Szia! Hadd kezdjem egy vallomással, jó? Tudod, kislányként csodáltam, ahogy a műsorvezetők bemondják az angol számok címét a rádióban. Annyira menő volt, ahogy angolul beszéltek!
Az alábbiakban a leírt ötletek és tippek alapján készítettem ezt a rövid útmutatót az angol nyelvtan alapelveiről, különös tekintettel a mondatszerkezetek közötti viszonyokra, vesszők használatára és az összetett mondatok értelmezésére. Nem adok hozzá új tényeket vagy konkrét számokat, csak a rendelkezésre álló szöveg alapján összegzem a lényeget.
Az angol mondattípusok és a mellérendelés
Az angol nyelv megkülönbözteti az úgynevezett independent clause-t és dependent clause-t. Az „independent” jelentése „független”, a „dependenté” pedig „függő”. A „clause”-t mellékmondatként szokták fordítani, de ez egy kissé zavaró lehet, így mi tagmondatnak fordítjuk. A független tagmondat (independent clause) tartalmaz alanyt és állítmány, és önállóan is megállja a helyét mondat formájában, míg a függő tagmondat (dependent clause) mindig egy függetlent egészít ki, és nem alkothat önálló mondat.
Ha megnézed, a fenti példák két-két független tagmondatot tartalmaznak, ezek közé vesszőt teszünk. Magyarban vesszőt teszünk az alárendelő (összetett) mondatok tagmondatai közé, angolban viszont nem. Az alárendelő mondatokban van egy ún. főmondatunk és egy mellékmondatunk. Itt az „I made breakfast” a főmondatunk, a mellékmondat pedig kifejti, pontosítja, hogy mikor csináltam reggelit.
Az angol nyelvtanban mellérendelő mondatokra pedig a kötőszó szükségessége világos: „A mellérendelőnek azokat az összetett mondatokat nevezzük, amelyek tagmondatai egyenrangúak.” A magyar és angol közötti különbség abból adódik, hogy angolban gyakran kötelező a kötőszó használata, és a tagmondatok közötti kapcsolatot a kötőszóval vagy írásmóddal szemléltetjük.
A vesszők és a pontosvessző használata
Az angolban a vesszők használata a mellérendelő és alárendelő mondatok között fontos: a kettős pont és a pontosvessző kivételes esetekben kerül elő. A pontos vessző (;) két független tagmondat összekötésére szolgál olyan esetekben, amikor a kötőszó nem szükséges, de a mondat összefüggő marad. A pontos vessző tehát mindig két független tagmondat közé megy, és soha nem egy független és egy függő közé. Vannak kötőszók, amelyek megkövetelik a pontosvessző használatát, ha két független tagmondatot kötsz velük össze.
Az idő és a határozók helye is alapvető különbséget mutat a magyartól és az angoltól. Az időhatározók például gyakran a mondat végén helyezkednek el, míg a vesszők használata vagy elhagyása ezekben a helyzetekben is a kontextustól függ. A cikkben található példák alapján érdemes figyelni a két nyelv közti jelölések eltérésére, és ennek megfelelően alakítani a mondatszerkezetet.
Praktikus megközelítés a nyelvtani nehézségekhez
Az egyik gyakori félreértés a példák szerint az, hogy az angol nyelvtanban mindig szükség van a mellérendelő mondatokhoz kötőszó használatára. A példák rámutatnak: a kötőszó és a vesszők közti viszony finomhangolása kulcsfontosságú lehet a helyes mondatszerkezethez. Emellett a pontos vessző használatát és a mondat eleji időhatározók megfelelő elhelyezését is érdemes gyakorolni, mert ezek a pontosságot és az érthetőséget növelik.
Az átalakítások során érdemes odafigyelni, hogy a magyar és az angol közötti különbségek miatt egyes esetekben a kettő közti megfeleltetést más szabályok alapján kell megközelíteni. A leírt példák szerint a „two independent clauses separated by a semicolon” vagy „semicolon with coordinating conjunction” típusú szerkezetek is helytállóak lehetnek, attól függően, hogy milyen összefüggés és milyen jelentés adódik a mondatból.
