Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című kötetének „Dick, a kutya” című részlete az iskolai élet, a diáklélek és a felnőtté válástól való szorongás humoros bemutatása. A szöveg középpontjában nem egy önálló kutyatörténet, hanem a középiskolás lét groteszk, játékos és mégis pontos ábrázolása áll.
Az angol érettségi feladatában a részlet értelmezésekor elsősorban a beszélő nézőpontjára, a túlzásra épülő humorra, az iskola és a háború képeinek összekapcsolására, valamint a gyermeki és felnőtt világ ellentétére érdemes figyelni.
A mű helye Karinthy Frigyes életművében
Karinthy Frigyes Tanár úr kérem. Képek a középiskolából című kötete Budapest, Dick Manó kiadásában jelent meg [1916]-ban.
A kötet tartalomjegyzékében többek között a „Bevezetés”, a „Reggel hétkor”, az „Elkéstem”, „A jó tanuló felel”, „A rossz tanuló felel”, „A bukott férfi”, a „Magyar dolgozat”, a „Röhög az egész osztály”, a „Kísérletezem”, a „Megmagyarázom a bizonyítványom”, „A lányok”, a „Naplóm”, a „Lógok a szeren”, „A vésztanács”, a „Hazudok”, a „Szerelem”, „A néninél”, „Szeretem az állatot”, „A papám” és „A véres fül titka” című írások szerepelnek.
A mű a középiskolai élet jellegzetes helyzeteit mutatja be: a késést, a feleléstől való félelmet, a tanulás halogatását, a dolgozatírást, a bizonyítványt, az osztálytársak közötti kapcsolatokat és a tanárokkal való konfliktusokat.
Karinthy Frigyes írásai között az iskolai humoreszkek mellett irodalmi paródiák, novellák, karcolatok, szatírák, regények, drámák és fantasztikus elbeszélések is találhatók.
A részlet alaphelyzete
Az udvaron keresztül belopóztam - féltíz után járhat az idő, most a folyosók kihaltak és konganak, csak néha, mikor egy becsukott ajtó előtt elmegyek, csap ki felém a zümmögés és egyszerre mélyen és igen komolyan elszorul a szívem.
A második emeleten, jobbra, a tanári szoba mellett, a VII-ik b) osztály ajtaját kinyitották, levegőzés miatt.
Leveszem a kalapomat, zsebreteszem.
Aztán óvatosan bemegyek az ajtón, félreforditott fejjel meghajtom magam a katedra felé és nesztelen léptekkel hátravonulok; az utolsó padban, a kályha mellett, üres egy hely.
A tanár nem nézett rám, rendben van, legyintett egyet, azt hitte, idetartozom, én vagyok az, aki öt perccel előbb kiment.
Nesztelenül megkerülöm a köpőládát és a szemétkosarat.
Rálépek egy fél kiflire, óvatosan megfordulok és beülök az utolsó padba.
A jelenet első pillanatban egyszerre hétköznapi és különös. A beszélő késve érkezik az iskolába, és úgy próbál bejutni az osztályterembe, mintha titkos küldetést hajtana végre.
A mozdulatok részletes felsorolása komikussá teszi a helyzetet: a kalap levétele, a katedra felé való meghajlás, a szemétkosár megkerülése és a fél kiflire lépés mind azt mutatja, hogy a diák számára a késés rendkívüli veszélyhelyzetnek tűnik.
A múlt és a jelen találkozása
Vörösesszőke, szeplős fiu ül mellettem - oh igen, oh igen - és majdnem felkiáltok örömömben, meglepetésemben, boldogságomban: hiszen ez a Büchner! nini, a Büchner! - milyen, milyen régen nem láttam, hol jártam én, istenem, milyen borzasztó álmaim voltak.
De most itthon vagyok megint, a jó, igazi valóságban, az én valóságos életemben, amiből nem volt jó kimenni, - oh itthon vagyok, én vagyok az, Karinthy Frigyes a hatodik béből, hát persze, micsoda ostoba álom volt az.
Egyszerre minden szag ismerős: remegve nyúlok be a padba és kihúzok egy füzetet.
Egy pillanatig káprázik a szemem, de aztán világosan elolvasom: az én nevem, hatodik bé, magyar dolgozatok.
A Büchnerhez való visszatérés azt az érzést kelti, mintha a beszélő egy hosszú, zavaros álomból térne vissza. Az osztályterem így nem egyszerűen az iskola helyszíne, hanem a biztonságot és az ismerősséget jelentő otthon.
Büchner, édes Büchnerkém, hogy vagy, te drága, vörös ember.
Büchner kissé csodálkozva néz rám, nem érti, minek örülök úgy, hogy értené!
Pszt, mondja, meglök és mérgesen néz rám oldalt.
Persze, én itt lármázok, mikor odakint felelnek - ki felel? ahá, a Steinmann, a Bódog! - és aztán neki lesz baja belőle.
A beszélő öröme azonban nem illik bele az osztályterem rendjébe. Büchner számára a későn érkező diák nem különös lelki élményt él át, hanem zavarja az órát, amikor egy másik tanuló felel.
Ez a különbség a két szereplő nézőpontja között komikus hatást teremt. A beszélő érzelmei túláradóak, Büchner azonban gyakorlatiasan és bosszúsan reagál.
Az álom története
De édes Büchnerkém, nem érted, alig tudok uralkodni az örömömön.
Büchner nem érti, hogy lehet valaki ilyen marha, aszongya, minek röhögsz úgy, tudod, hogy pikkje van rám, azt hiszi, én bolondázok és azon röhögsz.
Különben pedig, mért nem férsz a bőrödbe?
Pszt, lassan beszélj.
Hát idehallgass, édes Büchnerkém, milyen marhaságot álmodtam, - és most boldog vagyok, hogy csak álmodtam.
A beszélő ezután elmeséli, hogy azt álmodta: már nem tizenhat éves, hanem felnőtt ember.
Azt álmodtam, hogy én nem vagyok már tizenhat éves, hanem sok év telik-múlik és tudod, és sok zavaros és zagyva dolog jön, egészen másképpen, mintahogy én most elképzelem.
Tudod, álmomban leérettségiztem, képzeld (na és örülsz, hogy csak álom volt, te hülyőke, bár már túl volnánk rajta!) - szóval leérettségiztem és kiléptem az élet iskolájába, amiről Lenkei tanár úr szokott beszélni.
Bizony, nem is tudom, hanyadik osztályába jártam már az életiskolának, de nagyon sok osztály volt és úgy volt (pszt! ne ordits úgy! idenéz és kihívhat, milyen pikkje van rám!) szóval úgy volt, hogy már huszonhét éves vagyok és ülök egy kávéházban és nem jól éreztem magam, képzeld, pedig mostanában hogy szerettem volna huszonhét éves lenni.
Az álombeli felnőttkor nem a szabadság és a boldogság képét mutatja. A beszélő huszonhét évesen író lett, könyvei jelentek meg, ismert emberekkel találkozott, mégsem érzi jól magát.
Szóval a kávéházban ültem és úgy volt, hogy tényleg egy iró lettem, ami lenni akartam és már sok könyvem megjelent és ismertem személyesen Bródy Sándort és elfogulatlanul beszélgettem Molnár Ferenccel és autogrammot kértek tőlem, és képzeld, mégse éreztem jól magam, nem furcsa?
Szóval kiderült, hogy érettségi után nem olyan jól lesz, mint hittem.
És amint ott ültem a kávéházban, esett az eső és minden szomorú volt, - ekkor én egyszerre eltünődtem álmomban és azt gondoltam, hogy ez mégis csak lehetetlen, hogy én már huszonhét éves vagyok és minden így megy - és egyszerre eszembejutott az osztály és hogy hiszen én tulajdonképpen a hatodikba járok és nekem még sok dolgom van, meg kell csinálni a mértani rajzot, át kell néznem a történelmet és közben gondolni kell a jövőre, ami nagyszerű és csodálatos lesz, mert hiszen még csak tizenhat éves vagyok.
Az iskola mint az élet modellje
A részletben az iskola az élet kicsinyített másaként jelenik meg. A tanuló úgy gondolja, hogy az érettségi után belép az „élet iskolájába”, de az álombeli felnőttkor sem bizonyul könnyebbnek vagy egyértelműbbnek.
Szóval jól átgondoltam mindent és világosan rájöttem, hogy én most nyilván csak álmodom és még hozzá nem valami szép és dicsőséges álmot, hanem egy elég kellemetlen és tökéletlen álmot és hogy a legokosabb, amit tehetek, ha erőlködöm és fölébredek és átnézem a mértant és bejövök az osztályba.
Az érettségi és a felnőtt élet így nem lezárt, boldog állapotként jelenik meg, hanem bizonytalan jövőként. A tanuló inkább vissza akar térni a jelenbe, még akkor is, ha a jelen tele van kötelezettségekkel, felelésekkel és félelmekkel.
Az esős ablaküveghez szoritottam a fejem és erősen elhatároztam, hogy most felébredek, és egészen más szemmel nézem majd azt az igazi életemet, a középiskolában.
Nem látom olyan keservesnek és fárasztónak és nyomasztónak; hanem figyelni fogom benne mindazt, ami benne kedély és humor és emlék és szép fiatalság: amit innen, ebből a távolságból olyan tisztán látok már - megnézek mindent jobban, mint eddig - és nektek, édes barátaim, kedves középiskolai tanulók, újra megmutatom és figyelmeztetlek benneteket, hogy mennyi szín és furcsaság és élet mindez és mennyi emlék és mennyi remény.
A „Bevezetés” végén a beszélő nézőpontja kitágul: már nemcsak saját történetét mondja el, hanem közvetlenül a középiskolai tanulókhoz fordul.
A szöveg fontos gondolata, hogy a fiatalság értékét gyakran csak később, távolabbról lehet felismerni. Ami jelen időben fárasztó és nyomasztó, később emlékké, humoros történetté és a fiatalság részévé válik.
A „Reggel hétkor” című részlet
Krrr.
Brrrr.
Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés?
Tűz van?
Ezek nyilván tűzoltók.
szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc.
Krrr.
Brrrr.
Dehogy. hiszen ez a vekker.
A vekker csönget.
De hiszen akkor félhét van már. fel kellene kelni.
De hisz az lehetetlen, hiszen csak most feküdtem le.
Mi van ma?
Szerda?
Magyar, német, mennyiségtan, földrajz, torna.
Ez öt.
Rendben van!
A „Reggel hétkor” című részlet az ébredés nehézségét mutatja be. A vekker hangja először félreérthető, mert a beszélő álom és ébrenlét határán van.
A rövid mondatok, a hangutánzó szavak és a hirtelen felkiáltások érzékeltetik a zavart állapotot.
A felébredés pillanata nem logikus gondolkodással kezdődik, hanem képzelődéssel: a vekker tűzoltókat, tüzet és veszélyt idéz fel.
A tanuló gyorsan végiggondolja az aznapi órarendet, de a felsorolás újabb aggodalmakat indít el benne.
A halogatás komikuma
A reggeli felkelés a részletben katonai hadművelethez hasonló vállalkozássá változik.
Hát kérem, Bauer, csak nyugalom.
Csak nyugalom, kedves Bauer, azért nem muszáj elsietni a dolgot.
Nem kell kapkodni, meg lehet csinálni azt a felkelést szép nyugodtan - - biztos kézzel - - előkészítve.
Zrinyi se rohant ki csak úgy az ágyból, hanem előbb előkészült.
Kérem, tanár úr, én készültem.
Arra semmi szükség nincsen, hogy az ember azért mindjárt kidugja a lábát a takaró alól, ilyen hidegbe.
Persze, a harisnya, az fontos, ha fel akar kelni az ember.
de csak óvatosan, kedves Bauer, csak óvatosan.
Így, szépen, lenyúl az ember a szék alá, óvatosan felkaparja a harisnyáját.
így.
behúzza szépen a takaró alá.
A látszólag egyszerű feladat, a felkelés, egyre bonyolultabbá válik. A beszélő minden apró mozdulathoz magyarázatot fűz, és a cselekvés helyett hosszasan tervezi a cselekvést.
hogy én minek dugjam ki azért a lábam?.
nevetséges, itt is fel lehet húzni a takaró alatt.
Na, ugy-e!.
tyű, ott oldalt bejön a hideg.
Kapitány úr, kapitány úr, léket kapott az ágy, Némó kapitány, mingyárt elsülyed.
ezt be kell tömni.
hú!
de jó.
Na.
Hát ez megvan.
Fent van.
Hát ez kemény munka volt, ez igen.
A túlzás lényege, hogy a beszélő minden apró kellemetlenséget rendkívüli akadályként él át. A hideg levegő „léket kapott ággyá” változik, a harisnya felvétele pedig komoly hadműveletnek tűnik.
A képzelet és a valóság összekeverése
Ezután nehány percnyi pihenés következik.
Hiszen a nehezén túl vagyok, most már csak a cipő jön és a ruha, erre lehet pihenni néhány percet.
Pihenni szükséges, úgyis beteg vagyok.
Mélyen tisztelt tanár úr, fiam ma gyöngélkedés következtében nem vehet részt az előadáson, tisztelettel Bauer Károly.
Bár ez nem valószinű.
Bár azért a földrajzot mégis át kellene nézni és kihúzni tussal.
Bár miért kellene azért fölkelni.
tegnap egyszer átnéztem részint, úgyis mindjárt fölkelek és megnézem, hát most már mindegy.
Nevetséges.
Egy oldal különben is az egész, másrészt, de azonban gyöngélkedem is.
A tanuló kifogásokat gyárt, miközben maga is tudja, hogy ezek nem igazán meggyőzőek. A gondolatmenet állandóan önmagát cáfolja, mégis újabb és újabb érveket keres.
Nemcsak átnézem én aztat, hanem még itt az ágyban elmondom, emlékezetből aztat, ahogy tegnap átolvastam.
mert én nem henyélésből fekszem itt az ágyban, hanem azért fekszem, kérem tanár úr, hogy elmondjam magamban a földrajzot.
nekem itt sürgős és halaszthatatlan feküdnivalóm van itt az ágyban.
ezt rögtön el kell intézni.
ezt a fekvést.
mert már hét óra is lehet.
A humor egyik forrása az önigazolás. A beszélő átértelmezi a lustaságot: nem azért marad ágyban, mert nem akar felkelni, hanem állítólag azért, mert sürgős „feküdnivalója” van.
A tananyag szétesése
Tehát Magyarországot délen határolja a Duna és a Szerbia és a romániai dalmát.
és a Szerbia.
és Szerbia fővárosa.
és a fővárosi Szerbia.
Na, kezdje előlről, Bauer, maga szerencsétlen.
Kérem, tanár úr, én készültem.
Tudtam, de elfelejtettem.
Ne feleseljen, Bauer, mert magának felelnie kell, mert maga Szerbiából négyesre áll és az intőkonferencia már össze is ült.
A tanulás helyett a megtanult anyag töredékei, hibás kapcsolatok és értelmetlen mondatok jelennek meg. A földrajzi ismeretek összekeverednek, miközben a tanár hangja képzeletben egyre fenyegetőbbé válik.
Fogd be a szád, Bauer.
Igenis, az intő-konferencia ott ül már Szerbia határán és tanácskoznak.
Még csak a hadvezért várják és a csatát azonnal megkezdik.
Tehát mi Bosznia fővárosa?
Bauer, fogd be a szájadat és ülj ide az ágyú mellé, most te vagy az Ágyútűzér és teneked kell megvédeni Magyarország határát.
A földrajzi felelés háborús jelenetté alakul. A tanár nem pusztán kérdez, hanem hadvezérként irányít, a tanuló pedig katonai szerepet kap.
A háborús képzelet mint humorforrás
Hát jó, ha nekem kell megvédeni, adjanak mellém ezer kipróbált, derék cowboyt, mindegyik egy-egy mozigéppel, majd én megmutatom nekik.
Hajrá, hajrá, derék fiúk!
Fel a csatába!
Adjatok egy lovat Bauer alá!
Na most!.
Hadaink már bent járnak Szerbiában.
Én azt hiszem, igazgató úr, mégis csak ez a Bauer fogja megvédeni Magyarország határát.
Mennyiségtanból rosszul áll, az igaz, de húsz saslengést csinál a nyújtón és mint fővezérnek, ez kell.
A szövegben többféle világ keveredik: az iskolai felelés, a történelmi-háborús képzetek, a westernfilmek és a tornaórán végzett gyakorlatok.
A cowboyok és a mozigépek beemelése szándékosan anakronisztikus és abszurd. A beszélő nem valóságos katonai helyzetet képzel el, hanem a különböző kulturális és iskolai élményekből épít fel egy groteszk jelenetet.
Na Bauer, hát akkor csak neki, édes fiam.
foglald el Szerbiát.
így még kijavíthatod a négyesedet.
Jó, nem bánom, tanár úr.
Tábornoki egyenruhám megfelel?
Így.
Hát most, utánam, fiúk.
Maga, Mákossy tanár úr, maga lesz a hadsegédem.
de vigyázzon, hogy mit parancsolok és fogja be a száját.
Így.
Üljön fel ide hátra a lovamra és kapja el, ha golyó jön.
Majd adok én magának.
Ne feleseljen, tanár úr.
A szerepcsere tovább fokozza a komikumot. A diák, aki az iskolai valóságban alárendelt helyzetben van, képzeletben tábornokká válik, és ő ad parancsokat a tanárnak.
A felelés fordított világa
Tanár úr, nem készültél.
Hát mondd meg, tanár úr, mi a fővárosa Szerbiának?
Na ugy-e, nem tudod.
Szerbia fővárosa Budapest, miután én most elfoglalom és hozzácsatolom Magyarországhoz.
Ülj le, tanár úr, négyest kapsz.
A tanuló képzeletében a tanár lesz a felelő diák, ő pedig az értékelő tanár. Ez a gyermeki fantázia egyik jellegzetes formája: az alárendelt szerep megfordítása.
A komikumot a nyilvánvalóan hibás válasz adja: Szerbia fővárosa Budapest.
A válasz mégsem egyszerű tudatlanságként jelenik meg, hanem a képzeletbeli hódítás következményeként. A diák úgy tesz, mintha a politikai térképet saját döntésével alakítaná át.
A kudarc visszatérése
Hát hol is van csak az a Szerbia?
Hol is van?
Az bizonyos, hogy valahol van.
De nem találom.
Jaj, jaj, tanár úr, nem találom Szerbiát, hogy foglaljam el?
Persze, hogy nem találod, gazember, miután nem húztad ki tussal Magyarország határát a térképen, hát most nem látni, hol kezdődik Szerbia.
A képzeletbeli hadjárat azért bukik el, mert a tanuló nem készítette el a térképet. A gyakorlati mulasztás abszurd módon katonai vereséghez vezet.
A humor itt abból származik, hogy az iskolai feladat nemcsak tanulmányi kötelezettségként, hanem a nemzet védelmének feltételeként jelenik meg.
Na megállj, te gazember Bauer, ezt te csináltad!
Le a fejeddel!
Le a fejeddel!
Hóhér, vágja le gyorsan a fejét, azzal a cigarettavágóval.
Jaj, jaj, hóhér úr, én készültem!
Jaj, Erzsi, Erzsi!.
A túlzott büntetés újabb groteszk elem. A ki nem húzott térkép miatt a diák képzeletében kivégzés fenyegeti, miközben a valóságban csupán elkésett a felkeléssel.
A valóság közbelépése
Na, mi az, ifiúr?.
Mi?!
Maga még az ágyban van?
Hiszen nyolc óra van már, a nagyságos úr már el is ment a hivatalba.
Tyű!
Ezt elaludtuk megint!
Tyű!
Mi lesz itt!!
Még jó, hogy a harisnyám már fent van.
A képzeletbeli csata végén Erzsi hangja visszahozza a beszélőt a mindennapi valóságba. A fordulat egyszerre komikus és jellemző: a tanuló ugyan egész reggel „készült” a felkelésre, de végül ismét elaludt.
A zárómondat különösen erős poénra épül. A beszélő számára az a legfontosabb eredmény, hogy a harisnyája már fent van, miközben elkésett az iskolából és a napja teljesen felborult.
Az „Elkéstem” című részlet értelmezése
Nyolc órakor még homályos a reggel és homályosan bukdácsolnak álmos fejemben a másnap esélyei és minden lehetősége.
A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról-napra megújuló harcbaszállás, halálos veszedelem: minden reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik.
Másnap újra feltámad, kezdi előlről.
Minden reggel új fegyverzet és új haditerv.
Az iskolába indulás háborúként való ábrázolása azt mutatja, hogy a diák minden napot küzdelemként él meg. A késés, a felelés, a hiányzó felszerelés és a dolgozat mind veszélyforrássá válik.
A háborús metaforák egyszerre nagyítják fel és teszik nevetségessé a hétköznapi iskolai problémákat.
A tervezés és a halogatás ellentéte
Furfangos és végtelenül komplikált megfontolás, amiben százféle ok és okozat kombinálódik.
A fegyverzet ma hiányos: éppen azért gondosan kell összeválogatni.
Első óra mennyiségtan.
Az irrationális egyenleteknél tartunk, de mult órán még nem fejeztük be.
Felelés eshetősége 25-27 százalék.
Ebben a kis százalékban szerepet játszik az a körülmény, hogy sokan még nem is javitottak s hogy Frőhlich megbizhatatlan jellemű, ingatag és gyenge akaratú ember, aki mult órán talán még maga is azt hitte, hogy jövőre tovább magyaráz és most egyszerre, szinte öntudatlanul, feleltelni kezd.
Az elbeszélő a felelés esélyét százalékokban próbálja kiszámítani. Ez a látszólag racionális gondolkodás valójában újabb önámítás, mert a tanuló nem a tananyagot ismétli, hanem a veszélyek matematikáját próbálja megfejteni.
Az emberi lélek mélyén vannak ilyen kóros tünetek, amikkel számolni kell.
Szerdai nap lévén, én istenem, a mennyiségtan után két óra mértani rajz.
Hiányzik a szépiám, a görbe léniám is hiányzik, amit pedig ma összeirnak.
Guttmann igért egy gummiguttit, azt elkérem.
A felszerelés hiánya további feszültséget okoz. A diák nemcsak a tanulást mulasztotta el, hanem az eszközöket sem készítette elő.
A gondolatok összekeveredése
Vörösmarty Nyelvszépségei.
Na, igen Vörösmarty nyelvszépségei, tudom, tudom: ma ez a tét, kettő vagy semmi.
Csak a másik felét néztem még át, de van két tíz-perc a magyar óra előtt, az húsz perc, most, míg az iskolába érek, átgondolom magamban az első felét: nyertem tizenöt percet, azalatt berepülöm Vörösmarty Nyelvszépségeit, elkérem Guttmanntól a gummiguttit és még a történelmet átszaladom.
A beszélő egyszerre több feladatot akar elvégezni: magyar irodalmat ismételni, felszerelést szerezni és történelmet tanulni. A tervek azonban olyan sűrűek és irreálisak, hogy már megfogalmazásuk közben szétesnek.
A füzetem nincs meg.
Tanár úr kérem, fiam ma gyengélkedett, a mennyiségtani dolgozatot nem készithette el.
Igen tisztelt tanár úr, fiam gyengéd szervezetének ápolása hosszabb időt vesz igénybe, mely idő alatt háziorvosunk a mennyiségtan-dolgozatoktól való tartózkodást ajánlotta.
A szülői igazolás elképzelése is a kifogásgyártás része. A beszélő kész magyarázatokat fogalmaz meg arra az esetre, ha nem készítette el a dolgozatot.
Hát ez semmi.
Ezek csak olyan ábrándok, megvalósithatatlan ködképek.
A rideg valóság nem az, a rideg valósághoz szívós elszántság és lélekjelenet kell és kell hozzá Guttmann megint, akinek a füzetéből öt röpke perc alatt gyorsan átirom az egészet.
Bár mit ér nekem, ha megvan a dolgozat, ha egyszer a kamatos kamatot úgyse tudom, pedig ha felelés van, az csak abból van, az tiszta sor.
Ne ábrándozz, hanem cselekedj!
A szövegben a beszélő folyamatosan saját magát figyelmezteti, mégsem jut el a valódi cselekvésig. A „Ne ábrándozz, hanem cselekedj!” felszólítása ironikus, mert a gondolkodás és a tervezés után továbbra sem történik meg a feladatok elvégzése.
A késés fokozódó feszültsége
Most pedig, ejnye, jó lesz sietni, ezzel az úrral, aki most szembejön, nyolc óra öt perccel szoktam találkozni.
Hát lássuk csak, szedjük össze a gondolatainkat, mert a perc közel van.
Szóval: csak szépia kell és lénia.
Ezzel szemben Vörösmarty, mint tudjuk, klasszikus tisztaságban tartotta a nyelvet, szavai kristályos tökéletességgel - micsinálnak a szavai?
Szentisten, hiszen ezt sem tudom, meg kell gyorsan nézni, micsinálnak Vörösmarty szavai kristályos tökéletességgel.
És Nagy Lajos!
Szentatyám, gyerünk, ne zavarjunk össze mindent.
Vörösmarty kristálytiszta szavakkal elkérte Guttmanntól a gummiguttit.
A késés közben a beszélő fejében az iskolai tárgyak, a felszerelés és az irodalmi tananyag összekeveredik. Vörösmarty nyelvhasználatának kérdése összekapcsolódik a gumiguttival, vagyis a gondolkodás teljesen asszociatívvá válik.
A humor alapja itt a hangzásbeli és jelentésbeli távolság: a magas irodalmi téma és az iskolai felszerelés hétköznapi tárgya egy mondatban jelenik meg.
A lehetetlen menekülési tervek
De ha Guttmann nem adja?
Akkor, akkor tisztelt tanár úr, fiam ma gyöngélkedett és nem birta elhozni a gummiguttit.
Még van egy eset hátra, hogy kigyullad valami, vagy valamelyik tanár meghalt és hazaküldik tíz után az egész osztályt.
A tanuló már nem a felkészülésben bízik, hanem rendkívüli eseményekben reménykedik. Az iskola bezárása, tűz vagy a tanár halála mind olyan eseményként jelenik meg, amely megmentheti a feleléstől.
Na, mi ez?
Szívem nyugtalanul kalapálni kezd.
A bejárat előtt nem áll senki.
Az egész épület gyanusan, fenyegetően csendes.
Csak nem?.
Nem, nem.
Az nem lehet.
Az csak nem történik velem.
A feszültség a rövid mondatokkal és a megszakításokkal fokozódik. A beszélő már nem képes logikusan gondolkodni, minden csendes folyosó a legrosszabb lehetőség bizonyítékának tűnik.
A késés végleges felismerése
Mindenesetre jó lesz sietni.
Az első emeleten csend.
Hallgatnak a falak és a lépteim konganak.
Nincs kétség benne.
A szörnyű, az elképzelhetetlen megtörtént.
Itt már lecsengettek.
Most még csak egy eshetőségem van: talán még nem jött be Frőhlich.
Az üres folyosókon lábujjhegyen lopózom az Osztály ajtaja elé.
Fülemet óvatosan tapasztom a kulcslyukra.
A lemondás keserű vonása görbiti le ajkam.
Odabentről egyhangu csönd beszél mindennél érthetőbben.
Az iskola épülete a beszélő szemében szinte élő, fenyegető tér. A falak „hallgatnak”, a léptek konganak, a csend pedig közli a bizonyosságot: a tanóra már elkezdődött.
Hát ezen már nem lehet segiteni: talán még nem irtak be, lassan benyitok.
Frőhlich egyetlen szót sem szól, csak valami kegyetlen elégtétel villan át rajta, míg szerényen és udvariasan bevánszorgok a padomba.
Az osztályon az elszörnyedés halk moraja fut keresztül.
Frőhlich lassan előveszi az óráját és megnézi.
A megérkezés nem oldja fel a feszültséget. A tanuló csak „bevánszorog”, az osztály pedig néma morajjal reagál, mintha súlyos katasztrófa történt volna.
A Büchner-szerep és az osztály közössége
Könyveimet belököm a fiókba.
Büchner, aki mellettem ül, előrehajol a tábla felé, az arcán a mennyiségtani tudományok iránt érzett mély és kielégíthetetlen szomjúság lángol: csak én látom, hogy a szája kicsit balra húzódik, felém, és a fogai közül csak én hallom a sziszegést:
- Beirtak a hiányzók közé.
Büchner viselkedése kettős. Látszólag figyel a tanórára, valójában azonban a későn érkező osztálytárs reakcióját figyeli, és halkan közli vele a vereség tényét.
A jelenet végén az iskolai közösség egyszerre tűnik kegyetlennek és összetartónak. A diákok kinevetik és figyelik egymást, de közös tapasztalatuk ugyanaz: mindannyian ismerik a késéstől, a feleléstől és a hiányzástól való félelmet.
A narrátor nézőpontja
A szöveg elbeszélője egyes szám első személyben beszél. Ez közvetlen, személyes és szubjektív nézőpontot teremt.
A narrátor egyszerre gyermek és későbbi visszatekintő. A történetekben a tizenhat éves diák gondolkodása jelenik meg, a „Bevezetésben” azonban egy távolabbról szemlélő, érettebb hang is megszólal.
A gyermeki nézőpontot a félelmek, a túlzások, a játékos képzettársítások és a szerepcserék adják. A felnőtt nézőpont pedig abban jelenik meg, hogy a beszélő később már értékként látja a középiskolai életet.
A humor legfontosabb eszközei
Túlzás
A késés, a felkelés, a felelés és a hiányzó felszerelés aránytalanul nagy veszéllyé válik. A hétköznapi események háborúként, katasztrófaként vagy életveszélyes küldetésként jelennek meg.
Groteszk látásmód
A nevetséges és a félelmetes egyszerre van jelen. A tanuló valóban szorong, de a szorongás formája annyira eltúlzott, hogy komikussá válik.
Absurd képzettársítások
A földrajzi felelés háborús hadjárattá, a felkelés katonai előkészületté, a gumigutti megszerzése pedig stratégiai feladattá alakul.
Szerepcsere
A diák képzeletben tábornok lesz, a tanár pedig felelő tanuló. Ez a szerepcsere a gyermeki szabadságvágy és az iskolai alárendeltség közötti feszültséget fejezi ki.
Nyelvi humor
A mondatok ismétlése, a félbehagyott gondolatok, a hibás szavak, a köznyelvi fordulatok és a tudálékos hang egymás mellé kerülése teremti meg a komikus hatást.
Ismétlés
A „Krrr. Brrrr.”, a „Tyű!”, a „Jaj, jaj!” és a „fogd be a szád” típusú ismétlések a beszélő zaklatott lelkiállapotát érzékeltetik.
A mondatszerkesztés és a ritmus
A részletekben váltakoznak a hosszú, többszörösen összetett mondatok és a nagyon rövid, töredezett kijelentések.
A hosszú mondatok a gondolatok áradását és a halogatás logikáját követik. A rövid mondatok a pánik, a felismerés vagy a hirtelen ötlet pillanatait emelik ki.
A központozás is a beszélő lelkiállapotát követi. A felkiáltójelek, kérdőjelek, gondolatjelek és megszakítások a bizonytalanságot, az izgatottságot és a kapkodást érzékeltetik.
A szöveg ritmusa filmszerűen gyorsul és lassul. A képzeletbeli jelenetek felgyorsulnak, az ébredés és a késés pillanatai pedig rövid, lüktető mondatokból épülnek fel.
A cím értelmezésének lehetőségei
A megadott téma címe: angol érettségi Dick, a kutya. A rendelkezésre álló szövegben azonban a Tanár úr kérem című kötet, valamint Karinthy Frigyes „A kutya szimulál” című válogatása szerepel, de külön „Dick, a kutya” című részlet nem jelenik meg.
A Dick Manó név a kötet kiadójára utal: Tanár úr kérem. Képek a középiskolából. DICK MANÓ KIADÁSA, BUDAPEST, [1916].
A „kutya” szó a megadott anyagban más összefüggésekben is megjelenik, például A kutya szimulál című válogatás címében, de a középiskolai részletek fő témája az iskolai élet és a diáklélek.
Ezért az érettségihez kapcsolódó értelmezésben érdemes különválasztani a „Dick Manó” kiadói nevet, a Tanár úr kérem című kötetet és az esetlegesen más Karinthy-válogatásra utaló „kutya” motívumot.
Lehetséges érettségi kérdések és válaszszempontok
Hogyan jelenik meg az iskola a részletben?
Az iskola egyszerre valóságos intézmény és képzeletbeli csatatér. A tanuló számára minden reggel új küzdelem, a tanárok pedig gyakran katonai vezetőként vagy bíróként jelennek meg.
Miért komikus a felkelés jelenete?
Azért, mert a beszélő a legegyszerűbb mozdulatokat is rendkívül nehéz feladatként ábrázolja. A harisnya felvétele, a takaró elhagyása és a cipő felhúzása katonai előkészületnek tűnik.
Mi a szerepe a háborús képeknek?
A háborús képek felnagyítják az iskolai problémákat. A diák a saját félelmeit és feladatait így teszi látványossá, miközben a túlzás komikus hatást kelt.
Mit jelent az álombeli felnőttkor?
Az álombeli felnőttkor a bizonytalanságot és a kiábrándulást jelenti. A beszélő hiába lesz író és hiába válik ismertté, nem érzi jobban magát, mint az iskolában.
Miért fontos a „Bevezetés”?
A „Bevezetés” keretbe foglalja a kötet iskolai jeleneteit. Megmagyarázza, hogy a szerző felnőttként miért tér vissza a középiskolai emlékekhez: azért, mert már képes meglátni bennük a humort, a színeket, az emlékeket és a fiatalság értékét.
Milyen a narrátor viszonya a diákkorhoz?
A narrátor egyszerre panaszkodik és szeretettel emlékezik. A diákkor jelen idejű nehézségei mögött felnőttként már a közös élmény, a humor és a visszahozhatatlan fiatalság értékét látja.
Rövid elemzési vázlat angol érettségihez
- Szerző és mű: Karinthy Frigyes, Tanár úr kérem. Képek a középiskolából.
- Műfaj: humoros próza, humoreszk, iskolai jelenet.
- Alaphelyzet: a diák nehezen kel fel, késik, majd megpróbálja feldolgozni az iskolai veszélyhelyzeteket.
- Nézőpont: egyes szám első személyű, szubjektív elbeszélés.
- Fő téma: a diáklét, a szorongás, a halogatás, a felelés és a felnőtté válástól való félelem.
- Humor: túlzás, groteszk, abszurd képzettársítás, szerepcsere, nyelvi játék és ismétlés.
- Motívumok: iskola, álom, ébredés, késés, háború, térkép, felelés, tanár, osztálytárs, felnőttkor.
- Üzenet: a fiatalság értékét gyakran csak később, visszatekintve lehet felismerni.
Hasznos idézetek az értelmezéshez
- „A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról-napra megújuló harcbaszállás, halálos veszedelem.”
- „Minden reggel új fegyverzet és új haditerv.”
- „Szóval kiderült, hogy érettségi után nem olyan jól lesz, mint hittem.”
- „Nem látom olyan keservesnek és fárasztónak és nyomasztónak.”
- „Még jó, hogy a harisnyám már fent van.”
- „Beirtak a hiányzók közé.”
A részlet legfontosabb sajátossága, hogy az iskolai mindennapokat nem egyszerűen realista módon mutatja be, hanem a diák képzeletén keresztül felnagyítja, összekeveri és groteszk jelenetekké alakítja. A humor mögött valódi félelmek állnak: a késéstől, a feleléstől, a kudarctól és a felnőtté válástól való szorongás.
