Angol Versek és Költészet Magyarul: Klasszikus Művek, Fordítások és Különleges Versformák

Az angol nyelvű költészet a klasszikus angol, skót, ír és amerikai líra mellett a magyar versek angol nyelvű műfordításain keresztül is megismerhető. A párhuzamosan közölt eredeti és fordított költemények lehetőséget adnak a rímek, a ritmus, a képek és a költői hang egyidejű összehasonlítására.

Az angol nyelvű versek tanulmányozása különösen hasznos azoknak, akik az angol nyelvtudásban jóval túl vannak a kezdet nehézségein, és már irodalmi szöveggel is próbálkoztak, akár prózával, akár verssel. A műfordítások révén a magyar költészet olyan alkotásai is hozzáférhetővé válnak, amelyek angolul korábban nem voltak ismertek az olvasó számára.

Klasszikus angol nyelvű versek magyar fordításban

Thomas Hardy: Madarak téli estén

Thomas Hardy (1840-1928)

MADARAK TÉLI ESTÉN (TRIOLET)

Kint a pelyhek kavarognak, elfogyott minden bogyó.
Nincs termésük a bokroknak, kint a pelyhek kavarognak.
Eltakarják a rigókat, eltűnik sok kolduló.
Kint a pelyhek kavarognak, elfogyott minden bogyó.

A vers triolet-formája a visszatérő sorokra épül, így a téli táj, a hóesés és a táplálék nélkül maradó madarak képe körkörös szerkezetben jelenik meg.

Rudyard Kipling: Én jó anyám

Rudyard Kipling (1865-1936)

ÉN JÓ ANYÁM

Sziklapárkány szélén, ha lógnék, én jó anyám, én jó anyám!
Tudom, kitől jönne segítség, én jó anyám, én jó anyám!
Ha süllyednék a mély tengerbe, én jó anyám, én jó anyám!
Tudom, kinek könnye követne, én jó anyám, én jó anyám!
Ha bűnhődne a testem-lelkem, az imád megmentene engem, én jó anyám, én jó anyám!

A vers ismétlődő megszólítása a gyermeki bizalom és az anyai szeretet feltétlenségét hangsúlyozza. A sziklapárkány, a mély tenger és a testi-lelki szenvedés képei ellenére a beszélő biztos abban, hogy édesanyja szeretete és imája eléri őt.

Rudyard Kipling: Míg nem leszel…

MÍG NEM LESZEL…

Míg nem leszel hathetes, nem úszkálhatsz, mert még elsüllyednél te.
Vihar árja és gyilkos bálna: kisfókák nagy veszélye.
Kölyöknek nem lehet ennél veszélyesebb.
Növekedj és tocsogj, így nem lesz majd bajod, te kis tenger-gyerek!

A költemény a kisfóka veszélyes tengeri környezetét mutatja be, miközben játékos, közvetlen hangon fogalmazza meg a növekedés és az óvatosság szükségességét.

Robert Burns: Minek hajnalban kelni

Robert Burns (1759-1796)

MINEK HAJNALBAN KELNI

A reggel nem való nekem, minek hajnalban kelni, ha hólepel borít hegyet ‒ kezdhetsz el áttelelni.
Nyugat, kelet: hideg szelek támadnak keveregni, vonyítanak és metszenek ‒ kezdhetsz el áttelelni.
A bokrokon veréb csipog, egyik se mer repülni, azt éjt várják a nappalok ‒ kezdhetsz el áttelelni.
A reggel nem való nekem, minek hajnalban kelni, ha hólepel borít hegyet ‒ kezdhetsz el áttelelni.

A vers refrénje minden strófát összekapcsol, a havas hegyek, a hideg szelek és a mozdulatlan verebek pedig a tél hosszú, zárt világát rajzolják meg.

Edmund Spenser: Amoretti, 34. szonett

Edmund Spenser (1552-1599)

AMORETTI: 34. SZONETT

Akár hajó, mi óceánt szeli, és egy vihar eltakarja a jelt, a csillagot, ami vezéreli, s a hajó ezért messze téved el, csillagom nélkül én így vesztem el, mit elnyelt a felhő és a sötét. Homályban kóborlok, s bánat lever, leselkedik rám sok titkos veszély, de remélem, ha ez majd véget ér, ragyogó csillagom fent megjelen, sugarával rám majd újra lenéz, és eloszlatja a gyászfelleget. De addig csak félve bolyonghatok, kínoznak gondok és búbánatok.

A szonett központi képe az irányt vesztett hajó és az azt vezető csillag. A csillag egyszerre jelenti a tájékozódást, a reményt és azt a személyt vagy eszményt, amelynek hiányában a lírai beszélő bizonytalanságban bolyong.

John Keats és az angol romantikus költészet

1795 Október 31. (214 éve történt) Londonban megszületett John Keats angol romantikus költő, akinek fő művei: “Endymion”, “Izabella vagy a bazsalikomcserép”, “Hyperion”, “A Szent Ágnes-este”, “Lamia”.

John Keats (1795 - 1821)

Óda egy görög vázához

Oh tünt derűk arája, íme még
Itt állsz s dajkál a vén idő s a csend
S mesélsz: füzérid közt rajzos regék
Lágy dalnál édesebb lejtése leng,
Oh, lombdiszed köz mily legenda él?
Mily istenségek, vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föd? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?

Édes a hallott dal, de mit a fül
Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül
Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifjú! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól s örök a lomb a fán!

S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!
Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szived szerint,
S oh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még, egyre még!

- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorúl s nehéz
S a nyelv kiszárad és a homlok ég…
Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
Szelíd üszőt, amely bődülve lép
S borítja lágy szőrét virágfonat.

Mily apró város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár? -
Oh, kicsi város, néped elhagyott
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már…

Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,
Márványfiúk s lányok kecses köre,
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hű pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
“Igaz szépség s szép igazság! - sohse
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!”…

Tóth Árpád fordítása

A melancholiáról

Ne, oh ne vágyd a Léthét s mámorúl
Vad rostú farkastej szeszét se szűrd,
S mely halvány fődhöz rőt csókkal borúl,
Poklos csucsor fürtös díszét se tűrd,
Setét füzéredűl taxus-bogyót
Se pergess és halálfős lepkeszárny
Ne lengjen bús Psychédül s vén uhú
Se lesse sok jajod, a nem fogyót:
Mert árnyuktól csak lomhább lesz az árny
Lelked fölött s alél a drága bú.

Inkább, ha lelked méla kedve jő,
S mint síró égi felleg, úgy lep el,
Mint lankadt bimbófőt szelíd erő,
Mint április zöld dombját langy lepel:
Búd friss rózsákra hullasd permeteg,
Vagy sós szivárvány színe szívja fel,
S peóniák víg gömbjén hintsd te szét,
Vagy fogd lánykád kezét s míg gyermeteg
Daccal pörölve csacska szót felel,
Idd mély csodájú, mély tekintetét.

A Szépség is csak Bú, mert halni vész,
S ajkához hajló újjal a Gyönyör
Mindegyre búcsut int és mind a Méz,
Mit kedvünk méhe szív, csak bús csömör:
Jaj, mert bár járd a Vígság templomát,
Szentélyét fátylas Mélabú üli,
Bár csak te látod, ki ínyenc inyed
Falán a kéj héját már szétnyomád,
S lelked, mely ős, bús ízekkel teli,
Oltárán függni szent jelül viszed.

Tóth Árpád fordítása

Magyar versek angol nyelvű fordításban

Vajon hogy szól angolul A walesi bárdok? És Ady, Petőfi, József Attila vagy éppen Pilinszky egy-egy verse?

Jelen kötet harminchat klasszikus verset tartalmaz legnagyobb költőinktől (többek között Tóth Árpád, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor tollából), a költeményekkel párhuzamosan pedig közreadja azok angol nyelvű műfordítását is Tótfalusi István tolmácsolásában, lehetőséget adva így a rímek egyidejű ízlelgetésére, a versek és fordításuk összehasonlítására.

Tótfalusi István, aki több mint fél évszázados műfordítói múlttal rendelkezik, a magyar költői fordítás hagyományát követve, a lehető legnagyobb formai hűségre törekedve ültette át a kötetben szereplő verseket angol nyelvre.

A közismert és kevésbé ismert költemények összevetése angol fordításukkal így különösen izgalmas olvasói feladat.

A TINTA Könyvkiadónál korábban megjelent, 48 szerelmes vers című kötetben Tótfalusi István fordításában szerepelnek angol, amerikai, ír és skót költők versei, továbbá az In Quest of The Miracle Stag című monumentális, angol nyelvű magyar versantológiában is számos fordítása szerepel.

A 36 klasszikus magyar vers magyarul és angolul egyfajta főhajtás az ő műfordítói munkássága előtt, tiszteletadás a nyolcvanegy éves költő-műfordító részére.

Ady Endre verse angolul és magyarul

A fekete zongora

A fekete zongora (Hungarian)

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

The black piano (English)

Crazy strings: they neigh, and boom and whine.
Away with you, unless you have some wine!
This is the black piano!
The blind tickler - tears into the keys
These are life's bitter melodies.
This is the black piano.
My buzzing head, my tearful eyes,
The wake of my wrestling desires, all this, all this: the black piano.
My drunk, crazy heart pumps my blood
Beating in time with the throbbing flood this is the black piano.

Makkai, Adam

Az angol változatban is megmarad a fekete zongora visszatérő képe, amely a magyar szövegben az élet zavaros, fájdalmas és mámoros melódiájának jelképe.

Párisban járt az ősz

Párisban járt az ősz (Hungarian)

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Autumn passed through Paris (English)

Autumn sliped into Paris yesterday, came silently down Boulevard St Michel, In sultry heat, past boughs sullen and still, and met me on its way.

As I walked on to where the Seine flows by, little twig songs burned softly in my heart, smoky, odd, sombre, purple songs. I thought they sighed that I shall die.

Autumn drew abreast and whispered to me, Boulevard St Michel that moment shivered. Rustling, the dusty, playful leaves quivered, whirled forth along the way.

One moment: summer took no heed: whereon, laughing, autumn sped away from Paris. That it was here, I alone bear witness, under the trees that moan.

1976, Hundred Hungarian Poems, Albion Editions, Manchester

A magyar és az angol változat összehasonlításakor jól látható, hogy ugyanaz a párizsi őszi jelenet eltérő hangzású és ritmusú nyelvi formában jelenik meg. Az angol fordításban a Boulevard St Michel, a Szajna és a falevelek képei továbbra is megőrzik a vers helyszínét és melankolikus atmoszféráját.

Játékos magyar költészet és versforma

Lackfi János: Szösz-szonett

Szösz-szonett

Verskardigánom összement,
Szöszök lepik a szövetet,
Melyeket mostan összeszed
E szösszenetnyi szószedet.

Hisz a költészet köz-terep,
Hol ki-ki köthet üzletet,
Kilátást néz vagy őgyeleg,
Csinálja, amit ő szeret.

Ott fenn az égen szösz lebeg,
A parkban őszi díszletek,
Én egy padon szöszölgetek,
S megszületik e szösz-lelet,
Mit most tovább pöckölhetek.

Múlandóság, legyőztelek!

A Szösz-szonett a szonett formáját játékos szóalkotással és hangzásbeli ismétlésekkel tölti meg. A szösz, a szösszenet, a szószedet és a szöszölgetés összekapcsolása egyszerre humoros és önreflexív, mert a vers saját megszületését is témává teszi.

Nosztalgia, városi tér és idegenség

Márai Sándor: Nosztalgia

Nosztalgia

Ülök a padon, nézem az eget. A Central-park nem a Margitsziget. Itt minden szép, kapok amit kérek, Milyen furcsa íze van a kenyérnek.

Micsoda házak, és milyen utak! Hogy hívják otthon a Károly-körutat? Micsoda nép, az iramot bírják - Ki ápolja most szegény Emma sírját?

A levegő izzik, a nap ragyog - Szent Isten, hol vagyok?

A versben a Central-park és a Margitsziget egymás mellé állítása teremti meg az otthon és az idegen városi környezet közötti feszültséget. A modern város látványa, a kenyér szokatlan íze, az otthoni utca neve és az Emma sírja iránti aggodalom mind a honvágy és az emlékezés hangulatát erősítik.

Petőfi Sándor: Az apostol

Az apostol

“A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?
(11, 8. vsz. 1-5. sor)

A részlet a szőlőszem és a föld metaforáján keresztül az érés, a fejlődés és a történelmi folyamat időigényét szemlélteti. A kis gyümölcs éréséhez szükséges egyetlen nyár képe alapján a föld mint nagy gyümölcs sokkal hosszabb érési időt kíván.

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Ady Endre verseiben az évszak, a város és a halál gondolata gyakran egyetlen sűrű, szimbolikus képrendszerben kapcsolódik össze. A párizsi ősz nem egyszerű természeti jelenség, hanem titokzatos látogató, amely a költő személyes élményén keresztül válik érzékelhetővé.