2020. A nyugati hadifogság angol változata korántsem volt annyira elviselhetetlen és embertelen, mint a francia, illetve kisebb részben az amerikai. Miután a brit 21. hadseregcsoport hadosztályai 1945. május első napjaiban birtokba vetteék Schleswig-Holstein, részben az alsó-Szászország területeket, valamint a dán területeket, több mint húszezer magyar honvéd esett hadifogságba. A nyugat Schleswig-Holstein-i hadifogoly-gyűjtőtábort a Vilmoscsászár-csatorna, az Eider folyó és az Északi tenger által szabályos háromszöget alkotó, 60 kilométer oldalhosszúságú területen jelölték ki. Az angolok ebben a körzetben gyűjtötték össze a dániai, illetve a Schleswig-Holstein-i területen összegyűlt, majd fogságba esett csaknem egymilliós létszámú német és szövetséges erők egy részét.
A 1945. január végétől dán területen állomásozó, zömében magyar újonckiképző alakulatoknak is erre a területre kellett megérkezniük. A hadifogoly-gyűjtőtábort kívülről angol őrség biztosította, belül viszont a szintén hadifogoly német parancsnokságok intézkedtek és tartották fenn a rendet. Az élelmiszerelosztás is az ő hatáskörükbe tartozott. A tábor hatalmas területe több részre tagozódott. A magyar hadifoglyok - alakulataik kötelékében - általában a „G” jelzésű zóna körleteiben szállásoltak el. Kisebb részüket duplatetős afrikai sátrakban, nagyobb részüket pedig pajtákban, padlásokon, illetve a közeli tanyagazdaságokon helyezték el. E kiutalt területen létezett egy Ungarnkoog nevű szálláskörlet is, amely az ide elhelyezett jelentős számú magyar hadifogolycsoportról kapta a nevét.
A hadifoglyoknak - a katonai szolgálat hadifogságra vonatkozó fegyelmi előírásainak betartása mellett - alkörleteik egész területén szabad mozgási lehetőséget biztosítottak. Csupán este 9 órától reggel 6 óráig korlátozták számukra a kijárást. Élelmezésük meglehetősen szűkös volt. Az egyes adagok összesítésénél az angolok a megállapított kalóriamennyiséget vették alapul, s azokat olykor 3-4 napra előre kiosztották a foglyoknak. A magyar hadifoglyok általában úgy próbáltak segíteni helyzetükön, hogy helyi gazdákhoz mezőgazdasági munkákra szerződtek el, rakodási és egyéb nehéz fizikai munkák elvállalására kényszerültek, vagy üzletelésekkel és lopásokkal igyekeztek feljavítani ellátásukat.
Az angol hadifogságba esett magyar alakulatok állománya továbbra is parancsnokaik vezetése alatt maradt, nekik pedig - mint ahogy a háború alatt is - a német parancsnokságok rendelkezéseit kellett betartatniuk. Az egyes parancsnokok még ezen kényszerű helyzetben is igyekeztek alárendelt állományukkal a katonai szolgálat megszokott napirendjét követni, s annak egyes feladatait ellátni. Bellér Sándor, a 93/II. gyalog újonckiképző zászlóalj honvédje ekképpen írt erről: „A tenger gátjain belül levő legelőkön katonai gyakorlatokat és játékos foglalkozásokat csináltattak velünk. Az angol páncélosezred és a magyar hadifoglyok labdarúgó mérkőzése, melyet a magyar csapat 3:0 arányban megnyert, Esens, 1946.”
A legénységet az elégtelen élelmezés mellett leginkább a mielőbbi hazamenetel kérdése és lehetőségei foglalkoztatták. Az idegölő várakozás, bizonytalanság és tétlenség hatása alatt a hadifoglyok zöme fásulttá vált, vezetőikkel és gyakran önmagukkal is meghasonlottak. Kezdetben még rendszeres résztvevői voltak a tábori istentiszteleteknek, majd fokozatosan elmaradoztak. Némi kulturális élet azonban ebben a nagy gyűjtőtáborban is folyt. A századszinten megrendezett kabaré-estek, illetve a német hadifoglyok és angol őralakulatok csapatai ellen vívott, többnyire sikeres labdarúgó-mérkőzések mindig nagy nézősereget vonzottak. A Wesselburen-ben megalakult magyar varieté csoport még egyes angol csapattesteknél is tartott előadásokat. A Strübbel-ben elhelyezett érsekújvári karpaszományosok kamarakórusa és a 82/III. A kapitulációt követően, német irányítású kötelékeik felbomlása és vezetőik elmenekülése következtében számos kisebb-nagyobb magyar leventecsoport szóródott szét a németországi területeken és került nyomorúságos állapotba. Zömük igyekezett a még egyben tartott honvédalakulatokhoz csapódni. sokan viszont céltalanul bolyongtak a háború sújtotta vidékeken. A leventék éhségük csillapítására fosztogatni kezdtek, s kivívták ezzel a német polgári lakosság ellenszenvét és haragját.
A nyugat-schleswig-holsteini gyűjtőtáborban Kovács Mihály és Pohly János katolikus tábori lelkészek igyekeztek összegyűjteni és külön csoportokba szervezni őket. A nyugat-schleswig-holsteini mellett egy hasonlóan nagyméretű, szerkezetű és felügyeletű hadifogoly-gyűjtőtábor is működött a földnyelv keleti részén is. A Lübeck, Neumünster, Kiel és a Keleti-tenger által határolt területen számos magyar alakulat állománya esett angol hadifogságba. A német kapitulációt követően kisebb német településeken állomásozó magyar csapattesteket, nevezetesen a 84/VIII. gyalog újonckiképző zászlóalj, I. páncélos híradó zászlóalj, gépkocsizó lövész újonckiképző ezred összesen több mint 3000 fős állományát Vaska István ezredes fogta össze. Megállapodott a Neumünster-ben lévő angol csapatok parancsnokával, hogy csoportjának állománya előre megszabott létszámkeretben fizikai munkát végez részükre. Ennek ellenértékeként viszonylagos szabadságot élvezhetnek és jobb ellátásban részesültek.
A Kiel környékén fellelt és összegyűjtött közel 2000 magyar levente vezetését Fűrész Gyula százados vállalta el. Szakképzett pedagógus hadifoglyok segítségével foglalkozásokat szervezett részükre, és jobb ellátásuk érdekében eljárt a felettes német parancsnokságoknál. A levente-iskolatábor első színhelye Friederickenhof volt, ahol augusztus 24-étől gimnáziumi, kereskedelmi középiskolai és gazdasági irányú népfőiskolai szinten, napi négy tanítási órában, tananyagbeosztás alapján tervszerű tanítás folyt. Az észak-németországi Lüneburgban aknavetős kiképzésben részesített várpalotai karpaszományos tisztjelöltek 400 fős csoportja 1945. május 3-án esett fogságba a Schleswig-Holstein-i Fährenbötben. Október elejéig hat ízben kellett fogolytábort, szálláshelyet változtatnia, s létszáma jelentős számú leventével bővült ki. Kezdetben több tízezer német hadifogollyal együtt Bad Segeberg közelében, egy fedett hely nélküli, szabad térségben, utána Ahrensburg környékén egy gyár pincéjében, majd egy parasztgazdaság gabonapadlásán, végül Büningstedtben egy szénpadláson őrizték őket. Ezen időszak alatt csupán minimális ellátásban részesültek. A legyengült várpalotai karpaszományosoknak ezt követően egy 45 km-es gyalogmenetet kellett megtenniük. Május 23-ától június 28-áig a Keleti-tenger melléki Blekendorf pajtáiban, utána Kirchmühle major egyik szénapadlásán szállásolták el őket. Ezen szálláshelyek már ún. „szabad táboroknak” számítottak, a hadifoglyoknak csupán a környéket nem szabadott elhagyniuk. Dr. Horváth István visszaemlékezésében az alábbiakat vetette papírra: ellátásunk a nyár közepére javult, amikor is jobb lett a szervezett élelmezés is. Esetenként lehetőség adódott a szabad táborokból kijutni a falvak határában a földekre és ott borsót, lóbabot, krumplit vételezni és csajkában főzőcskézni. Voltak olyan erősebb gyomrúak is, akik reggelente csigát gyűjtöttek. Augusztus 10-étől szeptember 28-áig az Oldenburg melletti Wangels faluban voltunk. Itt istállóban töltöttük az időt. Ezen időszakra esett a gabonaérés. A tarbúza-kalászokat leszedtük, majd kipirgáltuk, kilyuggatott konzervdobozokkal lisztté őröltük és csemeghintő krumplis gombócot főzőcskéztünk. Lensahn városkában találkoztunk ismét angol katonákkal.
1945 szeptemberének első hetében a schleswig-holsteini úgynevezett szabad táborok felszámolása után a magyar hadifoglyokat vesztfáliai angol hadifogolytáborokba szállították át. Jóllehet többnyire barakk-, vagy tényleges laktanya épületekben szállásolták el őket, mozgásukat bizonyos kereteken belül továbbra sem korlátozták, élelmezésük pedig a korábbiakéhoz hasonlóan változó, felemás képet mutatott. Az eselheidei angol 2237. tábort, amely a háború idején német kiképzőtáborként funkcionált, a holland határváros közelében alakították ki. Számozott létesítményeinek többsége betonelemekből összeállított barakképület volt, amelyet a németek saját katonáik számára építettek ki központi fűtéssel, vízvezetékkel, mosdóval és angol WC-vel. A barakkokban - az elhelyezés többszöri megváltoztatása ellenére - meglehetősen zsúfoltság uralkodott, a legnagyobbakban 120-an szorongtak az emeletes faágyakon. A tábor élelmezése kielégítő volt, annak kiegészítését a környéki kijárásaik során - csereüzletekkel, eltulajdonításokkal - könnyen megoldották a hadifoglyok. Erdőirtáson és favágáson is dolgoztak a magyar hadifoglyok. A táborban számos kulturális rendezvényt szerveztek. A magyar táborvezetés egy régi telefonhírmondóhoz hasonlítható tábori stúdiót üzemeltetett, amelynek adásait 26 barakkban elhelyezett hangszórókon lehetett hallani, és hallhatóak voltak a londoni és később a magyar rádió adásai, a tábor Magyar Tudósító Csoportjának önálló műsorai, illetve a vöröskereszt magyarországi helyzetre, illetve a hazatérés várható lehetőségeire vonatkozó tájékoztatásai is. Október végén megkezdődött a tábor majdnem ötezer magyar hadifoglyának összeírása, és működött az úgynevezett „kereső szolgálat” is. Nyugati megszállási zónákban levő családtagok, rokonok és barátok a Magyar Vöröskereszt szolgálata útján tudakozódhattak egymás hollétéről. Tildy Zoltán miniszterelnöknek a nyugati magyar hadifoglyokhoz intézett rádióbeszéde után egyre többen próbáltak megszökni a táborból. A szökési hullám a későbbiekben jelentős méreteket öltött.
1946. február végén a magyar hadifoglyokat elszállították ugyan a táborból, de úti céljuk még nem Magyarország, hanem a Paderborn melletti Eselheide lett. Az angolok - a márciusra tervezett hazaszállítások előtt - igyekeztek ez utóbbi táborban összegyűjteni a felügyeletük alá tartozó magyar hadifoglyokat. A Münster melletti Borghorst angol hadifogolytábora 1945 őszétől hatezer magyar hadifogoly szálláshelye lett. Katonai objektumok hiányában a kisváros üzemeinek hatalmas csarnokaiban helyezték el őket. A 3500 levente elszállásolásáról Kovács Mihály piarista lelkész a következőket írta: a fiukat 400-500-as csoportokban repülőgépgyárak szerelőcsarnokaiban helyezték el; fűtés nélkül pedig szinte kibírhatatlan volt. A lakosság szerint az egész aprójószág-állomány kipusztult, miután a fiúk sokat loptak és kereskedtek élelemért. A város öt kilométeres körzetében szabadon mozoghattak. Gyakorlatilag mindenki oda ment, ahova akart. A fiúk hamarosan százkilométeres körzetben minden helyet bejártak, hogy ételt szerezzenek.
A tábor hadifoglyai többnyire a német parasztgazdáknál vállaltak munkát. A szabad mozgási lehetőségek ideális feltételeket biztosítottak a szökésekhez; a leventék között volt a legaktívabb a megkísérlés. Az angol hadifogság szégyenfoltja kétségkívül a Paderborn melletti eselheidei tábor volt, amelyben a háború alatt szovjet hadifoglyokat, utána pedig német SS-katonaikat őrizték. Büntetőtáborként is emlegették lakói. A tábor több részre osztott, drótkerítések, őrtornyok és kutyás járőrözés védte meg a szökési kísérleteket, de a magyar hadifoglyok leleményessége határtalan volt. A hideg időjárási körülmények és a fűtetlen barakkok betonpadlói miatt sokan megbetegedtek. Az eselheidei tábor nemcsak gyűjtő-, hanem elbocsátó táborként is működött, ahogy a Münsterlager és más hasonló létesítmények is.
Mil: 1946. júniusban a brit megszállási zónákban a magyar állampolgárok hazaszállításának előkészítésére és koordinálására különböző szervezetek dolgoztak, köztük a Magyar Vöröskereszt és a magyar államiság szervei. Millok Sándort, a magyar hadifoglyok hazahozatali kormánybiztosát április 5-én a miniszterelnökség arról tájékoztatta, hogy a brit katonai hatóságok rövidesen megkezdik a magyar állampolgárok hazaszállítását. A magyar hatóságoknak 6337 polgári személyt és 19983 volt hadifoglyot kellett átvenni Komáromban. Május 3-án a Magyarországra induló első 1600 fős transzportot cigányzenével búcsúztatták. A zónahatáron támadt látszattorlódás miatt a szovjetek több szállítmányt visszairányították.
tags: #hadifogoly #tabor #angolul