Az angol kiejtés elsajátításához nem elég a betűk és a szavak megtanulása: fel kell ismerni az angol beszédhangokat, ismerni kell azok képzését, valamint meg kell érteni, hogyan működnek a hangok az angol nyelv rendszerében. Az angol ábécé 26 betűt tartalmaz, miközben az angolban körülbelül 15 különféle magánhangzóhang és 24 mássalhangzóhang van, ezért a betűk és a kiejtés között sok esetben nincs közvetlen kapcsolat.
A pontos kiejtés rendszeres gyakorlást igénylő készség. A szavak kiejtését nem érdemes pusztán a betűzés alapján találgatni, mert ez hibákhoz és rögzült rossz szokásokhoz vezethet; hasznosabb a nemzetközi fonetikai ábécé jeleinek megismerése, a hangos gyakorlás, az angol beszéd hallgatása, valamint egész kifejezések hallás utáni memorizálása.
A fonetika, a fonológia és a fonéma alapfogalmai
A fonéma és a beszédhang közötti eltérést már egyszer megbeszéltük, így most csak röviden foglaljuk össze. A beszédhang a hangképző szervek egy bizonyos együttállása során előálló hang, más szóval: amit ténylegesen kiejtünk. A fonéma pedig a beszédnek az a legkisebb, csak elméleti síkon létező eleme, amely jelentésmegkülönböztető tulajdonsággal bír, így fonémákról a jelentéshez kötődő szerepük miatt csak egy-egy nyelven belül van értelme beszélni.
A fonémák és a beszédhangok közötti kapcsolatokat a fonológia (vagy más néven fonematika) írja le: besorolja a különféle beszédhangokat egy-egy fonéma alá, és megállapítja, hogy az egy fonémához tartozó beszédhangok, azaz a fonéma allofónjai közül melyiket milyen esetben használják. A fonetika magukkal a beszédhangokkal és azok képzésével, illetve érzékelésével foglalkozik, így a fonológiával nem egymásnak a részei, nincsenek egymásnak alárendelve: viszonyuk sokkal inkább mellérendelő és kiegészítő.
A két területet, a fonetikát és a fonológiát, a hangtan foglalja magába. A fonológia az elméleti nyelvészet egyik ága, mely a szintén csak elméleti szinten létező fonémákkal, azaz a beszéd legkisebb, jelentésmegkülönböztetésre képes elemeivel foglalkozik. E tudományág a beszédhangok nyelven belüli szerepét és viselkedését írja le.
Mi a fonológia?
A fonológia meghatározza például, hogy mely hangok milyen helyzetben fordulhatnak elő az adott nyelvben, illetve milyen hangkombinációik állhatnak elő - ezt nevezik fonotaktikának. A magyarban például végződhet egy szó /ɾv/ hangkapcsolatra, például nyakörv /ˈɲɒkøɾv/, de a fordítottjára, /vɾ/ csoportra nem.
Legalábbis elvben nem, de például a párizsi Louvre nevét a többség /luvɾ/-nak ejti, hiába szegi meg ezzel a magyar fonotaktika megállapított szabályait. A fonológia arra is felállít elméletet, hogy melyik beszédhangok alkotják egy-egy fonéma allofónjait, azaz valamely külső körülménytől függő kiejtésváltozatait.
Ilyen külső körülmény alatt leggyakrabban a hangkörnyezetet szokás érteni, tehát azt, hogy milyen más hangok állnak a kérdéses hang előtt és/vagy után, melyektől függően az adott fonémát így vagy úgy ejtik ki. A magyar /n/ fonémát például [k], illetve [g] hang előtt nem a szokásos [n]-ként, hanem [ŋ] hangként ejtjük, például hang [hαŋg̊] /hɒng/.
De [hαng̊]-nak ejtve sem jelentene mást, csak szokatlanul hangzana. Ha jobban kiterjesztjük az allofónok értelmezését, akkor beletartoznak a nyelvjárásbeli változatok is.
Az /ɹ/ fonémát alapvetően eltérően képzik az amerikai angolban és a brit angolban: előbbiben a nyelv hátával, utóbbiban pedig a nyelv hegyével, például wrong [US ɹ̮ɔːŋ; GB ɻ̮ɒˑŋ]. Az allofónok kapcsán gondolhatunk a beszélők társadalmi szintjétől vagy életkorától függő ejtésváltozatokra is - ezek a szavak jelentését szintén nem befolyásolják.
Az adott nyelvet idegen nyelvként beszélő emberek által használt beszédhangokat is tekinthetjük allofónnak, így például a tipikus francia akcentussal beszélők az angol /ʌ/ fonémát [œ]-nek ejtik, így számukra a lunch /lʌnʧ/ kiejtése [lœnʧ].
Hogy mely beszédhangok számítanak egy fonémának vagy többnek, az nyelvenként eltérő lehet, következésképpen minden nyelvnek saját fonológiai rendszere van. Még egy-egy nyelv fonológiai rendszerét sem feltétlenül csak egyféleképpen lehet felírni, hiszen esetenként nézőpont kérdése is lehet, hogy két hangot egy fonéma allofónjainak, vagy két önálló fonéma egy-egy allofónjának tekintik-e.
Mint elméleti tudományág, a fonológia művelői feltevéseket fogalmaznak meg, majd azokat megpróbálják érvekkel alátámasztani vagy ellenérvekkel megcáfolni, aztán vagy az a feltevés válik elfogadottá, amelyik mellett több érv szól, vagy az, amelyiket kevesebb ellenérv gyengít.
Mi a fonetika?
Ezzel szemben a fonetika - a leíró nyelvészet egyik ágaként - kőkeményen gyakorlati tudomány, mely a tényleges beszédhangokkal, azok képzésével és észlelésével foglalkozik, függetlenül attól, hogy a kiejtett hangsor milyen nyelven hangzik el, vagy mit jelent.
A fonetika feltérképezi, hogy egy beszélőközösség melyik beszédhangokat használja az ember által képezhető beszédhangok közül. Egy ideális világban a fonetikus által felismert beszédhangokat a fonológus rendszerezi fonémákba, de a mi tökéletlen világunkban persze sűrűn átlépnek egymás szakterületére, csak épp a szaktudásuk nem biztos, hogy elegendő hozzá.
Ha a fonetikus ismeri az adott nyelvet, akkor jó eséllyel meg tudja mondani, melyik beszédhang melyik fonémát realizálja. Ha más nyelvészeti területek szakértői, például fonológusok kísérlik meg elvégezni a fonetikusok munkáját, ennek inkább kevesebb, mint több siker az eredménye, mivel a hangok rosszul megfigyelt viselkedésére precíz fonológiát sem lehet építeni.
Az élő nyelvek fonetikai vizsgálatánál nincs helye elméleti feltevéseknek arról, hogy mit hogyan ejtenek, így pro és kontra érvelésre sincs szükség: „csupán” meg kell figyelni a beszélők által ténylegesen használt beszédhangokat.
Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a megfigyelés ez esetben csak erősen korlátozottan támaszkodhat a látásra, hiszen kívülről nehéz belelátni a szájüregbe, pláne a gégébe. A hallásunk, azaz a fülünk és az agyunk együtt, azonban tökéletesen alkalmas az emberi beszédhangok legapróbb eltéréseinek észlelésére is - végtére is e képességünk segítségével tanuljuk meg az anyanyelvünk akcentus nélküli kiejtését.
Az angol hangrendszer és a nemzetközi fonetikai ábécé
Az angol ábécé összesen 26 betűt tartalmaz, és az ábécében szereplő betűk és a kiejtés között nem sok összefüggést lehet felfedezni. Az angol nyelvben 5 magánhangzóbetű van: a, e, i, u, o, és körülbelül 15 különféle magánhangzóhang.
Ezenkívül az angol ábécének 21 mássalhangzóbetűje és körülbelül 24 mássalhangzóhangja van. Ahhoz, hogy a szavakat helyesen tudjuk kiejteni, meg kell tanulni felismerni az összes angol hangot és a szimbólumaikat a nemzetközi fonetikai ábécében.
A nemzetközi fonetikai ábécé, angolul International Phonetic Alphabet, célja, hogy a beszélt nyelvek hangjainak, vagyis fonémáinak kiejtését leírja. Jelöléseit jelenleg főként a latin ábécé betűiből veszi, néhány jelet a görög ábécéből vesz át, valamint néhány olyat is használ, amelyeknek nincs kapcsolatuk létező nyelvek írásképével.
A nemzetközi fonetikai ábécé szimbólumai a latin ábécén alapulnak. Néhányat közülük azért is választottak bele, mert a legtöbb latin betűvel író nyelv ugyanúgy ejti.
| Jelcsoport | Példák |
|---|---|
| Gyakori latin alapú jelek | [b], [d], [f], [ɡ], [h], [k], [l], [m], [n], [p], [s], [t], [v], [w], [z] |
| Latin betűs magánhangzójelek | [a], [e], [i], [o], [u] |
| Eltérően ejtett latin jelek | [j], [r], [y] |
| Átalakított latin betűk | [ə], [ŋ] |
| Görög eredetű jelek | [β], [ɣ], [θ], [ɸ], [χ], [ɛ], [ι], [ʋ] |
| Módosított görög eredetű jelek | [ɤ], [ɜ], [ʎ], [ʊ], [ɷ] |
Bármilyen különös, a legtöbb angolul tanulónak fogalma sincs a fonetikai jelekről, pedig csak egyszer kell egy kicsit foglalkozni velük, és sokszor nagy segítséget jelentenek a szavak pontos kiejtésével kapcsolatban. A fonetikai jelekkel leírt szöveg nem minden esetben egyezik hangról hangra a kiejtéssel.
Tanulás során érdemes egész kifejezéseket hallással memorizálni. Az angol nyelv kiejtéséhez a néma betűk használatát is el kell sajátítani.
Angol magánhangzók fonetikai jelei
Az angol magánhangzók kiejtése több magyar tanulónak nehézséget okoz, mert nem minden angol hangnak van pontos magyar megfelelője. A hangok képzésekor fontos a nyelv helyzete, az állkapocs nyitottsága, az ajkak formája és a hang időtartama.
| Fonetikai jel | A hang jellemzése és példa |
|---|---|
| [ɑ] | A magyar „a” és az „á” hang közötti, zárt „a” hang hosszan ejtve, például fast [fɑst], part [pɑt]. |
| [ʌ] | A magyar „a” és az „á” hang közötti, zárt „a” hang röviden ejtve, például blood [blʌd], button [bʌtn]. |
| [æ] | Úgy kezdjük formálni a hangot, mintha magyar „a” hangot szeretnénk kiejteni, de a végén „e”-t ejtünk, például tap [tæp], fact [fækt]. |
| [e] | A röviden ejtett magyar „e”-nek majdnem megfelelő, de zártabb hang, például rest [rest], send [send]. |
| [ɔ] | A magyar „o” és az „a” közé eső hang röviden. Egyszerre halljuk az „o” és az „a” hangot, például shot [ʃɔt], dot [dɔt]. |
| [ə vagy ɜ] | A röviden ejtett magyar „e” és „ö” hang egyvelege, például speaker [spi:kər], cover [kʌvər]. |
| [ɛ] | Közepesen nyitott, elöl ejtett, a magyar „e” betűhöz hasonló hang röviden ejtve, például unless [ʌnˈlɛs], develop [dɪˈvɛləp]. |
| [ɪ] | A magyar „i”-hez hasonló, zártan és röviden ejtett hang, például garlic [gɑlɪk], tip [tɪp]. |
| [ʊ] | A magyar „u”-nál nyíltabb, egy kicsit az „o”-hoz közeledő, röviden ejtett hang, például look [lʊk], cook [kʊk]. |
Angol mássalhangzók fonetikai jelei
Az angol mássalhangzók között több olyan hang található, amelynek nincs pontos magyar megfelelője. Ezeknél nem az a cél, hogy egy magyar hanggal helyettesítsük őket, hanem az, hogy a képzési módot és a nyelv helyzetét minél pontosabban utánozzuk.
| Fonetikai jel | A hang jellemzése és példa |
|---|---|
| [ð] | A „th” és a „d” közötti hang. A nyelvünk hegyét a két fogsor közé helyezzük és „d”-t mondunk, például further [fə:ðər], together [təgeðər]. |
| [θ] | A „th” és az „sz” közötti hang. A nyelvünk hegyét a két fogsor közé helyezzük és „sz”-t mondunk, például through [θru:], both [boʊθ]. |
| [ŋ] | A magyar „n” és a „g” hangok együttese, de a „g” hangot elnyeljük, nem ejtjük ki teljesen, például along [əlɔŋ], offspring [ɔfsprɪŋ]. |
| [ʃ] | A magyar „s” hanghoz hasonlóan ejtjük, például sheet [ʃi:t], profession [prəˈfeʃn]. |
| [s] | A magyar „sz” hanghoz hasonlóan ejtjük, például research [rɪsəːtʃ], possible [pɔsəbl]. |
| [ʒ] | A magyar „zs” hanghoz hasonlóan ejtjük, például unusual [ʌnju:ʒʊəl], genre [ʒɑnrə]. |
| [dʒ] | A magyar „dzs” hanghoz hasonlóan ejtjük, például charge [tʃɑʤ], average [ævərɪʤ]. |
| [tʃ] | A magyar „cs” hangnak megfelelően ejtjük, például child (children) [tʃaɪld, tʃɪldrən], creature [ˈkriːtʃə]. |
Miért nem elég a helyesírás alapján kiejteni az angol szavakat?
Az angol kiejtési rendszer nem egyszerű: általában a szavakat nem úgy kell kiejteni, ahogy betűzzük őket. Sokan beleesnek a találgatás hibájába, ami rossz stratégia, és sajnos sok hibához és rossz szokáshoz vezethet.
A betűk és a hangok közötti eltérés miatt a helyes kiejtés megtanulásában segítséget jelenthet a fonetikai átírás. Ez azonban nem helyettesíti a hallás utáni tanulást, mert a fonetikai jelekkel leírt szöveg nem minden esetben egyezik hangról hangra a kiejtéssel.
A néma betűk használatát is el kell sajátítani. A pontos kiejtéshez ezért egyszerre szükséges figyelni a betűkapcsolatokra, a hangsúlyra, a beszéd ritmusára, a hangkörnyezetre és az adott szó vagy kifejezés tényleges kiejtésére.
Az angol kiejtés gyakorlásának módszerei
Az angol szavak kiejtéséhez és gyakorlásához nem érdemes nagy célt kitűzni, a legjobb, ha lépésenként haladunk. Lehet az első cél például a számok és az idő kifejezése angolul.
Jó módszer, ha valaki megnézi az időt vagy éppen lát egy számot, és azt rögtön angolul ejti ki. A számok és az idő gyakorlása után érdemes a saját mindennap használt rutinszavakat és mondatokat begyakorolni angol kiejtéssel.
Az első és leglényegesebb dolog, hogy hangosan kell gyakorolni. Sőt, ha lehetőség van rá, furcsán hangozhat, de kiabálva is érdemes kimondani a szavakat, mivel az intenzívebb hangképzést jobban megjegyzi az agy.
A gyakorlásnál fontos, hogy minél többet ismételjük a már megtanultakat is. Egy idő után a megtanult kifejezések egy részét érdemes olyan mondatokhoz felhasználni, amelyeket még nem gyakoroltunk, mert az agy általában feldolgozza, rendszerezi, felismeri és értelmezi az azonosságokat a megtanultakból.
Hallás utáni tanulás és hangos olvasás
Az angol szavak gyakorlásánál fontos, hogy minél többet hallgassunk angolul szövegeket, például tévéműsorokat, filmeket, ingyenes videókat a YouTube-on, dalokat és rádiót. Fontos, hogy azokra a hangokra kell fókuszálni, amelyek a magyarban nem léteznek, és meg kell különböztetni őket.
Ezenkívül érdemes a nehéz szavakra figyelni, összpontosítani a ritmusokra, a szünetekre és az intonációkra. A kiejtés nem csupán az egyes hangok helyes képzéséből áll, hanem a folyamatos beszéd szerveződéséhez is kapcsolódik.
Az egyik szintén hatékony módszer az olvasás. Érdemes egy angol szöveget keresni, és hangos olvasással gyakorolni, esetleg fel is venni a kiejtést diktafonra.
Ilyenkor fontos, hogy azokra a területekre koncentráljunk egy-egy résznél, amelyek a legnehezebbnek bizonyultak a kiejtésnél, ezeket gyakoroljuk, ismételjük, és rendszeres feljegyzéseket készítsünk arról, miért okoztak nehézséget.
Az angol fonológia főbb vizsgálati területei
Az angol nyelv hangszerkezetének tanulmányozása során az angol magánhangzók rendszerbeli viselkedése, egyes mássalhangzók jellegzetességei, az angol szóhangsúly szabályai és a folyamatos beszédbeli jelenségek egyaránt fontosak.
Az elméleti háttérhez a szótagszerkezet, a fonotaktika, a laringális jegyek, a magánhangzók, a szupraszegmentális jelenségek, a ritmus, a hangsúly, a kapcsolódó beszéd és a különböző nyelvészeti interfészek is hozzátartoznak.
A hallgatóktól elvárható az angol nyelvi adatok IPA-átírása és a megismert elméleti keretben történő elemzése. A fonológiai elmélet tanulmányozása érintheti a 20. századi fonológiai elmélet történetét, a generatív fonológiát, a lineáris modell problémáit, a szótagstruktúrát, a fonotaktikát, az autószegmentális fonológiát, a lexikális fonológiát, a prozódiai és metrikus fonológiát, valamint a jelenlegi kereteket.
Ajánlott tanulási szempontok
- Tanuljuk meg felismerni az angol hangokat és a hozzájuk tartozó IPA-jeleket.
- Ne a magyar hangok automatikus helyettesítésével próbáljuk kiejteni az angol hangokat.
- Gyakoroljuk külön azokat a hangokat, amelyek a magyarban nem léteznek.
- Hallgassunk egész szavakat és kifejezéseket, ne csak elszigetelt hangokat.
- Figyeljünk a szóhangsúlyra, a ritmusra, a szünetekre és az intonációra.
- Gyakoroljunk hangosan, majd rögzítsük és hallgassuk vissza a saját kiejtésünket.
- Ismételjük rendszeresen a már megtanult szavakat és mondatokat.
- Használjuk a megtanult kifejezéseket új, korábban nem gyakorolt mondatokban.
- A néma betűk és a betűkapcsolatok kiejtését külön is tanulmányozzuk.
Tananyagok az angol fonetikához és fonológiához
A téma elméleti és gyakorlati feldolgozásához több tankönyv és segédanyag használható. A kötelező irodalmak között szerepel Nádasdy Ádám Practice book in English phonetics and phonology című munkája, valamint Kovács János és Siptár Péter A-Z angol kiejtés című könyve.
Ajánlott irodalom Balogné Bérces Katalin és Szentgyörgyi Szilárd The pronunciation of English című kötete, Roca és Johnson A workbook in phonology című munkája, Nádasdy Ádám Background to English pronunciation című könyve, valamint Piukovics Ágnes és Gyurka Noémi Pronunciation activities című online segédanyaga.
| Anyag | Szerző vagy szerzők |
|---|---|
| Practice book in English phonetics and phonology | Nádasdy Ádám |
| A-Z angol kiejtés | Kovács János, Siptár Péter |
| The pronunciation of English | Balogné Bérces Katalin, Szentgyörgyi Szilárd |
| A workbook in phonology | Roca, Iggy; Johnson, Wyn |
| Background to English pronunciation | Nádasdy Ádám |
| Pronunciation activities | Piukovics Ágnes, Gyurka Noémi |
Az angol fonetika és fonológia gyakorlati jelentősége
Az angol fonetika és fonológia ismerete nemcsak az elméleti nyelvészet tanulmányozásában fontos, hanem közvetlenül segíti a hallás utáni értést, a beszédérthetőséget és a magabiztos kommunikációt is. A fonetika megmutatja, hogyan képződnek és hogyan érzékelhetők a hangok, a fonológia pedig azt magyarázza meg, hogyan működnek ezek a hangok az angol nyelv rendszerében.
A pontos kiejtés fejlesztésében ezért az elméleti felismerés és a gyakorlati ismétlés együtt vezet eredményre. A hangok megfigyelése, az IPA-jelek értelmezése, a hangos olvasás, a hallás utáni memorizálás és a rendszeres önellenőrzés egymást kiegészítve segítik az angol kiejtési rendszer elsajátítását.