Bevezetésként elmondható, hogy a közelmúlt hazai nyelvpolitikájának alapelvei, célkitűzései és azok megvalósulása egybeesik az európai trendekkel, és 2002-től nemzetközi összehasonításban is kiemelkedő projektek folynak ezen a területen. Az írás első része áttekinti a központi nyelvpedagógiai fejlesztések hátterét, röviden beszámol a nyelvtudási szintek átfogó értékelését célul tűző vizsgálatok tapasztalatairól, a nyelvtanulás folyamatával és eredményével összefüggő tényezők szerepéről és azok belső összefüggéseiről.
Általános kép: nyelvpótló és nyelvtudási tendenciák a hazai környezetben
A kilencvenes évek eleje óta a széles közvélemény számos statisztikai adatból tudatosíthatta magában: különböző történelmi, társadalmi, oktatási és egyéb okok miatt, a magyarok az utolsó helyen állnak az európai államok között az idegennyelv-tudás területén. A negatívum hangsúlyozása mellett azonban kiemelkedő tendencia figyelhető meg az utóbbi években: dinamikus fejlődés a fiatalabb és iskolázottabb korosztály nyelvtudásában, főként angolból. Az elmúlt másfél évtizedben az idegen nyelven beszélők aránya jelentősen emelkedett: a kilencvenes évek elejére jellemző alig 12 százalékról 2005-re 29 százalékra nőtt. Az EU nyelvpolitikája célként tűzi ki a legalább két nyelvet ismerő állampolgárokat, és ezt a keretet összhangba hozza a nyelvtudás növelésével a mindennapi és szakmai életben.
Az EU-ban 2005-ben a leggyakrabban használt nyelv az angol, és a nyelvhasználók többsége ezt első vagy második nyelvként alkalmazza. Ugyanakkor a nyelvi cél és a gyakorlati nyelvtudás között ellentmondások is megfigyelhetők: a háromnyelvű modellt többek között elutasítják egy részük szerint, azonban a kétnyelvűség is jelentős előrelépést jelenthet sok országban. A magyarországi bevándorlókat és a nem magyar anyanyelvű diákokat illetően is előtérbe kerül a magyar mint idegen nyelv hatékony tanítása a közoktatásban.
Az alapelvek egy része úgynevezett esélyegyenlőségi problémákból indul ki: a hátrányos helyzetű diákok számára a nyelvtanulás kiemelt fontosságú eszköz az integrációhoz és a továbbtanuláshoz. A nyelvtanulás élethosszig tartó folyamat, amely igen korai életkorban kezdődik, és célszerű a tartalomalapú nyelvoktatásból adódó lehetőségeket kiaknázni. A hazai nyelvpolitikát erősen befolyásolja a közoktatásban elért nyelvtudás szintjét befolyásoló tényezők sokasága, amelyeket nagymintás és kisebb mintás felmérések vizsgáltak és vizsgálnak továbbra is.
Nyelvtanulás és motiváció: hogyan befolyásolja az életkor
Az életkor és a nyelvtanulás hatékonysága közötti összefüggés legközismertebb magyarázata a Lenneberg által leírt kritikusperiódus-hipotézis. A hipotézis szerint a pubertással egy időben a gyermek elveszíti a képességét arra, hogy egy nyelvet automatikusan, pusztán a nyelvi inputra támaszkodva anyanyelvi szinten elsajátítson. Ettől kezdve a nyelvtanulás tudatos erőfeszítést igényel, és nem eredményezhet anyanyelvi kompetenciát. A hipotézis mögötti biológiai megközelítés összhangban áll a nyelvészek és pszichológusok megfigyeléseivel: az anyanyelv elsajátítása minden egészséges gyermek számára elkerülhetetlen folyamat, amely biológiai és mentális tényezőkkel összefügg.
A gyakorlatban az életkorral kapcsolatos elvárások és motívumok összetett képet mutatnak. A motiváció a nyelvtanulás folyamatának és eredményének egyik meghatározó eleme, és európai felmérések szerint a motiváció dinamikusan változik: a praktikus, munkaerőpiaci mobilitást segítő okok dominálnak a nyelvtanulásban, miközben az intrinszik motiváció és a kulturális érdeklődés szerepe csökkenhet. Ugyanakkor a nyelvi fejlődés a tantervi tervek és célkitűzések tükrében a közoktatásban elsődleges terület marad.
NYEK és egyéb alprogramok: hogyan reagál a hazai oktatás
A Világ-Nyelv program kulcsszerepet játszik a nyelvtanulás fejlesztésében: 2004 őszén elindult egy nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó válaszként az alacsony hatékonyságú iskolai nyelvoktatás és a csökkenő diáklétszám ellensúlyozására. Ennek központi eleme a nyelvi előkészítő évfolyam (NYEK), amely egy teljes tanévet szán a nyelvi képességek fejlesztésére és a felzárkózásra, így a középiskolai oktatás hossza négy helyett öt tanévre nő. A program más alprogramjai is a problémás területek kezelésére irányulnak, például a nyelvtanonulás hatékonyságát és a tudásszint monitorozását célzó kutatásokkal. Ezen felmérések eredményei alapján a nyelvtudás szintjét, a tanulási hatékonyságot és a tényezőket több nagymintás és kisebb mintás vizsgálat vizsgálta, például Csapó, Nikolov-Józsa és társai munkáin keresztül. A jelenlegi ismeretek alapján a tudásszint monitorozása megoldatlan, és az egységes skála kialakítása a különböző idegen nyelvekre való feladatbank hiányában még nem valósult meg. A következő lépés a közoktatásban a Közös európai referenciakeret (2002) szintjeihez történő illesztés felé történő továbblépés.
A tanulmányok szerint a nyelvi teljesítmények az indexált országok között jelentősen eltérnek az intézmények típusa szerint: általános iskolásoknál a kisgimnazisták teljesítménye általában jobb, míg a szakközépiskolások és szakiskolások átlagai alacsonyabbak, és a gimnáziumi tanulók átlagai a legmagasabbak. Angolból gyakran jobb eredmények születnek, mint németből. A nyelvválasztás és az esélyegyenlőség összefüggésében a családi háttér, különösen a szülők iskolázottsága jelentős hatással van: egy magasabb végzettségű szülő esetén gyakrabban tanul gyermeke angolul, a kevésbé képzettek gyerekei között pedig a német vagy esetleg a nyelvtanulás elhagyásának esélye nagyobb. Ez a konstelláció az esélyegyenlőség és a nyelvválasztás kapcsán kiemelt nyelvpolitikait is alakítja, és a kötelező idegen nyelv kérdését is felveti. Magyarországon 2005-ös EU-Eurobarometer felmérés szerint a megkérdezettek 85 százaléka az angol, 73 százaléka a német tanulását részesítené előnyben, ami az angol népszerűségét mutatja az országban, és hozzájárul a kötelező vagy választható nyelvi lehetőségek alakításához.
Összegzés a nyelvi motiváció és esélyegyenlőség kapcsán
Összességében a nyelvtanulási tervek és célkitűzések sokat elárulnak az iskolában nyelvet tanulók motivációjáról. A motiváció és az életkor kölcsönhatása összetett: a fiatalabbak között gyakrabban jelenik meg a nyelvi készségek gyorsabb fejlesztése, míg a serdülőkorban a nyelvtanulás önállóbb erőfeszítést igényel. Az affektív tényezők és a nyelvtanulási attitűd a klaszterek közé tartozó mutatók között van, és ezek kölcsönhatásban állnak a tényleges teljesítménnyel. A nyelvtanulási stratégiák és a motiváció vizsgálata továbbra is fontos, hiszen a nyelvi fejlődés az iskolai nyelvtanulás legelterjedtebb formája. A hazai programokban kiemelt figyelmet érdemel a nyelvi előkészítő évfolyam modellje, amely az esélyegyenlőséget és a nyelvtudás fejlesztését egyszerre célozza meg a közoktatásban, a szakképzésben, a felső- és a felnőttoktatásban.
