Az írott nyelv struktúrája, szókincse jelentős mértékben eltér a beszélt nyelvétől. Ugyanakkor mai olvasáskultúránk nagymértékben átalakulóban van: az információfeldolgozás módját és sebességét rohamosan átalakítják azok az infokommunikációs eszközök (internet, mobiltelefon stb.), amelyeket széleskörűen használunk a tájékozódásban, tanulásban és a társas kapcsolatokban is. Az olvasás szerepe is változóban van.
Az úgynevezett digitális bennszülöttek, vagyis akik beleszülettek az előbbi eszközök használatába, valószínűleg másképpen fognak olvasni is, mint a mai felnőttek. Napjainkban sok szó esik − az iskolai tanulás sikerességével kapcsolatban is − az olvasás szerepéről. Csak a jó színvonalon, megértő módon olvasó személyek képesek az olvasás révén önállóan tanulni.
A megértő olvasás egyik alapfeltétele az olvasás technikai alapkészségeinek (a dekódolásnak) az elsajátítása és optimális begyakorlása, a másik előfeltétel a megfelelő szó- és „világtudás”. A washingtoni National Institute of Child Health and Human Development (NICHHD) 2000-ben publikálta egy szakértői csoport hároméves munkájának eredményét. A csoport tagjai élvonalbeli kutatók, akik arra kaptak kormányzati felkérést, hogy a tudományos szakirodalom alapján tárják fel a hatékony és eredményes olvasástanítás feltételeit. A kutatók mintegy százezer, az olvasással kapcsolatos publikációból válogatták ki a módszertanilag kifogástalannak minősíthető tanulmányokat, amelyeket ezután másodelemzésnek vetettek alá.
Az eredmény rendkívül érdekes, és a hazai viszonyokra vonatkoztatva is tanulságos. Most csak a legfontosabb konklúziókat idézzük fel, különösen azokat, amelyek az olvasó gyermek szókincsére vonatkoznak. A National Reading Panel metaelemzés szerint az eredményes olvasástanításnak fejlesztenie kell a hangokra és betűkre vonatkozó tudatosságot, illetve az azokkal történő manipulálás készségét (például egy szóból a kezdő hang kiemelése), tanítania kell a hang/betű megfeleléseket és az összeolvasást, továbbá a szavak jelentését és a hatékony olvasási stratégiákat is. A szójelentések tanítása tehát az olvasástanulásnak fontos része!
A Panel ajánlásai nyomán még inkább megszaporodtak azok a korábban is intenzív kutatások, amelyek az olvasástanulásnak olyan részkomponensei fejlesztésével kapcsolatosak, amelyek a szakértői másodelemzés szerint bizonyítottan hatékonyak. Ebben az írásban a szókincs változásáról és az olvasásmegértéssel való összefüggéseiről lesz szó. Azokat a fontos kutatásokat, kísérleteket tekintjük röviden át, amelyek a közelmúlt évtizedeinek eredményei, és amelyekre a hazai oktatásfejlesztésben - bármennyire is szükséges lenne - még nem található reflexió, illetve amelyekre hiányoznak a vonatkozó megalapozott, módszertanilag korrekt empirikus kutatások.
Szókincs és olvasás összefüggései
A magyar nyelvben és hazai kontextusban az előbbi tényezőkre vonatkozó megalapozott adatokra nem csak az általános célú oktatási innováció miatt lenne szükség, hanem a speciális fejlesztési igényű népesség oktatási igényeinek jobb szolgálata is ezt kívánná. Itt két megszorító megjegyzést is kell tenni: ebben az írásban nem különböztetjük meg az aktív és a passzív szókincset, a csak felismert, illetve az aktív használatra is alkalmas szavakat együtt kezeljük. A legtöbb szót életünk folyamán úgy tanuljuk meg, hogy a környezetünk kommunikál velünk, illetve mi a környezetünkkel.
A kommunikáció természetesen sokféle lehet, mi most két fő ágat különböztetünk meg: találkozás a szóbeliséggel, illetve az írásbeliséggel. Arról, hogy a kisgyermek hogyan sajátítja el a szóbeli nyelvet, számtalan tanulmány és elemzés született (Lengyel, 1981, Gósy, 2000, Navracsics. 2000, Pléh. 2006). Írásunk fókuszában az írásbeli nyelv szerepel, de a szóbeli szókincs alakulására vonatkozóan is kitérünk néhány kutatási eredményre.
Mint már a bevezetőben is írtuk, sajnos a magyar nyelvre vonatkozóan, magyar anyanyelvű gyermekek szókincsének alakulásáról nagyon kevés empirikus adat áll rendelkezésünkre, így az idézett becslések és kutatási eredmények nagy része az angol nyelvű szókincs-elsajátításra vonatkozik elsősorban, de - megítélésünk szerint - az általános fejlődési, alakulási menet minden írásbeliséggel rendelkező nyelvben hasonló lehet. Az új szavak tanulásának folyamata kisgyermekkorban kezdődik, és a teljes felnőtt életben folytatódik.
Szókincskutatók (Nagy és Scott, 2004) úgy becsülik, hogy egy tizennyolc hónapos kisgyermek körülbelül naponta 5 új szót tanul meg, így iskolakezdésre átlagosan 8 ezer szó körüli a szókincse (Sénéchal-Cornell, 1993). Egy átlagos, középiskolát befejező tanuló körülbelül 40 ezer szót ismer (Nagy és Herman, 1985). Ha ezek a becslések megközelítik a valóságot, akkor a közoktatás időszaka alatt a gyerekek átlagosan naponta 7 új szót tanulnak meg. Stahl (1999) kutatásában arra a kérdésre keresett választ, hogy az ifjú olvasók egy körülbelül 1000 szavas szöveg elolvasása után mennyi új szót sajátítottak el a kontextus segítségével.
Az olvasás mennyisége és a szókincs növekedése összefügg: Cunningham és Stanovich (1991) vizsgálataikban kimutatták, hogy az olvasás mennyisége szignifikánsan pozitívan befolyásolja a gyerekek szókészletének nagyságát, és ezt a hatást még főiskolai korban is kimutatható. A szókincs fejlődése az iskolai tanítás és tanulás alapfeladata, valamint a szaktantárgyak tanulása is megköveteli a szavak és fogalmak ismeretét.
Írás- és beszédközpontú különbségek
Az írott szöveg lexikailag gazdagabb, nyelvtanilag komplexebb. Az írott szövegek megértésével, az értő olvasással sajátítjuk el tudásunk jelentős részét. A szókincs fejlődése tehát kulcsfontosságú az olvasás tanításában és a tananyag feldolgozásában. Az írott nyelv és a beszéd közti különbségek közé tartozik, hogy a beszéd sokkal inkább beágyazódik a kontextusba, nonverbális és kiegészítőkkel segíti a gyors megértést, míg az írás explicit utalásokkal és vonatkoztatásokkal segíti a megértést.
Az olvasáshoz szükséges szókincs gyakran a mindennapi beszélgetésnél sokkal differenciáltabb és gazdagabb. A szókincs folyamatos gyarapodása, a szavak jelentésének differenciálódása és elmélyülése az iskolai tanítás alapfeladata. Nem lehet azonban pontosan megállapítani, hogy egy nyelv végtelen nagyságú szókészletéből melyek azok a szavak, amelyeket érdemes az iskolában tanítani. Az angol nyelvű szakirodalom külön ága foglalkozik a tanítandó szavak kiválasztásának elveivel és gyakorlatával (például Beck et al. 2005).
Szókincs az olvasáselőnyök érdekében
A szókincs kiválasztott elemeinek tanítása lehetővé teszi, hogy a tanár figyelemmel kísérje és segítse a szó jelentésének megértését a kontextusban és a tanuló belső lexikonjába történő beillesztését. Egy másik eljárásról Anderson és Nagy (1992) számol be: a gyerekeknek tanítják a szótudatosságot, vagyis a különböző szóépítő részekről szóló tudatosságot. A kutatások szerint azonban a legtöbb szót akkor tanuljuk meg, amikor egyszerűen csak olvasunk (Stahl, 1999, Biemiller, 2001).
A hangokra és betűkre vonatkozó tudatosság fejlesztése, a szójelentések tanítása és az összeolvasás gyakorlása mind kiemelten fontosak. A szöveg nehézsége, az olvasó előzetes tudása és a szöveg műfaja mind befolyásolják az új szavak elsajátításának hatékonyságát. A passzív szókincs - a megértéshez szükséges szavak köre - gyakran meghaladja az aktív használatban lévő szavak számát. Ennek egyik példája, hogy a gyermekek a beszédben és az írásban használt szavak eltérő gyakorisága miatt különböző módon bővíthetik tudásukat.
Írás- és szótárkincs a történeti kontextusban
Az írott nyelv fejlesztése és a szótárkincs gyarapítása történetileg is fontos része a nyelvi identitás megalapozásának. A szótárak és a lexikográfia felértékelődése mutatja, hogy hány szó és milyen formák léteztek az adott korban. A régi és modern szótárak, a gyakorisági szótárak és a tájszavak feldolgozása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük, miként alakult a szókincs a történelmen keresztül. A magyar nyelvben a szótárkincs fejlesztése és karbantartása kiemelten fontos, hiszen e műhelymunkák tükrözik a kultúrát és a nyelvi örökséget.
A szókincs mennyiségének és összetettségének megértéséhez például érdemes megismerni a korábbi és modern szótárak fejlődését. A XVI. századtól napjainkig kiterjedő példák és adatok mutatják, hogy miként alakult a szógyűjtemény és milyen változások történtek a nyelvben. A magyar nyelv nagyszótárának tervezése 110 ezer szócikkre és 2000-3000 szótőre vonatkozó elképzeléseket tartalmaz, míg az első és más historikus szótárak is rávilágítanak a szóalakulás és a történeti jelentés változására.
Gyakorlati útmutató a gyakorlatban
Mint láttuk, a szókincs fejlesztésének leghatékonyabb módja a beszélgetés és a kölcsönhatás. A beszélgetések során a gyermekek értik a szavak jelentését és képessé válnak új szavak befogadására. A képeskönyvek és a mesék felolvasása, valamint a közös beszélgetés erősíti a szókincset és a szövegértést. Emellett a gyerekek számára ajánlott a szókincsszótárak ismerete és a kontextusban történő tanulás előtérbe helyezése. A családi környezetben végzett logopédiai és oktatási fejlesztési programok, például a Varázsbetű Programcsalád, szókincs- és szövegértést fejlesztenek, miközben játékos formában támogatják a tanulást és a motivációt.
Hogyan tanítsunk szókincset - Tanárképző reakciói egy szókincsórára
Írott nyelv és kulturális sokszínűség
A nyelv egysége és változatossága tükrözi a kultúrát: magyar tájszavak, idegen és régi szavak beépülése a mindennapokba, nyelvészeti és történeti szempontok egyaránt alakítják a szókincsünket. A nyelv fejlődésének megértése szoros összefüggésben van az olvasás- és beszédkészségek fejlesztésével, hiszen a szókincs bővülése együtt jár a gondolkodás és az emlékezés megerősödésével is. A szókincs tehát nem csupán kommunikációs eszköz, hanem a meglátások és a kreatív kifejezés alapja is.
tags: #szokincs #kifejez #fogalmazas