A leírás olyan szövegtípus, amely egy tárgyat, tájat vagy helyszínt mutat be, és arra a kérdésre válaszol: „Milyen?” A leírás célja, hogy az olvasó pontos képet alkothasson a bemutatott dologról annak tulajdonságai, részei, elhelyezkedése és jellemzői alapján.
A leírás rendszerint jelen időben készül, és térbeli sorrendet követ: például fentről lefelé, kívülről befelé vagy az egésztől a részletek felé halad. Tárgya lehet egy konkrét tárgy, egy táj, egy épület, egy helyszín vagy valamely jelenség.
A leírás fogalma
A leírás a négy alapvető szövegtípus egyike. A többi alapvető szövegtípus az elbeszélés, a jellemzés és az érvelés. Négy típus, négy vezérkérdés - ez dönti el a hangvételt és a sorrendet.
| Szövegtípus | Vezérkérdés | Igeidő | Sorrend |
|---|---|---|---|
| Elbeszélés | Mi történt? | Múlt idő | Időrendi sorrend |
| Leírás | Milyen? | Jelen idő | Térbeli sorrend |
| Jellemzés | Milyen ember? | Változó | Külső → belső |
| Érvelés | Miért gondolom így? | Jelen idő | Az érvek erőssége |
A leírás egy tárgyat, tájat vagy helyszínt mutat be. Gyakran jelen időben, térbeli sorrendben halad, például fentről lefelé vagy kívülről befelé.
A leírás célja az érzékletes bemutatás. A szöveg azokat a tulajdonságokat emeli ki, amelyek alapján az olvasó elképzelheti a leírt tárgy alakját, anyagát, színét, méretét, felépítését, állapotát és rendeltetését.
A leírás tárgya
A leírás tárgya bármi lehet, amit érzékelni, megfigyelni vagy jellemezni tudunk. Bemutatható például egy mindennapi használati tárgy, egy könyv, egy épület, egy táj, egy szoba, egy műalkotás vagy egy történelmi emlék.
- tárgy,
- táj,
- helyszín,
- épület,
- műalkotás,
- természeti jelenség,
- történelmi emlék,
- élőlény vagy annak megjelenése.
A leírás tárgya lehet egy konkrét fizikai objektum, például egy papírból készült címke vagy egy kézzel írt szöveg. Az ilyen bemutatásban fontos szerepet kap a hordozó anyaga, mérete, színe, alakja, felirata és állapota.
A leírás tárgya lehet elvontabb jelenség is, például az írás. Az írás a gondolat rögzítése jelekkel, írásjegyekkel, betűkkel, számjegyekkel vagy hangjegyekkel, legtöbbször papírra írva vagy nyomtatva, kőbe, fába vagy nem megszáradt betonba vésve.
A leírás oka és célja
A leírás oka az, hogy egy tárgyról, helyről vagy jelenségről pontos és érzékletes információt adjunk. A leíró szöveg segít abban, hogy az olvasó akkor is képet alkothasson a bemutatott dologról, ha közvetlenül nem látja vagy nem tapasztalja azt.
A leírás lehetővé teszi a részletek rendszerezett bemutatását. A szerző kiválasztja a lényeges tulajdonságokat, majd olyan sorrendben közli őket, hogy a tárgy vagy helyszín felépítése követhető legyen.
Az írásnak különböző céljai lehetnek, naplóírás, feljegyzések készítése, történet elmesélése, tudományos, irodalmi művek készítése. Segíti a történetek feljegyzését, a kultúra fenntartását.
A leírás oka lehet gyakorlati, ismeretterjesztő, tudományos, művészi vagy oktatási cél. Egy tárgy leírása segítheti annak azonosítását, egy helyszín bemutatása tájékozódást adhat, egy jelenség részletes ismertetése pedig a megértést szolgálhatja.
A leírás felépítése
A leírás általában három nagyobb szerkezeti egységből áll: a bemutatásból, a részletező leírásból és a tárgy jelentőségének vagy állapotának ismertetéséből.
A tárgy megnevezése
A leírás elején meg kell nevezni, hogy mit mutat be a szöveg. Ez lehet egy tárgy, egy helyszín, egy épület vagy valamely jelenség.
A pontos megnevezés kijelöli a leírás tárgyát, és segít az olvasónak követni a további részleteket. A tárgy megnevezését követően érdemes ismertetni annak általános jellegét, majd fokozatosan bemutatni a részeit.
Az általános jellemzők bemutatása
Az általános bemutatásban szerepelhet a tárgy anyaga, mérete, alakja, színe, rendeltetése és állapota. A leírás rendszerint az egésztől halad a részletek felé.
A tárgy külső jellemzői után következhetnek a részei, azok elhelyezkedése, kapcsolata és funkciója. A térbeli sorrend megkönnyíti, hogy az olvasó képzeletben végigkövesse a tárgy felépítését.
A részletek sorrendje
A leírás térbeli sorrendje többféleképpen alakulhat. A szöveg haladhat fentről lefelé, kívülről befelé, balról jobbra, közelről távolra vagy az egésztől a részletek felé.
A következetes sorrend különösen fontos összetett tárgyak, épületek és tájak bemutatásakor. Ha a leírás rendszertelenül váltogatja a nézőpontokat, az olvasó számára nehezebbé válik a bemutatott dolog elképzelése.
A leírás nyelvi jellemzői
A leírás gyakran jelen időben készül, mert a tárgy tulajdonságait és állapotát közvetlenül mutatja be. A jelen idő mellett fontos szerepet kapnak a tulajdonságot kifejező melléknevek, a pontos főnevek és a helyviszonyokat jelölő kifejezések.
- színek megnevezése,
- méretek és alakok meghatározása,
- anyagok megnevezése,
- térbeli viszonyok jelölése,
- állapotok és tulajdonságok bemutatása,
- érzékszervi benyomások kifejezése.
A leírás akkor pontos, ha konkrét szavakat használ. Az olyan általános megfogalmazás helyett, mint „szép tárgy”, részletesebb bemutatás szükséges, amely érzékelteti a tárgy alakját, színét, anyagát és állapotát.
A leírás lehet tárgyilagos vagy művészi. A tárgyilagos leírás pontos adatokat és megfigyelhető tulajdonságokat közöl, míg a művészi leírás hangulatokat, benyomásokat és képszerű kifejezéseket is alkalmazhat.
A tárgyszerű leírás
A tárgyszerű leírás célja a pontos, ellenőrizhető információközlés. Ilyen leírás készülhet egy múzeumi tárgyról, egy történelmi emlékről, egy tudományos jelenségről vagy valamely dokumentumról.
A tárgyszerű leírásban fontos a tárgy azonosíthatósága. Megadható a tárgy megnevezése, anyaga, mérete, színe, készítési ideje, lelőhelye, rendeltetése és állapota.
Édességcímkék albumban. Különböző édesség címkéi, beragasztva (303 db). A KD_1989_829_1_303 leltárszámú albumba ragasztott csomagolóanyag-gyűjtemény tárgya.
„OK Chewing Gum Sour” nevű savanykás rágógumi csomagolóanyag, papír, piros-zöld nyomat a termék neve, és megjelölése „Kaugummi fruchtigsauer” (savanykás gyümölcsös rágógumi) feltüntetésével.
| Szempont | Adat |
|---|---|
| Hordozó | Papír |
| Méret | 3 x 7 cm |
| Kép színe | Színes |
| Tárgy | Csomagolás |
| Megnevezés | Rágógumi |
| Lehetséges időbeli vonatkozás | 1970-es évek; 1980-as évek |
A tárgyszerű leírásban a részletek nem önmagukért szerepelnek, hanem a tárgy felismerését, azonosítását és dokumentálását szolgálják. A tárgy leírása ezért gyakran adatokat, méreteket és kategóriákat is tartalmaz.
Az írás mint leírási tárgy
Az írás a gondolat rögzítése jelekkel, írásjegyekkel, betűkkel, számjegyekkel vagy hangjegyekkel, legtöbbször papírra írva vagy nyomtatva, kőbe, fába vagy nem megszáradt betonba vésve.
Az írás mai formájában egyezményes karakterekkel írt jelsor, amelynek rögzített értelmezése, szabályos és egyértelmű kiolvasása létezik, vagy létezett. Van nyelvhez nem kötődő és fonetikus változata is.
Az írás párja az olvasás, ami az írott szövegben megfogalmazott gondolatok és információk értelmezése. A modern társadalmakban az írás elemi kultúrtechnika, és az alapkészségek közé tartozik.
A legtöbb írásbeliséggel bíró nyelvben az írás a beszéd kiegészítése. A paszigráf nyelveket kivéve az írás nem egy önálló nyelv, hanem egy eszköz a nyelv rögzítésére.
A kézírás mint leírási tárgy
A kézírás tanult mozgás, a betűalakokat, írásjeleket létrehozó mozdulatok, összefüggő, egymást követő láncolata. A kézírás, mint az ujjlenyomat jellemzi az embert, nincs két egyforma.
Ahogy növünk, fejlődünk, változik írásunk és stílusunk. Minden ember írása egyedi; ez összehasonlítás tárgya lehet.
A kézzel írt szöveg kézirat. Az írás, különösen a kézírás lehet könnyebben vagy nehezen olvasható.
A kézírás leírásakor megfigyelhető a betűk mérete, alakja, dőlése, kapcsolódása, vonalvezetése, nyomatéka és elhelyezkedése. A grafológia foglalkozik a kézírás elemzésével, amelyből az író személyiségvonásaira következtetnek.
Az írás anyagai és eszközei
Az íráshoz szükséges egy alapanyag és egy íróeszköz. Egy további feltétel, hogy az ember tudjon, vagyis rendelkezzen az írás tudásával és az író mozgásra való képességgel, valamint akarjon írni.
A feljegyzésre használt eszköz vagy eszközök, valamint azok hordozója sokféle lehet. Az írást hordozó anyag tartóssága lényeges, hiszen általában a rögzítésnek az ismeret megbízható és hű átadása a célja.
Már az ókorban is számos technikát alkalmaztak, kőbe vésést, agyagba nyomást, és tintával írást papiruszra, pálmalevelekre, és pergamenre. Később papírt használtak, és a nyomtatás feltalálása segített a szövegeket írásban rögzíteni.
A történelem során számos anyagot és eszközt kipróbáltak, mint kőtáblákat, bambuszt, viasztáblákat, és rézlemezeket. Az íróeszközök közé tartoztak vésők, stílusok, tollak, ecsetek, ceruzák.
További technikák voltak a kőnyomat és az inkák által használt kipu. Az írógép, illetve a számítógépes szövegfeldolgozás további forradalmat jelentett.
A leírás és az írás történeti szerepe
Az írás, mint kommunikációs eszköz története elválaszthatatlan az írásrendszerekétől. Az első civilizációk főként praktikus célokra használták az írást, mint pénzügyi feljegyzések, törvények, történetírás és információcsere.
Az írást Mezopotámiában találták fel, ahol a Krisztus előtti 4. évezredben a kereskedelem és a közigazgatás bonyolultsága túllépte az emberi memória kereteit.
Az ókori Egyiptomban és Közép-Amerikában az írást naptár készítésére, történeti és környezeti események feljegyzésére fejlesztették ki.
H. G. Wells szerint az írás megadta azt a képességet, hogy rögzítsenek szerződéseket, törvényeket, parancsokat, és lehetővé tette az állam növelését a városállam méretén túl.
Lehetővé tette a folytonos történelmi tudat fenntartását. A pap vagy a király pecséttel ellátott parancsai kikerülhettek látóköréből, hallótávolságából, és túlélhették őt.
Az írás kialakulása és fejlődése
Úgy tartják, hogy az írás egyszerű ideogrammok rajzolásából alakult ki: például egy alma rajza jelölte az almát, és két láb lerajzolása mutathatja a járás vagy állás fogalmát.
Ebből a kiindulásból azután a jelek elvontabbakká váltak, végül olyan szimbólumokká fejlődtek, amelyek látszólag nem kapcsolódnak az eredeti szimbólumhoz.
A barlangfestmények és sziklarajzok tekinthetők az írás előfutárainak, ám nem tekinthetők írásnak, mivel nem ábrázolják a nyelvet közvetlenül.
A megtalált legősibb képeket több mint 25 000 évvel ezelőtt készítették a kőkorszakban, faágakkal, éles kövekkel vagy az ujjaik segítségével. Festék gyanánt faszenet, földet vagy növényi színezőanyagokat használtak.
Az ősemberek annak érdekében, hogy emlékezzenek dolgokra, vagy hogy üzeneteket hagyjanak, képeket festettek a barlang falára, sziklákra, csontokra vagy vizes anyagra.
Az évek során a képek fokozatosan szimbólumokká váltak, majd pedig betűkké, amelyek ábécéket alkotnak a hangok megjelenítéséhez.
Az írásrendszerek változása követi használóinak igényeit. Az idők során megváltozhat az írásjelek alakja, iránya és jelentése.
Az írás fejlődését követve a konkrét változásokon túl megismerhetjük azok igényeit, akik használták.
Az írásrendszerek fő típusai
Az elterjedtebb írásrendszerek öt kategóriába sorolhatók: logográfiák, ideográfiák, szótagírások, ábécék és fonológiai jellemzőket kódoló írások.
A piktográfiák nem alkalmasak nyelv lejegyzésére, de gyakran a logográfiák magvát alkotják. A logogram egy olyan jel, ami egy szót vagy morfémát reprezentál.
Logografikus írás
Ilyen a kínai írás, az ékírás, és a maja írás. Egy jel állhat egy morféma vagy egy szó helyett.
Sok logogramnak ideografikus kiegészítője van. Például a maja írásban a fin írásjel kiejtése ka, és ennek a szótagnak a jelölésére használták.
A kínai írásjegyek 90%-a egy gyöknek nevezett jelentést reprezentáló jelből és egy kiejtést jelölő jelből áll. Mégis inkább a fonetikai jelek tekinthetők a logográfiai jelek kiegészítőjének.
A ma is használt logografikus rendszerek közé tartoznak a kínai írás, a japán írás, és néha a koreai nyelv számára a hangullal párhuzamosan használt hagyományos írásmód.
Szótagírás
A szótagírások szótagjeleket használnak. Általában a szótagok egy mássalhangzóból és egy azt követő magánhangzóból, vagy egy magánhangzóból állnak, de néhány rendszerben ennél bonyolultabb szótagoknak, két mássalhangzóból és egy magánhangzóból állónak is van külön jele.
Az írásban az azonos mássalhangzót vagy magánhangzót tartalmazó jeleknek általában nincs közük egymáshoz. Szótagírásra leginkább azok a nyelvek alkalmasak, melyekben a szótagok felépítése egyszerű, mint például a japán nyelv.
További szótagírások: a mükénéi görög nyelv számára a lineáris B; a cseroki; az afaka az ndyuka (endzsuka) nyelv számára; és a vai írás a Libériában beszélt nyelvek számára.
Ábécék
Egy ábécé betűi a nyelv hangjait, vagyis fonémáit képezik le, jelen vagy egy régebbi állapotában.
Egy tökéletesen fonológiai ábécében a fonémák és a betűk kölcsönösen egyértelműen megfeleltethetőek egymásnak: a szavakat kiejtés szerint írják, és olvassák.
Mivel a beszélt nyelvek az írástól függetlenül fejlődnek, és egyes írásrendszereket több nyelvre is alkalmaznak, a betű-hang megfeleltetés nem mindig egyértelmű. Még egy nyelv történetében is változhatnak a megfelelések.
Abdzsadok
Az abdzsadok olyan rendszerek, melyekben többnyire a mássalhangzókat jelölik; a magánhangzókat legfeljebb nem kötelező diakritikus jelek jelölik például gyerekek vagy nyelvtanulók számára.
Az efféle írásrendszerek az ókori egyiptomi írásra mennek vissza, ami szintén mássalhangzó alapú volt. Az abdzsad elnevezés arab eredetű, jelentése ábécé.
Abugidák
Az abugida olyan írásrendszer, melyekben a betűk mássalhangzókat jelölnek, és a magánhangzóknak az ezekhez adott diakritikus jelek vagy a mássalhangzó betűjének módosításai felelnek meg, melyeket kötelező kitenni.
Némely ilyen rendszert, például az etióp vagy krí írást szótagírásként tanítanak, habár nem igazi szótagírások, mivel a szótagjelek mássalhangzó- és magánhangzójelek kombinációjaként jönnek létre.
Tágabb értelemben véve az abdzsadok és az abugidák is ábécéknek tekinthetők. Szűkebb értelemben csak azokat a rendszereket nevezik így, melyekben minden hangnak van betűje.
Fonológiai jellemzőket kódoló írások
A fonológiai jellemzőket kódoló írások a fonémáknál is apróbb jellemzőket jegyzik le. Például az ajkakkal formált hangok betűi közös jellemzőkben egyeznek meg.
A latin ábécében a p és a b ajakhangok, de ajakhang a semmiben sem hasonlító betűvel jelölt m, és a hasonló q és d betűk nem ajakhangokat jelölnek.
A hangul írásban például a koreai nyelv négy ajakmássalhangzójának alapeleme ugyanaz; azonban a hangult ábécéként tanítják, nem téve említést ezekről a jegyekről.
A jelnyelvek számára készült SignWriting a kéz formáját, mozgását és az arckifejezést ikonikusan jeleníti meg.
A leírás irodalmi szerepe
Átvitt értelemben írásnak nevezik költői vagy prózai szövegek megalkotását, így jön létre az irodalom. Az irodalmi szövegeknek meg lehet különböztetni a felszíni és a mélyszerkezetét, ami meglehetősen távol eshet a tulajdonképpeni kifejezéstől.
Ezt az irodalomtudomány vagy a filológia elemzi. Nemcsak a szöveg, hanem alakja is lehet művészi kifejezés; ez a kalligráfia.
Az irodalmi leírás nemcsak adatokat közöl, hanem hangulatot és benyomást is teremt. A tárgy, táj vagy helyszín tulajdonságai a szöveg hangulatát, a szereplők érzéseit vagy a történet jelentését is közvetíthetik.
A leírás ezért gyakran kapcsolódik az elbeszéléshez és a jellemzéshez. Az elbeszélés azt mutatja be, mi történt, a leírás azt, milyen a tárgy vagy helyszín, a jellemzés pedig egy személy külső és belső tulajdonságait mutatja be.
A leírás és a történeti emlékezet
A történelem kezdetének az írás megjelenését tekintik. A történészek éles különbséget tesznek a történelem írás előtti és írás utáni korszaka között.
Az írás tartósan rögzíti az információt, ezért lehetővé teszi tárgyak, események, törvények, szerződések és történetek megőrzését. Az írás által a közösségek a korábbi tapasztalatokat későbbi nemzedékek számára is hozzáférhetővé tehetik.
A kultúra fenntartásában az írásnak és a leírásnak egyaránt fontos szerepe van. A leírás megőrzi a tárgyak, helyek, események és jelenségek jellemzőit, az írás pedig lehetővé teszi ezek továbbadását.
A leírás gyakorlati alkalmazása
A leírás felhasználható oktatásban, tudományos munkában, múzeumi nyilvántartásban, irodalomban, újságírásban és a mindennapi kommunikációban. A pontos leírás segíti a megfigyelést, az összehasonlítást és az azonosítást.
A 21. században az írás a mindennapi élet szerves része a fejlett országokban. A technológia hozzájárul ahhoz, hogy az e-mail és a szociális média összekapcsolja az írástudókat világszerte.
Az írás-olvasás készsége a fejlett országokban szükséges a legtöbb munkához. Az íráskészség javítása segít a szocioökonomikus státus javításában.
Az írásbeli leírás digitális környezetben is megjelenik. A számítógépes szövegfeldolgozás lehetővé teszi a szövegek gyors rögzítését, szerkesztését és továbbítását.
A leírás és a megfigyelés kapcsolata
A jó leírás alapja a figyelmes megfigyelés. A szerzőnek fel kell ismernie, mely tulajdonságok lényegesek a tárgy vagy helyszín bemutatásához.
A megfigyelés során a látás mellett más érzékszervek is szerepet kaphatnak. A tárgy színe, alakja és mérete mellett érzékelhető lehet annak felülete, hőmérséklete, illata vagy hangja is.
Habár a legtöbb írás elsődlegesen a látás számára készült, előfordul, hogy vésett szövegeket tapintással olvasnak. A Braille-írást Louis Braille dolgozta ki, aki maga is vak volt.
A leírás akkor válik hitelessé, ha a megfigyelés pontos, a kiválasztott részletek relevánsak, a sorrend következetes, és a megfogalmazás egyértelmű.
A leírás elkészítésének szempontjai
- Nevezd meg pontosan a leírás tárgyát.
- Figyeld meg az egész tárgyat vagy helyszínt.
- Rögzítsd a legfontosabb általános tulajdonságokat.
- Haladj következetes térbeli sorrendben.
- Mutasd be a lényeges részleteket.
- Használj pontos és érzékletes szavakat.
- Ellenőrizd, hogy a szöveg alapján az olvasó el tudja-e képzelni a tárgyat.
A leírás tárgya és oka szorosan összefügg. A tárgy határozza meg, milyen tulajdonságokat kell bemutatni, az ok vagy cél pedig azt, hogy a leírás mennyire legyen tárgyilagos, részletes, tudományos vagy művészi.