Molnár Imre leszögezi: a történészek legtöbbje, szakmai téren nem tud mit kezdeni a forrásokkal, dokumentumokkal nem bizonyítható tényekkel, még akkor sem, ha azok nyilvánvaló következményei egyértelműen jelen vannak történetiségünkben. az általunk eddig ismert történelmi tények mögött ott húzódik egy másfajta történelem is. Dümmerth Dezső történész ezt a folyamatot „titokzatos jelbeszédként” írja le. Ilyen ember volt államalapító királyunk, I. Szent István. Molnár Imre állítja: a magyarság megmaradásának első és legfontosabb, döntő feltétele „ez a rendíthetetlen hit kell, hogy legyen. Az első igazán nagy szentünk, István életén keresztül ezt mondja nekünk az Isten. Mert a hit képes átlendíteni és továbbsegíteni a nemzetet, a népet minden tragédián, minden akadályon. Aki hisz, megmarad, aki hisz, az üdvözül.”
Az pedig, hogy Szent István halála napján felajánlotta a koronát Szűz Máriának, azt mutatja, hogy halálos ágyán is jobban bízott az égiekben, mint a földiekben. Molnár Imre I. Szent László érdemeit is méltatja, kiemelve: harcolt, és közben imádkozott azokért, akikkel az ország védelme érdekében szemben kellett szállnia. Árpád-házi Szent Erzsébetről a szerző megállapítja: ő a szegények szolgálatának, szeretetének fontosságát hozza közelebb hozzánk, világos üzenetként.
Erzsébet unokahúga, Árpád-házi Szent Margit pedig tiszta és elszánt hitével rámutatott egy napjainkban is fontos dologra: ráérzett és tudatában volt annak, hogy „milyen állapotban van lelkileg ez a nép és ugyanúgy, mint Krisztus, ő is önként vállalta a szenvedések különféle formáit, azért, hogy a népe által elkövetett bűnökért kijáró szenvedést magára vállalja.”
Külön fejezetben foglalkozik a szerző azzal, hogyan mutatkozik meg Nagyasszonyunk, Szűz Mária oltalmazó jelenléte történelmünkben, kiemelve: Szeplőtelen Boldogasszony tiszteletében hazánk az egész keresztény Európában élen járt, s ez is igazolja a magyarság „Szeplőtelen Szent Szűz iránti mélységes ragaszkodását, s azt a tényt, hogy a középkorban a magyarság önazonosság tudatában folyamatosan jelen volt a Boldogasszony népeként való létezés ténye”.
Az élete utolsó tizenkét évében a Gulagon és csehszlovák börtönökben raboskodó Esterházy János életét és munkásságát bemutató fejezetben a kötet írója leszögezi: a felvidéki magyar politikus „az igazi, hűséges Krisztus-követés példájává magasztosult”. A rengeteget szenvedő, akkor már súlyosan beteg Esterházy János nemcsak figyelmes szeretettel nevelte, vigasztalta rabtársait, de sorsukban is osztozva, saját kenyéradagját is megosztotta velük. Őrizte az Oltáriszentséget, a rabok élő Tabernákulumnak nevezték.
Molnár Imre Áldozatból fakadó szentség és küldetés című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7-8. Mivel érdemelte ki ezt a szörnyű bűntényt Jerzy atya?...
Jerzy atya pusztán a katolikus egyház hűséges papja volt, aki Krisztus szolgájaként a saját és mindazok méltóságát védte, akik vele együtt elnyomást és megaláztatást szenvedtek. Ezért zúdult reá Isten ellenségének, az emberiséget leigázó „nagy hazugnak” pusztító haragja, aki gyűlöli az igazságot és a hazugságot terjeszti a világban. Miként a történelemben időnként megesik, ezekben az években Európa nagy részén az emberek elméjének világosságát elhomályosította a sötétség és a jót rosszal helyettesítette.
Hazátokra a gonoszság cunamija csapott le. Jerzy atya nem engedett a csábításnak, s nem törődött bele, hogy ilyen haláltáborban éljen. Pusztán az igazság, az igazságosság és a szeretet fegyverével próbálta visszakövetelni az állampolgári és papi lelkiismereti szabadságot. De a rontást hozó ideológia nem bírta elviselni az igazság és az igazságosság fényét. Ezért üldözte, tartóztatta le majd brutálisan megkínozta ezt a védtelen káplánt, akit végső gyalázatként összekötözve vízbe vetett, bár az még életben volt. Elrablói büszkén vállalták fel halálát.
Magára hagyták, miként némelyek az állat tetemét dobják el. E fiatal papnak az áldozata azért nem jelent vereséget, mert az elkövetők az Igazságot nem voltak képesek megölni. Vértanúnk tragikus halála ezért az emberi szívek Evangéliumhoz való megtérésének folyamatát indította el. Ma Popieluszko boldoggá avatása az egész nemzet számára az örvendezés emlékezetes napja. Popieluszkót megdicsőülten helyezik az Anyaszentegyház karjai közé.
A politika rendszerek gyorsan múlnak el, mint a nyári viharok. Nem marad utánuk más csak a pusztítás nyoma. Az egyház azonban saját fiain keresztül itt marad, hogy az emberiséget a határtalan szeretet ajándékához segítse. Translated, edited and annotated with anintroductory essay by D. Volume 1, Diagnosis. Boulder, Colorado, 1996. Volume 2, Remedy. Uo., 1998. Érdemes ezzel kezdeni, mert a kézikönyvek bizonytalanok, azaz egymásnak ellentmondó adatokat közölnek Eötvös József monumentális munkája, A XIX. A teljes (a mű mindkét részét tartalmazó) magyar kiadás 1854-ben jelent meg először, két kötetben, Pesten, Emich Gusztávnál...
A bibliafordítás története
Tehát a magyar kiadás és a német kiadás viszonyáról szóló vita nem egyszerű, és a fordítás kérdései is elmélyülnek. A bevezetőben Mervyn Jones filológiai alapossággal részletezi a mű genezisét, és Eötvös Loránd levelezését is figyelembe véve megállapítja: Szalay László fordította az eredeti németből egy részét, míg a második kötetet Csengery Antal dolgozta át. A szövegelemzés közben előkerült bizonyítékok közül több példát is kiemel, például a Staatsstreichen szókapcsolat fordítási nehézségeit és a magyar nyelvújítás szavait érintő megfontolásokat. Ezek megbízható angol fordításhoz vezettek, amelyek alapján az Uralkodó eszmék angol kiadása kompozit változatként született meg.
Az összefoglalóan vizsgálható uralkodó eszmékről szóló fejezetekben megfogalmazódik, hogy a XVIII-XIX. század forradalmi gondolatai hogyan váltak a 20. századi politikai diskurzus középpontjává, és hogyan hatottak a liberális és marxista értelmezésekre. Eötvös elmélete a szabadság és a nemzetiség összefüggéseiről ma is releváns vitákat indít el, különösen akkor, amikor a modern politikai filozófia visszatérően vizsgálja a szabadság vagy az egyenlőség értékének arányait.
Az Uralkodó eszmék magyarországi recepciója a történetírásban továbbra is nyitott téma marad, hiszen a különböző kiadások és fordítások sokféle interpretációt engednek meg. A kötet két része, Diagnosis (Látlelet) és Remedy (Orvoslás), jelzésszerűen tükrözi a leírt események ellentmondásait és az értelmezési keretek közti feszültséget. A fordítói munka precizitása és a források közti konzisztencia kulcsfontosságú a megértéshez.