Anne Frank zsidó származású német lány volt, akit a második világháború idején írt naplója tett világhírűvé. Annelies Marie „Anne” Frank 1929. június 12-én született Frankfurt am Mainban, és 1945 márciusában halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban.
Családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után Németországból Hollandiába menekült. Miután a németek 1940 májusában megszállták Hollandiát, Anne családja 1942 nyarától 25 hónapon át bujkált Amszterdamban, Otto Frank cégének hátsó épületében, amelyet Anne a naplójában „Hátsó traktusnak” nevezett.
Anne Frank családja és gyermekkor
Anne Frank Otto Heinrich Frank és Edith Holländer második lányaként született, a nővére Margot volt. A család Frankfurtban élt, ahol békésen megfért egymás mellett a zsidó és nem zsidó népesség.
1933 márciusában a frankfurti választásokon Adolf Hitler náci pártja győzött, antiszemita megmozdulásokra került sor. Otto Frank elhatározta, hogy elhagyja Németországot.
Még ebben az évben Edith Frank és a gyerekek Aachenbe mentek Edith anyjához, Rosa Holländerhez. Otto Frank Frankfurtban maradt, majd Amszterdamba költözött és családját is magához hívta.
1934 februárjában érkezett meg Edith a gyerekekkel Amszterdamba. Hontalanok lettek, mert a német törvények szerint megfosztották őket állampolgárságuktól.
Otto Frank az Opekta Worksben kezdett dolgozni, a lakásuk a Merwedeplein téren volt. A két lány a Montessori-iskolába járt.
Margot matematikai érdeklődésű, Anne pedig inkább humán beállítottságú volt, olvasott, írogatott, író szeretett volna lenni. Anne hamar beilleszkedett, megtanulta a holland nyelvet és iskolába is járt.
1938-ban Otto Frank társult Hermann van Pels hentessel, aki Németországból, Osnabrückből menekült el a családjával. 1939-től Edith édesanyja együtt élt a Frank családdal egészen haláláig, 1942 januárjáig.
A náci üldözés és a hollandiai megszállás
1933-ban Adolf Hitlert kancellárrá nevezték ki, és elkezdődtek a zsidók elleni intézkedések Németországban. A zsidók iránti gyűlöletet antiszemitizmusnak hívjuk.
1939-ben kitört a második világháború. Anne ekkor tízéves volt.
1940 májusában a németek megszállták Hollandiát, így ott is elkezdődött a zsidók üldözése. A zsidóellenes rendelkezéseket sorra hozták az országban.
Margot-nak és Annének, akik kitűnően tanultak és sok barátjuk volt, el kellett hagyniuk az iskolát a törvények miatt, kizárólag zsidó iskolába járhattak, így kerültek a Jewish Lyceumba. A zsidóknak, így nekik is, sárga csillagot kellett viselniük.
Nem mehettek a parkokba és moziba, és csak zsidóknak szánt boltokban vásárolhattak. Később gettókba zárták őket, elkülönítve a többi embertől.
Az Opekta céget Otto átadta munkatársának, Johannes Kleimannek. Annét és Margot az 1941-ben hozott rendelet is érintette, miszerint a zsidó diákoknak külön iskolában kellett folytatniuk tanulmányaikat.
A napló és a „Hátsó traktus”
Anne 1942. június 12-én, tizenharmadik születésnapjára kapott egy naplót. A napló elején lévő emblémát néhány nappal később kicserélte apja képére.
A naplóba egy fiktív barátnőjéhez írta bejegyzéseit, akit Kittynek nevezett, és a naplóbejegyzések „Drága Kitty”, „Legdrágább Kitty”, „Kedves Kitty” és hasonló megszólításokkal kezdődnek.
1942. július 5-én Margot behívót kapott a munkatáborba, a család pedig már másnap átköltözött a búvóhelyre. Otto Frank tudta, hogy a behívó deportálást jelent, ezért családját az egykori cége telephelyének hátsó épületrészében rejtette el.
A Frank család az Opekta épületébe, Otto Frank üzletébe, az amszterdami csatorna mellé „költözött”. A lakás az épület hátsó frontján volt, amelyet Anne a naplójában „Hátsó traktusnak” nevezett.
Két évig a Prinsengracht utca 263. szám alatti családi vállalkozás irodája mögött nyíló titkos emeleti szobákban éltek. A búvóhely nagyon kicsi volt, és ennyi ember alig fért el benne.
Anne és családja mellett Hermann van Pels, Auguste van Pels és Peter van Pels is ott rejtőzött. Négy hónappal később csatlakozott hozzájuk Fritz Pfeffer fogorvos.
A naplóban a Van Pels család Van Daan néven, Pfeffer pedig Dusselként szerepel. A búvóhelyen immáron nyolcan rejtőztek.
A segítők és a bujkálás mindennapjai
A bujkálásban Otto Frank négy régebbi dolgozója, Miep Gies, Viktor Kugler, Johannes Kleiman és Elli Voskuijl segítette őket. A külvilággal való kapcsolatuk kizárólag rajtuk keresztül valósult meg.
Nagyrészt tőlük tudták meg, hogy mi történik a világban és a háborúban. Tőlük kaptak mindent, ami a létfenntartásukhoz szükséges volt, élelmet és ruhát.
Otto Frank barátai és kollégái, Johannes Kleiman, Victor Kugler, Jan Gies és Miep Gies segítettek a rejtekhely előkészítésében, és ételekkel és ruhákkal látták el a Frank családot saját életük kockáztatása árán.
Anne a naplójában meleg szavakkal emlékezett meg segítőikről. A búvóhelyen sokat félt, és nagy csendben éltek, nehogy rájuk találjanak.
Anne olvasással és tanulással töltötte az idejét. Folyamatosan írta bejegyzéseit a naplóba, érzéseit, gondolatait a családról, a világról és a háborúról.
Nemcsak arról írt, ami a rejtekhelyen zajlott, hanem arról is, ami a világban történt, valamint érzéseiről és gondolatairól. Ezen kívül novellákat írt, és elkezdett egy regényen is dolgozni.
1944 tavaszán, miután hallott egy háborús adást, amely a megszállásról szóló beszámolókat kért a hallgatóktól, Anne elkezdett szakaszokat szerkeszteni és újraírni, valamint stílusát és tárgyát is megváltoztatta.
Amellett, hogy leírta a rejtekhelyen töltött mindennapi életet, Anne elmélkedett nemzeti és vallási identitásáról, valamint érettebb témákról is, beleértve az édesanyjával való nehéz kapcsolatát, a Peter van Pelsszel fennálló romantikus kapcsolatát és a serdülőkor testi változásait.
Anne a naplóbejegyzéseit szerette volna kiadni. Naplóját azért vezette, hogy későbbi könyvéhez megörökítse az eseményeket.
Az utolsó bejegyzés időpontja 1944. augusztus 1. Anne ekkor két éve élt a Hátsó traktusban.
A letartóztatás és a deportálás
1944. augusztus 4-én reggel a rendőrök körbefogták a házat. Kérdezősködtek, majd elmentek, később azonban visszatértek és módszeresen átkutatták az épületet.
A Gestapo egy névtelen holland bejelentő telefonhívása nyomán fedezte fel a rejtekhelyet. A titkos épületszárnyat megtalálták, a rejtőzködőket pedig elhurcolták.
A letartóztatásban Karl Silberbauer SS-őrmester és két vele együttműködő holland rendőr vett részt. A nyolc rejtőzködőt először amszterdami börtönbe, majd Westerborkba, a hollandiai tranzittáborba vitték.
Anne és családja Westerborkból 1944. szeptember 3-án, az utolsó ilyen szerelvénnyel indult el Auschwitzba. Az 1019 zsidót szállító szerelvény 1944. szeptember 5-én érkezett Auschwitzba.
Három napig utaztak vonaton marhavagonokban. A táborban azonnal elkülönítették a nőket és a férfiakat egymástól, Anne édesapját ekkor látta utoljára.
Anne, édesanyja és Margot a női táborba, édesapja a férfitáborba került. Otto Frankot a szovjet csapatok szabadították fel Auschwitzban 1945. január 27-én.
Az átszállított személyek közül a tizenöt éven aluli gyerekeket azonnal a gázkamrába küldték a nácik. Anne Frank éppen tizenöt éves volt, tehát ez őt nem érintette.
Bergen-Belsen és Anne Frank halála
1944 októberének vége felé Anne-t és Margot-t Auschwitz-Birkenauból Bergen-Belsenbe szállították át. Edith Frank Auschwitzban maradt, és 1945 januárjában halt meg.
Bergen-Belsenben 1945 márciusában tífuszjárvány tört ki. Körülbelül 17 ezer fogvatartott halt meg.
Anne és nővére is tífuszos lett. Először Margot, majd Anne halt bele a betegségbe, néhány héttel azelőtt, hogy a tábort 1945. április 15-én az angol csapatok felszabadították.
Anne halálának pontos dátuma nem ismert, kutatások szerint március közepe felé lehetett. Anne Frank mindössze tizenöt évet élt.
A családból csak Otto Frank élte túl a holokausztot. A háború után Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban.
Anne Frank naplójának kiadása
Miután családjukat letartóztatták, Miep Gies megtalálta az elrejtett naplót, és megőrizte Anne számára. A naplót az egyik bújtató, Miep Gies adta át Otto Franknak.
Miep Gies később visszatért a rejtekhelyre, és magához vette az ott maradt iratokat és személyes holmikat, köztük Anne naplóját is, abban bízva, hogy a háború után átadhatja a lánynak és családjának.
Otto Frank rendszerezte az anyagot, majd elolvasta a naplót. A család barátai vették rá Ottót, hogy adja ki Anne naplóját, mivel a kislány álma az volt, hogy író és újságíró legyen.
1947-ben jelent meg az első kiadás Hollandiában, Anne Frank naplója címmel. Az eredeti holland cím, Het achterhuis, szó szerint „A hátsó ház”, magyarul „A hátsó traktus”.
Az Otto Frank által kiadott első napló nem tekinthető teljesnek. Kivett belőle egyes részleteket, például olyan részeket, amelyekben Anne a szüleit szidta, illetve élő emberekről írt személyes információkat.
Otto Frank 1980-as halála után a teljes kritikai kiadás is napvilágot látott. Az eredeti napló levelekkel és más dokumentumokkal együtt a Hollandiai Háborús Dokumentumok Intézetébe került.
A napló hitelessége
Miután a napló széles körben ismertté vált az 1950-es években, számos írás vonta kétségbe a napló hitelességét. A napló létezésének tagadói azt hangoztatták, hogy az írás nem lehetett egy tizenéves alkotása, és Otto Frankot csalással vádolták.
1958-ban Anne Frank naplója előadásán Bécsben jobboldali tüntetők egy csoportja azt követelte Simon Wiesenthaltól, hogy a lány létezésének bizonyítása érdekében kutassa fel azt az embert, aki annak idején letartóztatta őt.
Wiesenthal 1963-ban megtalálta Karl Silberbauert, aki elismerte a letartóztatásban játszott szerepét, és fényképről azonosította Anne Frankot az egyik letartóztatottként.
Vallomása, amelyben feltárta az események lefolyását, egybevágott a korábbi más tanúk, köztük Otto Frank vallomásával.
1959-ben Otto Frank pert indított Lübeckben Lothar Stielau és Heinrich Buddegerg ellen, akik írásaikban hasonló állításokat fogalmaztak meg. A bíróság 1960-ban szakértői vizsgálatnak vetette alá a naplót.
A vizsgálat eredménye igazolta, hogy a kézírás Anne Franké, és ennek alapján a naplót eredetinek nyilvánították. 1976-ban Otto Frank hasonló pereket indított Heinz Roth és Ernst Römer ellen, és mindkét pert megnyerte.
Otto Frank 1980-as halála után a Holland Háborús Dokumentációs Intézet elvégeztette a napló írásszakértői vizsgálatát. Megállapították, hogy a kézírás egyezik azokkal az írásmintákkal, amelyekről bizonyítható volt, hogy Anne írta őket.
A papír és a tinta is könnyen kapható volt a napló keletkezésének idején. Az eredményeket közzétették abban a kötetben, amelyet később a napló „kritikai kiadásának” neveztek el.
1990. március 23-án a hamburgi körzeti bíróság megerősítette a napló hitelességét.
A golyóstollal írott bejegyzések azért okoztak vitát, mert a golyóstoll a második világháború idején még nem volt használatban. Ezeket csak két utólag beillesztett lapon találták meg, amelyek nem képezték a napló részét.
A szerkesztő, H. J. J. Hardy megjegyezte, hogy a golyóstollal írt szövegek csak két lapon szerepeltek, a kézírás pedig nem Anne Franké volt.
Anne Frank emlékezete
A naplót több mint 75 nyelvre lefordították. Dokumentumfilmek, mozifilmek, színdarabok és opera is készült belőle.
Anne Frank naplója a holokauszt-irodalom talán legolvasottabb darabja a világon. A háború után számos nyelven kiadták, és Európa, valamint az amerikai kontinens több ezer általános és középiskolájában a tananyag része lett.
Anne Frank egyike volt annak a több mint egymillió zsidó gyermeknek, akik a holokauszt során vesztették életüket. Fennmaradt története és naplója segítségül szolgál a zsidóüldözés áldozatairól való párbeszédben és emlékezésben.
Amszterdamban a Prinsengracht 263. szám alatti épületet emlékmúzeummá alakították. Az Anne Frank-ház 1960. május 3-án nyílt meg.
A naplót jelenleg az emlékmúzeumként működő Anne Frank-házban őrzik Amszterdamban. Az épületet évente ezrek látogatják.
1963-ban Otto Frank és második felesége, Fritzi megalapította az Anne Frank Alapítványt Bázelben. Az alapítvány a hátrányos megkülönböztetés, a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen dolgozik.
Otto Frank a napló kiadásából származó jogokat halála után az alapítványra hagyta. Iskolák Magyarországon is felvették Anne Frank nevét, és történetéből színdarabokat írtak.
Anne Frank a holokauszt során meggyilkolt gyermekek elveszett reményének szimbólumává vált. A napló azonban nem egy későbbi regény alapja lett, hanem a nácizmus szörnyűségének mementója.