A holokauszttagadás büntetése

A holokauszttagadás az európai zsidóság náci népirtásának megalapozott tényeit próbálja cáfolni vagy érvényteleníteni. A tagadók gyakran azt állítják, hogy a hatmillió zsidó meggyilkolása nem történt meg, a náciknak nem volt tervük a zsidók kiirtására, Auschwitz-Birkenauban nem léteztek gázkamrák, a haláleseteket pedig nem politikai szándék, hanem betegség vagy éhezés okozta.

A holokauszttagadás büntetése országonként jelentősen eltér. Egyes államok külön bűncselekményként kezelik a népirtás tagadását, jelentőségének kisebbítését vagy igazolását, más országokban pedig a faji gyűlöletkeltésre, uszításra vagy az emberi méltóság megsértésére vonatkozó általános szabályokat alkalmazzák. Magyarországon 2010 óta bűncselekmény a holokauszt tagadása, és a jogszabály későbbi módosítása alapján a kommunista tömeggyilkosságok, illetve népirtások tagadása miatt is kiszabható szabadságvesztés.

Mi a holokauszttagadás?

A holokauszt az egyik legalaposabban dokumentált történelmi esemény. A „holokauszttagadás” megpróbálja cáfolni és érvényteleníteni az európai zsidókat érintő náci népirtás megalapozott tényeit.

A gyakran tagadott tények között szerepel, hogy a hatmillió zsidó meggyilkolása egyáltalán nem történt meg a második világháború alatt; hogy a náciknak nem volt hivatalos politikája vagy szándéka a zsidók kiirtása; valamint, hogy az auschwitz-birkenaui haláltáborban soha nem léteztek gázkamrák.

Egy újabb irányzat a holokauszt tényeit igyekszik meghamisítani. A gyakori torzítások közé tartoznak azok az állítások, amelyek szerint a hatmillió zsidó halott eltúlzott szám; hogy a koncentrációs táborokban bekövetkezett halálesetek nem politikai szándék, hanem betegség vagy éhezés következményei voltak; és hogy Anne Frank naplója hamisítvány.

A holokauszttagadást általában a zsidók iránti gyűlölet motiválja, és azon a vádon alapul, hogy a zsidók a holokausztot azért találták ki vagy túlozták el, hogy azzal is a zsidó összeesküvés érdekeit érvényesítsék.

Ez a nézet a régóta létező antiszemita sztereotípiákhoz kapcsolódik, hiszen a zsidókat összeesküvéssel és világuralmi törekvéssel, valamint olyan gyűlöletkeltő gyanúsításokkal vádolja, amelyek a holokauszt előkészítésében is kulcsszerepet játszottak.

A holokauszt torzításának is lehetnek antiszemita okai, de vannak olyan formái is, amelyek a téma iránti tisztelet vagy a megfelelő tudás hiányából fakadhatnak. Motivációtól függetlenül a holokauszt torzításának minden formája megnyitja az ajtót a tagadás és az antiszemitizmus veszélyesebb megnyilvánulásai előtt, mert kétségbe vonják a holokauszt megtörténtét.

A holokauszt történeti bizonyítékai és a tagadás módszerei

A holokauszt megtörténtét számos, egymástól független bizonyítéktípus támasztja alá, köztük a náci dokumentumok, a deportálási és tábori nyilvántartások, a fényképek, a túlélők vallomásai, a tettesek beszámolói, a tömegsírok, a tárgyi emlékek és a háború utáni bírósági eljárások iratai.

1942-44 Az európai zsidók kiirtásával kapcsolatos bizonyítékok eltüntetése érdekében a németek és a velük kollaborálók megsemmisítik a Belzec, Sobibor és Treblinka haláltáboraiban lévő tömegsírokat, valamint felszámolják a németek által megszállt Lengyelországban, Szovjetunióban és Szerbiában, ideértve Babi Jarban végrehajtott fegyveres kivégzések tömegsírjainak ezreit.

A művelet fedőneve Aktion 1005 volt. 1943 Heinrich Himmler, aki vezető pozíciót (Reichsführer) töltött be az SS-ben (Schutzstaffel; Védőosztag), egy, az SS tábornokainak Poznanban tartott beszédében megjegyzi, hogy az európai zsidók tömeges lemészárlását titokban tartják, így arról feljegyzések/felvételek nem készülhetnek.

A bizonyítékok részleges megsemmisítésére irányuló náci kísérletek azonban nem szüntették meg a történeti bizonyítékokat. A holokauszt dokumentációja különböző országok, intézmények, hivatalok és magánszemélyek anyagaiból áll össze, ezért a tagadás egyik alapvető módszere az, hogy a bizonyítékok egészét figyelmen kívül hagyják, vagy elszigetelt részleteket állítanak szembe a teljes bizonyítéki anyaggal.

A holokauszttagadás kialakulásának fontosabb állomásai

Az első szélsőjobboldali kiadványok

1955 Willis Carto befolyásos, szélsőjobboldali csoportot alapít Washington DC-ben, mely végül Liberty Lobby néven válik ismertté. A Carto által a 2001-es csődjéig vezetett Liberty Lobby egy „faji szempontból tiszta” Egyesült Államok eszméjét hirdeti, és a zsidókat teszi felelőssé az Egyesült Államok és a világ problémáiért.

A Liberty Lobby 1969-ben megkezdi a holokauszttagadó könyvek kiadását. 1959 Az amerikai egyházi szereplő, Gerald L. K. Smith antiszemita kiadványa, A kereszt és a zászló azt állítja, nem öltek meg hatmillió zsidót a holokauszt során.

Szerinte a zsidók az USA-ba emigráltak a II. világháború alatt. 1964 Paul Rassinier, egy nácik által internált francia kommunista kiadja Az európai zsidóság drámája című könyvét, melyben azt állítja, hogy a gázkamrákat a „cionista hatalmak” találták ki.

A tudományosság látszatának megteremtése

1966-67 Harry Elmer Barnes, amerikai történész cikkeket jelentet meg a libertárius Rampart Journal című folyóiratban, melyben azt állítja, hogy a szövetségesek eltúlozták a náci atrocitások mértékét annak érdekében, hogy igazolják a tengelyhatalmak elleni háborús agressziót.

1969 A Liberty Lobbyhoz tartozó Noontide Press kiadja Mítosz a hat millióról című könyvet. 1973 Austin J. App, a philadelphiai LaSalle Egyetem angol irodalom professzora közzétesz egy pamfletet: A hatmilliós svindli: németek zsarolása a rossz bizonyítványért, meghamisított holttestekkel.

Ez a szöveg a későbbi holokauszttagadók állításainak gyakran szolgál alapul. 1976 A Northwestern Egyetem mérnökprofesszora, Arthur R. Butz, kiadja a következő kötetet: A huszadik század álhíre: az európai zsidóság feltételezett megsemmisítésének cáfolata.

Butz volt az első olyan holokauszttagadó, aki a tudományos szabatosság látszatával fedte el hamis állításait. A Northwestern Egyetem úgy reagált, hogy Butz állításai „kínosak” az egyetem számára.

Neonáci kiadók és szervezetek

1977 Ernst Zündel, egy Kanadában élő német állampolgár, megalapítja a Samisdat Publishers nevű kiadót, amely neonáci és holokauszttagadó szövegeket jelentet meg.

A kanadai kormány 1985-ben beperelte Zündelt, mert olyan információkat terjesztett, melyekről tudta, hogy nem igazak. 1978 William David McCalden (Lewis Brandonként is ismert) és Willis Carto megalapítja az Institute for Historical Review (IHR) nevű intézetet Kaliforniában, amely holokauszttagadó publikációkat tesz közzé, és ilyen témájú konferenciákat támogat.

Az IHR érvényes tudományos vizsgálódás látszatával leplezi gyűlöletkeltő, rasszista üzeneteit. 1980 Az IHR 50 000 dolláros jutalmat ígér annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban.

Az egyik túlélő, Mel Mermelstein, benyújt egy igazolást az Auschwitzba történt deportálásáról, és miután a szervezet nem hajlandó fizetni, feljelenti őket. 1981 októberében a Legfelsőbb Bíróság tagja, Thomas T. Johnson használja a „hivatalból figyelembevétel elvét”, mely lehetővé teszi, hogy a bíróságok tényként elismerjék mindazt, ami köztudomású.

Ez alapján a bíróság úgy ítélkezik, hogy a holokauszt tény, és hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban.

A holokauszt relativizálása és történelmi személyek szerepe

1977 David Irving megjelenteti a Hitler háborúja, című könyvet, melyben azt állítja, hogy Hitler soha nem rendelte el és nem hagyta jóvá az európai zsidók kiirtását célzó náci politikát.

Irving meghamisítja a történelmi tényeket, és tudományos módszereit, hogy állítása hihető legyen. 2000 Egy brit bíróság kinyilvánítja David Irvingről, hogy „aktív holokauszttagadó”.

Irving korábban feljelentette az Emory Egyetem történészét, Deborah Lipstadtot rágalmazásért, miután Lipstadt megjelentette könyvét 1993-ben A holokauszt tagadása: súlyosbodó támadás az igazság és az emlékezet ellen címmel.

1987 Jean Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front pártjának vezetője, kijelenti, hogy a gázkamrák csupán „részletkérdései” a II. világháborúnak. Le Pen elindul az 1988-as elnökválasztáson Franciaországban, és a negyedik helyen végez.

Jean-Marie Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökét holokauszttagadásért és egyéb gyűlöletkeltő megnyilvánulásaiért eddig közel harmincszor ítélték el pénz- illetve felfüggesztetett szabadságvesztésre.

A holokauszttagadók jellemző érvelése

A bizonyítékok teljes elutasítása

Mielőtt vitatkozni próbálunk velünk, jó, ha tudatosítjuk magunkban: hívő emberek ők, akik hiszik is, hogy igazuk van, ők „tudják”, hogy a második világháború idején a nácik és cinkosaik nem öltek meg, nem pusztítottak el kb. hat millió zsidót.

Szerintük a holokauszt megtörténtét bizonyító elsődleges levéltári források, náci dokumentumok stb. vagy hamisítványok, vagy szóra sem érdemes papírfecnik.

A gázkamrák megkérdőjelezése

1988 Ernst Zündel kérésére Fred Leuchter (a kivégzési módszerek önjelölt szakembere) elutazik az auschwitzi haláltábor helyszínére.

Később kiadja a Leuchter-jelentés: mérnöki jelentés az állítólagos kivégző gázkamrákról a lengyelországi Auschwitzban, Birkenauban és Majdanekben című művét, melyet gyakran idéznek a holokauszttagadók annak érdekében, hogy kétségbe vonják a gázkamrák tömeggyilkosságra való használatának tényét.

1990 A Massachusetts állam által Fred Leuchter ellen indított büntetőeljárás során kiderül, hogy Leuchter valójában soha nem szerzett mérnöki diplomát vagy engedélyt.

Leuchter elismeri, hogy nem rendelkezik sem biológiai, sem toxikológiai, sem vegyészeti képesítéssel, ezek mindegyike döntő fontosságú lenne az 1988-as Leuchter-jelentés állításainak szempontjából, melyet gyakran idéznek holokauszttagadók állításaik alátámasztására.

Az áldozatok számának kétségbe vonása

A holokauszttagadók gyakran a hatmilliós becslés részleteit támadják, majd az egyes számítási bizonytalanságokat a népirtás egészének megkérdőjelezésére használják fel.

Az ilyen érvelés nem különbözteti meg az áldozatok számának történészi rekonstrukcióját attól a bizonyított ténytől, hogy a náci Németország és szövetségesei, illetve kollaboránsai tervszerűen üldözték és tömegesen gyilkolták az európai zsidókat.

A felelősség elhárítása

A tagadók egy része azt állítja, hogy a koncentrációs táborokban bekövetkezett haláleseteket betegségek vagy az éhezés okozta, nem pedig politikai szándék. Ez az érvelés figyelmen kívül hagyja a deportálásokat, a tömeges kivégzéseket, a gázosításokat, a tábori rendszert és a megsemmisítésre irányuló állami politikát.

Mások azt állítják, hogy Hitler soha nem rendelte el és nem hagyta jóvá az európai zsidók kiirtását célzó náci politikát. Ez az álláspont a náci állam döntéseinek, intézményeinek, dokumentumainak és vezetőinek nyilatkozatainak szelektív értelmezésére épül.

A holokauszttagadás és az antiszemitizmus kapcsolata

A holokauszttagadás nem pusztán történelmi tévedések halmaza. Gyakran olyan összeesküvés-elméleteket ismétel, amelyek szerint a zsidók a holokausztot kitalálták vagy eltúlozták, hogy politikai, gazdasági vagy társadalmi előnyökhöz jussanak.

Az ilyen állítások a zsidókat kollektív, titkos hatalomként ábrázolják, és a történelmi tények vitatásán túl egy egész népcsoport ellen irányuló gyűlöletet erősítenek.

1987 A marokkói-svéd író, Ahmed Rami, műsort indít a svédországi Radio Islam adón. A rádióállomás szerint a holokausztot a cionisták/zsidók találták ki.

A Radio Islam később megjeleníti a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-t, a Mein Kampfot és más antiszemita szövegeket internetes oldalán. 1990 Egy svéd bíróság hat hónapos börtönbüntetésre ítéli Ahmed Ramit „gyűlöletbeszéd” miatt, és egy évre visszavonja a Radio Islam műsorszórási engedélyét.

Az utóbbi években elsősorban a magukat anticionistának mondó antiszemita iszlamista körökben tűnnek fel új holokauszttagadók.

A büntetőjogi fellépés indokai és vitái

A holokauszttagadás az elmúlt időszakban kétségtelenül megerősödött Európában. Korántsem véletlen, hogy az utóbbi három évtizedben egyre-másra születnek a tiltó törvények a különböző országokban.

A bevezetést szinte minden országban komoly társadalmi, értelmiségi, szakmai viták kísérték. A vélemények megoszlanak.

A tiltást támogatók a történelmi tapasztalatokkal érvelnek. Ők a holokauszt tagadását a büntetőjogba ütköző uszítás, gyűlöletkeltés egyik, a demokráciára különösen veszélyes formájának tartják.

Az ellenzők a nyugati hagyományban alapvető jognak tekintett szólásszabadságot féltik. Ők úgy vélik, hogy legyen az bármilyen extrém, véleményéért senkit sem szabad börtönbe küldeni.

Mindkét álláspont megfontolásra érdemes. Annyi bizonyos, hogy az egyes törvények haszna, vagy éppen haszontalansága az alkalmazás során derül ki.

Joggal merült fel annak az igénye is, hogy tiltás esetén ne csupán a holokauszt, hanem más népirtások (örmények, kommunista bűnök, romák üldözése) tagadását is szankcionálni kell.

Nemzetközi jogi háttér

Az EU-ban egyébként hét évig tartott, mire a tagállamok megállapodásra jutottak a holokauszttagadás, a rasszizmus és az idegenellenesség egységes büntetéséről. Az első hivatalos jogszabályjavaslat 2001-ben készült a témáról.

A rasszizmus és idegengyűlölet elleni uniós kerethatározatot 2008 novemberében fogadták el az EU-tagországok bel- és igazságügyi miniszterei, miután a tervezet vitáját valamennyi érintett uniós intézményben lefolytatták.

A kerethatározat értelmében a rasszista gyűlöletre vagy erőszakra bujtogató, szándékos és nyilvános kijelentések esetén egy és három év közötti szabadságvesztést kell kiszabni.

Büntetendővé kell tenni azt is, ha valaki „népirtás vagy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény megtörténtét nyilvánosan helyesli, tagadja vagy azt ártalmatlanként állítja be”.

Ennek a határozatnak az átültetése történt meg a magyar jogba az Országgyűlés hétfői szavazásával.

Az uniós keret szerint a tagállamok eltekinthetnek az eljárástól, ha a kijelentések nem veszélyeztetik a közrendet, vagy nem fenyegető, vagy sértő, gyalázkodó jellegűek.

Magyarország

Évtizedes vita után, a parlament döntése alapján 2010 óta Magyarországon is bűncselekmény a holokauszt tagadása.

Nem sokkal bevezetése után a jogszabályt módosították, így ma a kommunista tömeggyilkosságok, népirtások tagadásáért is kiszabható börtönbüntetés.

A regionális sajátosságokból adódik, hogy a törvénnyel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatainkat elsősorban a környező országokhoz érdemes majd hasonlítanunk.

A törvény akkor lesz majd sikeres, ha erősíti a demokráciát, illetve, ha ezzel párhuzamosan csökkenti az antiszemitizmust, a rasszizmust, javítja a közbeszéd minőségét, segít megőrizni a polgárok méltóságát.

Ezen a téren ugyanis a közvélemény-kutatási adatok szerint nem állunk fényesen.

Belgium

BELGIUMBAN a holokauszttagadást büntető törvényt még 1995-ben fogadta el a törvényhozás, egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.

Még a Flamand Blokk nevű szélsőjobboldali csoport is megszavazta, hogy kitörhessen a politikai elszigeteltségből, bár korábban saját soraikban fel-feltűntek holokauszttagadók.

A tilalom „a német nemzetiszocialista rezsim által a II. világháborúban elkövetett népirtás tagadására, jelentőségének lekicsinylésére, igazolására vagy elfogadására” vonatkozik, és az ilyen cselekményt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint 2500 euróig terjedő pénzbüntetéssel rendeli büntetni.

Ilyen ügyekben a vádat egy miniszterelnöki felügyelet alá helyezett kormányügynökség képviseli, amelynek elnevezése szerint az a feladata, hogy küzdjön az esélyegyenlőségért, illetve a rasszizmus ellen.

Tíz évvel a törvény elfogadása után felmerült, hogy a büntethetőséget terjesszék ki mindenfajta népirtás tagadására.

A belgák e tekintetben különösen a ruandai népirtásra érzékenyek, de az örmény népirtás megítélése körül olyan politikai ellentétek kerültek felszínre, hogy a törvénymódosítást levették a napirendről.

Franciaország

FRANCIAORSZÁGBAN 1881-ben született meg az első törvény, amely büntet minden rasszista, diszkriminatív, gyűlöletkeltő, illetve ezekre bujtogató megnyilvánulást.

Ennek kiegészítéseként 1990-ben fogadta el a parlament azt a törvényt, amelynek értelmében az 1945-ös nürnbergi perben megállapított definíció szerinti minden emberiségellenes bűntett vitatása vagy tagadása, így a holokauszté is, bűncselekménynek tekintendő.

A holokauszttagadás egytől öt évig terjedő börtön- és 45 ezer eurós pénzbüntetést von maga után. Feljelentés hiányában az ügyészség hivatalból indíthat eljárást.

A francia kormány elfogadja a Gayssot-törvényt, amely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények mértékének vagy megtörténtének megkérdőjelezése (az 1945. évi Londoni Chartában meghatározottak szerint) bűncselekmény.

Ez a törvény ösztönzésként szolgál számos más európai ország számára, és hasonló törvényeket fogadnak el az 1990-es években és a 2000-es évek elején.

Az utóbbi években elsősorban a magukat anticionistának mondó antiszemita iszlamista körökben tűnnek fel új holokauszttagadók. A francia nemzetgyűlés első olvasatban 2006-ban elfogadott egy törvénytervezet az örmény népirtás tagadásának büntethetőségéről is, de annak végső parlamenti szavazása azóta is várat magára.

A kommunista diktatúrák bűneinek tagadását nem tiltják a francia törvények és vita sem folyik erről. Franciaországban 1990 óta a nemzetközi jogra hivatkozva akár öt évet is kiszabhatnak, ugyanakkor más népirtások, például a kommunista bűnök, az örmény genocídium megkérdőjelezése is tilos.

Németország

NÉMETORSZÁGBAN a büntetőjog hatálya alá esik a holokauszt megkérdőjelezése, vitatása és tagadása.

A bűncselekmény súlyosságától függően a minimális büntetés pénzbírság vagy 1 hónap börtön, míg maximumként 5 év börtön szabható ki.

A német jog szerint a holokauszt megkérdőjelezhetetlen történelmi tény. Aki ezt tagadja, súlyát kisebbíteni igyekszik, vagy a nácik által elkövetett bűncselekményeket helyesli, az a büntető törvénykönyv szerint népcsoport elleni uszítást követ el, és 5 évig terjedő börtönnel sújtható.

1985 Az akkori nyugatnémet büntető törvénykönyv olyan pontokkal frissül, melyek tiltják a gyűlöletkeltést, többek között a holokauszt tagadásához kapcsolódó megnyilvánulásokon keresztül.

A német kormány tovább frissíti és erősíti ezt a törvényt 1992-ben, 1994-ben, 2002‑ben, 2005-ben és 2015-ben.

A német vezetők az elmúlt években pártállástól függetlenül a leghatározottabban kiálltak a holokauszttagadás elutasítása mellett.

A német jogszabály többször változott, ma a holokauszt tagadását, a neonáci megnyilvánulásokat, illetve az emberi méltóság megsértését 3-5 évvel büntethetik.

Ez történt Ernst Zündellel. A kanadai kormány kiadja Ernst Zündelt Németországnak, ahol pert indítottak ellene holokauszttagadásért.

A német bíróságok ötéves börtönbüntetésre ítélik Zündelt 2007-ben 14 rendbeli holokauszttagadással kapcsolatos bűncselekmény miatt.

Noha Németországban elítélik a kommunista diktatúrák bűneit, tagadásuk ügyében nincs törvény s az utóbbi időben vita sem volt róla.

Ausztria

AUSZTRIÁBAN 1992 óta törvény tiltja a holokauszt „vagy más, emberiesség elleni nemzetiszocialista bűntett” megtörténtének nagy nyilvánosság előtti tagadását, kisebbítését, helyeslését vagy az igazolásukra való kísérletet.

A tilalmat az eredetileg a náci szervezetek feloszlatásáról és újjáalapításuk tilalmáról szóló 1945-ös jogszabályba, az úgynevezett tilalmi törvénybe (Verbotsgesetz) foglalták bele.

A törvény kiterjed a náci eszmék és propaganda terjesztésének és a nemzetiszocialista jelképek használatának a tilalmára is. Büntetési tétele egytől tíz év, különösen súlyos esetben akár húsz év is lehet.

Az osztrák bíróság különösen súlyos esetben akár 12 évet is kiszabhat. Ausztriában az elmúlt évtizedben mintegy 200 ügyben született ítélet.

David Irvinget Ausztriában tartóztatták le a holokauszt tagadása miatt. Az osztrák kormány letartóztatja David Irvinget holokauszttagadásért.

2006-ban három év börtönre ítélik, de még ez év decemberében szabadon engedik azzal a feltétellel, hogy elhagyja Ausztriát.

2003 Wolfgang Frölichet Bécsben letartóztatják, és három év börtönre ítélik a Die Gaskammaer Luege (A gázkamra-hazugság) című könyv 2001-es megjelentetését követően.

Egy évvel később szabadon engedik. A következő években Frölichet újra letartóztatják, a büntetését pedig többször meghosszabbítják a holokauszttagadás ismétlődő esetei miatt, többek között 2015-ben azért, mert írásban fordul az osztrák kancellárhoz, azt állítva, hogy a holokauszt nem történhetett meg.

Nagy-Britannia

NAGY-BRITANNIÁBAN a holokauszt-tagadást külön törvény nem bünteti, börtön fenyegeti azonban azokat, akiket faji gyűlöletkeltés címén idéznek bíróság elé, és előfordult már, hogy e törvényt holokauszt-tagadókra alkalmazták.

A brit jogszabályok hét évig terjedő elzárással rendelik büntetni a faji gyűlölet szítását, és a törvény hatálya az antiszemita uszításra is kiterjed.

Az egyik legnagyobb feltűnést keltő ügy tavaly nyáron zárult, letöltendő börtönbüntetésről szóló bírósági ítélettel.

A leedsi koronabíróság az 51 éves Simon Sheppardra négy év tíz hónap, a 42 éves Stephen Whittle-re két év négy hónap szabadságvesztést rótt ki, azzal a váddal, hogy faji gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmakat terjesztettek az interneten.

Az anyagokon egyebek mellett meggyilkolt zsidókról készült képek, etnikai kisebbségekből gúnyt űző karikatúrák, cikkek voltak láthatók és olvashatók.

Az ügy előzményeként bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Sheppard holokauszt-tagadó tartalmú - „Mesék a holokauszt-átverésről” címet viselő - szórólapokat juttatott el egy blackpooli zsinagógába.

A hatóságok ezután találták meg a fajgyűlöletre uszító internetes honlapot. Ez volt az első olyan elmarasztaló ítélet Nagy-Britanniában, amelyet gyűlöletkeltő anyagok internetes terjesztése miatt róttak ki.

Románia

ROMÁNIÁBAN 2002 óta érvényben van egy olyan jogszabály, amely tiltja a fasiszta, a rasszista és az idegengyűlölő szervezetek működését, valamint azok jelképeinek a használatát.

A rendelkezés a háborús bűnösök kultuszának az ápolását is törvénytelennek minősíti.

Ezt előbb a román kormány fogadta el sürgősségi kormányrendelettel 2002-ben, s négy év múlva a parlament is jóváhagyta, a jogszabály így nyolc éve folyamatosan érvényben van.

Romániában nincs olyan törvény, amely kifejezetten a holokauszt tagadását tiltaná.

Románia elfogad egy sürgősségi rendeletet, amely kriminalizálja a holokauszt tagadását, válaszul arra a növekvő társadalmi igényre, hogy nyilvánosan rehabilitálják Ion Antonescu tábornokot, a fasisztabarát diktátort, aki 280 000 zsidó és 11 000 roma (cigány) haláláért volt felelős a második világháború alatt.

2003 A román kormány létrehoz egy holokausztot vizsgáló nemzetközi bizottságot a holokausztról Romániában, melynek elnöke Elie Wiesel.

A bizottság 30 román és külföldi történészből áll. A bizottság célja, hogy kivizsgálja a holokauszt történetét Romániában, és azonosítsa a lezajlott tényeket, majd ismertesse a kutatás eredményeit mind az országban, mind külföldön.

A bizottság felállítása azután történt, hogy Ion Iliescu akkori elnök abban az évben korábban nyilvános megszólalásaiban kisebbítette a holokauszt romániai eseményeit, illetve Vasile Dincu, a volt információs miniszter tagadta a romániai holokausztot.

Traian Basescu román államfő 2006-ban a parlamentben hivatalosan elítélte és bűnösnek nyilvánította a romániai kommunista diktatúrát, de nem született olyan törvény, amely tiltaná az 1949 és 1989 közötti diktatúra bűneinek a tagadását.

Az utóbbi időszakban Románia kommunista öröksége váltott ki nagyobb vitát a román közvéleményben a rendszerváltás húszéves évfordulója alkalmából.

Számos értelmiségi főként azt kifogásolja, hogy a gyakorlatban kevés történt a 40 évig tartó diktatúra idején elkövetett igazságtalanságok jóvátétele érdekében, a közélet pedig még mindig nem tisztult meg a múlt rendszer működését segítő személyektől.

Szlovákia

SZLOVÁKIÁBAN a holokauszttagadás bűncselekmények számít, s akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Ilyen tárgyú bírósági per azonban még nem volt, így nincs közvetlen tapasztalat arról, hogyan kezelnék az ügyet a taláros testületek.

Közéleti vita a témában nem igen van, de a szélsőjobboldali mozgalmak honlapjaikon megkérdőjelezik a holokauszttagadás büntethetőségének a jogosságát.

Ilyen anyagok jelennek meg időnként például a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) szervezet honlapján.

A visegrádi államok közül Szlovákiában hatályon helyezték a holokauszt tagadásának tiltását.

A volt csehszlovák szocialista rendszert Szlovákiában sokkal „megértőbben” kezelik, mint a másik utódállamban, Csehországban.

Hivatalos politikai fórumokon alig esik szó a kommunista diktatúra bűncselekményeiről, törvénysértéseiről.

Robert Fico szociáldemokrata miniszterelnök is előszeretettel hangsúlyozza, hogy a volt rendszernek nemcsak hibái, de előnyei is voltak, s nem szabad fekete-fehéren látni a múltat.

Csehország

CSEHORSZÁGBAN a holokauszttagadást már évek óta törvény tiltja, és bűncselekménynek számít.

Bírósági ítélet nyílt holokauszttagadásért azonban még nem született. Ez a vád néhány neonácizmussal vádolt személy elleni perben azonban már felmerült.

Egy prágai bíróság tavaly decemberben felmentő ítéletet hozott Vladimír Stwora cseh-kanadai állampolgár ügyében, aki honlapjára olyan írást tett fel, amely állítólag megkérdőjelezte a zsidó áldozatok számát.

Stworát az emberi jogokat megkérdőjelező mozgalmak támogatása címén perelték be. A bíróság szerint azonban nem sikerült bebizonyítani, hogy Stwora ezzel a polemikus anyaggal valóban meg akarta a kérdőjelezni a holokausztot.

A taláros testület úgy vélte, hogy Stwora csupán újabb vitát kívánt kiváltani a témáról.

Néhány cseh történész, jogász és publicista is azon az állásponton van, hogy az elvi szintű tudományos vitát semmiféle módon, és egyetlen témában sem szabadna korlátozni.

Csehországban a szocialista rendszer időszakát - 1948-1989 - ugyan hivatalosan „törvénytelen időszaknak” minősítették, de a kommunista diktatúra bűneinek tagadása nem számít bűncselekménynek.

Csehországban és Lengyelországban azonban a kommunista bűnök kétségbe vonásával együtt továbbra is bűncselekménynek számít, amely akár 3 éves börtönnel büntethető.

Lengyelország

1998 A lengyel kormány elfogadja „A Nemzeti Emlékezet Intézete - a Lengyel Nemzet Sérelmére Elkövetett Büntettek Felkutatására Létrehozott Bizottság” törvényét.

Ez egy meghatározó törvény, amely meghirdeti a náci megszállás és a kommunista uralom évei alatt Lengyelországban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos adatok összegyűjtését.

Olyan rendelkezéseket is tartalmaz, melyek elítélik a holokauszttagadást és a holokauszttal kapcsolatos torzítás különböző formáit.

1999 A lengyelországi Opole-i regionális bíróság megállapítja, hogy Dariusz Ratajczak helyi professzor bűnös a holokauszt tagadásával kapcsolatos művek magánkiadásában.

Az Egyesült Államok

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN nem büntethető a holokauszttagadás az alkotmány első kiegészítése miatt, amely rögzíti a szólásszabadságot, politikai tartalomtól függetlenül.

Az alkotmány így a holokauszttagadók számára is jogot biztosít arra, hogy nézeteiket, propagandájukat kifejtsék és terjesszék, ez azonban nem kötelezi a médiát arra, hogy teret is adjanak nekik.

Az Egyesült Államok alkotmánya garantálja a szólásszabadságot. Ezért az Egyesült Államokban nem jogellenes a holokauszt tagadása vagy az antiszemita gyűlöletbeszéd, kivéve, ha az közvetlen erőszakkal fenyeget.

1959 Az amerikai egyházi szereplő, Gerald L. K. Smith antiszemita kiadványa, A kereszt és a zászló azt állítja, nem öltek meg hatmillió zsidót a holokauszt során.

1987 A kaliforniai Bradley Smith megalapítja a Committee for Open Debate on the Holocaust (A holokausztról folytatott nyílt vita bizottsága) nevű szervezetet.

Az 1990-es évek elején Smith szervezete egész oldalas hirdetéseket és szerkesztői véleménycikkeket jelentet meg több mint egy tucat amerikai egyetemi újságban, az alábbi címmel: „A holokauszt-sztori: Mennyi az igazság? Nyílt vita az ügyről.”

Smith kampánya hozzájárul ahhoz, hogy elmossa a határvonalat a gyűlöletkeltés és a szólásszabadság között.

Európai országok eltérő szabályozása

Ma a holokauszttagadó összesen vagy másfél tucatnyi országban kerülhet bajba. A bűncselekmény súlyosságától függően nagy a szórás.

Luxemburgban és Belgiumban akár nyolc nappal is meg lehet úszni, míg minősített esetben Ausztriában akár 12 év börtön is kiszabható.

A legstabilabbnak tartott demokráciákban, az angolszász (USA, Egyesült Királyság) és az északi országokban (Dánia, Svédország, Finnország) mindez továbbra sem törvénytelen.

Legfeljebb általános megvetés kíséri. Dél-Európában vegyes a kép.

Görögországban nincs szabályozás, Olaszországban még a Prodi-kormány próbálkozott a bevezetéssel, de a terv a kabinet távozásával elbukott.

Spanyolországban volt ilyen jogszabály, de az alkotmánybíróság eltörölte, ezért ma a tagadás nem, a holokauszt helyeslése viszont továbbra is büntethető.

Portugália és Svájc nem a holokauszttagadást, hanem a faji diszkriminációt kriminalizálja. A holland jogértelmezés szerint az ilyen magatartás is lehet másokat sértő bűncselekmény.

Liechtensteinben és Luxemburgban a holokauszt és más népirtások tagadását egyaránt szankcionálják.

Franciaországban 1990 óta a nemzetközi jogra hivatkozva akár öt évet is kiszabhatnak, ugyanakkor más népirtások, például a kommunista bűnök, az örmény genocídium megkérdőjelezése is tilos.

Belgiumban, Izraelben 1986, Romániában 2002, Németországban 1985 óta van külön törvény.

Ausztriában az elmúlt évtizedben mintegy 200 ügyben született ítélet. A legnagyobb figyelmet a brit holokauszttagadó, David Irving elítélése kapta.

Jelentősebb európai és nemzetközi ügyek

1981 Egy francia bíróság elítéli Robert Faurisson irodalomprofesszort gyűlöletkeltésért és diszkriminációért, miután a holokausztot „történelmi hazugságnak” nevezte.

1984 Egy precedens értékű ügy során egyik kanadai bíróság elítéli James Keegstra állami iskolai tanárt amiatt, hogy „szándékosan gyűlöletet keltett egy beazonosítható csoport ellen”, miután holokauszttagadó és más antiszemita nézeteit hangoztatta a társadalomismeretet tanuló diákjai előtt.

1995 A Marco Polo nevű japán magazinban megjelenik egy cikk, melynek szerzője a szabadúszó Masanori Nishioka, a következő címmel: „Nem voltak náci gázkamrák”.

Nishioka a cikkben azt állítja, hogy a holokauszt soha nem történt meg, és az Auschwitzban található gázkamrákat a lengyel kommunista kormány készítette a háború után.

2002 Az Arab Liga agytrösztje, a Zayed Koordinációs és Nyomonkövetési Központ, az Egyesült Arab Emírségekben szimpóziumot rendez a „szemitizmusról”.

A szimpóziumon a holokausztot „kitalált mesének” nevezik. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya 2003 augusztusában az amerikaellenes és antiszemita publikációi és előadásai miatt külső nyomásra bezárja a Zayed Központot.

2002 A svéd bíróságok a gyűlöletbeszéd rendelkezései alapján a neonáci Fredrik Sandberget hat hónap börtönre ítélik a Harmadik Birodalom egyik röpirata, A zsidó kérdés újrakiadásáért.

2003 A Garaudy vs. Franciaország ügy során az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapítja, hogy Roger Garaudy a holokauszttagadás olyan formáiban vett részt, melyeket nem véd az Emberi Jogok Európai Egyezménye.

2005 December 14-én élőben közvetített beszédében az iráni elnök, Mahmoud Ahmadinejad a holokausztot „mítosznak” nevezi.

A szabályozás történeti idővonala

Oktatás, emlékezet és társadalmi fellépés

2000 46 kormányzat fogadja el a Stockholmi Nemzetközi Holokauszt Fórum nyilatkozatát.

A „Stockholmi nyilatkozatként” is ismert szöveg elkötelezett aziránt, hogy folyamatosan biztosítsa a holokausztkutatást, a holokauszttal kapcsolatos oktatást és emlékezet megőrzését, valamint hogy „szembesítse a Holokauszt rettenetes igazságát mindazokkal, akik tagadják azt”.

A holokauszttagadás visszaszorításának egyik eszköze a büntetőjog, de önmagában a büntetés nem helyettesíti a történelmi oktatást, a forráskritikát, az áldozatok emlékének ápolását és az antiszemita összeesküvés-elméletek felismerését.

A vita egyik nehézsége, hogy a tagadók gyakran tudományosnak tűnő nyelvet, műszaki részleteket, kiragadott dokumentumokat és látszólagos szakértőket használnak.

A holokauszttagadók érvelésének megértéséhez ezért nem elegendő egy-egy állítást külön megcáfolni; azt is fel kell ismerni, hogy az érvelés sok esetben előre meghatározott antiszemita következtetéshez válogatja a részleteket.

Igaza van G. B. Shawnak, aki szerint nem szabad egy pocsolyában egy disznóval birkózni, mert a disznót nem lehet legyőzni és csak bepiszkolódunk.

tags: #holokauszt #tagadas #buntetese