Néha előfordul az olasz névmások találkozása, azaz a hangsúlytalan névmási alakok közül kettő egymás mellé kerül a mondatban. Ha egy mondatban egymás mellett a személyes névmás tárgyesetű (vagy visszaható) és részes esetű alakja egyaránt előfordul, akkor a mi, ti, si, ci, vi megelőzi a lo, la, li, le alakot (ilyenkor me, te, se, ce, ve alakjuk lesz), míg a loro követi a lo, la, li, le-t.
Ha igenév vagy felszólító módú igealak mellé kerülnek ezek a névmások, akkor egybe íródnak egymással is és az igével is, annak a végére kerülnek. A főnévi igenév e-je kiesik. Dammelo! Raccontacelo! Raccontatecelo!
Megjegyzés: Ha a ci nem személyes névmást fejez ki (minket, nekünk), hanem határozói névmást (pl. ott, oda), akkor is ce lesz belőle a lo, la, li, le előtt: Mettiamo il quaderno sullo scaffale? - Sì, ce lo mettiamo (A polcra tesszük a füzetet?
Főleg a elöljárói vonzattal járó visszaható igéknél (pl. abituarsi a - hozzászokni valamijához) fordul elő egy másik jelenség. Ha az a elöljáróval álló bővítményt a ci névmással helyettesítjük, ez a visszaható névmás mellé kerül. Mi ci sono abituato. Vi ci siamo abituati. Vi ci siete abituati. Ilyenkor egymás mellett a „si si” rosszul hangozna, ezért helyette ci si áll.
Igen és nem olaszul: sì és no ill. non. Három nagyon alapvető szóról beszélünk, és mégis gyakran előfordulnak alkalmazási hibák a mindennapi életben. Te helyesen használod őket? Mindent tudsz a használatukról? Figyelj arra, hogy ékezetes „i” betűvel írjuk, ezzel jelölve, hogy az „i” hangsúlyos magánhangzó: sì. Továbbá az sem mindegy, hogy az olasz igen, a sì szóban merre dől az ékezet: jobbra vagy balra! Rendben, a sì szóval kapcsolatban ezekre a pontokra kell figyelni.
Hogy mondjuk azt, hogy nem olaszul? Miért van nekünk belőle kettő? Eggyel nem elégedett meg az olasz! Egyszavas válasz esetén a NO szóval tagadunk. - Andiamo al mare? - NO! A nemmel, azt az egész tényt (azaz az egész mondatot) tagadjuk, hogy „nem megyünk a tengerhez”. - Mi ami? - NO! Ebben az esetben is az egész mondatot tagadjuk: „nem szeretlek”. A NON szóval is tagadunk, de ez magában nem állhat! A mondat része, és muszáj, hogy egy ige vagy valamilyen más mondatrész kövesse! Egyedül ő nem érzi jól magát!
- Vieni con me? - NON vengo con te! - Mi ami? - NON ti amo. Olyan is előfordul, hogy mind a két tagadószót használjuk egy mondatban. - Vieni con me? - NO, NON vengo con te! - Mi ami? - NO, NON ti amo. Remélem sikerült a cikk segítségével minden kétséged tisztázni, és az életben magabiztossággal fogod a „sì” és a no ill. A blogomon sok más érdekes cikket is találsz különböző témákban.
Az olasz „negazione” kifejezés a tagadás fogalmát jelöli, vagyis azt a nyelvtani eszközt, amelynek segítségével valaminek az ellentétét vagy hiányát fejezzük ki. Az olaszban több tagadó szó is létezik, amelyek különböző jelentéstartalommal bírnak. Non parlo italiano. Non ho fame. Non capisco. Non voglio andare a casa. Non lavoriamo domani. Non vedo nessuno. Non ho detto niente. Non mangio mai carne.
Az ilyen szerkezetekben a „non” mindig az ige előtt, a többi tagadó szó pedig az ige után helyezkedik el. Non vado mai al cinema. Non lavoro più lì. Non ho ancora finito. Non bevo né vino né birra. A tagadó névmások fontos szerepet töltenek be az olasz tagadó mondatokban. Non c’è nessuno qui. Non voglio niente. Non ho mai visto questo film. Non tornerò più. Non hai finito? Non vieni con noi?
Kettős tagadást használjunk, ha szükséges (pl. Non parlare! Non mangiate! Non ho mangiato. Non siamo andati. Az olasz tagadás helyes használata rendszeres gyakorlást igényel. Az olasz tagadás, vagyis a negazione, a nyelvtan egyik legfontosabb és legizgalmasabb területe, amely nélkülözhetetlen a pontos és árnyalt kommunikációhoz. A „non” szó helyes használata, a kettős tagadás szabályai, valamint a tagadó névmások alkalmazása mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy magabiztosan és helyesen tudjunk olaszul beszélni vagy írni. Rendszeres gyakorlással, például a Talkpal interaktív felületének segítségével, könnyen elsajátíthatjuk a negazione minden csínját-bínját, és magabiztosan alkalmazhatjuk a mindennapi életben.
Az bizonyára nem újdonság a blog olvasói számára, hogy a hangsúlytalanul használt egy szótagú szavakban (és a több szótagú szavak hangsúlytalan végződéseiben is, de ez most minket nem érdekel) rendkívül gyakori jelenség az [e] ~ [i] ingadozás - többek között ennek köszönhető az is, hogy a régi spanyol e (< lat. ET) ’és’ y [i] lett (kivétel nem félhangzós [i] kezdetű szavak előtt, ahol az erőltetett kiejtés elkerülése meggátolta ezt a változást). Nézzük meg egy kicsit alaposabban ennek hangtörténeti hátterét.
VULGAR LATIN & ITALIAN
A beszélt latinban a nyelvterület legnagyobb részén, így Itáliában és Hispaniában is, az Ē (eredetileg hosszú, majd zárt [e]) és az Ĭ (eredetileg rövid [i]) egybeesett, és ezt a magánhangzót rövid [é]-nek ejtették. A latin DĒ ’-ból’ és ĬN ’-ban’ elöljárók, valamint az ĬLLE / ĬLLU(M) (acc.) / ĬLLO (abl.) ’az’ hímnemű mutató névmás tehát, amelynek hangsúlytalan alakjaiból az újlatin határozott névelők (a hangsúlyosból pedig a harmadik személyű személyes névmások) származnak, a kezdeti újlatin változatokban *de, *en, illetve *el vagy *lo alakot öltött. (Némi bizonytalanságot okoz, hogy az olasz il pontosan melyik alakváltozatból származik; egyes források szerint csak a lo etimológiai, az il már belső fejlemény, amely a rövidült l alakból keletkezett egy szótagpótló i- hozzáadásával.)