A kötelező nyelvoktatás kezdete törvény alapján Magyarországon

Magyarországon a magyar nyelv kötelező tanítását valamennyi népiskolában és tanítóképző intézetben az 1879. évi XVIII. törvénycikk vezette be. I. Ferenc József 1879. május 22-én szentesítette „a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben” szóló törvényt, amely a magyar nyelvet a nem magyar tannyelvű intézményekben is kötelező tantárggyá tette.

A jogszabály célja az volt, hogy minden állampolgár számára biztosítsa az állam nyelvének elsajátítását, különösen beszédben és írásban. A törvény ugyanakkor nem szüntette meg automatikusan a nemzetiségi nyelveken folyó oktatást: a korabeli szabályozás szerint a nemzetiségi gyermekek anyanyelvükön, illetve anyanyelven és magyarul is részesülhettek nevelésben és oktatásban.

Az 1879. évi XVIII. törvénycikk történelmi háttere

Magyarországon a dualista állam idején épült ki a modern oktatási rendszer. Az 1868-ban szentesített népiskoláról szóló törvény elrendelte az általános és kötelező népoktatást.

Az Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez kötődő jogszabály általános tankötelezettséget vezetett be 6-12 éves kor között, lehetővé téve, hogy a tanulók anyanyelvükön részesüljenek alapoktatásban. Az útjára indított oktatási reform azonban Eötvös József 1871. február 2-án bekövetkezett halálával megtorpant.

Eötvös munkásságát 1871. szeptember 4-től Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter folytatta. Az ő minisztersége alatt született meg az a törvénycikk, amely a magyar nyelv kötelező tanításáról szól.

A törvény elfogadása és célja

A törvényjavaslatot 1879. április 29-én Baross Gábor országgyűlési jegyző terjesztette elő általános vitára a parlamentben. A törvényjavaslat ellen több nemzetiségi képviselő azzal érvelt, hogy az sérti a nemzetiségek és egyházak autonómiáját.

Számos képviselő féltette a kisebbségek nyelvét, kultúráját. A törvény célja azonban az állami nyelv, a magyar minden állampolgár általi megértése volt.

Az 1900-as népszámlálás adatai szerint az anyaországban élő lakosságnak kb. 40 százaléka nem tudott magyarul. A magyar nyelv mellett szólók véleménye viszont az volt, hogy minden állampolgárnak hasznos az államnyelv ismerete.

1879. május 22-én adták ki „a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben” szóló 1879. évi XVIII. törvénycikket: „Szükséges lévén, hogy a magyar nyelvnek mint az állam nyelvének elsajátítására minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék.”

Hol vált kötelezővé a magyar nyelv tanítása?

A törvény értelmében a magyar nyelv az összes népiskolában és tanítóképző intézetben a kötelező tantárgyak közé került, ami a nem magyar tannyelvű tanintézetekre is érvényes volt.

A törvény az állam nyelvének elsajátítása érdekében kötelező tantárgyként írta elő a magyar nyelvtan tanítását a nemzetiség lakta területeken működő népiskolákban is.

A magyar nyelv oktatása tehát nem pusztán a magyar tannyelvű iskolákra vonatkozott, hanem a nemzetiségi területeken működő, nem magyar nyelven oktató intézményekre is.

A tanítókra vonatkozó előírások

A törvény kimondta, hogy az eredményesség érdekében olyan óraszámmal kell tanítani a magyart, hogy a tanulmányi idő alatt minden tanítójelölt elsajátíthassa „beszédben és írásban”.

„Oly községekben, hol magyar és nem magyar ajkúak vegyesen laknak, akár községi, akár felekezeti, akár egyéb népiskolákban, az 1883-ik évtől fogva úgy rendes, mint segéd- vagy ideiglenes tanítóul csak olyan egyének alkalmazhatók, kik a magyar nyelvet tanítani képesek.”

A tanítói álláshelyek betöltésénél 1883-ig előnyt élveztek a magyar nyelvet tudók. A már működő tanítók számára a törvény négyéves türelmi időt adott, hogy a magyar nyelvből vizsgát tegyenek.

A megszavazott törvényben 1882-ig szabtak türelmi időt a nemzetiségi tanítóknak arra, hogy nyári tanfolyamokon vagy a tanítóképzőkben elsajátítsák a magyar nyelvet.

A végrehajtás nehézségei

A törvény megvalósulását azonban számtalan rendelet, tanterv és utasítás kísérte, ami azt jelezte, hogy a nemzetiségekkel kapcsolatban nem érte el teljes mértékben a célját.

Számos iskolában eredménytelen volt a magyar nyelv tanítása, sok helyen (főleg a román és szerb iskolákban) nem volt magyarul tudó tanító.

1880-ban 1922 tanító kevéssé, 2529 pedig egyáltalán nem tudott magyarul, és egy évtized múltán is csaknem 2000 tanító nem volt képes tanítani a magyar nyelvet.

Így 3343 nem magyar tannyelvű iskola közül 1340-ben nem volt sikeres a magyar nyelv oktatása.

Nyelv, állam és nemzetiségi oktatás

Párdányi Miklós Nép, nemzet, nemzetiség című könyvében így ír a nyelv oktatásáról: „A Tisza Kálmánnal meginduló politika a reformkorszak irányzatához visszatérve, az államot már nem a benne élő népek összefogásának tekinti az államalapító magyarság irányítása mellett, hanem a kizárólagos [új nemzetiségi politika] magyar szellem érvényesülési eszközének.

Kultúrában is egységes nemzetet akar létrehozni, aminek előfeltétele a magyar nyelv általános ismerete. Az a vád, mintha a magyarság meg akarta volna fosztani idegenajkú honfitársait nyelvüktől, nem felel meg a valóságnak, bizonyos azonban, hogy a magyarság feledve saját ősi álláspontját, a nemzetiségi kérdés francia rendszerű kezelése felé hajlott el és az iskolák központi feladatát az államnyelv ismeretének terjesztésében látta.

Először az 1879:XVIII. tc. tette kötelezővé a magyar nyelv tanítását az ország valamennyi elemi iskolájában, aminek komoly végrehajtása azonban - a nemzetiségi területeken lévő iskolák túlnyomó része nemzetiségi jellegű felekezeti intézet lévén, - legyőzhetetlen akadállyal került szembe.”

A magyar nyelv helye a későbbi köznevelési szabályozásban

A köznevelés jelenlegi alapelvei szerint a nevelés-oktatás nyelve magyar, nemzetiségi óvodában és iskolában részben vagy egészben a nemzetiségek nyelve, a két tanítási nyelvű iskolában - külön jogszabály szerint - részben a célnyelv.

A köznevelés érvényre juttatja a nemzetiségek kulturális autonómiájának megfelelő oktatási érdekeket. A nemzetiségi oktatás lehetősége tehát a magyar nyelv központi szerepe mellett is része az oktatási rendszernek.

A Magyar Népköztársaságban az óvodai nevelés, valamint az alapfokú és a középfokú iskolai nevelés-oktatás, továbbá - jogszabályban meghatározott kivétellel - a felsőfokú alapképzés az állami nevelési-oktatási intézményekben ingyenes.

Az óvodai nevelés és az iskolai nevelésoktatás nyelve a magyar, valamint a Magyar Népköztársaságban beszélt minden nemzetiségi nyelv. A nemzetiségekhez tartozó gyermekek, tanulók anyanyelvükön, illetőleg két nyelven - anyanyelven és magyarul - részesülhetnek óvodai nevelésben, valamint iskolai nevelésben és oktatásban.

A nemzetiségi nyelvek az iskolai nevelésoktatás valamennyi fokán tanulhatók. A nevelés-oktatás - az iskolai nevelés-oktatás valamennyi fokán - idegen nyelven is folyhat.

A kötelező nyelvoktatás és az idegen nyelvek különbsége

Az 1879. évi XVIII. törvénycikk a magyar nyelvnek mint államnyelvnek a tanítását tette kötelezővé. Ez más jogi és történelmi helyzetet jelentett, mint az idegen nyelvek iskolai oktatása.

A középkori és koraújkori Magyar Királyságban az ügyintézés és a bíráskodás nyelve a latin volt, az ország hivatalai ezen a nyelven leveleztek az alárendelt hivatalokkal, valamint a törvényhatóságokkal (városokkal, vármegyékkel).

A mindennapi életben (mind szóban, mind írásban) az országlakók a helyileg használt nyelven érintkeztek egymással, így a különböző nemzetiségek nyelvén íródott források is nagy számban maradtak ránk.

Jelentős változást II. József 1784. május 4-én kiadott nyelvrendelete hozott, amely az év november 1-jétől előírta a Magyar Királyi Helytartótanács számára, hogy ügyintézést és levelezését németül folytassa.

A közép- és felsőfokú iskolában a latin helyett a német nyelv oktatását írta elő. II. József elhunyta előtt három kivétellel visszavonta rendeleteit, így a kötelező német nyelvű ügyintézésről szólót is.

A latin, a német és a magyar hivatalos nyelv szerepe

Utóda és fivére, II. Lipót 1790.- április 2-án még azt a rendeletet adja ki, hogy a helytartótanácsnál továbbra is a német nyelv maradjon érvényben (kivéve a jogi és az úrbéri ügyek terén) - de valójában az ügyintézésben hetek alatt visszatértek a latin nyelvhez, ahogy ezt az iktatókönyvek bejegyzései is bizonyítják.

Az 1791. évi XVI. törvénycikk rendelkezett arról, hogy a kormányszékekben ismét a latin legyen a hivatali nyelv.

1790-től kezdődően a magyar nyelv ügye, az oktatás, a kultúra és az ügyintézés terén való használata állandóan napirenden volt, és amíg 1784-ben jogosan érveltek a német hivatali nyelv bevezetését ellenzők a magyar nyelv alkalmazása helyett a latin megtartása mellett, a kifejezések és a szókincs hiányának indoka miatt, a reformkorban már a nyelvművelésnek és a nyelvújításnak köszönhetőan alkalmas volt arra, hogy az ország hivatalos nyelve a magyar legyen.

A törvénynek megfelelően ezután a hivatalokban magyarul folyt az ügyintézés, bár tegyük hozzá, már az 1820-as évek közepétől megfigyelhető, hogy egyes vármegyék magyarul leveleztek a helytartótanáccsal.

1845-től kezdődően azonban néhány évig megvalósult a magyar hivatali nyelv alkalmazása - ennek az 1849 utáni időszak vetett véget, és a központi hivatalokban az októberi diploma kiadásáig ismét a német lett az ügyintézés nyelve.

Az idegennyelv-oktatás fejlődése a 20. század végén

A 2000. évhez közeledve, az információs társadalom küszöbén az idegennyelvtudás jelentősége világszerte igen nagy mértékben megnőtt.

A globalizálódó, nemzetközi termelési, kereskedelmi, kulturális együttműködésekkel sűrűn átszőtt világunkban egy vagy több idegennyelv ismerete mindenki számára nélkülözhetetlen.

Különösen fontos a nyelvtudás egy olyan kis ország számára, mint Magyarország, melynek nyelvét csak az adott nemzethez tartozók beszélik.

Egy olyan ország számára pedig, amelyik hosszú szünet után, 50 év keleti orientáció után próbál bekepcsolódni a nemzetközi kommunikációba, a gazdasági, politikai, kulturális életbe, az európai integrációs folyamatba, a világnyelvek ismerete elengedhetetlen.

A felnőtt lakosság idegennyelv-tudása

Azt a közismert tényt, hogy a hazai idegennyelvtudás messze elmarad attól a szinttől, amit külföldi partnetreink, a hazai vegyesvállalatok külföldi tulajdonosai, de akárcsak az idelátogató túristák joggal elvárhatnának, a felnőtt lakosság idegennyeltudásáról készült meglehetősen kis számú empirikus vizsgálatok is igazolják.

A legátfogóbb kutatássorozatot a felnőttek nyelvtudásáról Terestyényi Tamás és munkacsoportja végezte két szakaszban a 80-as évek elején és 1994-ben Magyarországon.

Vizsgálatuk a megkérdezettek önértékelésén alapult, 1979-82 között 24000, 18 évnél idősebb, 1994-ben 2000, 14 évnél idősebb magyar állampolgár nyelvismeretét térképezték fel.

A megkérdezettek 32%-a nyilatkozott úgy, hogy használ a magyaron kívül más nyelvet, 11%-a két, 3%-a három vagy annál is több nyelvet ismer.

Azokkal az interjúalanyokkal, akik nyelvtudóknak vallották magukat, a kutatók a következő ötfokú skálán értékeltették nyelvtudásukat: 5-ös = a magyarhoz hasonlóan szinten (második anyanyelvként) beszélt nyelv tudása, 4-es = szóban és olvasva is jól érti a nyelvet, beszél is, de nem olyan könnyedén, mint magyarul, 3-as = szóban és olvasva jól érti a nyelvet, de a beszéd és írás nehezen megy, 2-es = megérti, ha beszélnek ezen a nyelven, de nem tudja magát megértetni, 1-es = szinte már mindent elfelejtett.

A kutatók a 3-as osztályzatig (elboldogul) tekintették tényleges nyelvtudásnak a nyelvismeretet.

1994-ben a nemzetiségi nyelvtudókat nem számítva a 18 év feletti lakosság 11,8%-a ismert és használt elfogadható szinten egy idegen nyelvet, a két nyelven beszélők aránya 3,6%, a három vagy több nyelvet beszélőké 0,8%.

Az iskolázottság és az életkor szerepe

A történelmi viharok (terület átcsatolások, hadifogság, háború) kapcsán nyelvtudásra szert tettek rétegei egyre fogyatkoznak, tagjai elhalnak, kiöregednek, így a nyelvtudást ma már elsősorban az iskolázottság határozza meg.

A nyelvtudók legnagyobb tömegét a 14-17 év közöttiek alkottják (27%-kal), tehát minden negyedik fiatal beszél elfogadható szinten idegen nyelveket, a mélypontot 7%-os arányukkal az 51-60 év közöttiek képezik, akik 1945-től a 60-as évek elejéig végezték az általános iskolát és a középiskolát vagy a szakmunkásképzőt, ha egyáltalán tovább tanultak a 8. osztály után.

A 70-es és 80-as években, bár továbbra is az orosz volt a mindenki számára kötelező első számú nyelv, a gimnáziumokban egyre inkább előtérbe került a nyugati nyelvek, elsősorban a német és az angol tanítása.

Ebben az időszakban a gimnáziumokban tanulók aránya az adott korosztály 10-15%-a között mozgott, ez az érték erős együttjárást mutat a középgenerációk 15-16%-os nyelvtudásával.

A fiatalabb, urbanizáltabb környezetben élő, iskolázottabb réteg alkotja a nyelveket beszélők szűk csoportját.

Az angol, a német és az orosz nyelv változó szerepe

A két vizsgálat közötti időszakban a beszélt nyelvek sorrendjében is pregnáns változások történtek.

Az angol nyelv gyors térhódítását jelzi, hogy a nyelvet beszélők száma a 80-as évek elején regisztrált 1,9%-ról, 5,1%-ra ugrott a felnőtt népesség körében, 1%-nyira megközelítve a történelmi, földrajzi okokból elterjedtebb, tradícionálisnak számító német nyelvet.

Jelenleg a 14-17 éves korúak között már azonos (12%-os) az angolul és németül beszélők aránya, a fiatal felnőttek (18-30 évesek) között pedig egyértelműen a leggyakrabban (11%) beszélt nyelv az angol.

A német nyelv fölénye ma már csak a falvakra, kisebb városokra jellemző, Budapesten viszont a népesség 16%-a beszél angolul, szemben a németül beszélők 11%-os arányával.

A leginkább beszélt nyelvek listájának második helyéről (2,9%) az elmúlt 14 évben a harmadikra esett vissza az orosz, melyet mára csupán a felnőtt népesség 2%-a ismer és használ, annak ellenére, hogy a 60 évnél idősebbeket leszámítva mindenki hosszú évekig tanulta az iskolában ezt a nyelvet.

Miért nem eredményezett automatikusan nyelvtudást a kötelező oktatás?

A nyelvismeret felnőtt népesség körében tapasztalható hiányának és alacsony színvonalának legfontosabb oka kétségtelenül a 40 évig az oktatás minden szintjén kötelezően tanított orosz nyelvvel szembeni ellenállásban keresendő.

Az ország bezártsága, az utazási lehetőségek erős korlátozása általában is gátolta az idegennyelv tanulásssal kapcsolatos pozitív attitűdök kialakulását és megerősödését.

Semmilyen igazi motiváció sem ösztönözte nyelvtanulásra a diákokat, sőt a felnőtteket sem, mert a megszerzett nyelvtudás az akkori magyar társadalomban kevéssé hasznosult.

Természetesen még a kevéssé motivált tanulás is jobb eredményekhez vezethetett volna, az átlagosan 5-10 évnyi nyelvtanulás alatt, ha nem lettek volna magának a nyelvoktatásnak is komoly belső gyengeségei.

Az orosz nyelv bevezetése is tradíciók nélkül egy csapásra szakadt az országra, az orosztanároknak a képzése ezért erőltetett menetben, részben „gyorstalpalókon” folyt, s ez azzal járt, hogy maguknak a tanároknak a nyelvismerete és persze módszertani kultúrája is igen alacsony színvonalú volt.

Az orosz nyelvtanárok derékhadának gyenge felkészültsége, s az, hogy az adott nyelv tanítása helyett csak a szavak és a ragozások bifláztatása folyt, a tanárok pedig szakmai kompetencia és önbizalom híján görcsösen ragaszkodtak a szintén sebtében készült gyenge minőségű tankönyvekhez, önmagában is alkalmas volt arra, hogy generációkat idegenítsen el az idegennyelvek tanulásától, megfosztva a diákok nagy tömegeit egy másik kultúra, nép, gondolatrendszer megismerésének élményétől.

Az iskolarendszerű nyelvoktatás adatai

Az általános iskolában nyelvet tanulók száma a demográfiai hullám miatt folyamatosan csökken, a felmentettek aránya pedig stagnál.

A nyelvoktatás minőségének javulását feltétlenül elősegítheti, hogy a diákok 21%-a az általános iskolában is emelt óraszámban (tagozatos, fakultációs formában vagy két tanítási nyelvű intézményekben) tanulja az idegennyelvet.

A legkedvezőbb helyzetben a spanyol és olasz nyelvet tanuló kisdiákok vannak, közel 40%-uk kapcsolódhat be ilyen programokba.

Középiskolai nyelvoktatásunk határozott lépéseket tett - az Európai Uniós célkitűzések között kitüntetett helyen szereplő - két modern nyugati nyelv elsajátíttatása felé.

A gimnáziumokban már első osztálytól gyakori a két idegennyelv párhuzamos oktatása, a szakközépiskolákban azonban a nyelvigényes szakmákat kivéve (turizmus, vendéglátás stb.) ez még kevésbé elterjedt.

A nyugati nyelvek térnyerése

Az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlése után a határok megnyitásával, a számítógépek és a műholdas TV-csatornák elterjedésével párhuzamosan, rohamosan nőtt az igény a nyugati nyelvek iránt.

Csak az az iskola volt képes talpon maradni a diákokért folytatott versenyben, amelyik egyre korábbi életkorban, és egyre nagyobb óraszámban kínált nyugati nyelv tanulási lehetőséget.

A nyelvet tanuló általános iskolások száma a demográfiai apály következtében fokozatosan csökkent ugyan, a tanult nyelvek arányában azonban izgalmas változások történtek a rendszerváltozás óta eltelt 7 évben.

A „nem szeretem” orosz nyelvet tanulók aránya 62%-ról 2% alá csökkent, miközben a nyugati nyelvek aránya 38%-ról 98%-ra emelkedett.

A kötelező idegennyelv-oktatás mai jogi keretei

A Nemzeti alaptanterv a kerettantervek - az iskolák helyi tantervének elkészítéséhez a szakmai tartalom kereteit kijelölve, biztosítva - a) az iskolai nevelés-oktatás pedagógiai feladatainak elvi, tartalmi és szemléleti alapjait, b) a közvetítendő műveltség fő területeit és tartalmait, határozza meg, megteremtve ezáltal a köznevelés tartalmi egységét.

A Nat-ban megfogalmazott elvek, célok, fejlesztési feladatok és műveltségi tartalmak érvényesülését a tartalmi szabályozás következő szintjét jelentő, a pedagógiai munka szakaszainak sajátosságaihoz igazodóan készült kerettantervek biztosítják.

A kerettantervek meghatározzák a) a nevelés-oktatás céljait, b) a tantárgyi rendszert, c) az egyes tantárgyak témaköreit, tartalmát, d) a tantárgyak követelményeit, e) a tantárgyközi tudás- és képességterületek fejlesztésének feladatait, f) a követelmények teljesítéséhez rendelkezésre álló időkeretet.

A tanórai foglalkozások megszervezhetők a hagyományos, tantermi szervezési formáktól eltérő módon, így különösen projekt oktatás, erdei iskola, múzeumi foglalkozás, könyvtári foglalkozás, művészeti előadáshoz vagy kiállításhoz kapcsolódó foglalkozás formájában is, amennyiben biztosított az előírt tananyag átadása, a követelmények teljesítése, a tanítási órák ingyenessége, a tanulói terhelés korlátozására vonatkozó rendelkezések megtartása.

Ha az iskola emelt szintű oktatást szervez, az emelt szintű oktatásban érintett évfolyamokon és tanulócsoportokban idegen nyelv, matematika, magyar nyelv és irodalom, továbbá nemzetiségi nyelv és irodalom esetén legalább heti öt tanórai foglalkozást kell biztosítani.

A nyelvi előkészítő évfolyamon a heti tanórai foglalkozások száma legalább harminc, legfeljebb harminckettő lehet, idegen nyelv tantárgy esetében heti tizennyolc tanórai foglalkozást kell biztosítani, továbbá heti négy-hat tanórát képességfejlesztésre kell fordítani.

A nyelvoktatás és az iskolai terhelés

A két tanítási nyelvű iskolai oktatásban, vagy ha az iskola a nemzeti köznevelésről szóló törvény 7. § (6) bekezdése szerint sportiskola feladatait látja el, továbbá ha az iskola emelt szintű oktatást szervez, a tanuló kötelező és választható tanítási óráinak összege a heti időkerethez képest legfeljebb kettő tanítási órával emelkedhet.

A nemzetiségi nevelést-oktatást folytató iskolában a tanuló kötelező és választható tanítási óráinak összege az 1-8. évfolyamon legfeljebb három tanítási órával, a 9-12. évfolyamon legfeljebb négy tanítási órával emelkedhet.

A kötelező nyelvoktatás és az oktatás ingyenessége

A pedagógiai program részeként, tanítási, nevelési időben megszervezett programok megszervezésénél a főszabály az ingyenesség.

Álláspontunk szerint pedagógiai program előírásaival egyezően, a tanítási, nevelési időben megszervezett program lehet a tanulók számára kötelező, és ebben az esetben ingyenes.

Az iskola nem ingyenes szolgáltatásokat is szervezhet, ezek nem a pedagógiai program végrehajtását szolgálják, ekképpen nem kötelezőek, hanem a részvétel és a fizetés önkéntes a tanulók számára.

A tanítási időn kívül, költségtérítés ellenében megszervezett, ajánlott rendezvény, foglalkozás viszont nem tehető kötelezővé a tanulók számára.

A nyelvtanulás társadalmi és oktatáspolitikai jelentősége

Az ezredforduló óta attól hangos a soknyelvű Európai Unió, hogy az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése, a nyelvtudás szintjének növelése milyen fontos.

A nyelvtudás ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő munkát szerezzünk, hogy képesek legyünk különböző környezetekhez alkalmazkodva, egy multikulturális közegben élni.

Ennek az eszmének megfelelően alakították ki az Unió oktatáspolitikusai az ún. kulcskompetenciákat. Ezek utalnak azokra a képességekre és tudásra, amelyekre a modern embernek szüksége lehet az élete folyamán.

Ezeknek a kulcskompetenciáknak egyike az idegen nyelvi kommunikáció.

Az uniós elvekkel összhangban került be a 2003-ban kialakított, majd 2006-ban módosított Nemzeti alaptantervbe (NAT) kulcskompetenciaként az élő idegen nyelv tanítása.

Ennek nemcsak a másik nyelven való teljes boldogulás (szóbeli és írásbeli kommunikáció) a célja, hanem a másik kultúrával, szokásrendszerrel való megismerkedés is.

Nem mellesleg ennek révén fejleszthetők hatékonyan olyan alapértékek is, mint a tolerancia vagy az empátia.

A nyelvoktatás eredményességének feltételei

Az „iskoláknak csak a 65 százalékában van meg annak a lehetősége, hogy valamilyen szintű angoltanítás történjen. Sőt az iskolák egy részében a hunglish tanítása folyik. Nem véletlenül tartunk ott nyelvi kompetenciában, ahol tartunk” - mondta az iskolai nyelvoktatásról Csépe Valéria, az új Nemzeti alaptantervet kidolgozó kutatócsoport vezetője az MTA keddi közoktatási konferencián.

A községekben élő szülők zöme nem dönthet szabadon arról, gyermeke milyen nyelvet tanuljon, mert a községi iskolák 80 százaléka csak egy idegen nyelvet oktat, minden harmadik csak németet.

A községi iskolák általában kisebbek, ami magyarázhatja, hogy ezekben az iskolákban gyakran csak egyféle nyelvet oktatnak.

A kizárólag németet oktató 408 iskola közül 339 valamelyik községben található - vagyis leginkább a falvakban élő gyerekek szembesülnek azzal a helyzettel, hogy az iskolában nincs lehetőségük az angol nyelv tanulására.

A gimnáziumi és szakgimnáziumi igazgatók a legégetőbb problémának sokkal inkább a diákok motiválatlanságát és tanulási nehézségeiket tartják, de a megfelelő tanárok is sokszor hiányoznak a rendszerből, anyanyelvi lektorokra is szükség lenne, de arra is kitértek az intézményvezetők, hogy a nyelvtanárok sokszor nem rendelkeznek megfelelő eszköztárral, hogy az összes diákot megfelelően kezeljék.

Az általános iskolai igazgatók szerint a nyelvoktatás akkor is hatékonyabbá válna, ha a tárgyi és a technikai feltételek adottak lennének, például lenne wifi és működő okostábla a tantermekben.

A második legtöbbet említett zavaró tényező az általános iskolákban is a tanulók motiválatlansága, de a tanárhiány és a pedagógusok módszertani felkészültségének hiányosságai és a magas csoportlétszám is komoly problémát okoz az általános iskolákban.

A gyakori tanárcserét is a saját bőrükön érzik a diákok, minden negyedik megkérdezett gimnazista arról számolt be, hogy négy, öt, hat vagy ennél is több pedagógus tanította őket az első idegen nyelvre, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden tanévben új nyelvtanárt kaptak.

A diákok szerint egyénként a nyelvórákon még mindig kevés a páros és a csoportmunka, sokat beszélnek az órákon magyarul, és még mindig alig jut idő arra, hogy egy-egy tanuló megszólaljon az adott idegen nyelven.

tags: #kotelezo #nyelvoktatas #kezdete #torveny