A passzív alany a magyar nyelvtanban

A magyar nyelvtanban a passzív alany olyan mondatbeli alany, amelyhez a cselekvés nem kiindulópontként, hanem elszenvedett eseményként kapcsolódik: a cselekvés máshonnan, mástól halad az alany felé. A magyar nyelv alapvetően aktív szemléletű, ezért a cselekvő szerkezetek természetesebbek és gyakoribbak, a szenvedő jelentéstartalom pedig többféle nyelvtani eszközzel jelenhet meg.

A klasszikus passzív szerkezetben a kiinduló aktív mondat alanya és tárgya szerepet cserél úgy, hogy a tárgy a passzív szerkezetben alanyi pozícióba kerül, miközben az eredeti alany háttérbe szorul. Magyarban ez rendszerint nem külön segédigés szerkezettel, hanem az ige morfológiai megváltozásával, mediális igével, létige és határozói igenév kapcsolatával, illetve körülírással fejezhető ki.

A passzív jelentés alapja

Az indoeurópai nyelvek zömében a ma is aktív kettős aktív-passzív szemléletű mondatszerkesztést felváltotta a cselekvő alakok dominanciája, Simonyi Zsigmondot idézve: a magyar nyelvben „a mondatot többnyire úgy alakítjuk, hogy a cselekvés haladása az alanynál veszi kezdetét, vagyis az igének alanyától indul ki a cselekvés…”, és csak néha élünk a másik mondatalkotási móddal, amikor is „az alany felé halad a cselekvés máshonnan, mástól” (1879: 25).

A passzivizációt, azaz a szenvedő forma létrehozását mind a generatív grammatika, mind az eredendően a passzívum kutatásából kinövő relációs grammatika két feltétel érvényesüléséhez köti: 1. A kiinduló aktív mondat alanya és tárgya szerepet cserél úgy, hogy a tárgy a passzív szerkezetben felértékelődik, alanyi pozícióba kerül; 2. az alany a mondatrészek hierarchiájában háttérbe szorul, „chomeurré” válik (l. Chomsky 1970, 1981; Perlmutter 1983).

A szenvedő mondatot eredményező transzformációval járó grammatikai változások nyelvspecifikusak. Más nyelvekben, így a magyarban is, az alany leértékelődése, illetve a tárgy alanyi pozícióba kerülése az ige morfológiai arculatának megváltozásában ölt testet, vagyis a szenvedő jelentéstartalom igei morfémába ágyazódik, a logikai alany pedig -tól, -től esetraggal, illetve az által névutóval bővülhet.

A magyar passzívum történeti háttere

A szenvedő alak azonban régtől fogva létezett, hiszen már az Ómagyar Mária-siralomban szerepel: „keserüen kinzatul,, / vos szegekkel veretül”. A -tatik/-tetik képző magyar elemekből áll: a -tat/-tet műveltető képző és az alanyra való irányulást kifejező ikes ragozás kombinálásával alkották.

Csak az volt a baj, hogy latin és német hatásra túlságosan elharapódzott a szenvedő szerkesztés. Ezért tanították évtizedeken keresztül ezt a rigmust: „-tatik, -tetik a magyarban nem használtatik”. (Állítólag Arany János találta ki.)

A hadjárat túl jól sikerült, sőt, visszaütött. Szinte teljesen kiveszett a -tatik/-tetik, és helyette pótszereket találtak ki. Mert szenvedő szerkezetekre időnként szükség van. Nem mindig tudjuk, ki a cselekvő, és nem mindig az a fontos.

Helytállónak mondható tehát nyelvtanainknak a múlt század vége óta hangoztatott azon megállapítása, hogy a finnugor eredetű, kódexirodalmunk korában még közkeletűnek mondható szenvedő igék a nyelvi kifejezéstár perifériájára szorultak, csupán sajátos stilisztikai értékükre építve színesítjük velük írásunkat, ritkábban beszédünket.

A -tatik/-tetik képzős passzív szerkezet

A -(t)atik, -(t)etik képzős igék fő jellemzőit tudniillik abban látja, hogy „Az illy szenvedő forma mindenkor egy bizonyos tselekedőre vagy mívelő okra vitetik, melly a’ mívelő személyen, vagy okozott dolgon kívül vagyon, mint: olvastatik, ettöl, attól, amattól ’s a’ t” (1790: 154).

A magyarban a -tatik/-tetik alak klasszikus szenvedő jelentést hordoz: a mondat alanya nem maga hajtja végre a cselekvést, hanem vele vagy rajta történik valami. A cselekvő megnevezhető az által névutóval vagy a -tól/-től raggal, de el is maradhat, ha ismeretlen vagy nem fontos.

A szenvedő képző egyértelmű azonosítása mellett Pereszlényi nyelvtanának szempontomból másik kiemelendő értéke, hogy a szenvedő igék képzésének kimerítő és máig is helytálló leírását nyújtja (CorpGr.: 493-94).

A képző történeti megítélése

Régi nyelvtanainkban keresve a választ a felvetett problémára, azt tapasztaljuk, hogy kezdetben magának a szenvedő igének az azonosítása is nehézséget jelentett. A klasszikus nyelvek szenvedő igéihez ugyanis hosszú ideig két alakot rendelnek nyelvtaníróink, mint ezt a felsorolt példáik mutatják.

Sylvester a szerettetem (CorpGr. : 53); Szenci Molnár Albert a kéretik, kérettetik (CorpGr. : 176); Komáromi Csipkés György a verettetem, verdegeltetem (CorpGr. : 314) alakokkal azonosítja a passzívumot.

A -(t)attatik, -(t)ettetik és a -(t)atik, -(t)etik közötti dilemmát Pereszlényi Pálnak sikerül feloldania munkájában (Pereszlényi 1682) azzal, hogy a hosszabb, műveltető képzővel is megtoldott formák számára létrehozza az úgynevezett „mandativo passiva” alkategóriát.

A szenvedő igenem fogalmának meghatározására - részben annak evidens voltából adódóan, részben a szintaktikai ismeretek hiányosságai miatt - még ennél is később, a XVIII. század végén, a XIX. század első felében született grammatikákban találunk példákat.

A passzív és a mediális szerkezet kapcsolata

Az igenem életében bekövetkező történeti változások természetesen nyomon követhetők mondatépítési módszereinkben: az indoeurópai nyelvek zömében a ma is aktív kettős aktív-passzív szemléletű mondatszerkesztést felváltotta a cselekvő alakok dominanciája.

A passzívum eltűnésének egész igerendszerünkre kiható következménye az igenemtípusok egyensúlyának megbomlása lett; a szenvedő igékkel a szófaj klasszifikációjában a legelső nyelvtanoktól egészen a XIX. század utolsó harmadáig meghatározó igetípus elvesztette a kezdetben inkább hárompólusú - passzív-medialis/neutralis-aktív -, majd a passzív-aktív oppozícióban játszott viszonyító, kijelölő szerepét.

Jelen nyelvhasználatunk tényei azonban mintha cáfolni látszanák ezt a feltételezést. A sajnos a kelleténél talán gyakrabban hallható, szemünkbe tűnő bemutatásra kerül, megrendezésre kerül típusú terpeszkedő kifejezések mellett megfigyelhető az -ödik, -ődik képző aktivizálódása is a passzívumot helyettesítő szerepében: ahogy az már említődött; új egyesület szerveződött, a program végül elhalasztódott, végre kimondódott az igazság stb.

Főldi először is egyértelműen többfajta szenvedő igéről szól: „A’ mint a’ Mívelő forma nálunk nem egy féle, úgy a’ szenvedő forma magában is sokféle” (1790: 154).

A -(t)atik, -(t)etik „végzetű” szenvedő igék után rögtön -ódik, -ődik képzős alakokat sorol fel, melyeknek szenvedő voltát - utalva a körülöttük feltehetőleg kibontakozó vitákra is - többször hangsúlyozza: „Vagynak nemzetünkben a’ kik e’ kettőn meg nem tudnak alkudni. Eggy rész tsak ezt tartja igaz Szenvedő formának, más rész tsak amazt; de mindenik igaz és valóságos szenvedő forma, és illyen tekintetben különböz is” (i. m. 154).

Az -ódik/-ődik képzős igék

Az -ódik, -ődik végződésű szenvedő ige ezektől szerinte csak az egyik elem, a cselekedtető „vagy a mívelő ok” hiányában különbözik: „…az illy szenvedő forma eggy bizonyos tselekedőre vagy mívelö okra nem vitetik, melly a’ mívelö személyen, vagy okozott dolgon kívül vólna, hanem tsak minteggy magában való ki nem ható, vagy bennmaradt jelentésü szenvedö forma, mint olvasódik, intődik, már az nints kérdésben, hogy kitöl, hanem tsak magában” (1790: 154).

Főldi érzékeny megállapítása a klasszikus szenvedő igét tartalmazó szerkezetben feltételezett kétféle - cselekvő és a cselekvést okozó - alanyokról, valamint az egyelemű, csak az elszenvedőre utaló s a kauzatív alanyokat elfedő -ódik, -ődik használatáról csaknem egy századdal később válnak a passzívummeghatározások részévé.

1879-ben kiadott nyelvtanában például még a két képző jelentésének azonosságát hangsúlyozza: „kétféle igét különböztetünk meg: cselekvő és szenvedő igét. P. cselekvő van ebben: a tükör visszaveri a fényt, szenvedő van ezekben, a fény visszaveretik a tükörtől, vagy; a fény visszaverődik a tükörtől” (1879: 25).

„Ha a szenvedés közvetlen, csak az egy alanyban végbemenőnek képzeljük, - akár azért, hogy ő benne ered a cselekvés, akár azért, hogy ismeretlen cselekvő - akkor visszahatóigét alkalmazunk: emelkedik, emelődik…, ha pedig közvetve két alannyal, melyek közül egyik a szenvedő, a másik a cselekvő, akkor a közönséges szenvedő igét alkalmazzuk: emeltetik, bocsáttatik” (1889: 121, kiemelés Sz. K.).

Szinnyei József A magyar nyelv című művében már egyoldalú formai klasszifikációs elvek érvényesülnek. Az igéket ugyan három csoportba sorolja -cselekvő, visszaható, szenvedő -, de ez a rendszer a valóságban kétpólusú, mivel a -(t)atik, (t)etik képzős passzívumokat már nem tekinti az élő nyelv részének.

Azt az ellentmondást, hogy az így összekerült igék konglomerátumának számottevő hányada nem felel meg a reflexivitás általa felállított kategóriajegyeinek, azaz a cselekvés egyazon alanytól való kiindulása és ugyanoda történő visszahatása követelményének, a nyelvtanainkból jól ismert „álvisszaható” elnevezéssel igyekszik feloldani: „Vannak visszaható-képzős igék, amelyekben a cselekvésnek egyik mozzanata, t. i. az alanytól való kiindulása elhomályosodott, s csak a másikat, az alanyra hatását érezzük bennük, ezek tehát SZENVEDŐ jelentésűek. Ilyenek; a ház eladódik, a titok kitudódik, az előadás elkezdődik (= eladatik, kitudatik, elkezdetik). Ezeket ÁLVISSZAHATÓNAK nevezük” (1929: 15).

A passzív jelentés mai pótlékai

Különösen fordításkor szenvedünk a szenvedő szerkezet hiányától. Mivel nem merték használni a -tatik, -tetik-et, a létige + határozói igeneves szerkezetekkel váltották fel (meg lesz kötve), azonban ez a szerkezet is a germanizmus gyanújába került, olyannyira, hogy sokan máig is félve, bocsánatkéréssel mondják ki olyankor is, amikor egyértelműen helyes, mert a cselekvés eredményét fejezi ki, miként a régi bibliafordításokban: „írva vagyon”.

Meg van kötve a szerződés, ez azt jelenti: rajta a pecsét, az aláírás. A határozói igenevtől való félelemben kezdték használni indokolatlanul a múlt idejű melléknévi igenevet: pl. „az ellátás biztosított”. Ez aztán egészen biztosan germanizmus. Helyesen: Az ellátás biztosítva van.

További próbálkozás a visszaható ige használata: A levél megíródik. Pedig tudvalevő, hogy semmi sem íródik meg magától. Végül született a nyakatekert körülírás: -ás/-és + kerül, történik, nyer.

Amúgy is túlságosan főneves nyelvünket ez még inkább ilyenné teszi. A kerül azután annyira elterjedt, hogy ott is használják, ahol semmiféle szenvedő szerkezetre nincs szükség, pl.: megjelenésre kerül - helyesen: megjelenik! Vagy: kiosztásra került jutalmak.

A múlt idejű melléknévi igenév eleve passzív (aktív értelemben csak kivételesen használjuk), tehát egyszerűen kiosztott jutalmak. Most alighanem azt mondaná Arany: Kerüld a került!

Melyik szerkezetet érdemes választani?

Mivel egyik megoldás sem tökéletes, nem tudunk mást tenni, mint hogy hol ezt, hol azt választjuk, a helyzettől függően. A hétköznapi nyelvben, ha nem okoz félreértést, a legtermészetesebb a többes harmadik személy mint általános alany, más esetben a többes szám elsőt személy (fölemelik az árat, szeretjük a nyarat), azonban a jogi nyelvben ez pontatlanságnak hat.

Például ha egy szerződésben akarják rögzíteni, hogy az árat az inflációnak megfelelően emelik évente, nem írhatják, hogy emelik, mert ez mindenképpen az érintetteken kívül álló általános alanyra vonatkozna, sem azt, hogy emeljük, mert a szerződést két fél köti, de az egyik fél emeli az árat, a másik pedig ezt eleve elfogadja.

Írhatják esetleg azt, hogy az ár az inflációnak megfelelően emelkedik. Hasonlóképpen lehet írni egy épületre, hogy felépül, egy tervre, hogy elkészül, de nem minden igének van ilyen önható (történést kifejező, szaknyelven „mediális”) párja, és ez nem is mindig alkalmas, kissé pontatlan is.

Ahelyett, hogy az irat benyújtásra kerül (nem tudjuk, ki nyújtja be), adott esetben lehet azt írni, hogy be kell nyújtani vagy benyújtandó, alkalomadtán a ható ige is használható (föltehető) és ha ismeretes az alany, belecsempészhetjük akkor is, ha az idegen nyelvű szövegben nincs, pl., a felek aláírják a szerződést.

Ne féljünk leírni ezt se: ha a biztosítás meg lesz kötve, már kevésbé szerencsés ez: ki lettek javítva a hibák. Mindegyik megoldás kényszeredett, a hivatalos, emelkedett és különösen a jogi nyelvbe a legjobb lenne visszahonosítani a patinás -tatik/-tetik-et.

A passzív alany és az elkövetési tárgy

Az elkövetési tárgy nem minden bűncselekmény törvényi tényállásában szerepel, ezért nem szükséges, csupán gyakori tényállási elem. Az elkövető cselekménye az elkövetési tárgyon realizálódik.

Ha az elkövetési tárgy (az a konkrét, fizikai léttel bíró dolog, amelyen a bűncselekményt elkövetik) egy élő ember, akkor őt nem elkövetési tárgynak nevezzük, hanem passzív alanynak.

Minden bűncselekménynek van jogi tárgya, elkövetési tárgya azonban nem mindegyiknek. A passzív alany tipikusan sértett lesz, de nem minden esetben.

A passzív alany fogalma elsősorban büntető anyagi jogi kategória. Azt jelöli, akire a bűncselekmény elkövetési magatartása irányul, illetve akinek a személyét vagy jogilag védett helyzetét a tényállás közvetlenül érinti.

A passzív alany és a sértett nem mindig azonos

Az online kerekasztal-beszélgetés elején Ambrus István részéről elhangzott, hogy a passzív alany nem mindig egyenlő a sértettel, továbbá a korábbi szűk meghatározáshoz képest ma már az Alkotmánybíróság, a bíróságok és az ügyészségek is egyre több bűncselekmény kapcsán ismerik el a sértetti minőséget (pl. csődbűncselekmény, minősített hamis vád), és így tágítják a sértettként felléphetők körét.

Szomora Zsolt a szegedi büntetőjogi iskola álláspontját képviselve elmondta, hogy a passzív alany és a sértett témakörében különböző válaszok lehetségesek: Léteznek olyan bűncselekmények, ahol beszélhetünk passzív alanyról, akikből nem lesz sértett (pl. kerítés). Léteznek olyan bűncselekmények, ahol nem feltétlenül van passzív alany, de a bűncselekménynek mégis lehet sértettje (pl. magánlaksértés).

Szomora Zsolt szerint a passzív alanyi kérdéskört nem kell hozzákapcsolni a sértetti fellépéshez, vagyis inkább élesen el kell választani egymástól a két fogalmat.

A sértett eljárásjogi fogalma

A Be. 51. § (1) bekezdése alapján sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Sértett, s ekként [a Be. 474. § (5) bekezdése szerinti esetet kivéve] pótmagánvádló természetes vagy jogi személy egyaránt lehet.

A Btk. 10. § (2) bekezdése alapján a bűncselekmény fogalma önmagában is feltételez valamilyen jogsértést, illetve veszélyeztetést. Kétségtelen továbbá, hogy minden bűncselekménynek van valamilyen következménye akár a szűkebb, akár a tágabb környezetre.

Mindez azonban nem jelenti, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy, ekként pótmagánvádlókénti fellépésre jogosult) sértettje.

Ha a törvényi tényállás sem passzív alanyt, sem eredményt nem tartalmaz, akkor az adott bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés általában az állami, társadalmi vagy gazdasági rend sérelmével jár, s esetleges következménye konkrét természetes vagy jogi személyre nézve csupán áttételes.

Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor általában az őt ért sérelem egyben eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozhat. S ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlókénti fellépés lehetősége.

A passzív alany a büntetőjogi példákban

Szexuális erőszak és szexuális visszaélés

A Btk. 197. § (2) bekezdése szerint szexuális erőszakot követ el és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet.

A Btk. 198. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy szexuális visszaélés bűntette miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen.

A (3) bekezdés a) pontja szerint a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője a sértett hozzátartozója.

A Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pontja alapján szexuális cselekmény: a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul.

A jogerős határozatban megállapított két bűncselekmény valódi halmazatban áll egymással. A különbségtétel a passzív alany (sértett) életkorának eltérő meghatározásával a törvényből következik.

A Btk. 197. § (2) bekezdésében írt alapeset speciális passzív alanya kizárólag a tizenkettedik életévét be nem töltött személy lehet. Ehhez képest a Btk. 198. § (1) bekezdése esetén a passzív alany tekintetében alapvető eltérés az életkorban van, e bűncselekmény sértettje az lehet, aki a tizenkettedik életévét már betöltötte, de a tizennegyedik életévét még nem.

Ha az elkövető a nemi erkölcs elleni cselekményeit a sértett sérelmére a tizenkettedik életévének betöltése után a további büntetőjogilag releváns életszakaszában - a 12-14. életév, 14-18. életév - tovább folytatja, akkor a bűncselekmények valódi halmazatot alkotnak [Btk. 197. § (2) bek., 189. § (1) bek.].

Hamis vád

A Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hamis vád bűntettének jogi tárgya kettős, az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű (igazságtevés iránti) tevékenységéhez, és a személyek ártatlanságának vélelméhez fűződő érdek. Elkövetési tárgya, ekként passzív alanya a vádolt személy.

A bűncselekménynek eredménye nincs, alaki bűntett, befejezett az eljárás megindítására alkalmas vádolással (aminek három eleme az elkövető valamely törvényi tényállás megvalósítására utaló nyilatkozata, annak terhelő volta és hatóság előtt tétele).

A Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hamis vád bűntettének elkövetése, illetve a bűncselekmény megvalósulása tehát nem közvetlenül okozza konkrét személy tényleges és közvetlen jog- vagy jogos érdekbeli sérelmét, illetve nem közvetlenül vezet annak veszélyéhez, hanem közvetve, áttételesen.

Elsődleges hatása az igazságszolgáltatás, a hatóság megtévesztése, míg a passzív alany ellen közvetve irányul. A passzív alannyal szemben ugyanis nem az elkövető indítja meg a büntetőeljárást, az elkövető magatartása csupán alkalmas a büntetőeljárás megindítására.

Embercsempészés

Az embercsempészés esetében különösen élesen válik el egymástól a passzív alany és a sértett fogalma. Az embercsempészésnek alapesetben nincs elkövetési tárgya, így az a személy, akinek a segítségnyújtás történik, nem lehet passzív alany.

Az embercsempészés esetében nem a csempészett személyen követik el a bűncselekményt, hanem neki nyújtanak segítséget egy önmagában nem legális, de ma már bűncselekménynek nem minősülő magatartáshoz, a korábban büntetni rendelt tiltott határátlépéshez.

Sem passzív alany, sem sértett nem lehet az, akinek a saját jogellenes magatartásához nyújt segítséget a bűncselekmény elkövetője.

Borbély Veronika ügyész szerint ketté kell választani azt, amikor az embercsempészés a csempészett személy sanyargatásával valósul meg, és azt az esetet, amikor az embercsempészés a migráns személy halálával, sérülésével jár.

Az első esetben kvázi összefoglalt bűncselekményről van szó, a második esetben pedig halmazatról. Kvázi összefoglalt, hiszen az elkövető a sanyargatással - mint elkövetési magatartással - nem valósíthat meg egy másik bűncselekményi tényállást, ugyanis akkor halmazat jön létre.

Amennyiben az első eset valósul meg, akkor a migráns személy az embercsempészés sértettje lesz, hiszen a sanyargatása az ő testi épségéhez, emberi méltóságához való jogát sérti oly mértékben, hogy a sanyargatás olyan szintű (szűk térben, csomagtartóban való szállítás), amellyel az elkövető nem valósít meg másik bűncselekményt is (pl. testi sértést).

Amennyiben a második eset valósul meg Borbély Veronika szerint, akkor a csempészett személy az embercsempészéssel halmazatban álló másik bűncselekmény (emberölés, testi sértés) sértettje lesz.

Gál István szerint, ha a csempészett személlyel szemben más bűncselekmény is megvalósul (sanyargatják, megölik), akkor viszont lehet sértett, vagy a más bűncselekmény (emberölés) sértettje, vagy akár - ha nem lehet más bűncselekményt is megállapítani halmazatban - az embercsempészés minősített esetének a sértettje.

Ebben a szűk körben tehát lehet sértett, de alapesetben, vagy ha más bűncselekmény is megvalósult a sérelmére, akkor a csempészett személy az embercsempészés sértettje nem lehet.

A pandorfi ügy példája

A beszélgetés e szakaszában felelevenítettük az említett „pandorfi ügyet”, amikor az embercsempészet 71 menekült halálát okozta, és az ügyészség valamennyi vádlottat bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolta.

A „halálkamionos” szállításban részt vevő négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kellett.

A 71 áldozat nem az embercsempészés bűncselekményének a sértettje volt ebben a büntetőeljárásban, hanem az emberölés bűntettének.

Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis, ha a csempészett személy sanyargatásával valósul meg az embercsempészés és ezzel más bűncselekményt is elkövetnek (emberölés), akkor az áldozat nem az embercsempészés sértettje, hanem az emberölésé.

A passzív alany és a pótmagánvád

A sértett - pótmagánvádlóként - büntetőjogi igényét általában akkor érvényesítheti, ha passzív alanya a bűncselekménynek vagy a tényállás eredményt tartalmaz.

Pótmagánvádlóként a sértett (értelemszerűen az adott bűncselekmény sértettje) jogosult fellépni. A Be. nem rendelkezik kifejezetten arról, hogy mely törvényi tényállások esetében van helye pótmagánvádnak.

Ez azonban nem jelenti, hogy e vonatkozásban nincsenek - a Be.-ből levezethető - további korlátok. A Be. 52. § és az 53. § összevetéséből következően ugyanis magánindítványra büntethető és egyben magánvádra üldözendő (tehát magánvádas) bűncselekmények esetében nincs helye pótmagánvádnak.

Ezért pótmagánvádnak csak a közvádra üldözendő bűncselekmények esetében van helye. A kizárólag károsulti, vagyonjogi érdek, illetve igény érvényesítésének ugyanis nem feltétele a bűnösség megállapítása, a pótmagánvád pedig nem a polgári jogi igény érvényesítésének újabb útja, hanem a büntetőigény érvényesítésének korrekciós eszköze.

Ezért a vádindítványban felrótt bűncselekmények esetében mindig külön-külön, konkrét törvényi tényállásonként vizsgálandó, hogy pótmagánvádnak, ekként a sértett általi büntetőigény érvényesítésének helye van-e.

A fogalmak elhatárolásának gyakorlati jelentősége

A passzív alany, az elkövetési tárgy és a sértett fogalma különböző szempontokat jelöl. Az elkövetési tárgy azt a konkrét dolgot vagy személyt jelöli, amelyen a bűncselekmény elkövetői magatartása megvalósul; ha ez élő ember, akkor büntetőjogi értelemben passzív alanyról beszélhetünk.

A sértetti minőséghez azonban további szempont kapcsolódik: a bűncselekménynek az adott személy jogát vagy jogos érdekét közvetlenül sértenie vagy veszélyeztetnie kell. Emiatt a passzív alany tipikusan sértett lesz, de nem minden esetben, miként az is előfordulhat, hogy egy bűncselekménynek passzív alany nélkül is van sértettje.

A passzív alany meghatározása ezért elsősorban a bűncselekmény törvényi tényállásának elemzését igényli, míg a sértetti minőség megállapításakor az eljárásjogi jogsérelem vagy veszélyeztetés közvetlenségét is vizsgálni kell.

tags: #passziv #alany #passive #subject