mint az a későbbiekben néhány idézett concept-művész szavaiból is kiviláglik, nem tart igényt kritikusra, tagadja a művészettörténész, egyáltalán a mű és a befogadó közötti közvetítés-értékelés jelentőségét. Sokkal inkább az nehezíti a bemutatását, hogy a szokásos műleírás-értékelés stációit - a vizuálisan megjelenő attribútumok, a színek, formák, kompozíciós elvek számbavételét-bírálatát - nem járhatjuk végig.

Csak a pőre művészi gondolat szolgálhat tehát a vizsgálat anyagául, melyről nem minden esetben tudja eldönteni az értékelésre merészkedő, hogy az blöff-e, vagy valóban művészet. A konceptuális művészetben a műalkotások létrehozásában a gondolatok és koncepciók központi szerepet játszanak.

A művészek elsősorban az ötletek, fogalmak és koncepciók kifejezésére törekednek. A hagyományos művészeti technikák és eszközök másodlagos szerepet játszanak.

A művészet mint önvizsgálat

Ahhoz, hogy a concept art lényegét megközelíthessük, hogy láthassuk előzményeit, s azoknak tárgyunk kialakulására gyakorolt hatását felmérhessük, szükségünk van egy egyelőre hevenyészett meghatározásra, mely a concept art-ot definiálja. A concept art tárgya maga a művészet.

Ilyenformán tevékenysége nem műtárgyak létrehozására irányul, hanem magának a művészetnek a vizsgálatára, a művészet-fogalom továbbmunkálására. a jelenségről (műtárgy) a lényegre (művészet-fogalom) vált át a concept művész figyelme.

Sőt, amint J. Kosuth hangsúlyozza, a művészet tárgya anyagban és stílusban kifejezve „elrontja” a művészetet. Kosuth világosan kijelenti: a művészet-komplexum idea, megvalósulást csak az idea szintjén nyer.

„. a művészi gondolat és a művészet egy és ugyanaz. Olyan művészetként értékelhető, amely nem lép ki a művészeti kontextusból, hogy megerősítést nyerjen.” Azaz: a művészet és annak tényei egy azon dolog, így az csak önmagával magyarázható.

Filozófiai és elméleti háttér

Kialakulására a nagy művészettörténeti előzményeken túl döntő hatással voltak bizonyos filozófiai és művészetelméleti eredmények, melyek a XX. század első harmadában születtek. Az elmélet filozófiai alapját egyfelől Platónnál kell keresnünk, hiszen az ideának, a gondolatinak (lényeg) az érzékivel, a vizuálissal - formaival (jelenség) való összevetése az előbbi javára, a platoni bölcseletre emlékeztet.

A valódi megerősítést azonban a XX. századi fenomenológiából és Wittgenstein analitikus filozófiájából merítette a concept art. A concept-teoretikusok végül is a fenomenológia útján indultak el, úgy, hogy azt elegyítették Wittgenstein logikai pozitivizmusával.

Végülis, ami Kosuth számára a művészet, az megfelel annak, amit a bölcselet jelent Edmund Husserlnek, a fenomenológia egyik legjelentősebb képviselőjének. Husserl felfogásában a bölcselet a társadalomtudományok minden ágát áthatja, így az mindegyikben felhasználható.

Wittgenstein hatását majd minden concept-művész teoretikus munkájában ki lehet mutatni. A konceptuális művészet egyik fontos kérdése ezért az, hogy miként kapcsolódik össze a művészi ötlet, a nyelv, a logikai rendszer és a művészet önmagáról való gondolkodása.

Joseph Kosuth és a nyelv művészete

A konceptualista festészet egyik kulcsfigurája Joseph Kosuth, aki arról ismert, hogy munkáiban a szöveget és a nyelvet használja. Szavakat és kifejezéseket használ arra, hogy kommentálja a művészet jelentését, és megkérdőjelezze az ábrázolás hagyományos fogalmait.

Az egyik J. Kosuth Az ötödik vizsgálat című munkája, mely javarészt a szerző művészettel kapcsolatos vizsgálódásainak címszerű felsorolása. A munka tartalmaz egy logikai rejtvénysort: az olvasónak egyfelől matematikai jellegű kérdésekre kell válaszolnia, másfelől kész válaszokban kell megkeresnie az alkalmas kérdéseket.

Mindez bevezetője annak a kijelentés és kérdés sornak, mely Kosuth művészeti - filozófiai problémáit taglalja. Ez az utóbbi sorozat végül egy idő után önmaga lényegét kezdi megkérdőjelezni, míg eljut odáig, hogy minden kijelentés felcserélhető egy másikkal, s a Kosuth által megszabott fokozatok, s azok alpontjai a munka zárt keretein belül szabadon variálhatók, cserélhetők és kihagyhatók.

Kosuth eljárása voltaképp nem más, mint a tautológia, melyhez kizárásokkal és behelyettesítésekkel jut. A sorozat eredménye az, miszerint minden kijelentés helyettesíthető egy másikkal, s valójában csak a logikai rendszer és a műveletek fontosak, melyben léteznek.

Tágabban: csak az alapvető konstrukció, a váz a lényeges, legyen az logika, matematika, vagy éppen művészet, melyet Kosuth egyenértékűnek és valahol azonosnak tart az előbbiekkel.

Sol LeWitt: szabály, folyamat és kivitelezés

A konceptualista festészet másik fontos alakja Sol LeWitt, aki minimalista és geometrikus formáiról ismert. Egyszerű formákat és színeket használt, hogy matematikai elveken és logikai rendszereken alapuló műveket hozzon létre.

„A művész akarata másodrangú az ötlet kivitelezésére általa kezdeményezett folyamat szempontjából. Akarata csak énjét töltheti be”. LeWitt tételei azt vizsgálják, hogy formailag miben különbözik a concept art a hagyományos művészettől.

Mint a fenti idézet is mutatja, LeWitt nem tudja, de nem is akarja megnevezni azt a tartalmi, alapvető tényezőt, ami a „kivitelt” valóban művészivé teszi. „A konceptuális művész inkább misztikus, mint racionális. Ugrásszerűen jut el a végkövetkeztetéshez, amit a logika sohasem tud elérni.”

LeWitt tézisei pusztán formaiak, s a lényegről csak annyit mond. A konceptuális művészetben így a mű létrehozásának szabálya, terve vagy utasítása sok esetben fontosabbá válhat, mint az elkészült tárgy egyedi kivitelezése.

Előzmények: absztrakció és dadaizmus

Mint mondtuk, a concept art egyik alapvető tétele az, miszerint a művészetnek többé nem kizárólagos megjelenési formája a műtárgy; pontosabban, a gondolatnak, a művészi ideának nincs többé szüksége a fizikai megvalósulásra.

Két eredője van annak a folyamatnak, melynek betetőzője a concept art, s amelyet a művészet elanyagtalanodásának nevezhetünk. Az absztrakció első lépései és a dada tudatos zavarkeltése adta meg az ötven éve tartó folyamat kezdő lökését.

Egyfelől Kandinszkij és Malevics ismert elveire kell gondolnunk. Malevics szuprematizmusa a művészet előtt új lehetőségeket nyit az úgynevezett célnak „való megfelelés” szempontjának megszüntetésével és lehetségessé teszi a festmény síkján reprodukált plasztikus percepció átvitelét a térbe.

A művész, a festő ezentúl tehát nincs a vászonhoz kötve, hanem abban a helyzetben van, hogy kompozícióit átviheti „a vászonról a térbe”. A dada rendítette meg azonban először azt a felfogást, miszerint a művész koncepciójának egyedüli hordozója a műtárgy.

Marcel Duchamp és Man Ray ready-made-jaival kezdődött, amelyek már eleve művészet ellenesek voltak, s ez a tagadás elsősorban a tárgy fetisizálása ellen szólt. A ready made-ken túl azonban óriási jelentőséggel bír Duchamp elhallgatása, az a konok csönd, ami meglehetősen rövid, a nyilvánosság elé tárt alkotói periódusát követi.

Negációja nem személyes kimerülésének következménye, hanem tagadásának totálissá válását jelzi. Duchamp forefather of conceptual art, who sought to break with eye-pleasing retinal art as well as naïve semiotics and the classical theory of representation.

A műtárgy elanyagtalanodása

Azok a törekvések azonban, amelyek a concept-art-ot közvetlenül megelőzve a látható, anyagi mozzanatok megszüntetését célozták, csak az ötvenes évek végén váltak jelentőssé. Olyan gesztusra gondoljunk, mint a későbbi pop-művész Rauschenberg akciója, aki a nyilvánosság előtt kiradírozta egy kortárs amerikai festő rajzát, vagy Yves Klein-ére, aki 1958-ban a párizsi sznob közönségnek egy teljesen üres termet mutatott be kiállításként.

A hatvanas évek elejére az az első szempillantásra értelmetlen, de a mélyén komoly társadalmi-filozófiai szinezettel megfestett művészi attitűd egyre erősebb lett. Ennek termékeként lépett a színre az igen nagy hatású happening, mely a képzőművészet, a szinház, a zene, a tánc és az irodalom szintézisét kívánta nyújtani.

A happening, s az azt továbbfejlesztő Fluxus-mozgalom cselekményei szigorúan időhöz kötöttek, s csak addig éltek, míg maga az akció le nem zajlott. Ez már önmagában kizárta a műtárgy, a forgalmazható és „fogyasztható”, fizikai léttel bíró objektum megjelenését.

Kizárólagossá vált a helyszíni élmény egyszerűsége, s a cselekmény esetleg csak leírásokban, filmen és fotókon él tovább. Az esemény, a folyamat és a befogadó jelenléte így sok esetben fontosabbá vált, mint a maradandó tárgyi eredmény.

Happening, Fluxus és „Én-művészet”

Ugyanakkor színre lépett az „Én-művészet”, melyet leginkább egyszemélyes happeningként jellemezhetünk. A művész önmagát deklarálja művészete céljának, tárgyának és eszközének, megszüntetni szándékozva ezzel a befogadó és a saját gondolatai közé ékelődő közvetítő eszközt, a műtárgyat.

A francia Ben Vautier 62-63-ban a következő feliratú táblákkal fényképeztette magát: „Nézzetek rám, s ez elég!”, „Nézzetek rám, én vagyok a Művészet!”. 1965-ben Public című akcióján négy órán keresztül ült a szinpadon.

A meghívottak röpcédulát kaptak, melyen ez állt: „Ben négy órán keresztül itt marad, Önök nézhetik. Önök nézhetik, de ne bosszantsák.” Az eseményt Vautier így értékelte: „Véleményem szerint két új dolog volt a szinházban.”

„Az egyik: a közönség részvétele az akcióban. Direkt részvétel: részt kellett venniük. És a másik újdonság - a legfontosabb - ami Brechtnél és Cage-nél indirekt: az a valóság és nem a fikció bemutatása.”

„A hagyományos szinházban hasonlítanak a Vietkongra, hasonlítanak az éhségre, hasonlítanak a szerelemre. De Brecht, Cage és én megszüntetjük az illúziókat, és a tiszta valóságot adjuk.”

„Itt nem látszat evés van, hanem valóságos. Ezért ütköztetem össze a közönséget a valóságos cselekvéssel.”

Body art és a test mint médium

Az „Én-művészetnek” hamarosan kialakult egy különös, bizonyos fokig retrográd ága is, a body art, a test művészet. A body művész nem elégedett meg az egyszerű kijelentéssel, miszerint „ő műtárgy”, hanem saját testét manipulálva alá is támasztotta azt.

Ebben az esetben tehát azokat az eljárásokat, melyeket a hagyományos értelemben vett képzőművészet a vászonnal vagy a kővel szemben használt, most a művész saját testének megmunkálására alkalmas. A „műtárgy” azonban most is csak addig funkcionál, míg a furcsa aktus tart.

Utána csak az esetleges dokumentáció emlékeztet rá. A test itt nem pusztán ábrázolt téma, hanem a mű létrehozásának anyaga, helyszíne és eszköze.

Minimal art és land art

A totalitárius happening, fluxus és az „Én-művészet” mellett nem feledkezhetünk meg két másik irányzatról, a minimal-art-ról és a land art-ról sem. A minimal és a land művészek viszonylag közelebb állnak a tradicionális képzőművészet törekvéseihez, mint a fent említett utak képviselői.

Még mindig tárgykészítők, s alkotásaik, bár ha olykor rendkívül csekély is ez, rendelkeznek esztétikai töltéssel. Ugyanakkor bizonyos mértékig visszalépést is jelentenek a fluxushoz vagy a Vautier-féle „Én-művészet”-hez képest, hiszen a befogadót nem aktivizálják, nem kényszerítik a részvételre oly mértékben, mint azt az említettek teszik.

Hogy mégis a concept art közvetlen előzményei között kell beszélnünk a minimal - és land art-ról, azt elsősorban formai, még pedig kivitelezésükben rejlő okok kényszerítik. Mindkét irányzat elemi, primér struktúrákkal dolgozik, s ezek végtelenül leegyszerűsített konstrukciókban jelennek meg.

Mint a minimal art neve is jelzi, a minimal művész alapvető célja, hogy olyan alkotásokat hozzon létre, melyek esztétikai mutatója éppen hogy csak „mérhető”. E visszaszorított esztétikumot hordozó tárgy azonban tökéletesen megmunkált, steril, hiszen a művész „üzenetét” nem zavarhatja az objektum kivitelezésének esetlegességeiből vagy hibáiból származó információ.

A szándék, amivel a minimal art fellép, egyértelmű: az általa létrehozott tárgyak alig felsejlő szépségeivel rámutatni a valóságban, a környezet objektumaiban rejlő esztétikumra. A puritán forma-tér azonban felvetette a kérdést: vajon okvetlen szükség van-e a kivitelezésre, nem elegendő-e a részletes leírás.

Annál is inkább, hiszen a valóságos kreatív aktus lezárult a tervezésnél, s a tárgyat iparilag kivitelezték. Ezt szigorúan megkövetelte a minimal art, hiszen a kézműves technika éppen a lényegüktől fosztotta volna meg a műveket.

Ugyanez a kérdés felvetődött a land art esetében is, melynek témáját és eszközét a föld adja. A land művészek munkái hatalmas területeket vettek igénybe, így azokat jobbára csak repülőről lehetett szemlélni.

Ezért fordultak a filmes eszközökhöz, tehát hogy produktumaikat könnyen sokszorosítható és terjeszthető úton hozzáférhetővé tegyék. A mű dokumentációja ebben az esetben nem egyszerű kiegészítő, hanem a mű megismerésének és továbbélésének fontos hordozója.

A konceptuális festészet

A konceptualista festészet a kortárs művészet egy formája, amely az 1960-as és 1970-es években alakult ki. A hagyományos festészettel ellentétben, amely a művész technikai képességeire és a téma ábrázolására összpontosít, a konceptualista festészet a mű mögött álló gondolatra összpontosít.

A konceptuális festészet egyik fő gondolata a hagyományos művészeti formák elutasítása és az új kifejezési formák felkarolása. Ez magában foglalhatja a szokatlan anyagok használatát, a szöveg és a nyelv beépítését, valamint a talált tárgyak használatát.

A konceptualista festők gyakran használják munkáikat arra, hogy társadalmi, politikai és kulturális kérdéseket kommentáljanak, és megkérdőjelezzék a művészetről és annak a társadalomban betöltött szerepéről alkotott hagyományos elképzeléseket.

Művészetüket arra használják, hogy kijelentést tegyenek, történetet meséljenek el, kérdéseket tegyenek fel és gondolkodásra késztessenek. Sok konceptualista festő a minimalizmusban gyökerezik, ahol a hangsúly a folyamaton és a mű koncepcióján van, nem pedig a végeredményen.

Egyszerű formákat, színeket és alakzatokat használnak, és minden felesleges elemet kiiktatnak. A Konceptuális művészetben a festészeti stílus másodlagos szerepet játszik, mivel a művészek inkább a gondolatok és koncepciók kifejezésére összpontosítanak.

Ennek ellenére néhány művész a festészeti eszközöket és technikákat is felhasználja a műalkotások létrehozásához. A Konceptuális művészetben a festmények gyakran absztrakt vagy minimális formában jelennek meg, és a művészek általában nem a hagyományos képi ábrázolást, hanem inkább az ötletek és koncepciók vizuális megjelenítését célozzák meg.

A festészeti stílus a Konceptuális művészetben nagyban változhat művészről művészre, és a művészek gyakran kísérleteznek új technikákkal és megközelítésekkel a műalkotások létrehozásában.

Szöveg, nyelv és nem hagyományos médiumok

A koncepciózus művészet gyakran provokatív és gondolkodásra késztető üzeneteket közvetít. A művészek gyakran használnak nem hagyományos anyagokat és médiumokat a műalkotások létrehozásához.

A Konceptuális művészetben a műalkotások gyakran nem hagyományos formában jelennek meg, például installációk, performanszok vagy videóművek formájában. A szöveg, a nyelv, a fénykép, a film, a térkép, a dokumentáció és az esemény egyaránt a művészi gondolat hordozójává válhat.

Az anti-művészet manifesztumok, feljegyzések, szövegek, események és akciók formájában realizálódott. A hagyományos tárgy helyére így sokszor egy utasítás, egy állítás, egy kérdés, egy folyamat vagy egy elvont művészeti probléma került.

Konceptuális fotóhasználat

A kortárs fotográfiáról nehéz egyértelmű fogalmak segítségével, jól körülírt kategóriákban beszélni. Ennek fő oka abban a diverzitásban keresendő, amivel a kortárs fotográfiát bemutató albumokban, honlapokon, galériákban és vásárokon találkozhatunk.

Nincsenek egyértelműen elkülöníthető irányzatok, mozgalmak vagy egy irányba mutató törekvések (még egy-egy kvázi műfajon belül sem). A kínálat a hagyományos művészi fotográfiáktól egészen az olyan komplex munkákig terjed, amelyekben a kép szerepének problematikája is csupán része a műnek, egy lehetséges elem, megannyi értelmezési lehetőséget kínálva a befogadó felé.

A sokféle használati mód, a legkülönfélébb hatások és inspirációs „források” eltérő arányban és módokon keverednek a művekben, például a dokumentáló funkció, a narratív megközelítés, a tárgyak megjelenítése vagy a portré és a művészettörténeti hagyomány, illetve egyértelműen konceptuális vonások.

Ebből fakadóan egy-egy munka akár több csoportba is besorolható lenne, ami zavart okozhat. A fotó esetében nem csak a fotóval mint kortárs művészeti területtel kapcsolatos fogalmaink ellentmondásosak, de a fénykép és használata esetében gyakran fontosabb az a „pőre gondolat”, amely a fotóról való új beszéd anyagául szolgálhat.

A nyolcvanas évek elejétől azonban a fotográfiát egyre inkább olyan médiumnak tekintették, amely sokféleképp használható, és amely nemcsak egyszerűen egy képi ábrázolás lehet, de egyben a mű tárgya is, amelyre a műben megfogalmazásra kerülő kritika irányult.

Ennek a kritikának a tárgyai pedig nem mellékesen a szerzőiség mellett a kép eredete és eredetisége, használati módja és azok a kulturális rítusok lettek, amelyekben meghatározó szerep jutott a fényképezésnek és a fényképeknek.

A fotográfiáról való gondolkodásnak ezekben a megnyilatkozásaiban többek között a konceptuális művészet „fotóhasználatainak” továbbélését figyelhetjük meg. Ott szintén nem a mesterségbeli tudás, a szakmai kompetencia állt a középpontban, nem a kép „művészi megformálása” volt a cél, hanem a mű létrejöttének hátterében húzódó fogalmiság, gondolat, nem ritkán ismeretelméleti problémafelvetések.

A konceptuális fotóhasználatnak ezt a módját jellemezte, hogy értelmetlenné és érdektelenné vált a hagyományos (fotográfiai) műfaji felosztás, és végérvényesen eltávolodott a hagyományos, kiállítható és kiállításra szánt táblaképtől.

A fényképet végső soron a mediális, anyagi-technikai, valamint ismeretelméleti szempontok szerint tette meg vizsgálata tárgyává, vagy a „fotóalapú” mű vált filozófiai problémafelvetések eszközévé.

Ikonológia, értelmezés és konceptuális művészet

With Imagination/Idea, László Beke founded Hungarian conceptual art and also dealt with theoretical questions of iconology. He did not, however, attempt to analyse the iconology of conceptual art.

In Beke’s view, this inevitably leads to a different understanding - or “misunderstanding” - of the work and the artist. Between 1967 and 1984, however, Beke did not deal with the iconological method, because he did not consider it a suitable approach for interpreting modern and contemporary art.

In 1971, for example, he thought that because of the readymade and concrete art, the appealing complexity and stratification of the iconological method had collapsed. After all, the former is an everyday object which depicts nothing and utilises no iconographic type of any kind, while the latter likewise is not meant to depict anything or even mean anything beyond its own material reality.

In 1975, in a text entitled Az alkotó interpretációtól az interpretáció tagadásáig, Beke applied Leó Popper’s theory of misunderstanding to modern art through the work of Marcel Duchamp, in which - ironically - the true creator became the observer.

Conceptual art, in the wake of Duchamp and then John Cage, Allen Kaprow, Ad Reinhardt and the minimalists, thus became, in essence, its own iconology, when art and the picture were replaced by the interpretation of the picture and its own philosophy, so that if somebody interprets - in a conventional way - then that person is in fact acting as creator.

A szlovák konceptuális művészet három hulláma

A SIGNAL című kiállítás a szlovák képzőművészet születését és útját követi az 1960-as évek közepétől napjainkig. Azt a tágabb kontextust mutatja be, amelyben a szlovák konceptuális művészet a hatvanas évek közepén létrejött, hangsúlyozva ennek a vizuális szemléletnek a továbbélését az egymást követő művészgenerációkon át.

A kiállítás az elmúlt több mint ötven év legfőbb művészeti stratégiáinak ívét nem kronologikusan vagy generációkra bontva, hanem négy tematikus szekcióban vázolja föl: SZÖVEGmánia, Zéró gesztusok, Belső kozmosz és A kép újrafogalmazása.

• SZÖVEGmánia: Szövegalapú vizuális mezők.
• Zéró gesztusok: A lázadó gesztus beteljesül.
• Belső kozmosz: Utazás egy papíruniverzumon át.
• A kép újrafogalmazása: Digitális hatás.

Mindemellett a különböző társadalmi és politikai kontextusban született generációk is kirajzolódnak az idővonalon: az 1989 előtti alternatív, nem hivatalos művészeti szcéna és ennek folytatásaként a fiatalabb nemzedék, amely a kor változó paradigmái és világnézete közepette kezdte meg tevékenységét.

Ennek fényében a konceptuális és posztkonceptuális tendenciák három hullámát különböztethetjük meg:

1. A szlovák konceptualizmus meghatározó művészei - az új vizuális nyelv megteremtői.
2. Az 1990-es évek posztkonceptuális törekvései - a konceptuális szemlélet átfogalmazása.
3. A 2000 utáni új nemzedék - új „posztmediális” stratégiák és szemlélet, a digitális és elektronikus médiumok bevonása.

A SIGNAL - Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben a Soft Codes című projekt folytatása, melyet 2015-ben a Wrocław Kortárs Művészeti Múzeumban, 2018-ban pedig Probe 1 címmel a Prágai Városi Galériában mutattak be.

A konceptuális művészet fő jellemzői

A konceptuális művészet jelentős hatást gyakorolt a művészeti világra, és továbbra is fontos és befolyásos mozgalom a kortárs művészetben. Sok kortárs festő továbbra is feszegeti a hagyományos festészet határait, új kifejezési formákat kutat, és megkérdőjelezi a művészetről és annak a társadalomban betöltött szerepéről alkotott hagyományos elképzeléseket.

Összességében a konceptuális művészet olyan művészeti forma, amely megkérdőjelezi a művészetről és annak a társadalomban betöltött szerepéről alkotott hagyományos elképzeléseket, és szokatlan anyagokat, valamint szöveg és nyelv beépítését, illetve talált tárgyak használatát alkalmazza.

Ez egy olyan művészeti forma, amely nem a művész technikai képességeire, hanem a mű mögött álló ötletre támaszkodik, és ez egy olyan művészeti forma, amely továbbra is hatással van a kortárs művészeti világra és kihívást jelent.

tags: #konceptualis #muveszet #language #is #not #transparent