Az angol és a francia eposz tétel

Az angol és a francia eposz bemutatásakor az eposz műfaji sajátosságait, a középkori francia Roland-ének jelentőségét, valamint az angol és a francia irodalom felvilágosodás kori változásait érdemes áttekinteni. A francia eposz legfontosabb középkori alkotása a Roland-ének, míg az angol irodalomban a későbbi korszakokban a klasszikus eposzi hagyomány fokozatosan háttérbe szorult, és a regény vált vezető műfajjá.

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű, természetfeletti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő fontosságú tettét beszéli el. A francia Roland-ének ezt a műfaji hagyományt a középkori lovagi és keresztény értékrenddel kapcsolja össze, míg az angol felvilágosodás irodalmában az eposzi hős szerepét egyre inkább a polgári ember, különösen Robinson alakja veszi át.

Az eposz műfaja és eposzi kellékei

Az eposz nagy terjedelmű, elbeszélő költemény, amely rendszerint egy egész közösség, nép vagy nemzet sorsát meghatározó eseményt beszél el. Középpontjában kiemelkedő főhős áll, aki rendkívüli képességekkel rendelkezik, és nehéz, gyakran természetfeletti erőkkel is összefüggő küzdelemben jut el a győzelemig vagy a hősi halálig.

A hősköltészet és az eposzok eredetileg a közösségi emlékezet fenntartását szolgálták. A rhapszodoszok hősdalai a hírnév fenntartását célozták, egyben viselkedési normát is mutattak, erősítették a társadalmi értékrendet.

Az eposzi kellékek

• nagy terjedelmű, elbeszélő költemény;
• énekekből álló szerkezet;
• invokáció: a Múzsa segítségül hívása;
• propozíció: a téma megjelölése;
• anticipáció: a főhős sorsának előrejelzése;
• in medias res kezdés: a történet közepébe vágó kezdés;
• expozíció: a történet alaphelyzetének bemutatása;
• enumeráció: seregszemle, illetve a szereplők vagy seregek felsorolása;
• csodás elemek és isteni beavatkozás;
• deus ex machina: váratlan isteni beavatkozás a konfliktus megoldásába;
• állandó jelzők és ismétlések;
• epikus hasonlatok;
• kiemelkedő főhős, aki egy emberideált testesít meg;
• nehéz, sok akadállyal járó győzelem;
• reflexio: elmélkedés vagy írói magyarázat;
• epizódok: a főcselekményhez kapcsolódó, azt késleltető vagy kiegészítő részek.

Az ókori görög eposz mint az európai eposzi hagyomány alapja

Az ókori Európában a később klasszikusnak nevezett, máig példaképül szolgáló görög és római kultúra játszott vezető szerepet. A görög félszigeten és szigetvilágban a Kr. e. második évezred közepére dinamikusan fejlődő államok alakultak ki.

A görög kultúra virágkora a Kr. e. V. századra esett. E korszak meghatározó műfajai közé tartozott a hősköltészet, a mítosz, az eposz, a lírai költészet és a dráma. Fontos jellemző volt az emberközpontúság és a természetköltészet.

A hagyomány Homérosznak tulajdonítja a két nagy ógörög eposzt, az Íliászt és az Odüsszeiát. A két eposz kultúrtörténeti sajátosságaiból megállapítható, hogy körülbelül száz év van a két mű között.

Mindkét mű mondakörre alapoz, de a mondai anyagot megszűri, rendszerezi, és összefüggő formában tárja fel. Nyelvük nem beszélt műnyelv, hanem több dialektusból összegyúrt költői nyelv, verselésük hexameteres.

Az Íliász

Az Íliász valószínűleg a Kr. e. VIII. században keletkezett, és 24 énekből áll. A műben összemosódik a történelem és a mitológia, az istenek gyakori szereplők, és tulajdonképpen Homérosz formálta a görög isteneket ilyen emberivé.

Az eposz a Trója elleni ostrom rövid szakaszát emeli ki, miközben utal az előzményekre és a következményekre. A költő az ostrom tizedik évét ragadja ki, és ezen belül Akhilleusz haragját teszi a középpontba. A cselekmény logikai menete Akhilleusz haragjából indul ki, és minden ennek a következménye.

A trójai háború előzménye

A görög vezér testvérének, Meneláosznak Párisz trójai királyfi elrabolja a feleségét, a gyönyörű Helenét, és emiatt dúl a háború. Ennek előzménye az aranyalma története.

Péleusz és Thétisz lakodalmára nincs meghívva Erisz, a viszály istennője, ezért megsértődik. Bosszúból egy aranyalmát gurít a násznép közé „A legszebbnek” felirattal. Az almán Pallasz Athéné, Aphrodité és Héra vesznek össze, ezért Páriszt kérik fel bírónak.

Párisz Aphroditének ítéli az almát, mert Aphrodité cserébe Helenét ígéri neki. A többi istennő megsértődik, és ez hozzájárul a trójai háború kirobbanásához.

A cselekmény főbb eseményei

Akhilleusz azért haragszik meg, mert a fővezér elveszi kedvenc rabnőjét, Briszeiszt. Emiatt nem vállalja a harcot, így Trójának könnyebb helyzete lesz.

Akhilleusz bizalmas barátja, Patroklosz Akhilleusznak öltözve kiáll a trójaiak legjobb harcosa, Hektor ellen, és elesik. Akhilleusz fájdalmában kihívja Hektort párbajra, megöli, majd holttestét végighúzza a csatamezőn.

Priamosz, Hektor apja elmegy Akhilleuszhoz könyörögni fia holttestéért. Akhilleusz végül megenyhül az öregember bánatán, és visszaadja a holttestet.

A főcselekmény mellett több epizód és mellékcselekmény is található, például a háború és a csata eseményei, valamint az isteni lények beavatkozásai. Az epizódok késleltetik a főcselekmény menetét, növelik a feszültséget, és segítenek megérteni a hősök jellemét és gondolkodását.

Akhilleusz alakja

Akhilleusz tipikus eposzi hős: kiemelkedő személy, rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezik, és előre tudja a sorsát. Végzetszerű hős, aki bátor, önfeláldozó, kiváló katona, és akit a harc megkeményített.

Akhilleusz sorsával tisztában van, és vállalja a hősi halált és a dicsőülést. Ez a kor nemesi ideálja. Büszke, mindent személyes ügyként kezel, de nem hiú, és az író néhol kritikusan szemléli.

Akhilleusz az egyetlen fejlődő jellem. Csak akkor változik meg, amikor Priamosznak kiadja Hektor holttestét, és képessé válik a szánalomra.

Hektor érzelmileg fogékonyabb szereplő, mint Akhilleusz, ami különösen a feleségével töltött jelenetekben látszik. Az Íliász a harc és a tömeges pusztulás ellenére sem lehangoló, tragikus mű, mert legfőbb értéke a humánum.

Homérosz nem foglal állást a görögök és a trójaiak mellett. A két nép egyformán szenved, él és hal meg. A mű legfőbb értéke az emberiesség és a humánum.

Az Odüsszeia

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz. Az Íliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartalmában, ezért annak folytatásának tekinthető.

Szereplői is az Íliász világából kerülnek ki. Míg az Íliász a törzsi-nemzetségi társadalom válságát ábrázolta, addig az Odüsszeia az individuum eposza. Ebben a közösség háttérbe szorul, a téma maga a címadó hős.

Az Odüsszeia szerkezete

Az Odüsszeia szerkezete összetettebb, mint az Íliászé. A jelen eseményei körülbelül 40 napot ölelnek fel, miközben a mű az egész múltat is elbeszéli, az Íliásszal összhangban.

Az első tizenkét ének az előzményeket és a jelen eseményeit kapcsolja össze, a második tizenkét ének pedig az otthoni eseményekre összpontosít. A cselekmény két szálon fut egyszerre, és bonyolultabb viszonyrendszert hoz létre.

Odüsszeusz alakja és az új embereszmény

Az Odüsszeiában már nem a hírnév, hanem az élet a lényeg. Ez az arisztokrácia hanyatlásának jele. Az ideális görög hős nem a kiváló harcos, hanem a sokat tapasztalt, bölcs, leleményes és politikus ember, aki képes alakítani saját sorsát.

Odüsszeusz okos, igazságos, tudásszomjas és óvatos. Jellemző rá a szellemi és fizikai kiválóság, a közösségi felelősség, a céltudatosság, az alkalmazkodóképesség és az emberség.

Az ideális görög hős tulajdonságai közé tartozik a tudásvágy, az igazságosság, az emberség és a közösségi felelősség. Képességei istenhez hasonlóvá teszik, de tetteiért és döntéseiért emberként vállal felelősséget.

Az istenek szerepe korlátozott. Mindenki a maga bűneiért vállalja a felelősséget: „önnön buta vétkeikért odavesztek a társak”. Az istenek nem alakítják teljesen a sorsot, csak néha avatkoznak bele az eseményekbe, és inkább külső szemlélők.

Állandó jelzők az eposzokban

Az eposzok jellegzetes stíluseszközei az állandó jelzők, amelyek újra és újra ugyanazzal a kifejezéssel kapcsolják össze a szereplőket. Odüsszeusz állandó jelzői közé tartozik a fényes, a bajnok, a leleményes, a nagyleleményű, a bölcsszívű, a hősszívű, a tarkaeszű, a tűrőlelkű és az isteni hős.

Az Íliászban Akhilleuszhoz 46 állandó jelző kapcsolódik, míg az Odüsszeiában Odüsszeuszhoz 33 állandó jelző társul. Ez is jelzi, hogy a két eposz eltérő embereszményt állít középpontba.

Az Íliász és az Odüsszeia összehasonlítása

A két eposz közös vonása, hogy mindkettő nagy terjedelmű hősi költemény, amelynek középpontjában egy nép sorsát megváltoztató figura áll. Mindkettő jellegzetes eposzi kellékeket használ, mondakörre alapoz, és a mondai anyagot rendszerezett formában tárja fel.

A két mű tudatos alkotásnak tűnik, nyelvük több dialektusból összegyúrt műnyelv, verselésük pedig hexameteres. Az Íliász középpontjában a harcos Akhilleusz és a hősi dicsőség áll, az Odüsszeia középpontjában pedig a leleményes, tapasztalt és hazatérésre törekvő Odüsszeusz.

A francia középkori eposz: a Roland-ének

A Roland-ének vagy régiesen Roland-dal egy középkori francia eposz. A Nagy Károly korában élt Roland lovagról szóló monda alapján több népies költemény keletkezett a középkor során.

A mű a francia nemzeti hősköltemények egyik legfontosabb darabja. A Rolandról szóló mondákban a lovagi hősiesség, a hűség, a keresztény hit és a közösség iránti kötelesség kapcsolódik össze.

A mű keletkezése és hagyománya

A hastingsi csata, vagyis 1066 előtt ilyen dalt zengett Taillefer Hódító Vilmos serege előtt. Hasonló dalok alapozták meg az 1130 körül keletkezett Turpin-féle úgynevezett Krónikát és a Carmen de proditione Guenonis című költeményt.

E dalok alapján írta meg egy énekes a Chanson de Roland, vagyis a De Roncevaux című francia nemzeti hőskölteményt. Az asszonáncokban írt művet a 12. és a 13. században többször átdolgozták. Tulajdonképpen ezt nevezik Roland-éneknek.

A francia eposz alapján írta meg a német Konrád pap 1131-1133 között a Roulandes liet című költeményt. Ezt egy alsó-rajnai költő dolgozta át a 12. század végén, a 13. század első felében pedig az osztrák Der Stricker.

Francia forráson alapul a 16. századból származó töredékes angol költemény, az izlandi Karlamagnús saga, és több 16. századi kisebb töredék. A Roland-monda tehát nemcsak Franciaországban, hanem a német, angol, izlandi, spanyol és olasz irodalomban is tovább élt.

A Rolandról szóló spanyol románcok francia forrásokra vezetnek vissza, amelyek azonban régebbiek, legalábbis 13. századiak, mint a legrégibb francia költemények.

A régi feldolgozásokat később háttérbe szorították a monda ősalakjától eltérő olasz hősköltemények: Luigi Pulci Morgante maggiore című műve, Boiardo Orlando inamorato című költeménye, illetve Ariosto híres Orlando furioso című műve.

A Roland-ének eposzi jellemzői

• műfaja: eposz;
• eredete: Nagy Károly korának Roland-mondája;
• formája: asszonáncokban írt hősköltemény;
• központi alakja: Roland lovag;
• fő értékei: hűség, lovagi becsület, vallásos hit, uralkodó iránti kötelesség és közösségi felelősség;
• nemzeti jelentősége: francia nemzeti hősköltemény;
• hagyománya: több európai irodalomban is feldolgozták.

A Roland-ének a középkori lovagi eposz jellegzetes példája. Hősének kiválósága nem elsősorban a leleményességben vagy az egyéni sors alakításában jelenik meg, hanem a hűségben, a katonai bátorságban és a közösségért vállalt áldozatban.

Az angol irodalom változása a felvilágosodás korában

A 17. századi Angliában új eszmeáramlat jelent meg, a felvilágosodás. Ez a 18. században Franciaországban teljesedett ki. A világot megismerhetőnek és kiszámíthatónak vélték, a változások kulcsának pedig az embert tartották.

Azt az elképzelést, hogy a megismerés kizárólagos forrása a józan ész és a logika, racionalizmusnak nevezzük. A felvilágosodás filozófiai forrása az angol empirizmus és a francia racionalizmus.

Az empirizmus ismeretelméleti módszer. Angol tudósok, Bacon és Locke dolgozták ki. Eszerint ismereteink végső forrása a tapasztalás, az érzékelés módszere pedig az indukció.

A racionalizmus ismeretelméleti módszer. A francia Descartes dolgozta ki. Eszerint ismereteink végső forrása az értelem, módszere pedig a dedukció.

Az angol felvilágosodás prózája

A 18. században az angol próza vezető szerepet játszott. Új műfaj jelent meg: a regény, és ezzel együtt több regényforma-változat, például az önéletrajz, a napló és az úti beszámoló.

Az írói mesterség önálló foglalkozássá vált. A műveket nyomdászok és könyvkereskedők vásárolták meg, és megnőtt a polgári olvasótábor.

Az angol felvilágosodás legjelentősebb szerzői közé tartozik Daniel Defoe, Jonathan Swift, Samuel Richardson, Henry Fielding és Lawrence Sterne.

Daniel Defoe és a polgári hősköltemény

Daniel Defoe az angol puritán kispolgárság erkölcsi eszményeinek kifejezője. Műveiben főleg a felnőttek erkölcsi jobbítását és nemesítését kívánta szolgálni.

Defoe tanulmányai után kereskedő lett, és beutazta Spanyolországot, Itáliát, Német- és Franciaországot. Több vállalkozásba kezdett, így adósságba bonyolódott. Ezért kénytelen volt felhagyni az üzleti tevékenységgel, és írni kezdett.

Eleinte vallási és politikai vita- és gúnyiratokat adott ki, és ő alapította az első angol folyóiratot. Munkássága esszékre, pamfletekre, röpiratokra és regényekre terjedt ki.

Robinson Crusoe

Daniel Defoe legismertebb műve a Robinson Crusoe élete és különösen meglepő kalandjai, amely 1719-ben jelent meg. A történet alapját Alexander Selkirk skót matróz története adta.

A 18. század elején hajókaravánok járták a tengereket, és valóban előfordultak kalóztámadások, valamint lakatlan szigetre vetődések. A regény így valószerű történelmi és társadalmi tapasztalatokra épül.

A mű valószerű fikció: kitalált történet, amelyben az író a hihetetlennek tűnő eseményeket a valószínűség hitelével látja el. Ezt a naplószerű, pontos leírás, az egyes szám első személyű előadásmód, a precíz dátumok és adatok, valamint a pontos memória hitelének keltése teszi lehetővé.

Ezek miatt a regény önéletrajzként hat. A főhős az új világban a semmiből civilizációt teremt, és ez az esemény a puritán kispolgár hőskölteményévé avatja a regényt.

A regény cselekménye

Robinson 19 évesen, szembeszállva szülei tanácsaival, megszökik otthonról, és egy Londonba induló hajó fedélzetére lép. Ezzel megkezdődik élete hányattatásainak sorozata.

Legelső útján hajótörést szenved, később kalózok fogságába kerül, majd Brazíliában ültetvényeivel vagyont szerez. Mértéktelen vágya rabszolgakereskedelembe hajszolná, de vállalkozása végzetessé válik.

Ekkor következik be a hajókatasztrófa, amely Robinsont egyedüli túlélőként egy ismeretlen, lakatlan szigetre juttatja. Pontosan 28 évet, 2 hónapot és 19 napot kénytelen új világában eltölteni.

A magára maradt ember a semmiből civilizációt teremt. Robinson ipart és mezőgazdaságot honosít meg szigetén, és polgári életet alakít ki magának.

Számkivetettségének huszonnegyedik évében magánya megszűnik: megszabadít egy fiatal bennszülöttet a kannibálok fogságából. Pénteknek nevezi el, mert egy pénteki napon mentette meg.

Robinson társát „megszelídíti”, és becsületes, hálás barátot nevel belőle. A főhős a sziget közelében egy matrózlázadást leleményesen kihasználva visszatérhet Angliába.

Eladja brazíliai ültetvényeit, gazdag ember lesz, és akin csak tud, segít. Évek múlva még egyszer meglátogatja régi szigetét.

Robinson mint angol eposzi hős

Robinson alakja nem a hagyományos harcos eposzi hőst jeleníti meg, hanem az angol polgár eszményét. A magára maradt ember tudásával, munkájával, leleményességével és szervezőképességével civilizációt teremt a semmiből.

A hősiesség itt nem a csatatéren, hanem a mindennapi életben mutatkozik meg. Robinsonnak a természet erőivel, a magánnyal, a bizonytalansággal és saját korábbi döntéseinek következményeivel kell megküzdenie.

Az eposzi hagyomány átalakulása figyelhető meg abban, hogy a kivételes hős már nem nemzeti hadvezér vagy lovag, hanem dolgozó, tervező és önmagát megszervező polgár.

A regény szerkezete és a robinzonád

Defoe műve a korábbi kalandregények rokona, de a cselekmény epizódjait már időrendi és ok-okozati összefüggések kapcsolják össze.

A Robinson Crusoe népszerűsége egy új műfajt teremtett: a robinzonádot. A robinzonád a kalandregény egyik fajtája.

Olyan igaznak feltüntetett történet, amelynek utazó hőse lakatlan szigetre vagy más elzárt helyre vetődik, ahol megszervezi életét. A robinzonád társadalmi-politikai utópiával is összekapcsolódhat.

A francia felvilágosodás és a klasszicizmus

A felvilágosodás a 18. században Franciaországban teljesedett ki. A francia gondolkodók az angol államelméletből és az alkotmányos monarchiából indultak ki.

Montesquieu szerint a hatalmat a nép ellenőrizze választott képviselők útján. Legfontosabb műve A törvény szelleméről, amely 1748-ban jelent meg.

Felfogása szerint a három hatalmi ág legyen egymástól független. Ez lehetővé teszi, hogy a hatalmi ágak egymást ellenőrizzék.

Jean-Jacques Rousseau elvetette a képviseleti rendszert, mert szerinte a nép hatalmának közvetlenül kell érvényesülnie. A magántulajdonra vezette vissza a társadalom bajainak jelentős részét, és úgy vélte, hogy a többség véleményének az egyén szabadságát is alá kell rendelni.

Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát 1789-ben adták ki. Ebben foglalták össze az Alkotmányozó Nemzetgyűlés céljait és elveit: a népfelség elvét, a képviseleti rendszert, a jogegyenlőséget, a polgári szabadságjogokat és a tulajdon sérthetetlenségét.

A klasszicizmus irodalmi jellemzői

A klasszicizmus racionalista irányzat. Követői szabályokat hoztak létre, és ezek szerint alkották műveiket.

• központi szerepet játszik az ész és az értelem;
• az antik példák mérvadóak;
• az embereszmény a kiegyensúlyozott, bölcs ember;
• fontos a világosság és az érthetőség;
• követelmény a formai tökéletesség és a nyelvi tisztaság;
• jelentős az emelkedett szellemi tartalom;
• az alkotások célja a gyönyörködtetés és a nevelés;
• a műalkotás erkölcsi célokat szolgál.

Jellegzetes műfajai az eposz, a tragédia, az óda, az epigramma, a tanmese, a szatíra, az episztola, a nevelődési regény és az államregény.

Voltaire és a francia eposzi hagyomány

Voltaire a francia felvilágosodás kiemelkedő alakja volt. Hatalmas irodalmi munkássága gazdag és sokrétű, műveinek többsége harcias, szellemes és ironikus alkotás.

Eposzai közé tartozik a Henriade. Emellett tragédiákat, történelmi műveket és regényeket is írt, köztük a Candide avagy az optimizmus című művet.

Voltaire hitt az egyszerűség diadalában, és támadta az egyházat, valamint a papságot. A klasszicizmushoz kapcsolódó eposzi hagyományt már a felvilágosodás szellemével, a józan ész és a társadalomkritika igényével alakította át.

A Henriade és az eposz átalakulása

A Henriade a francia klasszicizmus eposzi hagyományának fontos példája. A mű az antik eposzok formai és műfaji örökségét őrzi, de témáját már a francia történelemhez és a politikai-társadalmi eszmékhez kapcsolja.

A klasszicista eposzban az antik minták követése, a világos szerkezet, az erkölcsi tanítás és a nemzeti vagy történelmi jelentőségű téma kap hangsúlyt.

Az eposzi hős átalakulása

Az ókori eposzok hősei elsősorban a közösség sorsát meghatározó harcosok. Akhilleusz a hősi halált és a dicsőséget választja, és személyes becsületét a háború eseményeivel kapcsolja össze.

Odüsszeusz már összetettebb embereszményt képvisel. Nemcsak harcos, hanem bölcs, leleményes, óvatos és politikus ember, aki tapasztalataival és alkalmazkodóképességével képes alakítani saját sorsát.

Roland a középkori lovag eszményét jeleníti meg. Hősiességének alapja a hűség, a katonai bátorság, a keresztény hit és az uralkodó iránti kötelesség.

Robinson Crusoe a polgári hős alakját testesíti meg. A természet és az elszigeteltség ellen küzd, munkával és tudással civilizációt teremt, és a mindennapi életben valósítja meg a hősiességet.

A klasszicista eposzban a hős már történelmi, politikai és erkölcsi eszmék hordozója. A műfaj megőrzi nagyepikai jellegét és emelkedett hangvételét, de egyre inkább a felvilágosodás emberközpontú, racionalista szemléletéhez igazodik.

tags: #az #angol #es #a #francia #eposz