Emlékezeti mondatok: az emlékezet működése, típusai és fejlesztésének lehetőségei

Az emlékezeti mondatok olyan megfogalmazások, amelyek segítenek rögzíteni, rendszerezni és később felidézni az információkat. Az emlékezet azonban nem egyszerű adattár: a kutatások szerint szelektíven kódol, a felidézés során pedig újraalkotja a múlt eseményeit.

Az emlékezés három alapvető folyamata a kódolás, a tárolás és az előhívás. Az emlékezeti mondatok akkor működnek különösen hatékonyan, ha jelentést, vizuális képet, érzelmi kapcsolatot vagy jól felismerhető rendszert társítanak a megjegyzendő információhoz.

Mit jelent az emlékezet?

Az emberi emlékezeti folyamatok tanulmányozásából egyértelműen arra a következtetésre lehet jutni, hogy többféle emlékezet létezik. Az emlékezet egyszerre lehet kiváló és csapnivaló.

Számos családi vacsora ment már tönkre a közös emlékek részleteivel kapcsolatos vitákon - mindannyian nehezen viseljük, ha a saját emlékeink hitelességét kérdőjelezik meg. Ezzel szemben az emlékezet működésével foglalkozó kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyedi események rögzítéséért felelős epizodikus emlékezeti rendszer nagyon is pontatlan, nemcsak a kihagyásra hajlamos, hanem a betoldásra is.

Az emlékezet nem számítógépes adatbázis, se nem kamera, se nem családi fotóalbum. Az emlékezet egy dinamikusan változó konstrukció, amelybe újból és újból beleépítjük szubjektumunkat, régi és új tapasztalatainkat.

Az emlékezet három alapfolyamata

Az emlékezés folyamata alapvetően három szakaszra osztható. A kódolás során a megismert tényeket, például egy újonnan bemutatott személy nevét, elhelyezzük a memóriánkban, olyan formában, ami jelentéssel bír számunkra, a körülményekkel, a névhez tartozó arccal együtt.

A második, úgynevezett tárolás szakasz során valamennyi időre megőrizzük ezt az információt. Az előhívás szakaszában pedig, amikor legközelebb találkozunk, a név mellett tárolt információk alapján (az arcának felismerése) felidézzük és visszaszerezzük a korábban eltárolt emlékképet.

Az emlékezet fő típusai

Szenzoros emlékezet

Az úgynevezett szenzoros tárba kerülnek először a környezetből érkező információk. Ez képes minden érzékszervünkbe érkező ingert, jelet befogadni, ám rendkívül tűnékeny, mindössze a másodperc törtrészéig, illetve hallott információk esetén pár másodpercig őrzi csupán meg az adatokat.

Rövid távú emlékezet és munkamemória

Amelyik információ ide kerül, és felkelti a figyelmünket, az átkerül a rövid távú emlékezetünkbe. Ezt munkamemóriának is szokás nevezni.

Az itt tárolt információk állandóan hozzáférhetők. Ezek alapján hozunk meg döntéseket és cselekszünk másodpercek alatt.

Ám ha nem akadályozza meg ebben semmi, az itt tárolt információk körülbelül húsz másodperc múlva elenyészik. Ez ellen az ismétléssel tehetünk.

Hosszú távú emlékezet

És miközben átlép a hosszú távú emlékezetünkbe a memorizálandó dolog, jól kezelhető vizuális kép lesz belőle. Ezért van az például, hogy a tárcsázás idejére megjegyzett telefonszámot nem feltétlenül raktározzuk el hosszabb távra, ám ha sokszor hívjuk az adott számsort, a megfelelő számú ismétlődés során biokémiai vagy sejtszintű nyomot is hátrahagy, így hosszabb időre is megjegyezzük.

Itt, a hosszú távú memóriában az összes, számunkra hozzáférhető adatot őrizzük. Jelen tudásunk szerint ez az információs tár végtelen, ahonnan a felidézés során visszakerül a használni kívánt emlékkép a rövid távú emlékezetbe, ahol műveleteket hajthatunk végre vele, és segítségükkel megoldhatunk problémákat.

Itt tárolódnak a különböző készségek, így a biciklizés, úszás tudása is, illetve az olyan megszokott, rituális tevékenységek, minthogy délben ebédelünk például.

Epizodikus, szemantikus és procedurális tudás

Epizodikus emlékezésnek nevezik, ha egy meghatározott helyen, egy adott időben történt epizódot úgy hívunk elő emlékezetünkből, hogy annak téri-idői kontextusához is hozzáférünk.

Abban az esetben tehát, ha elsajátítunk valamilyen információt, például, hogy Törökország fővárosát Ankarának hívják, ezzel kapcsolatban kétféle információ-előhívásra lehetünk képesek.

Amennyiben egy kvízjátékban azt a kérdést kapjuk, hogy mi Törökország fővárosa, kapásból rávághatjuk, hogy Ankara. De mi van, ha nem ezt kérdezik, hanem hogy mikor és hol hallottuk ezt az információt?

Ebben az esetben lehet, hogy azt fogjuk válaszolni, fogalmunk sincs, egyszerűen csak tudjuk. Tehát van egy információ a fejünkben, amelynek elsajátításáról nincs epizodikus emlékünk.

De az is lehet, hogy emlékszünk rá: eredetileg egy barátunktól hallottuk ezt, mivel korábban azt gondoltuk, hogy Isztambul, a jóval ismertebb metropolisz a török főváros.

Emlékszünk, ahogy barátunk röhög rajtunk, emlékszünk a szégyen érzésére, ahogy dobol a halántékunkban a vér, és az aggodalomra, hogy barátunk biztos el fogja mondani szégyenünket annak a lánynak, akinek mind a ketten udvarolunk.

Ebben az esetben a fejünkben tárolt tudáshoz - a Gettómilliomos című film főhőséhez hasonlóan - epizodikus, kontextuális emlékek kapcsolódnak. Az első esetben tudást mozgósítunk, a második esetben emlékezünk.

Mentális időutazás: múlt és jövő

Az amnéziás betegek nem képesek arra, amit az emlékezet egyik híres kutatója, Endel Tulving mentális időutazásnak nevezett: olyan élményeket élni át, amelyekről tudjuk, hogy valamikor a múltban történtek velünk.

A mentális időutazás tehát nem csupán a múlt, hanem a jövő felé is irányulhat - vagyis az epizodikus emlékezet nemcsak arra szolgál, hogy újra tudjuk élni a múltat, hanem arra is, hogy reálisan és részletesen el tudjuk képzelni a jövőt.

Egy ilyen rendszernél érthetően nem a pontosságon, hanem a részletgazdagságon lesz a hangsúly.

A közelmúltban Daniel Schacter a Harvard Egyetemen egy új kutatási programot elindítva meglepő választ adott erre a kérdésre. Kísérleteiben a hagyományos emlékezeti feladatoktól eltérően nemcsak az volt a feladat, hogy a résztvevők múltbeli emlékeket hívjanak elő, hanem az is, hogy próbáljanak meg elképzelni lehetséges jövőbeli eseményeket.

A meglepetés az volt, hogy hatalmas. Azt is mondhatnánk, hogy tulajdonképpen ugyanaz a hálózat felelős a kétféle funkcióért, kiegészítve más-más extra funkciókkal.

Mindez azt a furcsa jelenséget is megmagyarázná, hogy az amnéziás betegek nemcsak a múltjukat nem tudják felidézni, de a jövőt sem tudják elképzelni.

Prospektív emlékezet: emlékezés a jövőbeli teendőkre

Emlékezetünk azonban nemcsak a lehetséges eseményeken keresztül lép kapcsolatba a jövővel - valójában a hétköznapi életben legalább olyan gyakran használjuk a jövőben megvalósítandó események megjegyzésére, mint a múlt eseményeinek rögzítésére.

Lekapcsolni a sütőt egy óra múlva, beriasztani a lakást, mielőtt elmegyünk otthonról, kettőkor találkozni a barátunkkal, befizetni a csekkeket, elmenni a gyerekért az óvodába munka után… Csupa olyan feladat, ahol az emlékezetünket, szakszóval a prospektív emlékezetünket használjuk.

Egy adott időben vagy egy adott esemény bekövetkezésekor emlékeznünk kell rá, hogy egy meghatározott cselekvést végre kell hajtanunk.

Úgy tűnik, hogy ez az emlékezési forma sok mindenben eltér a múltbeli események előhívásától. Egyrészt más a szociális megítélése, ha valaki rendszeresen elfelejti a megbeszélt randevúkat: nem az jut róla eszünkbe, hogy rossz az emlékezete, hanem, hogy megbízhatatlan.

Másrészt úgy tűnik, ezt az emlékezési formát más idegrendszeri hálózatok működtetik, mint amelyek a múltbeli események rögzítésért felelősek.

Az MTA büféjében emlegetett professzor részletesen fel tud idézni múltbeli emlékeket, de folyamatosan elfelejti napi teendőit. Tehát igen gyenge prospektív emlékezettel és kiváló epizodikus emlékezettel rendelkezik.

Miért lehetünk egyszerre jók és gyengék az emlékezésben?

Az anterográd amnéziának nevezett állapotban a beteg néhány perccel később már nem emlékszik egy találkozásra, nem tudja, reggelizett-e aznap, és a századik találkozás után is újra idegenként fog minket üdvözölni.

Ezek a betegek képtelenek arra, hogy rögzítsék életük történéseit, hogy újraéljék a múltat, úgy tűnik, végérvényesen a jelenbe vannak zárva.

A meglepetés akkor érte a tudósokat, amikor kiderült: ezek a betegek mégis képesek tanulásra, például új készségeket tudnak elsajátítani, megtanulhatnak biciklizni vagy gépírni, vagy ha folyamatosan szavakat mutogatunk nekik, akkor egy idő után meghatározott teszthelyzetekben ezeket a szavakat elő fogják hívni.

Mindez azt bizonyítja, hogy ezeket az amnéziás betegek elraktározták elméjükben. Van azonban egy jellemző hasonlóság az összes tanulási formában, amit ezek a betegek produkálni képesek: miközben előhívják a tanultakat, nem lesz emlékezési élményük.

Az amnéziás betegek megtanulnak biciklizni, de fogalmuk sem lesz róla, hogy ezt mikor tanulták meg, vagy felidézik a korábban bemutatott szavakat, de az lesz az az élményük, hogy találgatnak.

Tanulás emlékezési élmény nélkül

Az elmúlt évtizedek kutatásai megmutatták, hogy azok a tanulási formák, amelyek úgy okoznak viselkedésváltozást, hogy közben emlékezünk az eredeti eseményekre, nem csupán az amnéziás betegeknél különülnek el azoktól a tanulási formáktól, amik emlékezési élmény nélkül módosítják viselkedésünket.

Ezt a két különböző információelsajátítási formát az idegrendszer eltérő hálózatai működtetik.

A kérdés csak az, vajon nevezhetjük-e mind a kétféle tanulást emlékezetnek? A válasz megosztja a tudóstársadalmat.

Egy részük úgy véli, hogy minden olyan információrögzítés, amelynek következtében megváltozik a viselkedésünk, az emberi emlékezet valamelyik alrendszerének működését tükrözi.

Mások viszont úgy gondolják, hogy az emberi idegrendszer számos módon képes információkat rögzíteni és ezzel megváltoztatni a viselkedésünket - s ebben nem feltétlenül tér el mondjuk az immunrendszerünktől.

Ezek a tanulási formák azonban nem feltétlenül vezetnek emlékezéshez - annak ugyanis kritériuma, hogy az információt mozgósító személy átélje a mentális utazást, vagyis azt az élményt, hogy azok a képek, hangok, érzetek, amelyek éppen megjelennek elméjében, nem a jelen információinak feldolgozásaiból származnak, hanem a múltban tapasztalt élmények újra átéléséből.

Miért felejtünk?

Az emlékezettel kapcsolatban talán leggyakrabban megfogalmazott tévhit a felejtéshez kapcsolódik. Az egyik leggyakrabban használt metafora az emlékezet működésével kapcsolatban az úgynevezett „raktár koncepció”.

Ez az évezredek óta velünk élő elképzelés úgy láttatja az emlékezetet, mint egy helyet, ahová bepakoljuk az emlékeket.

Kezdetben hatalmas raktárhelységként, majd filmként, végül digitális merevlemezként képzelték el, de az alapelgondolás közös: az információkat elraktározzuk, ezek pedig vagy ott maradnak, vagy egy idő után megsérülnek, tönkremennek, köznapi szóval elfelejtjük őket.

Pedig Endel Tulving már a 60-as években szellemes kísérletekkel bizonyította, hogy számos információ, amely a felejtés áldozata lett, később mégis elérhetővé válik, ha más hívóingereket alkalmazunk az előhívás során.

Vagyis egy adott emlékezési próbában csak azt állapíthatjuk meg, hogy mi az, amit a személy az éppen alkalmazott hívóingerek segítségével képes elérni az emlékezetében, nem pedig azt, hogy mi az, ami memóriájában a korábbi tanulást követően rendelkezésére áll.

A kísérleti pszichológusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a felejtés, vagyis a sikertelen emlékezés többnyire nem annak a következménye, hogy az emlékek lenyomatai véglegesen erodálódtak idegrendszerünkben, hanem hogy az előhívás során alkalmazott stratégiák, emlékeztetők nem alkalmasak az adott emlék elérésére.

Miért nem rögzítünk mindent?

A kísérleti pszichológiai kutatások azt bizonyítják, az emlékezeti rendszer szelektíven vesz fel információkat, és az átélt élményeknek csak egy töredéke lesz emlékké kódolva.

Vagyis a dolgok egy jelentős részére nem azért nem emlékezünk, mert elfelejtettük, hanem mert eleve nem is rögzítettük azokat.

A jelenlegi kutatások talán legnagyobb feladata éppen annak tisztázása, hogy emlékezetünk mi alapján dönti el, mit érdemes rögzítenie és mivel nem kell bajlódnia?

Úgy tűnik, a Self-nek nevezett komplex rendszer s az ehhez kapcsolható aktuális céljaink azok, amelyek kijelölik a rögzítendő események körét.

De ugyanezek a célok módosítják kódolt emlékeink elérhetőségét is. Ha aktuálisan mások a céljaink, mint amikor az emlékeket rögzítettük, nehezen fogjuk megtalálni a részleteket.

Zeigarnik majd 100 évvel ezelőtt kimutatta, hogy azokra a feladatokra emlékszünk igazán jól, amiket nem tudtunk befejezni. Vagyis amelyekkel kapcsolatban még céljaink vannak.

Mindezt úgy érthetjük meg a legkönnyebben, ha feltételezzük: céljaink a leghatékonyabb hívóingerek emlékezetünk számára. A befejezett célok többé nem szolgálnak aktív hívóingerként.

Ezért éli meg sok színész, hogy amíg játszik egy szerepet, addig a szerep minden mondatára emlékszik, de ha levették a műsorról, kínkeservesen idézne fel belőle valamit.

Vajon azt jelenti mindez, hogy elfelejtette a szerepet? Korántsem. Csak vegyék újra műsorra a darabot, és kiderül, vajon ugyannyi idejébe kerül-e újra meg tanulni a szerepet, mint először?

Az emlékezet rekonstruktív működése

Az epizodikus emlékezet nem pergő film, aktuális céljainknak megfelelően vesz mintát az eseményekből, és ezekből az emléknyomokból konstruál egy viszonylag elfogadható, részletgazdag eseményt.

Pontatlan, de nélküle örökké a jelen falai közé lennénk börtönözve.

Az igen elterjedt mítosszal ellentétben az emlékek nem a valóság állóképszerű, objektív lenyomatai, nem a megítélésünktől független pillanatfelvételek, hanem egykori tapasztalataink jelentését, értelmét és a hozzá fűződő érzelmeinket hordozó egyveleg.

Az emlékeink valójában nem tényszerű beszámolók, hanem inkább annak a megjelenései, ahogy mi magunk megéltük az eseményeket.

Ha két ember érzékelését összekötnénk, és mindkettő ugyanazt látná, olvasná, érezné - hacsak nem tökéletesen identikus a személyiségük - az időszakra vonatkozó emlékeik lényegesen eltérnének.

Konstrukció és rekonstrukció

Az emlékezés már a kódolás során, az információ felvételénél el fog térni a valóságtól.

Észlelés során is igaz az, hogy nem csak pillanatnyilag érzékelt tapasztalatink hatnak ránk, hanem korábbi tudásunk is befolyásolja a folyamatot.

Így elmondható, hogy az észlelés is szervezési folyamat, amely során gyakran belső előfeltételezéseinket alkalmazzuk, ezáltal eleve torzításokkal fogjuk eltárolni az információkat.

Például, ha látunk távol egy tárgyat, amit pontatlanul észlelünk, azt elvárásainkkal kiegészítve fogjuk kódolni.

Attól még, mert egy tárgyat nem ismerünk fel (pl. előző példa, túl messze van), elkezdünk hipotéziseket felállítani róla.

Később, ez még a tárgy tiszta érzékelésének is akadálya lesz, tehát perceptuális interferencia fog fellépni a tárgy objektív valója és előzetes elképzelésünk között.

Az információ előhívása, azaz a visszaemlékezés során pedig újra konstruálni fogunk, ezt hívjuk rekonstrukciónak.

A folyamat során mind belső, mind külső hatások befolyásolnak minket.

Előbbiek nagyrészt belső következtetéseinkből, ok-okozati kapcsolatok felállításából, az információk logikus egységgé szervezésének az igényéből, sémáinkból, sztereotípiáinkból, és az eseményre vonatkozó értékeléseinkből jönnek.

Beépítjük továbbá a felidézéskor eszünkbe jutó gondolatainkat és érzéseinket is, tehát az emlék megalkotása és értelmezése valójában erősen összefonódik.

Minden előhívás módosítani fogja az emléket, így idővel a távolság csak nőni fog a valóság és az emlék között.

Hamis emlékek és külső befolyás

Elizabeth Loftus és munkatársai számos szellemes kísérletben demonstrálták: bizonyos technikákkal elérhető, hogy a kísérleti személyek egy része olyan eseményekre kezdjen el emlékezni, amelyek nem történtek meg velük.

A pszichológiai kutatások az elmúlt évtizedekben bebizonyították, hogy a memória nem olyan, mint egy adatrögzítő eszköz, ami lementi és később tisztán visszaadja az információkat, hanem rekonstruktív, azaz újrateremtő jellegű.

Az emlékezet ebből következően változó és megváltoztatható, nem csak az egyén, hanem külső hatások által is.

A sugalmazott információ nemcsak az emlékezés részleteit tudja megváltoztatni, hanem teljesen új emlékeket is létre tud hozni.

A kérdések hatása az emlékekre

Elizabeth F. Loftus és John C. Palmer pszichológusok 1974-es kísérletében egy autóbalesetről szóló kisfilmet mutattak egyetemista hallgatóknak.

Utána egy szó variálásával tettek fel különböző kérdéseket a megfigyelőknek. A kérdést, hogy „milyen gyorsan mentek az autók, amikor egymásnak ütköztek” különböző sebességekre utaló szavakkal tették fel (ütköztek helyett koccantak / rohantak / csapódtak).

Az alanyok tendenciaszerűen rekonstruálták megélt emléküket a kérdés irányába.

Akik a nagyobb sebességet sugalló szóval dolgozó csoportban voltak, sokszor még a felvételen egyébként nem lévő üvegszilánkokra is hajlamosak voltak emlékezni.

Megváltoztatott történetek

C.R. Barclay pszichológus 1986-os kísérletében egyetemista hallgatókkal íratott naplót az őket érintő fontosabb eseményekről.

Később saját feljegyzéseik alapján emlékeztette őket az átélt eseményekre, a történetekben azonban változtatásokat hajtottak végbe.

Mivel a hamis elemek nem voltak meglepőek, a hallgatók idővel egyre inkább magukévá tették a módosított történetet, mígnem teljesen elhitték.

Nem létező családi emlékek

Kimberley Wade pszichológus pedig 2002-es kísérletében a résztvevők felében képes volt létrehozni egy nem létező családi hőlégballonozás emlékét.

Az alanyok gyermekkori képét egyszerűen ráphotoshoppolták egy fényképre, majd megmutatták nekik.

A kísérleti személyek 50 százaléka erre emlékezni kezdett egy olyan eseményre, ami soha nem történt meg.

Az emlékezet és az igazságszolgáltatás

Mindennek persze akkor lesz súlya, ha fontos az emlékek pontossága, például a szemtanúk kikérdezésénél.

A valódi és a téves emlékezésnek az elmúlt fél évszázad kutatásai számos olyan lényegi elemét tárták fel, amelyek segíthetnek eligazodni egy emlék valódiságát illetően - bár biztosra soha nem mehetünk.

A külső befolyásolás jogilag még inkább fontos probléma, hisz a jogi szereplők szándékos manipulációs technikákat alkalmazva képesek lehetnek a per megnyeréséhez szükséges virtuális valóság létrehozására.

Tisztában vannak-e vajon az igazságszolgáltatás hétköznapi szereplői az emlékezet végtelenül szubjektív természetével? Valószínűleg nem.

A jog eleve azon a feltételezésen alapszik, hogy a külvilág mindenki számára közös és megismerhető.

Ha viszont az emlékezetet nem kezeljük helyén, rettenetes emberi katasztrófákat tudunk létrehozni az igazságszolgáltatáson keresztül.

A DNS vizsgálatok megjelenése óta rengeteg olyan esettel kellett szembesülnie a bíróságoknak, ahol utólag kiderült, hogy emlékezeti tévedések alapján ítéltek hosszú évekre börtönbe vagy akár halálra ártatlan embereket.

Az áldozatok ilyenkor gyakran még az igazi tettes előkerülése után is szentül állíthatják képzelt emlékeik valóságát és ártatlan „elkövetőjük” bűnösségét.

Egy Egyesült Államokbeli projekt keretében több mint 300 megvizsgált esetben, 10, 20, 30 évre elítélt ember 3/4-éről derült ki, hogy a téves memória, a szemtanú vagy az áldozat hamis emléke juttatta őket börtönbe.

Több kutatás is megerősítette később, hogy a legtöbb ártatlanul elítélt embert téves emlékek alapján ítélnek el.

Hogyan alakul ki a hamis emlék?

Az emlékek valójában a kódolás és az előhívás során jönnek létre az idegrendszerből tárolt tudásszerű információkból, így se tiszta, se kész emlék nem létezik.

Mivel a kész emlék magával az emlékezéssel keletkezik, így paradox módon idővel nem is az eseményre emlékezünk vissza, hanem az arról alkotott, később újra és újra felidézett emlékre.

Ezért nagyon veszélyes például ha az első kihallgatáson irányított kérdéseket kap a tanú.

Ekkor ugyanis a kérdés irányába fogja létrehozni az emléket, amire később visszaemlékszik.

Az emlék újramondásával fix reprezentációvá válhat, amiknek nem sok köze lesz az eredeti valósághoz.

Ilyen jellegzetes fix reprezentációs példa, amikor egy ifjúkori történetet egy baráti körben újra és újra elmondunk.

Évek múltán könnyen lehet, hogy semmi köze nincs az eredeti történethez, de mindannyian emlékezni fogunk rá.

Az emlékezet fejleszthetősége

Ismerem a képességeimet, így nem lepődtem meg, amikor például a képes feladatoknál rögtön az elején 100%-ot sikerült produkálni.

Adott 20 darab kicsi kép hétköznapi tárgyakról, mint virág, toboz, létra, stb. és két oldallal később kapunk 40 képet, amiből fel kell írni azt a 20-at, amit korábban pár másodpercig memorizáltunk.

A kötetből pedig az is kiderül, hogy ez teljesen általános, mert: ". az információ akkor emlékezetes, ha vizuális képet sugall, amelyek mintázatot mutatnak, szervezetettek, szokatlanoks és érzelmi töltetük van."

Rövid távon látványos, hogy működnelk.

A következő kép felső részén látni fogtok 15 hétköznapi tárgyat.

A feladat annyi, hogy képzeld el egyesével minden tárgy tönkretételét.

Képzeld magad elé, ahogy kalapáccsal összezúzod a malacperselyt, ahogy ollóval cafatokra vágod a ruhákat vagy épp falhoz vágod a poharat.

Ha ez megvolt, kb. fél perc, akkor takard le és válaszd ki az alsó képek közül azt a hármat, ami nem szerepelt a fenti felsorolásban.

Mivel elképzelted, hogy melyik tárgyat miként tennéd használhatatlanná, sokkal könnyebb lesz megtalálni azokat a tárgyakat, amiket nem tettél tönkre korábban.

Jópofa feladat, nekem tetszett és valóban egy pillanat alatt szúrtam ki az új tárgyakat.

Emlékezeti stratégiák a mindennapokban

A kötetben találkozunk különféle módszerekkel, amikkel általában igyekszünk megjegyezni dolgokat, mint például cetlik, dolgok mantrázása, mozaikszavak.

Helyette sokkal hatékonyabb módszereket kínál a szerző.

Meglepődtem, hogy ezek közül néhányat magam is alkalmazok már most is.

A keretrendszer használata

Például a bevásárlólista megjegyzésénél a keretrendszer.

Amikor itthon végignézem a hűtőszekrény tartalmát vagy épp megtervezem, hogy mit fogok főzni, akkor a fejemben már a bolt elrendezése alapján rakom össze a listát, ezzel keretbe helyezem, így könnyebb felidézni később.

Rendszeresen ugyanabba az üzletbe járok, így jól emlékszem rá, hogy mit hol találok.

Belépek és első a zöldséges pult, aztán a tejtermékes hűtők, a konzervek és a többi.

Mikor a bevásárlólistámat állítom össze fejben, akkor eszerint haladok: zöldség, tej, vaj, felvágott, csirke, stb, így miközben sétálok végig a bolton, az adott szekcióknál azonnal beugrik, hogy mire van szükségem.

Nevek és arcok megjegyzése

Az ajánlók írásakor a legbosszantóbb, hogy a szereplők nevei elvesznek valahol az agyam mélyén.

Elolvasok egy regényt, pontról pontra el tudom mesélni, hogy mi történt, de a szereplők neveire a könyv becsukása után öt perccel már nem emlékszem, ezért folyamatosan bele kell lapoznom, hogy akkor most hogy is hívták azt a szerencsétlen nyomozót.

A kódolás során a megismert tényeket, például egy újonnan bemutatott személy nevét, elhelyezzük a memóriánkban, olyan formában, ami jelentéssel bír számunkra, a körülményekkel, a névhez tartozó arccal együtt.

Az előhívás szakaszában pedig, amikor legközelebb találkozunk, a név mellett tárolt információk alapján (az arcának felismerése) felidézzük és visszaszerezzük a korábban eltárolt emlékképet.

Az emlékezetet befolyásoló tényezők

Stressz, fáradtság és túlterhelés

A memória gyakran fiatal és egyébként testben-lélekben egészséges embereknél is csődöt mond.

Ennek hátterében munkahelyi, magánéleti konfliktusok, hosszabb idő óta görgetett problémák állhatnak.

A memóriazavar ilyenkor védekező reflex.

Az agy az általános fáradtság vagy pszichés telítődés állapotába kerül, és nem képes a felidézésre.

A gyakorlatlan vizsgázó, aki az utolsó éjszakát is áttanulta, esetleg éppen azért bukik meg, mert túlterheli magát, és a kimerült agy nem tudja előhívni az egyébként betárolt anyagot.

Felejtéshez, feledékenységhez vezethet az is, ha megoldhatatlan vagy képességet meghaladó feladatot kell megoldani.

Ilyenkor az agy védekezésképpen mond csődöt.

Hangulat és érzelmi állapot

Az érzelmi állapot - öröm, bánat, szorongás, depresszió, eufória, félelem, kétségbeesés - az úgynevezett hippokampuson keresztül az agy csaknem valamennyi területét „elárasztja”, és így természetesen a memória működését is befolyásolja.

Vízhiány és alkoholfogyasztás

Különösen idősebb embereknél gyakori, hogy kevés folyadékot fogyasztanak.

Az agyban zajló biokémiai folyamatok viszont megsínylik a vízhiányt.

A túlzott alkoholfogyasztás rövid és hosszú távon egyaránt igen komolyan befolyásolja az agyműködést.

Az idegméregként is ható alkohol hatása a memória hanyatlásában mutatkozik meg elsőként…

Életkor és memória

Korral jár? Időskorban valahol a nagyon rövid távú vagy munkamemória és a hosszú távú között elakadhat a memória működése.

Ez az oka annak, hogy az időskori elbutulás (demencia) során az új információk nem képesek megragadni az emlékezetben.

Megfigyelhető az a szabályszerűség, hogy minél korábban - tipikusan gyermekkorban - rögzültek a hosszú távú emlékezetben a megszerzett információk, annál később vesznek el.

Az igazán sérülékenyek a viszonylag friss, közelmúltból nyert emléknyomok.

Az elbutulás során időben visszafelé számolódik föl a tudás.

Hibás volna azonban emlékezetkieséseinkben, feledékenységünkben elkerülhetetlen időskori jelenséget látni.

Kóros demencia csak az idősek tizedét érinti, s az is az esetek többségében elég jól karbantartható tréninggel, gyógyszerekkel.

Normális feledékenység vagy kóros állapot?

Fontos elkülöníteni a kóros tüneteket normális gyengeségeinktől.

Egyszerű feledékenységnél emlékszünk az elfelejtett dologgal kapcsolatos egyéb tényekre.

A beteg nemcsak beszélgetőpartnere nevét felejti el beszélgetés közben, hanem azt is, hogy ki az, honnan ismeri.

Mindenkivel előfordult, hogy a buszon ülve kikapcsol, és tudatosan kell felidéznie, hova is utazik.

A demens ember gondolkodási zavarai olyan mértékűek, hogy saját utcájában sem tudja megmondani, hol van.

Nem tudja követni a beszélgetést.

Nem pusztán elfelejti, hova tette a dolgait, de a legképtelenebb helyekre képes rakni azokat.

Könyvét a mosógépbe, vasalót a hűtőbe, kenyerét a cipős szekrénybe.

Az elbutulás ráadásul gyakran érzelmi, hangulati zavarokkal jár.

A gyanakvás, ingerlékenység, depressziós, apatikus hangulat és szorongás is jelezheti.

Az agy karbantartása

Az agyvérzés, meszesedés Az elbutulás különböző tünetein kívül az agy működését károsan befolyásolhatják még az érelmeszesedés, vagy kisebb és nagyobb vérzések az agyban, amelyek miatt fontos agyterületeken maradhatnak a sejtek oxigén és tápanyag nélkül.

A többség azonban szellemi frissességben eltöltött időskor elébe nézhet.

A folyamatos tanulás, rejtvényfejtés, az agy tornáztatása segíthet az agy karbantartásában.

Koponyánkban 25 milliárd, vagy még ennél is több idegsejt található.

Az idő múlásával azonban fokozódó stresszhatások, depresszió és megfelelő „agytáplálék” hiánya miatt fokozatosan veszítünk agysejtjeinkből.

Emiatt agyunk információtárolási képessége csökken, ami szórakozottságot, feledékenységet okozhat.

Jó hír viszont, hogy korábbi feltételezésekkel szemben, nem igaz, hogy az idegsejtek felnőtt korban már csak pusztulni tudnak.

Márpedig naponta akár 3-4000 idegsejttel és az általuk létrehozott kapcsolatokkal lehetünk gazdagabbak az agy egy-egy régiójában.

Az emlékezeti mondatok szerepe

Az emlékezeti mondatok hatékonysága több, egymással összefüggő tényezőre épül: a jelentésre, a vizualizációra, a rendszerezésre, az ismétlésre és az érzelmi kapcsolatra.

Az információ akkor emlékezetes, ha vizuális képet sugall, amelyek mintázatot mutatnak, szervezettek, szokatlanok és érzelmi töltetük van.

Ezért segíthet, ha a megjegyzendő adatot nem elszigetelt elemként, hanem történetként, képként vagy egy ismerős útvonal részeként képzeljük el.

A bevásárlólista példája azt mutatja, hogy a keretbe helyezett információ könnyebben előhívható.

A tárgyak tönkretételének elképzelése pedig azért hatásos, mert a vizuális képhez cselekvés és érzelmi töltet társul.

Az ismétlés szintén fontos, mert a rövid távú emlékezetben tárolt információk körülbelül húsz másodperc múlva elenyészhetnek.

Az emlékezeti mondat akkor lehet különösen hasznos, ha egy nagyobb információegységet jelentéssel bíró, könnyen felidézhető formába rendez.

Az emlékezet személyes és közösségi jelentősége

Az emlékezet összeköti mai énem azzal, aki egykor voltam. Így adunk újra és újra értelmet mindannak, amiről azt gondoljuk, egyszer már biztosan a miénk volt.

Az emlékezés a létezés biztosítéka, az önmegalkotás eszköze, belőle jön létre az egyéni és a közösségi identitás.

Fontos lenne emlékezni a háborúkra, a sok szörnyűségre.

Sajnos úgy néz ki, hogy erre egyelőre képtelen az emberiség, mert ezeket a rémes emlékeket egy idő után, amikor van egy kis nyugalom, béke, jólét, felülírja a birtoklási vágy és a hataloméhség.

A közösen átélt élmények emlékezetünkben elraktározódnak, és gondolatban újra és újra "meríthetünk" belőlük.

Az emlékezet egyébként társadalmi szinten is nagyon törékeny, elég, ha elnézzük a 20. századi népirtásokkal kapcsolatos kollektív emlékezet felülírására kísérletet tevő revizionista mozgalmakat.

Az emlékezet érzelmi oldala

Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult.

Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket.

Az elme olykor furcsa játékokat űz velünk.

Kitörli a fájdalmas emlékeket, és saját jóllétünk érdekében csak az euforikus pillanatokat őrzi meg.

Az emlékek szeszélyesek, tele vannak képekkel, apró részletekkel, jelentéktelennek tűnő hangokkal, amelyek még mindig össze tudják szorítani a szívünket.

Az emlékek magukkal hozzák azt a démont is, amelynek neve Melankólia.

A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.

Az emlékek azok, amelyek a testet belülről melegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.

Nincs nagyobb fájdalom, mint emlékezni a boldog időkre a bajban.

Nem a felejtés, hanem az emlékezés segíti a gyógyulást és a továbblépést.

Pozitív és negatív emlékek, örömök és bánatok.

Depressziós hangulatban nem okos dolog az emlékek ösvényén sétálni.

Az emlékezés korlátai és értéke

Az emlékezet működése azért tűnik ellentmondásosnak, mert egyszerre szolgálja a pontosságot, a jelentésalkotást, az önvédelmet és a jövő elképzelését.

A valódi emlékek gyakran hihetetlenek, a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek, hogy képesek helyettesíteni a valóságot.

Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.

A folytonosság illúzióját az emlékezet teremti meg.

Az emlékezet egy folyó, amely mindig visszafelé folyik.

Az emlékezet olyan, mint egy regény, a regények olyanok, mint az emlékezet.

Az emlékezet nem tökéletes felvétel a múltról, hanem folyamatosan változó kapcsolat a tapasztalataink, jelenlegi céljaink, érzelmeink és jövőbeli terveink között.

tags: #emlekezeti #mondatok #language #2