Hány igeidő van a magyar nyelvben?

A mai magyar nyelvben két valódi igeidőt tartunk számon: a jelent és a múltat. A jövő időnek nincs külön jele, ezért a jövőre rendszerint jelen idejű igealakkal, időhatározóval vagy a fog segédigével és a főnévi igenévvel utalunk.

Iskolai nyelvtani megközelítésben tehát azt mondjuk, hogy a magyarban két igeidő van, tágabb értelemben pedig gyakran háromról beszélünk: múltról, jelenről és jövőről. A különbség abból adódik, hogy a jövő idő magyarban nem önálló, egyszerű igeragozási rendszerként működik, hanem többnyire jelen idejű alakokkal vagy összetett szerkezettel fejezzük ki.

Mit nevezünk igeidőnek?

Az igeidő (latinul tempus) alaktani kategória, amellyel a nyelvek a cselekvés, történés, állapot idejét fejezik ki a közlés idejéhez viszonyítva. Ha az esemény ideje megelőzi a közlés idejét, múlt időről, ha követi, jövő időről beszélünk, ha pedig az esemény a közlés időpontjában is folyamatban van, jelen időről beszélünk.

A cselekvés történhet a múltban, jelenben és a jövőben. Ezeket igeidőknek nevezzük.

• múlt idő: evett
• jelen idő: eszik
• jövő idő: enni fog

Láthatjuk, hogy az eszik ige alakja mindig igazodott a megfelelő igeidőhöz. Amikor múlt időbe raktuk az eszik igét, akkor ezt kaptuk: evett.

Láthatjuk, hogy a szó végére két t betű került, tehát a múlt idő jele: -t, -tt.

• olvas ⇒ olvasott
• tanul ⇒ tanult
• sétál ⇒ sétált
• dolgozik ⇒ dolgozott
• keres ⇒ keresett

A magyar igeidők alapjai

Jelenleg két olyan igeidő létezik a magyar nyelvben, amelyet segédige nélkül képezünk: a jelen és a múlt idő. A jelen időnek nincs külön jele (moziban vagyok), a múlt idő jele pedig -t vagy -tt (moziba mentem).

A jelen idő jele a magyarban mindig testetlen morféma (jele: Ø), például vár + Ø + ok. A múlt időé a -t/-tt, például vár + t + am.

A kijelentő mód jelen és múlt időt, valamint a feltételes és felszólító mód jelen idejét (várok, vártam, várnék, várjak) egyszerű (szintetikus) alakkal, jelek segítségével képezzük.

Az igealakokat az igeidő és az aspektus mellett az alábbiak jellemzik: igemód (kijelentő, feltételes, felszólító, kötőmód), igenem (cselekvő, szenvedő), valamint szám és személy.

Múlt idő

A múlt idő jele a -t vagy -tt, és olyan cselekvést, történést vagy állapotot jelöl, amely a beszéd ideje előtt történt.

Jelen idő

A jelen időnek nincs külön jele. A jelen idejű igealak nemcsak a beszéd pillanatában zajló eseményt fejezheti ki, hanem szokást, általános érvényű tényt vagy a jövőre vonatkozó tervet is.

A magyar vagy a spanyol például sima jelen időt használ az éppen történő eseményekre, ahol az angol a folyamatos alakot (be doing) részesíti előnyben; másfelől az angol sima jelen időt magyarra gyakran a szoktam alakkal fordíthatjuk.

Jövő idő

Jogosan kérdezheted, hogy mi a helyzet a jövő idővel? A magyar nyelvben a jövő időnek nincs külön jele, azt általában jelen idejű igealakokkal és esetlegesen további nyelvi eszközökkel (például időhatározóval, igekötővel) (moziba megyek holnap, elmegyek a moziba), illetve a fog segédige és a főnévi igenévi (azaz a -ni képzővel képzett) alak segítségével (moziba fogok menni) fejezzük ki.

Elég, ha csak a magyar fog szóra gondolsz (esni fog), amely a jövő időt jelöli.

Összetett (analitikus) alakok jelzik másfelől a kijelentő mód jövő idejét és a feltételes mód múlt idejét (várni fogok, vártam volna). A segédige azonban elválasztja az igét az igekötőjétől, ezért nehézkessé, idegenessé teszi a fogalmazást.

A másik elterjedt módja a fog segédige - ami a hozzáfog igéből ered. Ráadásul az ige főnévi igenévi alakba kerül, a segédige ragozódik, mégpedig a jelen idejű igeragozás szerint, mert jövő idejű igeragozás nincs.

Az egyetlen kivétel a lesz létige, amely a van ige jövő idejű képzett alakja.

Az igeidő és a tényleges idő különbsége

Fontos, hogy az igeidő fogalma nem azonos a hétköznapi életben használt idő szó fogalmával. Ha azt mondod, holnap moziba megyek, akkor az igét jelen időben használod, viszont valójában a jövőre utalsz - vagyis a tényleges idő eltér az igeidőtől.

Az időben elhelyezett jelenségek rendszerét ugyanis bonyolítja, hogy a beszéd idejéhez, azaz a beszédidőhöz is viszonyítható a jelenség ideje, eszerint létezik előidejűség, egyidejűség és utóidejűség - ezek pedig megfelelnek a múlt, jelen és jövő időnek.

Az igeidő és az időfogalom megkülönböztetése más nyelvekben is fontos.

Az igeidő és az igeszemlélet kapcsolata

Az igeidő gyakran összefügg az aspektussal, nem mindig lehet élesen elkülöníteni őket egymástól: csak a kettő együtt tudja kifejezni az esemény jelenhez való viszonyát.

Fontos fogalom az igeszemlélet, más néven aspektus, valamint az igejelleg, vagyis akcióminőség, amelyek szorosan összefüggnek egymással és az igeidőkkel.

Az igeszemlélet azt mutatja meg, hogy a cselekvést állapotként vagy eseményként szemléljük, így kifejezhetünk például befejezettséget (megtalálta a kulcsát) vagy folyamatosságot (havazik) is.

Az igejelleg a cselekvés lefolyási módjára utalhat aszerint, hogy például tartósságot (alszik), ismétlődést (sütöget), intenzitást (suttog - kiabál - üvölt) fejez-e ki.

A magyarban többek között az igekötők használatával vagy kihagyásával is jelölhetjük a fenti tulajdonságokat, így például a meg- igekötő sokszor az eredményre, a befejezettségre (megnéztem egy filmet), az el- igekötő pedig gyakran a folyamatosságra utalhat (Éva elbámészkodott).

Befejezetlen és befejezett cselekvés

A befejezett igéket a magyar az igekötőkkel képezi, amik közül a „meg” egy általános befejezettséget jelent, a többivel pedig a cselekvés vagy történés irányát vagy módját is megmutatja (megcsinálom, elviszem, lerakom), azonban az igekötős igék sokszor önálló életre kelnek és az eredetihez képest egészen más jelentést kapnak.

• Tegnap csináltad az ajtózárat - azaz csináltad, de nem fejezted be (befejezetlen múlt).
• Tegnap megcsináltad az ajtózárat - azaz csináltad és be is fejezted a munkát (befejezett múlt).

Ugyanez jelenben és jövőben:

• Csinálod az ajtózárat.
• Megcsinálod az ajtózárat.
• Csinálni fogod az ajtózárat.
• Meg fogod csinálni az ajtózárat.

Határozott és határozatlan igeragozás

A magyar igeragozás egyik sajátossága, hogy a tárgy határozottsága szerint különbséget teszünk határozott és határozatlan ragozás között.

Határozottságban és határozatlanságban a legtöbb nyelv csak a névelők használatával tesz különbséget, ezért azokat nem is tekinthetik külön igeidőknek, azonban a magyarban ezeknek külön ragozása van.

Ezek a befejezetlen és befejezett igék múltban, jelenben és jövőben, határozott igeragozással, és ugyanezek határozatlan ragozással:

• Csináltál egy ajtózárat.
• Megcsináltál egy ajtózárat.
• Csinálsz egy ajtózárat.
• Megcsinálsz egy ajtózárat.
• Csinálni fogsz egy ajtózárat.
• Meg fogsz csinálni egy ajtózárat.

Múlt idő egyes szám első személyben valamiért már nem használjuk a határozatlan igeragozást, határozottan és határozatlanul is mondva:

• Csináltam, megcsináltam az ajtózárat.
• Csináltam, megcsináltam egy ajtózárat.

Aktív és passzív szerkezetek

Passzív igék azok, amikor konkrét személytől függetlenül következnek be dolgok.

• Az ajtó le van festve - jelen idejű, passzív igét tartalmazó mondat - azaz az ajtó le van festve, és most is ilyen lefestett állapotban van.
• Az ajtó le lett festve - múlt idejű passzív és befejezett ige, az ajtó ugyan le lett festve, de nem tudni, hogy most is ilyen állapotban van-e, hiszen ha most is így lenne, akkor ezt jelen időben mondanánk.
• Az ajtó le lesz festve - a jövő időben valaki (nem tudni, vagy nem fontos hogy ki) le fogja festetni.

Igék személy és szám szerint

A „lát” ige egyes szám harmadik személyben

A „zongorázik” ige egyes szám első személyben

Az „alszik” ige egyes szám második személyben

A magyar igeidők történeti változásai

Anyanyelvünk folyamatosan változik, és ez alól az igeidők sem kivételek. A magyar nyelvben már a legelső nyelvi emlékekben is megjelennek a változatos igeidők (például az egyszerű és a befejezett jelen, az egyszerű, a befejezett és a befejezetlen múlt), melyeket a 19. századtól kezdve pedig már több kutatónk tudományos szempontból is elemzett.

A honfoglalás előtti magyar nyelvváltozatokat ősmagyarnak hívják. I. sz. 500-ig korai ősmagyarról, 500-896 között pedig kései ősmagyarról beszélhetünk - e kései korszakban zajlott le nyelvünkben a legtöbb fontos nyelvi átalakulás, és ekkor alakult ki nyelvünk összetett igeidő- és aspektusrendszere is, amely az ómagyar korban is tovább élt.

Az ómagyar kor

Az ómagyar korban, amely a honfoglalástól az 1526-os mohácsi vészig tartott, az igeidőrendszer alapját a befejezetlen vagy egyszerű jelen (ad, mond), a befejezett jelen (adott, mondott), valamint az egyszerű vagy elbeszélő múlt (ada, monda), a befejezetlen múlt (ad vala, mond vala) és a befejezett múlt (adott vala, mondott vala) idő adta.

A jövő idejű jelenségek kifejezésére rendszerint a jelen idejű alakokat alkalmazták. Emellett az -nd végződésű igealakok az esetleges, feltételhez kötött jövő jelölésére szolgáltak (adand, mondand), így ezek leginkább az alárendelt mellékmondatokban fordultak elő.

Az ómagyar kor elején még nem volt jellemző az igekötők használata, de a kor végére már gyakran kezdték igekötővel jelölni a befejezett aspektust. Így vált az is lehetővé, hogy a -t / -tt jel a későbbiekben a befejezettség helyett már csak a múlt időt jelölje.

A középmagyar kor

A középmagyar korban, amely 1772-ig, azaz a felvilágosodás kezdetéig számítódik, egyre több nyomtatott könyv illusztrálta nyelvünk változásait.

Az egyik legfontosabb nyelvi újítás az igeidő- és az aspektusrendszer átalakulása volt: az összetett igealakok ugyanis fokozatosan elvesztették a funkciójukat, és az igekötővel való aspektusjelölésre terelődött a hangsúly.

Míg tehát az ómagyar nyelv még az ige befejezettségének/befejezetlenségének jelölésével érzékeltette az aspektust, a középmagyar (a mai magyarhoz hasonlóan) már főleg az igekötőrendszerrel jelezte a fentebb említett (a)telikusságot, azaz azt, hogy az adott esemény milyen mértékben változtatja meg a cselekvés tárgyának, illetve a történés alanyának állapotát.

A teljes változás, az új állapot ugyanis egyúttal a befejezettséget is jelzi (néz - megnéz). Így megszűnt az igény arra, hogy feleslegesen bonyolult összetett igealakokkal fejezzék ki az aspektust, ezáltal a többféle múlt idő funkciói közti különbségek is elhalványodtak, összemosódtak (az adott volt, mondott volt típusú alakokat is ekkortájt kezdték használni).

Az egyszerű jelen mellett végül a befejezett jelen maradt életben, amely ekkor vette át a múlt idő szerepét. A középmagyarban alakult ki az a nyelvi szokás is, hogy a -ni képzős igenevet a ’hozzáfog’ jelentésben használt kezd és fog igék mellett a hangsúlyos jövő idő kifejezésére alkalmazták.

Az újmagyar és a jelenkori magyar

Az újmagyar kor 1920-ig, a trianoni békéig tartott. A kor legfontosabb eseménye a nyelvújítás volt.

A trianoni békét követő, jelenkori időszak magyar nyelvét újabb magyarnak vagy mai magyarnak nevezzük.

A középmagyar kornál említett nyelvi változásoknak köszönhetően a 18. századtól főként a nyelvi választékosság kifejezésének eszközévé váltak a különféle múlt idők, melyek a 20. századra teljesen ki is koptak nyelvünkből.

Régi magyar igeidők

A magyar nyelv korábbi életében, már az ősmagyar kortól fogva jelen volt számos más igeidő, amelyek mostanra jóformán kihaltak.

Az ómagyar korban a jelen, a múlt és a jövő többféle viszonyban állhatott a beszéd idejével. A régi rendszerben ezért megkülönböztettek egyszerű, befejezetlen, befejezett, valamint egymáshoz viszonyított időviszonyokat is.

Általános vagy alanyi idők

„Ezek egyedül és egyszerűn a beszélő alany időpontjából, azon időpontból, melyben valaki valamit beszédben vagy írásban eléád, értendők, e három : jelen, múlt, és jövő (mind egyszerűen), még pedig mind a három határozatlan időben, azaz nem tartjuk szükségesnek a határozottságot kiemelni. Innen ezeket határozatlan időknek (…) is hívják.”

Tárgyilagos idők

„Tárgyilagos idők, melyekben foglaltatik minden cselekvénynek vagy eseménynek és állapotnak önmagában bizonyos pontja vagy pedig kiterjedése (tartama), melyeknek különös körülményei: kezdő, tartós és bevégzett.”

„Ezek leginkább a részesülők és határtalan mód által fejeztetnek ki (írandó, író vagy írva vagy írván és írt); de külön-külön mind a három időben előfordulhatnak, pl. írva van, írva volt, írva lesz, menendő vagyok, menendő voltam, menendő leszek.”

Viszonyos jelenek

• jelen a jelenben - „a mondó vagyok” - vagyok a jelenben aki azt mondom
• jelen a múltban - „midőn meglátogattál, éppen hozzád menni szándékozám”
• jelen a jövőben - „valahová menendesz, megyek én is”

Viszonyos múltak

• múlt a jelenben - „éppen ma írék vala”
• múlt a múltban - „én előbb látogattalak volt meg téged, mint te engem”
• múlt a jövőben - „midőn a nap fölkelend, már két mérföldet fogtam haladni”

Viszonyos jövők

• jövő a jelenben - „figyelmezzetek, amit mondandó vagyok”, „elutazandó vagyok”
• jövő a múltban - „X.Y. már múlt hó végén Londonba vala (vagy volt) menendő”, „tegnap elutazandó vala”
• jövő a jövőben - „onnan lészen eljövendő ítélni”, „valahová menendesz, oda menni fogok”

„Ezek szerént van az elméletben 3 alanyi, 3 tárgyilagos és kétszer kilencz azaz 18 viszonyos, öszvesen tehát 24 igeidő, melyeknek igen nagy része több-kevesebb számmal minden ismeretes nyelvekben csak körülírással fejeztethetik ki.”

Irodalmi és nyelvjárási példák

Az irodalomban bőven találunk példát ezekre a nyelvtörténeti-nyelvjárási jelenségekre - ezáltal használatuk, pontosabb jelentésük is tanulmányozható.

A székelyföldi Zágonból származó Mikes Kelemen Törökországi leveleiben szép számmal találunk példákat régmúlt, folyamatos múlt kifejezésére: „azt a várost Constantinus építette vala, ugyan Constantinus nevű görög császár is veszté el életével együtt”; „látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai”.

Tamási Árontól is bőségesen idézhetünk ilyen szerkezeteket: „úgy jártam, ahogy Ábrahám járt volt, amikor Izsák nevű fiát fel akarta áldozni”; „pálinkám maradt vala még, de azt nem szerettem volna elkomázni véle”.

Miért vitatható az igeidők száma?

Többféle álláspont van abban a kérdésben, hogy milyen szempontok alapján lehet egy-egy igeragozást külön igeidőknek tekinteni.

Szűkebb értelemben csak azt tekintik igeidőnek, amit nem összetétellel (segédigékkel), csupán tőváltozattal vagy ragokkal fejeznek ki. Ennek értelmében a magyarban nem tartják igeidőnek a menni fog szerkezetet, míg a megy és a ment egytagú alakokat, sőt a létige egyszerű jövő idejét (a lesz alakjait) az igeidők közt tartják számon.

Igeidőnek nevezhetjük ilyen szempontból az igeidő és az aspektus valamely kombinációjából létrejövő szerkezetet.

Az igeidők száma vitatható egyes nyelvekben, mivel az ige kifejezheti az információ bizonyosságát, az esemény gyakoriságát, hogy folyamatban van-e vagy lezárult már, vagy akár azt, hogy közvetlenül tapasztaltuk vagy hallomásból szereztünk róla tudomást.

Egyes nyelvészek önálló igeidőknek tekintik ezeket, mások viszont nem.

A tágabb magyar felosztás

Az egyik tágabb megközelítés szerint a magyarban múlt-jelen-jövő, befejezetlen és befejezett, valamint passzív formák különíthetők el, ezen kívül pedig a határozott és határozatlan igeragozás is szerepet kap.

• Múlt idejű befejezett és határozott
• Múlt idejű befejezett és határozatlan
• Múlt idejű befejezetlen és határozott
• Múlt idejű befejezetlen és határozatlan
• Múlt idejű passzív
• Jelen idejű befejezett és határozott
• Jelen idejű befejezett és határozatlan
• Jelen idejű befejezetlen és határozott
• Jelen idejű befejezetlen és határozatlan
• Jelen idejű passzív
• Jövő idejű befejezett és határozott
• Jövő idejű befejezett és határozatlan
• Jövő idejű befejezetlen és határozott
• Jövő idejű befejezetlen és határozatlan
• Jövő idejű passzív

Ez tizenöt igeidő (ha a határozott/határozatlan ragozást nem tekintjük külön igeidőkben, akkor kilenc), de ezeken kívül is még vannak további igeidők nyelvünkben.

Egy másik felosztás szerint a múltban hat igeidőnk van (befejezettség és határozottság alapján négy, valamint kettő passzív), jelenben és jövőben öt-öt (befejezett/befejezetlenség és határozott/határozatlanság alapján négy és a passzív), valamint az időhöz nem köthető időben négy.

Ez összesen húsz igeidő, valamint megkülönböztethetünk még két másik igeidőt is, úgy mint a távoljövő és távoli múlt, amikkel összességében huszonkét igeidőről beszélhetünk nyelvünk kapcsán.

Ez a felosztás azonban nem a mai magyar köznyelv általánosan elfogadott, hagyományos igeidő-rendszere, hanem a nyelvtani kategóriák tágabb, vitatható értelmezése.

Összehasonlítás más nyelvekkel

A különböző nyelveket tekintve az igeidők kapcsán is hatalmas változatossággal találkozhatsz. Általánosságban azért elmondható, hogy a nyelvek többségében valamilyen szinten létezik múlt, jelen és jövő idő, noha olyan nyelvek is vannak, ahol nem az igék, hanem például az időhatározók jelzik a jelenségek idejét.

Latin és ógörög

A latinban kijelentő módban hat igeidő van. Így aztán létezik egy jelen (praesens imperfectum), három múlt (praeteritum imperfectum, praesens perfectum, praeteritum perfectum, ez utóbbi másik neve: plus quam perfectum) és két jövő (futurus, anterior futurus) idő.

A cselekvő és szenvedő igenemű igék szemlélete lehet befejezett és befejezetlen. A kijelentő módon kívül felszólító és kötőmód is létezik.

Az ógörög nyelv igéi igenemek szerint lehetnek cselekvők, mediálisak vagy szenvedők. Aspektus szempontjából az igék a jelenség folyamatosságát hangsúlyozó imperfectum, a jövőbeli tényállást jelölő futurum, a jelenség teljességét, befejezettségét kiemelő aoristos és az állapotváltozást jelölő perfectum típusúak lehetnek, idő szempontjából pedig praesensről és praeteritumról beszélhetünk.

Angol

Nem kevesebb, mint tizenkét különböző igeidő létezik, ezek logikája pedig jelentősen eltér a magyartól.

Konkrét jövőbeli tervek és szándékok kifejezésére a be + going to kifejezés használható: We are going to get married next month. - A jövő hónapban házasodunk össze.

Kínai és más igeidő nélküli nyelvek

Bár a kínait sokan tartják a legnehezebben megtanulható nyelvek egyikének, a nyelvtana korántsem túl bonyolult, ugyanis nincs benne ragozás, nincsenek esetek, számok, nemek, és az igeidők is teljes mértékben hiányoznak.

A legtöbb esetben a szövegkörnyezet ad útmutatást arra vonatkozóan, hogy az esemény mikor is történt, ugyanis időhatározók és egyéb időre vonatkozó kifejezések segítségével jelezhető a jelenségek időbelisége.

Aspektusa viszont a kínai igéknek is van, így például a 了 (le) szócska az adott jelenség befejezettségére utal (nem pedig arra, hogy az a múltban történt volna).

Nem a kínai az egyetlen nyelv, amelyben nincsenek igeidők. A távol-keleti nyelvek között ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, hiszen például a thai és a vietnámi nyelvből is hiányzik ez a nyelvtani jellemző.

Hasonló a helyzet az indonéz nyelvben is, sőt egyes értelmezések szerint a grönlandi nyelv is az igeidő nélküli nyelvek közé tartozik.

Az igeidők egyeztetése

Az alárendelt mondatokban szereplő igeidők számos nyelvben kötelezően egyeznek a főmondat idejével. A magyarra azonban ez nem áll.

Például azt a mondatot: „Látta, hogy ott van” a legtöbb idegen nyelven úgy kell kifejeznünk: „Látta, hogy ott volt” (szó szerinti fordításban), mert a főmondat múlt ideje megköveteli a mellékmondat múlt idejét.

A magyarban tehát a mellékmondat jelen ideje megmaradhat akkor is, ha a főmondat múlt idejű, amennyiben a mellékmondatban szereplő állapot vagy tény a beszéd idején is fennáll.

Gyakori félreértések

A jelenségek időbeliségére fontos pontosan utalni minden nyelvben. A bonyolult igeidőkkel rendelkező nyelvekben, mint például az angolban, ugyanis az igeidők helyes használata nem pusztán a választékos beszéd alapját képezi, hanem a félreértések elkerülésében is fontos szerepet játszik.

A bonyolultság miatt viszont épp az egyik leggyakoribb nyelvtani hibának számít, ha az igeidőket rosszul használják a nyelvtanulók.

Egy angol nyelvű állásinterjún például egyáltalán nem mindegy, hogy az előző munkahelyeden hat éve dolgozol már (és még mindig ott dolgozol), vagy pedig hat évig dolgoztál egyszer régen.

A „Majd holnap megtanultad…” mondat furcsán hangzik, mert a múlt idejű igealak és a jövőre utaló időhatározó nincs összhangban a szokásos magyar használattal.

A magyar nyelvben az időt nemcsak az igeidő, hanem az időhatározó, az igekötő, az igeszemlélet, a mondatszerkezet és a szövegkörnyezet is meghatározhatja.

tags: #mennyi #igeido #van