Hosszú és tartalmas életének 96. évében, a lelki és szellemi folytatás bizonyosságával távozott közülünk dr. Péter Mihály egyetemi tanár, mikrobiológus, a marosvásárhelyi orvosképzés jeles képviselője, fontos tudomány- és egyetemtörténeti kiadványok megírója. Szép példa számunkra, hogy élete párjával olyan alapvető orvostörténeti művek szerzője, amelyek sok évtizedre, akár több száz esztendőre visszatekintenek, és ezáltal is előrevetítik, że majdan róluk se feledkezzen meg a hálás-hálátlan utókor.
Péter Mihály Heinrich 1929. május 11-én Sóváradon született. Iskoláit Vajdaszentiványon, Szászrégenben, majd a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte, ahol 1948-ban érettségizett. Érdemoklevéllel fejezte be a marosvásárhelyi orvosegyetemet, majd kétévnyi körorvoskodást követően (Bögöz, Mezőcsávás) visszahívták az alma materbe. Több mint négy évtizeden át a MOGYI - MOGYE Mikrobiológiai Tanszékének oktatója, éveken át tanszékvezető professzora. Kutatási tevékenysége a bakteriológia, vírustan, mikológia, orvostörténelem számos területére terjedt ki. Szaktanulmányain kívül olyan hiánypótló orvostörténelmi kutatásokat folytatott feleségével együtt, amelyek kiterjedtek a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre, az erdélyi fogorvoslás történetére, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységére. A Genersich-emlékkönyv társszerkesztője, több jelentős kiadvány, fejezet szerzője (Hivatás és tudomány, Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között, Teremtő életek). A kilencvenes évek elején újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik országos alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Érdemei elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, Marosvásárhely díszpolgára lett, és további tucatnyi díjban, elismerésben részesült.
Dr. Péter Mihály egyetemi tanár vitathatatlan érdemeivel, teljessé vált életpályájával hozzájárult a marosvásárhelyi orvosképzés kibontakozásához. Következetes kiállásáért súlyos atrocitások érték 1990-ben, így - amiről kevésbé beszélünk - ő maga is a fekete március áldozata lett. Szakmai és oktatói tevékenységén túli közösségi feladatvállalásáért is illesse hát tisztelet! És nem feledjük követendő emberi tartását, méltóságát, orvosi példamutatását, apáskodását, nyílt és őszinte véleménynyilvánítását, rendszeres koncertlátogatásait, a barna öltönyt és nyakkendőt!
Dr. Péter Mihály professzor személyében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (később egyetem) doyenjének távozásával, a marosvásárhelyi orvosképzés egykori szellemiségét képviselők számának csökkenésével immár új időszámítás kezdődik a 2025-ben nyolcvanéves egyetem történetében. Óesztendő utolsó napján veszünk végső búcsút a földi létből a szellemi örökkévalóság felé tartó dr. Péter Mihálytól. Vajon ez annak jele, hogy a régi rendszer értékrendjét és tartását megtestesítő utolsó marosvásárhelyi orvosprofesszorok egyike, vagy inkább annak, hogy az új esztendő küszöbén bizalommal tekintsünk a jövő felé?
Munkatársai, tanítványai, barátai, tisztelői, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának választmánya és tagsága őszinte részvétüket fejezik ki a gyászoló családnak, egyúttal köszönetüket és hálájukat ezért a gazdag életpályáért. Emléke legyen áldott!
Dr. 2024. április 1-én, életének 96. Péter Mihály 1928. november 8-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg 1947-ben angol-orosz tanári szakon, majd 1949-től állami ösztöndíjasként a Leningrádi Állami Egyetemen orosz nyelv- és irodalom szakán tanult, ahol 1954-ben kitüntetéses diplomát szerzett. Budapestre visszatérve 1954-1956 között az akkori Lenin Intézetben kapott tanársegédi állást, 1956 szeptembere óta megszakítás nélkül az ELTE BTK jelenlegi Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének, illetve jogelődjeinek oktatója, 1959-től adjunktusi, 1967-től docensi, majd 1985-től egyetemi tanári beosztásban, végül 1998-tól professor emeritusként. 1981-1991 között a tanszék, 1978-1991 között egyúttal a Szláv Filológiai Tanszékcsoport vezetője is volt. Korábban, 1972-1978 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesi tisztét is betöltötte. Már a disszertációs témák puszta felsorolása is jelzi Péter Mihály széles érdeklődési körét. Önvallomása szerint az irodalom felől érkezett el a nyelvészethez, vallotta, hogy „a nyelvésznek irodalmat értő és érző embernek kell lennie”.
Egyetemi főkurzusainak tematikája a szlavisztikai alapvetéstől az orosz történeti nyelvtanon át az általános fonológiáig, az orosz verstanig és stilisztikáig, az orosz irodalmi nyelv újabb kori történetéig és az orosz társalgási nyelv mai állapotáig terjedt. Hallgatóinak módjuk volt szakszemináriumok és szakkollégiumok keretében in statu nascendi megismerkedni az újabb és újabb kutatási eredményekkel, amelyek sorra jelentek meg tanulmányok formájában hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben. Tanulmányaik, könyvei nem csak az orosz filológiát, hanem a magyar és az általános nyelvészetet is gazdagítják.
Péter Mihály tudósegyéniségének fontos jellemzője volt a tények tisztelete, a törvényszerűségek keresése, a kritikai érzék, a más elméleti meggondolásokat alapul vevő pályatársakkal szembeni tolerancia, a tudományos megismerés folyamatként, illetve az emberi nyelv antropológiai jelenségként történő felfogása. Kutatói munkássága mellett Péter Mihály mindig nagy figyelmet szentelt a tudományos utánpótlásnak, tárgyilagos bírálatai számos könyv, jegyzet, disszertáció, tanulmány útját egyengették.
Tanszékvezetői működése még a tömeges orosz szakos tanárképzés idején kezdődött. Rendkívüli tapintattal és diplomáciai érzékkel segítette át a tanszéket az új körülményekhez való alkalmazkodás nehéz, mert óhatatlanul egyrészt karcsúsítással, másrészt bizonyos profilbővítéssel járó feszültségteljes időszakán az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján. Az ő hivatali idejére esett az ukrán szak megerősítése, valamint az első litván lektor meghívása. Az orosz szak átalakulása során a minőségi képzésre helyezte a hangsúlyt, jelentős szerepet vállalt az új rendszerű orosz nyelvészeti doktori (PhD) program kidolgozásában, majd annak akkreditációja után a képzés teljes folyamatában a felvételi beszélgetésektől kezdve fontos kollégiumok tartásán át a témavezetésig és a doktori szigorlatok lebonyolításáig. Az orosz irodalmi PhD-program működésében is fontos szerepet vállalt, egyebek között ő tartotta a verstani kurzusokat.
Péter Mihály tudományos munkásságának bibliográfiája a 70. születésnapjára készült köszöntő könyvben jelent meg, azonban ez a már akkor is tekintélyes műjegyzék a hosszú nyugdíjas évek alatt örvendetes módon számos könyvvel és tanulmánnyal bővült, ezek pontos számbavétele még ránk, hátrahagyott tanítványaira és kollégáira vár; itt most csupán az 1998 utáni könyv alakú publikációkat soroljuk fel: Избранные статьи по русскому языку. Budapest: ELTE Ukrán Filológiai Tanszék - Argumentum, 2005; Nyelv, stílus, költői beszéd: válogatott tanulmányok. Budapest: Tinta, 2005; Русское стихосложение (Вводный курс). Budapest: ELTE Ukrán Filológiai Tanszék - Argumentum, 2008; A leplező nyelv: álcázás és ámítás a nyelv használatában. Budapest: Tinta, 2012; Orosz verseim: egy tervezett költészeti szeminárium anyagai. Budapest: ELTE BTK, 2016; Современный русский язык: стандарт и некодифицированные разновидности речи (Вводно-обзорный курс).
Kimutatta a szájüreg mikroflórája és az immunvédelem összefüggéseit, valamint a gombák és baktériumok patogenitásának kölcsönhatásait. Továbbá vizsgálta a víz mikrobás szennyeződését és a kórokozók túlélését extrém körülmények között, illetve részt vett a vírus-hepatitisek kóroktanának kutatásában. Szakmai eredményeit 82 konferencián mutatta be, 181 publikációja jelent meg több nyelven, rangos szakfolyóiratokban. 1998-tól az Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta.
Feleségével, Péter H. Egyike volt azon kilenc személynek, akik kezdeményezték 1990. január 20-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának felélesztését, újraindítását. Kezdeményező társaival együtt odaadóan munkálkodott azon, hogy az orvostudományi szakosztály újrakezdhesse nagy múltú munkásságát. Péter Mihály jelentős szerepet vállalt a marosvásárhelyi szakosztályi székház megszervezésében és a helyi fiókszervezet megalakításában, valamint az Orvostudományi Értesítő szerkesztésében. Önzetlen, fáradhatatlan munkája hozzájárult az Egyesület eredményes működéséhez és az EME célkitűzéseinek megvalósításához. Az 1990-es újraalakulás után egyre több gyógyszerész kapcsolódott be a szakosztályi munkába. Ezért a szakosztály nevét 1998-tól Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályra változtatták, amelyet 2007-ben hivatalosan is elfogadtak, ennek kezdeményezője Péter Mihály volt. A gyógyszerészek szerepének erősítése érdekében 2006-ban együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasággal. Tagja volt az EME-választmánynak (1993. március 20. - 2006. március 11.), két periódusban az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály választmányának (1992. június 17. - 1998. március 21. és 2000. január 19. - 2006. május 4.). Ugyanakkor két ízben: 1994. március 19. - 1998. április 25. között, majd 2002. március 2. - 2006. március 11. között az EME alelnöki tisztségét töltötte be. Komolyan vette feladatait, pontos kimutatása volt arról is, hogy 64 alkalommal utazott fel Kolozsvárra az ülésekre, képviselve az orvostudományi közösség (az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály) érdekeit. A vezetői tisztségből történő visszavonulását követően még 13 alkalommal utazott az EME rendezvényeire. Az EME értékelte Péter Mihálynak az egyesületért tett áldozatos, hathatós tevékenységét, és a 2006. március 11-i közgyűlésén tiszteleti taggá választotta.
Dr. Ábrám Zoltán búcsúztatója Péter Mihály nyugalmazott orvostól, az EME alapító és tiszteleti tagjától a Népújság 2024. december 31-i számában olvasható. Minden kornak megvan a maga jelentősége az ember és a társadalom alakulásában. Különösen érvényes ez az orvostudomány vonatkozásában. A medicina fejlődése századunkban nemcsak az orvos-beteg viszonyát alakította át, hanem a gyors szakosodás mellett a gyógyítás, a kutatás kiemelt szerepével párhuzamban a megelőzést tekintette hatékonysága legfőbb területének. A betegségek, melyek az előző századokban akár milliós nagyságrendi halálozást okoztak, a 20. század második felének egyik leggyorsabban fejlődő szakága a fogorvoslás lett, mely a századfordulóra egyetemi diszciplínává emelkedett. A fogorvoslás története messze évszázadokra tekint vissza, a magyar vonatkozások feltárása sajnos - sajátos történelmi körülményeink miatt - eddig nem volt egységes. A honi orvostörténelemnek igen hiányosak voltak az ismeretei az erdélyi magyar orvostudományról, művelőiről, tudományos eredményeiről, pedig igen kiváló szakemberek fejtették ki az egyetemes medicina szempontjából is áldásos tevékenységüket. Ez a könyv, amely most a tisztelt olvasó és kutató kezébe kerül, ezt az egyetemességet és az imént vázolt hiányosságot van hivatva pótolni, igen részletesen szólva Erdély 20. Az európai fogászat kialakulásáról a 18. század első felétől beszélhetünk, bár legrégebbi orvosi emlékeinkből ismerjük a foghúzók gyakorlatát. A középkori sebész céhek már hivatásszerűen foglalkoztak foghúzással: a kolozsvári sebész céh oklevelében pontosan felsorolja mindazon ismereteket, amelyeket a sebészjelölteknek tanulmányaik során el kellett sajátítaniuk.
tags: #peter #mihaly #az #orvosi #szaknyelvrol