A vörös, fehér és intermedier izomrostok jellemzői és azonosítása

A vázizmokat alkotó rostok morfológiai, mechanikai, biokémiai, stb. tulajdonságaikban különböznek egymástól. Izomrostokon belül megkülönböztetünk vörös, fehér és átmeneti rostokat.

Az emberi izmok nem tisztán vörös vagy fehér rostokból épülnek fel, hanem különböző arányban tartalmazzák a lassú, gyors oxidatív és gyors glikolitikus rostokat. A vörös rostok lassan fáradnak és húzódnak össze, hosszantartó munkavégzésre alkalmasak, míg a fehér rostok gyors összehúzódásra képesek, de csak rövid ideig.

Mi az izomrost?

Az izomszövetek összehúzódásra specializálódott szövetek. Olyan sejtek vagy sejtek egyesülésével létrejövő, sejteknél nagyobb „egységek” alkotják, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így köztük a sejtközötti állomány minimális - a szöveti tulajdonságokat a sejtes elemek határozzák meg.

Két fő csoportjuk a harántcsíkolt izomszövetek és a simaizomszövet. A harántcsíkolt izomszövetek közé tartozik a vázizom és a szívizom.

A „harántcsíkolt” jelző onnan ered, hogy szövettani hosszmetszetükön (fénymikroszkópban) ismétlődő csíkok láthatók. A vázizomszövet szöveti alapegysége a több izomsejtképző sejt egyesülésével létrejövő vázizomrost, a szívizomszövetben pedig a szívizomsejt.

A csíkolat az izomrost vagy szívizomsejt hossztengelyére merőleges, „haránt” állású. A csíkoltság fénymikroszkópi megjelenése a sejt összehúzódásra képes izomfehérjéinek (aktin és miozin) nagyfokú rendezettségén alapszik (ez alapozza meg az aktin és miozin molekulák egymáshoz kapcsolódását, ezzel azt, hogy az összehúzódás során a miozin molekulák az aktin szálakon lépegetni tudnak!).

Egy vázizomrost olyan hosszú, mint maga az izom, aminek része! Mivel több sejt egyesülésével keletkezik, benne sok sejtmag van.

Az ember vázizomrendszere több mint 600 izomból áll. A vázizmok - ahogy a nevük jelzi - a vázrendszer elemeihez kapcsolódnak, mégpedig ínakkal.

A helyzet és helyváltoztatásban segítenek minket, illetve arckifejezést adnak nekünk (a mimikai izmok olyan vázizmok, amik a bőrben fejlődnek). A vázizmainkat akaratlagosan tudjuk mozgatni.

Honnan ered a vörös-fehér felosztás?

L-A. Ranvier francia anatómus - aki az idegsejtek axonjait körülvevő velőshüvely befűződéseit is felfedezte - 1873-ban leírta, hogy a nyúl egyes izmai vörösebbek, más izmai sápadtabb színűek (Zierath, Hawley 2004), és ezt a jelenséget később más állatokban is megfigyelték.

Ez a jellemzés alkotta az alapját a vörös-fehér izomrost tipizálásnak is. A későbbiekben ez a felosztás finomodott.

A színbéli eltérést az eltérő anyagcsere okozza, aminek következtében a vörös izomban több a hajszálér, mint a fehér izomban. A sűrűbb érhálózat jobb oxigén ellátást eredményez, ami azért alakult így, mert a vörös izmok inkább oxigén felhasználásával jutnak energiához (oxidatív anyagcsere jellemzi őket).

A fehér izmok döntően oxigén nélkül jutnak energiához (anaerob anyagcseréjük van). Emberben nincsenek ilyen „tiszta” izomrost típusok.

A három fő izomrosttípus áttekintése

A lassú összehúzódású izomrostokban (ezek azonosíthatóak a vörös rostokkal) sok mitokondrium található, ezért nagy teljesítményű oxidatív energiatermelésre képesek, vagyis munkájukat főleg aerob tartományban végzik.

Aránylag sok bennük a mioglobin nevű oxigéntároló fehérje, mely a hemoglobin szerkezeti rokona, és átmeneti oxigénhiányos állapotokban kisegíti a sejtet oxigénnel. Ezek a sejtek egyébként a magas koncentrációjú mioglobin miatt kapták a vörös rostok nevet.

Glikogéntartalmuk kicsi, ezért a vér tápanyagtartalmára vannak utalva - a lassú izomrostok erezettsége gazdag. Legtalálóbb elnevezésük a lassú-aerob rostok lenne, de a könnyebb megjegyezhetőség miatt hívhatjuk őket vörös-lassú rostoknak is.

A gyors összehúzódású izomrostok egyik fajtája, a gyors-anaerob sejttípus kevés mitokondriumot és mioglobint tartalmaz, de sok bennük a glikogén. Ezek a rostok alapvetően a glikolízisből nyerik az ATP-t, tehát főleg anaerob tartományban dolgoznak (de természetesen aerob oxidációt is végeznek).

Ezeket a rostokat írták le fehér izomrostokként, ezt az elnevezést követhetjük mi is. A harmadik típus az előbbi kettő keverékének is tekinthető, mert az említett molekulákat és sejtalkotókat köztes mennyiségben tartalmazza, összehúzódása gyors, de anyagcseréje inkább oxidatív.

Ezek a gyors-aerob rostok. A könnyebbség kedvéért nevezhetjük őket vörös-gyors rostoknak is, de ne felejtsük el, hogy a klasszikusan vörös (tehát vörös-lassú, vagyis lassú-aerob) és a fehér rostokhoz képest ezek a főbb sejtalkotó-jellemzőiket tekintve köztes értéket képviselnek.

Az izomrostok egy másik szokásos elnevezés szerint I., valamint II.A és II.X [régebben: II.B] típusokba sorolhatóak. Az I. típusú a lassú összehúzódású, a II.A a gyors, oxidatív, a II.X pedig a gyors, glikolitikus rostokat jelöli.

Előbbi elnevezéseinkkel élve az I. típus a lassú-aerob [vörös-lassú], a II.A típus gyors-aerob [vörös-gyors], a II.X pedig a gyors-anaerob [fehér] rostoknak feleltethető meg.

Ennél finomabb felbontás is tehető különféle molekuláris jellemzők alapján [I., I.C, II.A, II.B, II.C, II.AB, II.AC; pl. Scott et al. 2001], számunkra azonban ezek alkalmazása számottevő haszonnal vélhetően nem járna.

Vörös izomrostok: jellemzők és működés

A vörös rostok lassan fáradnak és húzódnak össze, hosszantartó munkavégzésre alkalmasak. Ezek a rostok leginkább a tónusos izmokban vannak jelen és a felegyenesedett testtartásba van fontos szerepük.

A lassú, főleg aerob tartományban munkálkodó rostokban sok mitokondrium és mioglobin található, erezettségük gazdag, glikogéntartalmuk pedig viszonylag kicsi. A vörös rostokban domináns izmok feladata gyakran a testhelyzet fenntartása és a tartós, kisebb erőkifejtés.

A vörös izomrostok jellemzői az alábbiak:

• Lassú összehúzódásúak
• Gyengébbek mint a fehér izomrostok
• Kitartóbbak, kevésbé fáradékonyak
• Alacsony ingerküszöbűek
• Olyan mozgásnál használjuk őket amik kevesebb erőkifejtést igényelnek és lassan játszódnak le

Az ilyen típusú rostok inkább tónusos izmokban vannak jelen. A tónusos izmok legfőbb feladata, testünk felegyenesedett helyzetben való tartása.

Ingerküszöbük alacsony, hosszantartó munkavégzésre alkalmasak. Leginkább a megrövidülésre hajlamos izmok tartoznak közéjük, ezért gondosan oda kell figyelnünk nyújtásukra ahhoz, hogy optimálisan működjenek.

Ilyen izmok például a csuklyás, a delta, a nagy mellizom, a csípőhajlító, a comb izmainak egy része, a vádli és a bicepsz. A gyakorlatban azonban minden izomcsoport vegyesen tartalmaz fehér és vörös izomrostokat.

A vörös izomzat lassan fárad el, sokáig tartósan terhelhető. Nem alkalmas hirtelen (relatív) nagy erejű mozgásokra, hanem inkább kitartóan működik.

Sajátosságuk, hogy hajlamosak megrövidülni, hiszen ezek azok az izmok, amelyeket a mindennapi fiziológiás mozgások (állás, járás stb) során használunk. Az állóképességi sportolók szervezetében ennek az izomszövetnek az aránya magas.

A hosszú távú állóképességi aktivitásban résztvevő sportolóknál - mint pl. hosszútávfutó, kerékpáros vagy úszó - főleg ilyen típusú rostok találhatók azokban az izmokban, amelyek leginkább részt vesznek az adott fizikai aktivitásban.

A lassú rostok sok kapillárist tartalmaznak, ezért színük vörös. Méretük vékony és tömegüket edzés hatásra sem növelik, ezért állóképességi edzésmunkával nem lehet izomerőt és izomtömeget növelni.

Összehúzódásukat kiváltó mozgatóideg alacsony frekvenciákkal „dolgozik”, így az izomkontrakció lassú, kitartó. Tele van mitokondriumokkal, ezért hosszantartó igénybevétel során is előállítja magának az energiát (akár oxigén gazdag, akár oxigénszegény környezetben).

Aerob körülmények között hosszú ideig nem fárad el. Rövid idő alatt regenerálódik.

Fehér izomrostok: jellemzők és működés

Ezzel szemben a fehér rostok gyors összehúzódásra képesek, de csak rövid ideig. Főként a fázisos izmokban vannak, fő funkciójuk a mozgás végrehajtása.

Fehér izomrostok jellemzői:

• Gyors összehúzódásúak
• Erősek
• Fáradékonyak
• Magas ingerküszöbűek
• Rövid ideig tartó, robbanékony, nagy erőkifejtést igénylő mozgásnál alkalmazzuk őket

A fehér izomrostok gyors, rövid idejű erőteljes összehúzódásra alkalmas szövetrészek, amelyek hirtelen nagy erőt tudnak kifejteni, de hamar el is fáradnak.

Ezek főként a fázisos izmokban vannak jelen. A fázisos izmok fő funkciója a mozgások végrehajtása. Ingerküszöbük magas, rövidtávú munkavégzésre alkalmasak, hamar fáradnak, így nincs más dolgunk, mint folyamatosan erősíteni azokat.

Ilyen izom a farizom bizonyos részei vagy a tricepsz/bicepsz, amelyeknek rövidebb ideig nagy ellenállás ellen kell dolgozni. A fehér rostokban domináns izmok közé tartoznak: a hasizmok, a rombuszizmok, a tricepsz, a farizmok, és a gerincmerevítők.

A szupergyors (IIb) rostoknak alig van kapilláris ellátottságuk, így színük fehér. Méretük vastagabb, és megfelelő edzés hatására jelentősen vastagszik, tömegnövelést biztosít.

A mozgatóidegük magas frekvenciával aktiválódik, ezért az összehúzódás nagyon gyors és erős. Nincs mitokondriumuk, így működésük során kizárólag a raktározott energiát hasznosítják (glykolitikus anyagcsere).

Erényük a robbanékonyság, pillanatnyi hatalmas erő, mely azonban csak maximum 1 percen át fenntartható. A regeneráció hosszú.

Intermedier izomrostok: a köztes tulajdonságú rostok

A harmadik típus az előbbi kettő keverékének is tekinthető, mert az említett molekulákat és sejtalkotókat köztes mennyiségben tartalmazza, összehúzódása gyors, de anyagcseréje inkább oxidatív.

Az intermedier (IIa) rostok gyenge kapilláris ellátottságúak, így színük világos. Méretük a lassúénál vastagabb, edzés hatására mérsékelten vastagszik, elsősorban az erőnövelésre való.

A mozgatóidegük közepes frekvenciával aktiválódik, ezért az összehúzódás gyors és viszonylag tartós. Kevesebb a mitokondriumuk.

Anyagcseréjük részben oxidatív (maga állítja elő az energiát), részben glykolitikus, azaz a raktározott mennyiségtől függ. Erényük a kitartás, azaz néhány percen át tartó, maximálishoz közeli, erős és gyors mozgások.

Regenerációja közepesen hosszú. A gyors-aerob rostok tehát a lassú, oxidatív rostoknál gyorsabban húzódnak össze, ugyanakkor a gyors-anaerob rostoknál tartósabban képesek dolgozni.

Az izomrosttípusok azonosítása

Laboratóriumi és szövettani azonosítás

A rosttípusok pontos elkülönítéséhez morfológiai, biokémiai és molekuláris vizsgálatok használhatók. Az izomrostok különböző típusai többek között a mitokondriumok, a mioglobin, a glikogén, a kapillárisok és az izomfehérjék mennyisége alapján különíthetők el.

Az izomrostok egy másik szokásos elnevezés szerint I., valamint II.A és II.X [régebben: II.B] típusokba sorolhatóak. A rosttípusok megállapítása történhet izombiopsziával, szövettani festéssel, enzimaktivitás-vizsgálattal és az izomfehérjéket kódoló molekuláris jellemzők elemzésével.

A szín önmagában nem ad pontos azonosítást, mert az emberi izmok kevert összetételűek. A vörösesebb megjelenés többnyire a nagyobb mioglobintartalommal, a sűrűbb kapillárishálózattal és a magasabb oxidatív kapacitással függ össze.

Gyakorlati terheléses becslés

Hogyan állapíthatod meg, hogy neked személyre szabottan egy izomban melyik izomrost dominál? Nem nehéz: Válassz az adott izomra egy izoláló gyakorlatot.

Ha ebből a gyakorlatból az 1 ismétléses maximumod 80%-ával kevesebb mint 8 ismétlésre vagy képes, akkor az adott izom fehér rost domináns, ha több ismétlés megy, akkor viszont a vörös rost több benne.

Ehhez először meg kell találni egy adott gyakorlatban (ami lehetőleg olyan gyakorlat, ami teljes mértékben izolálja a vizsgált izomcsoportot, ami ugye szinte lehetetlen) az 1 ismétléses maximumot.

Ha ennek az egy ismétléses maximumnak a 80%-val kevesebb, mint 8 ismétlésre vagyunk képesek, akkor az izom fehérrost-domináns. Ha többre, akkor pedig a vörös rostok dominálnak.

Poliquin 85%-kal és 5 ismétléssel számol. Persze ez a módszer messze nem tökéletes, de például a combfeszítő esetében jó támpontul szolgálhat.

Az eredményt azonban befolyásolja a gyakorlat technikája, az idegrendszeri alkalmazkodás, az edzettségi szint, a fáradtság, az izom hossza és az, hogy a gyakorlat mennyire terheli izoláltan a vizsgált izmot.

Az izomrostok aránya az emberi izmokban

Egy átlagos ember ált. 50-60 % vörös, 40-50% fehér izommal rendelkezik (3. sz. táblázat). Egy átlagember vázizmainak körülbelül 50-60%-át vörös, míg 40-50%-át fehér izomrostok adják.

Ez az arány többek között függ a genetikánktól is. Az arány általában 60:40, de ez nagyon függ az egyéni adottságoktól és a múlttól (mire és hogyan edzettünk).

Az egyes izmokat jellemző rosttípus-eltérések egyének között is megfigyelhetőek, hiszen ugyanazon izomban is más és más a rosttípusok aránya a populáción belül.

Minden izomcsoport vegyesen tartalmaz fehér és vörös izomrostokat. Néhány izomnál, izomcsoportnál azonban egyértelmű az egyik vagy másik rost dominanciája.

A combhajlító például túlnyomórészt fehér rostokból áll, viszont a gerincmerevítőben, a vádli soleus izmában és a trapézizomban magas a vörös izomrostok aránya, ami nem meglepő, hiszen ezek az izmok biztosítják, hogy egyenes gerinccel tudjunk állni a talajon.

A comb elülső részét fedő izmok mind más és más aránnyal bírnak, ezért szokott olyan hatékony lenni a comb fejlesztésében a sokféle terheléssel és ismétlésszámmal való edzés.

Természetesen, lehetnek egyéni eltérések az izomrost-típusok arányiban, de a 10%-nál nagyobb eltérés már nem igazán jellemző.

Motoros egységek és a rostok bekapcsolódása

Egy mozgató idegsejt és az általa beidegzett izomrostok együttese alkotja a motoros egységet. Egy-egy motoros egység egyféle működéssel jellemezhető, tehát nagyon hasonló rostokból tevődik össze.

Összehúzódási sebességük alapján a motoros egységek között megtaláljuk a lassú egységeket, a gyors-kitartó, a gyors-köztes fáradású és a gyors-fáradékony egységeket.

A patkányokban, egerekben, tengerimalacokban, csirkékben, stb. leírt, egyértelműen vörös és fehér típusokba besorolható izmoktól eltérően azonban az emberi izmok nem egyféle motoros egységből épülnek fel, hanem izmaink ilyen szempontból kevertek.

Mindig tartalmaznak gyors és lassú egységeket is, de eltérő arányban. Főként lassú rostokat találunk a kitartó működést igénylő izmokban, mint például a testtartásért felelős antigravitációs izmokban; ezzel szemben gyors rosttúlsúly figyelhető meg gyorsan mozgó végtagizmainkban.

Alapvető különbség még a lassú és a gyors rostok alkotta motoros egységek között az is, hogy a lassú egységek általában kisebbek, mint a gyorsak.

Mozgások során először a kisebb motoros egységek lépnek működésbe, ugyanis ezek motoneuronjainak az ingerküszöbe alacsonyabb, s csak később az egyre nagyobb egységek.

Ez azt jelenti, hogy a lassú rostok motoros egységei általában hamarabb kapcsolódnak be a kontrakcióba, és csak a nagy erőkifejtéssel járó, gyors mozdulatoknál lépnek be a nagyobb, gyors rostokat tartalmazó egységek.

A méretszabály

Az akaratlagos izommozgás a Hennemann által meghatározott szabály szerint történik. Eszerint az izmok aktiválása agyi szabályozás alatt áll és ezt nem lehet megkerülni.

A mozdulat érdekében először a kisebb, majd a nagyobb izmokat aktiválja a neuromotoros rendszer először az I-es (lassú) rostjaid aktiválódnak, majd a IIa és végül a IIb rostok.

A IIa rostok akkor aktiválódnak, ha a mozdulathoz a maximális erőd több, mint 50%-ára szükség van, a szupererős II.b rostok pedig csak akkor, ha a mozdulat a maximális erőd minimum 75%-át igényli.

Amikor már ez a kapacitás nem elegendő a kiadott feladat elvégzéséhez, bekapcsolódnak a fehér izomrostok is, és fokozatosan veszik át a szerepet a vöröstől.

Az izomrostok szerepe a sportteljesítményben

Az egyes rosttípusok eltérő működése miatt a vörös rostok nagyobb aránya általában előnyt jelent a tartós, aerob terhelésekben, míg a gyors rostok nagyobb aránya a rövid, intenzív és robbanékony mozgásokban lehet előnyös.

Jellemzően azok az emberek akiknek egész testét tekintve nagyobb arányban fordulnak elő vörös izomrostok azok inkább hosszútávfutónak, míg azok akiknél összességében a fehér izomrostok dominálnak inkább sprinternek lesznek alkalmasabbak.

Ha magas a gyors rostok aránya, inkább a rövid, erős és gyors mozgásokra vagy alkalmas. Ezzel szemben sok lassú rostnak az állóképességi sportokban (pl. kerékpározás, futás, távgyaloglás) veszed hasznát.

Az állóképességi és a rövid távokban teljesítő versenyzők izmainak rostösszetétele eltér egymástól. Az állóképességi sportolók szervezetében a lassú rostok aránya jellemzően nagyobb, a sprintereknél és az erősportolóknál pedig a gyors rostok működése kap nagyobb szerepet.

Fink és szerzőtársai elit (férfi) hosszútávfutók, jó, de nem világklasszis hosszútávfutók és edzetlen férfiak lábikraizmainak összetételét hasonlították össze, és azt találták, hogy a csúcs-atléták izmaiban jóval nagyobb volt a lassú rostok aránya (79% ± 3,5%) a jó futókéhoz (61,8% ± 2,9%) és az edzetlenekéhez képest (57,7% ± 2,5%) is.

Azonban közelebbről szemügyre véve az adatokat kiderült, hogy az egyének között megfigyelhető teljesítményi eltéréseket csak a rosttípusok eltérő arányával megmagyarázni nem lehet.

Ezért levonhatjuk a következtetést, hogy a rosttípusok aránya nem feltétlenül jelent biztos alapot a teljesítmény előrejelzésére, hanem egyéb jellemzőket is fontos figyelembe venni.

Nem mindegy például, hogy a versenyző mennyi levegőt képes egyszerre beszívni, milyen pulzustérfogatot tud teljesíteni a szíve, milyen szállítókapacitású érhálózat juttatja el az oxigént a szövetekhez, mennyi oxigént képes az izomzat az érkező vérből kinyerni, és - nem utolsó sorban - milyen a szervezete tejsav-tűrőképessége.

Edzés és az egyes rosttípusok terhelése

A vörös izomrostokban domináns izmoknál a kisebb súly, nagyobb ismétlésszám, magasabb volumen, rövidebb pihenőidő, magasabb gyakoriság lesz a megfelelő edzésmódszer, ezeknél nem érdemes kis ismétléses, nagy súllyal történő sorozatokat csinálni.

A fehér rostokra általánosan a nagy súly, kis ismétlésszám, alacsony volumen, hosszú pihenőidő és alacsony gyakoriság a bevált módszer.

Némileg leegyszerűsítve: a gyors összehúzódásra képes izomrostok a „nagy súly - alacsony volumen - hosszú pihenőidő - alacsony gyakoriság” edzésmódszerre reagálnak jobban, míg a vörös izomrostok a „kisebb súly - magasabb volumen - rövid pihenőidő - magasabb gyakoriság” rendszerben bírhatóak növekedésre.

Ha ezeknek az információknak eddig nem voltál birtokában, érdemes átgondolni az edzésedet. Nem szabad azonban csak egyféle edzéstípushoz ragaszkodni az egyes izmok fejlesztésénél, hiszen attól hogy az egyik izomrost típus dominál egy izomnál, attól még tartalmazza a másik izomrost típust is, csak kisebb arányban, amit szintén fejleszteni kell.

A comb és a hát különböző izmai közül vannak, amelyek fehér rost dominánsak, és vannak amelyek vörös rost dominánsak, ezért is érdemes ezeket különféle módszerekkel megedzeni a megfelelő fejlődés elérése érdekében.

Ha állóképességi céljaid vannak, akkor közepes intenzitású és tartós izommunkát végzel - az ilyen mozgás azonban csak az I. rostokat és némiképpen a IIa-t hozza kontrakcióba.

Ilyen edzéssel javítod az állóképességed, némiképp az erődet, de semmiképpen nem hat az izomtömegedre. Ha kitartást és erőt igénylő céljaid vannak akkor az állóképességi és intermedier rostokat kell erősítened, azaz az edzésterhelést a maximális 60-70% környékén tartani.

Ezzel egyaránt erősíted az I és IIa rostokat. Így növekszik az erőd, mérsékelten nő az izomtömeged, javul a kitartásod, azaz a magas erőkifejtést hosszabb távon (általában néhány perc) bírod.

Ha izomtömeget akarsz növelni, akkor viszont teljesen más edzésmunkára van szükséged. A maximális képességeidhez közeli súlyokkal, kis ismétlésszámmal, nagy erőkifejtéssel kell edzeni.

Ilyen izommunka során aktiválódnak nemcsak az I, IIa, hanem a IIb rostjaid is. Ez utóbbiak adják a nagy tömeget.

Változtatható-e az izomrostok aránya?

Vázizmaink rostösszetétele velünk született tulajdonság, ezt csak kis mértékben lehet befolyásolni, sportágspecifikus edzéssel. Ez az arány többek között függ a genetikánktól is.

Az izom-zsír arányon változtathatsz, az izomrostokén nem. Az alkati adottságaidba nem kell belenyugodnod, hiszen edzéssel, szorgalommal bizonyos határok között fejlődhetsz.

Ugyanakkor az is elmondható, hogy kitartó edzésmunkával egy bizonyos mértékig saját izmainkban is megváltoztathatóak a rostarányok. A sportolás hatására a hosszútávfutók lábizmaiban a vörös izomrostok aránya az évek alatt nő, míg a sprinterekében csökken.

A tudósok körében a mai napig vitatott, hogy az edzések hatására az izmok „csak” vastagodnak, erősödnek (hipertrófia) vagy új izomrostok is kifejlődnek (hiperplázia), esetleg mindkettő végbemegy.

Számos tudományos vizsgálat kutatta azt is, hogy a veleszületett rostarány módosítható-e? Az I és IIb típusú rostokat biztosan nem lehet megváltoztatni.

Kizárólag a IIa típusú, intermedier rostok mutatnak hajlandóságot arra, hogy -amennyiben megfelelő tréninget kapnak- akkor lassú vagy éppen gyors irányba módosítsák a képességeidet.

Az egyes vizsgálatok szerint az edzetlen férfiak és a testépítők izomrostjainak számában nincs lényeges eltérés. A rostok vastagságában, a mozgató idegvégződésekkel és az erekkel való ellátottságban van a különbség.

Az izomrostok szerepe a munkavégzésben

A lassú, főleg aerob tartományban munkálkodó rostok abban is fontos szerepet játszanak, hogy a gyors, glikolitikus rostok által termelt tejsavat felvegyék és eloxidálva hasznosítsák, s ezáltal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az aerob rendszer újratölthesse az anaerob rendszer merülő tartalékait.

Az izmok munkája során a rostok nem elszigetelten működnek. Az adott mozgás intenzitása, időtartama, a szükséges erő és az idegrendszeri aktiváció határozza meg, hogy mely motoros egységek kapcsolódnak be.

Azoknál a mozgásformáknál, amik lassan, kevés erőkifejtéssel mennek végbe, a vörös izomrostok játsszák a főszerepet. Mikor már ez a kapacitás nem elegendő a kiadott feladat elvégzéséhez, bekapcsolódnak a fehér izomrostok is, és fokozatosan veszik át a szerepet a vöröstől.

Izomfáradásról akkor beszélünk, amikor már nem tudjuk folytatni az addig végzett izommunkát, romlik a fizikai teljesítményünk. Az izomfáradás egy védő funkció, ami a végső kimerüléstől véd minket.

Vörös és fehér rostok más állatokban

Csontoshalakban a két izomrost típus eltérő izmokba szerveződik, ezzel a testfal izomzatán szemmel látható mintázatot hoz létre: a törzsizmokat fehér izomrostok alkotják, hogy az állat erőteljesen tudja magát előre hajtani a vízben.

Egyik hal sem úszik egész nap, a törzsizmokra és a farokúszó izmaira időnként van szükségük. A vörös izomrostok az úszókat mozgatják: a farokúszó kivételével ezekkel szüntelenül egyensúlyoznak, irányt váltanak (süllyednek, emelkednek, oldalra fordulnak).

Emberben nincsenek ilyen „tiszta” izomrost típusok. Az emberi izmok többféle motoros egységet és rosttípust keverten tartalmaznak.

A rosttípusokkal kapcsolatos fontos korlátok

A rosttípusok aránya nem feltétlenül jelent biztos alapot a teljesítmény előrejelzésére. A sportteljesítményt a keringés, a légzés, az izmok vérellátása, a kapillárisok fejlettsége, a mitokondriumok ellátottsága, a pihenés minősége, a fizikai és a mentális állapot, valamint a gyakorlás és a technika is befolyásolja.

Nem lehet egy izom teljes működését kizárólag a vörös vagy fehér rostok arányával leírni. A rosttípusok keveréke meghatározza a terhelésre adott válasz egyik fontos részét, de nem önmagában dönti el, hogy ki milyen sportágban érhet el jó eredményt.

Az egyéni teljesítménykülönbségeket csak a rosttípusok eltérő arányával megmagyarázni nem lehet. A különböző rosttípusok jelenléte inkább lehetőségeket és terhelési sajátosságokat jelez, nem pedig megváltoztathatatlan sportági sorsot.

tags: #honnan #tudom #milyen #izomrostok #epitenek #fel