Angela Dorothea Kasner 1954. július 17-én született Hamburgban, és gyermek- és ifjúkorát a Német Demokratikus Köztársaságban töltötte. Fizikusként doktorált, majd az 1989-es keletnémet fordulat idején lépett politikai pályára, amely a német újraegyesítés után gyorsan a kormányzati hatalom csúcsára vezetett.
Angela Merkel 2005 és 2021 között Németország szövetségi kancellárja volt, összesen 16 évig vezette az országot. Személyében a kancelláriát először vezette nő, egyben ő lett az első német kormányfő, aki a második világháború után született és az egykori NDK-ban nőtt fel.
Gyermekkora és családi háttere
Angela Dorothea Kasner 1954. július 17-én született, az ekkor még a brit megszállási övezethez tartozó Hamburgban. Édesapja a lengyel származású Horst Kasner (1926-2011) evangélikus lelkipásztor, az édesanyja, Herlind Kasner latin-angol szakos tanárnő volt.
Angela születésének évében költözött a család az egykori NDK-ban található Brandenburg tartománybeli Quitzow faluba. Röviddel születése után evangélikus lelkész apja a lelkészhiánnyal küzdő Német Demokratikus Köztársaságban, a brandenburgi Quitzowban, majd Templinben vállalt szolgálatot.
Angela Kasner 1961-ben - a berlini fal építésének évében - kezdte meg tanulmányait Templinben, ahová a család az apa áthelyezése miatt költözött. Merkel így gyermek- és ifjúkorát a kommunista államban töltötte.
Édesapja evangélikus lelkész volt, aki tanár feleségével az NDK-ba költözött. Az apa rideg, komor személyisége és a rendszerrel való vitatott együttműködése, az anya leterheltsége lányukat zárkózott kislánnyá tette.
A könyvben megtalálható fiatalkori képeken egyenes frufruban, egyszerű ruhában és szandálban látható. Neki volt először farmernadrágja az osztályban (amelyből konfliktusa is adódott), s hamar megtanulhatta, milyen gyanúsnak, már-már kirekesztettnek lenni: édesapja foglalkozása megnehezítette boldogulását, s egy ártalmatlan, kvázi-rendszerellenességként is felfogható diákcsíny miatt még a korabeli diktatórikus rendszer kemény fellépését is megtapasztalhatta, amikor majdnem meghiúsították a felvételijét.
Pedig Angela Kasner - első férje, Ulrich Merkel nevét viseli ma is - okos diák volt, osztályelső, aki csak akkor szólt, ha felszólították. Iskoláit kiemelkedő eredménnyel végezte, tehetséges volt a matematikában és a nyelvekben, oroszul és angolul is kiválóan megtanult.
Belépett az állampárt ifjúsági szervezetébe, amiről utólag azt nyilatkozta, vonzotta a közösségi élet. Keletnémet gyermekkora, a vallásos család titkosszolgálati megfigyelése komoly hatással volt a későbbi politikus, majd kancellár politikai gondolkodására.
Tanulmányai és tudományos pályája
Felsőfokú tanulmányait 1973 és 1978 között a lipcsei Karl Marx Egyetem fizika szakán végezte. A Lipcsei Egyetemen doktorált 1986-ban, kutatóként dolgozott, s korán, 23 évesen meg is házasodott (majd rövidesen el is vált).
1978-ban szerzett diplomát, évekig az NDK Tudományos Akadémiájának Fizikai Kémia Kutatóintézetében dolgozott egy kutatócsoport egyetlen női tagjaként Kelet-Berlinben. 1986-ban doktorált kvantumkémiából, ekkoriban került kapcsolatba Joachim Sauer kémikussal, akivel 1989-ben kötött házasságot.
1978 és 1990 között a kelet-berlini Tudományos Akadémia fizikai-kémiai kutatóintézetének munkatársa volt (egyetlen nőként a kilenctagú kutatócsoportban). Tudományos végzettsége a későbbi, már kancellári éveiben érzékennyé tette olyan kérdésekre, mint a zöld- és az atompolitika illetve a környezetvédelem.
Édesapjától vette át a munkában való nagy teherbírást, helytállást, a rend iránti igényét és a fegyelmét, amit később politikai döntései során kamatoztatott is. A fiatal tudósra, majd politikusra a szülői neveltetésen és az ez években kapott értékrenden túl nagy hatással volt Konrad Adenauer, Nagy Katalin és Marie Curie.
Példaképe, Marie Curie példáját követve a fizikusi pályát választotta. Szeretett volna tanítani, mégis a fizikusi pályát választotta, hogy elkerülje a további politikai kötelezettségeket.
A politikai pálya kezdete 1989-ben
Politikai pályája a berlini fal ledöntésével, majd a két német állam egyesülésével ívelt fel. Soha nem volt harcos ellenálló, de nem is hitt az NDK megreformálhatóságában, a megoldást a két német állam újraegyesítésében látta.
A berlini fal leomlása idején már szoros kapcsolatban állt az ellenzéki körök egyik fontos bázisát adó egyházi vezetőkkel. 1989 decemberében csatlakozott az ellenzéki csoportok egyesüléséből Lipcsében létrejött Demokratikus Ébredés (Demokratische Aufbruch) nevű politikai párthoz.
1989-ben előbb a keletnémet szociáldemokrata párt felé tájékozódott, de végül a keletnémet ellenzéki Demokratikus Ébredés nevű pártba lépett be, amely beolvadt az NDK első és egyben utolsó szabad választását megnyerő keletnémet Kereszténydemokrata Unióba (CDU).
1990 februárjában Helmut Kohl kancellár kezdeményezésére megszületett a Szövetség Németországért mozgalom, amely három pártot foglalt magába: a keletnémet CDU-t, a Német Szociális Uniót és a Demokratikus Ébredést.
Az 1990. március 18-án tartott, az NDK első és egyben utolsó demokratikus választásán, a Demokratikus Ébredés a szavazatok mindössze 0,9 %-át érte el, ugyanakkor a Szövetség Németországért fölényes győzelmet aratott.
Így Lothar de Maiziere lett az NDK miniszterelnöke, aki jól ismerte Angela édesapját, Horst Kasnert, és lányát helyettes szóvivővé nevezte ki. Az NDK utolsó miniszterelnökével, Lothar de Maizière-rel 1990 augusztusában már olyan politikai környezetben dolgozott, amely közvetlenül a német egység megteremtéséhez vezetett.
Merkel kormánytisztviselői státuszban részt vett a moszkvai, a bonni és a „2+4-es tárgyalásokon”, így közvetlenül élte át a két Németország újraegyesítését, sőt, saját politikai tőkét is kovácsolt szerepvállalásaiból.
A CDU-hoz vezető út és a Bundestag
1990 augusztusában a Demokratikus Ébredés beolvadt a keletnémet CDU-ba, ami nem sokkal ezután a nyugatnémet Kereszténydemokrata Unió része lett. Így vált Angela Merkel a CDU tagjává.
Az 1990-es újraegyesítés után, amelynek előkészítő megbeszélésein Merkel is részt vett, az össznémet CDU egyéni jelöltjeként Mecklenburg-Előpomeránia tartományban beválasztották a Bundestagba.
Az 1990. október 3-i újraegyesítést követően még abban az évben, december 2-án tartották az első szabad választásokat, amelyen Merkel egy tartományi választási körzetben, Stralsund-Rügen-Grimmenben mandátumot szerzett, és a Bundestag tagja lett.
Ekkor figyelt fel rá Helmut Kohl kancellár, aki „a kislányra” - ahogy Merkelt nevezte - előbb a nő- és ifjúságügyi (1991), majd a környezetvédelmi tárcát (1994) bízta.
1991. január 18-án, 36 éves korában Németország legfiatalabb minisztere lett, a nő- és ifjúsági ügyek tárcáját kapta meg. Miniszterként 1993 szeptemberében a Bundestag elé terjesztette az emancipációs törvényjavaslatát, amely 1994 szeptemberében életbe is lépett.
Hasonló sikereket ért el a családok és a fiatalok életének megkönnyítésére vonatkozó törvények meghozatalában is. Az újabb, 1994-es választást követően novemberben Merkel egy befolyásosabb tárca, a környezetvédelmi minisztérium élére került.
A CDU átalakítása és a pártelnökség
Kormányzati pályafutása mellett a CDU életében betöltött szerepe is növekedett: 1990 végén lett a párt tagja, 1991 decemberében már elnökhelyettessé választották, majd 1993 júniusában a mecklenburgi tartományi pártszervezet elnöke lett.
Merkelt 1991 végén a CDU elnökhelyettesévé, majd főtitkárává (1998) választották, és 2000-ben mentora, Kohl helyére lépve a párt első női elnöke lett.
1998-ban változás állt be a német politikában, Helmut Kohl és a CDU elveszítette az 1998. szeptember 27-i választást. Miniszterségének vége szakadt, ezért megindulhatott a CDU-n belüli karrierjének felgyorsulása is.
Merkelt 1998 végén nagy többséggel a CDU új főtitkárává választották, a párt elnöke Kohl-t váltva Wolfgang Schäuble lett. Ez az időszak szakítást jelentett a korábbi, Kohl által folytatott politikával, Merkel lett a CDU higgadt, ugyanakkor reformer irányának képviselője, „arca”.
Az újítás jegyében 2000. február 16-án Schäuble lemondott elnöki pozíciójáról, Kohl pedig tiszteletbeli elnökségéről, és a 2000. április 16-án tartott kongresszuson egyhangúan Merkelt választották a párt elnökének.
A CDU és a kereszténydemokrata politika
1945-öt követően a nyugati szövetségesek által megszállt Trizóniában, majd a Német Szövetségi Köztársaságban jött létre a Kereszténydemokrata Unió (Christlich-Demokratische Union Deutschland, CDU).
A párt magát náciellenesnek definiálta, tehát szembehelyezkedett a korábbi német politikával, az ország jövőjét a demokrácia és a kereszténység útján kívánta megalapozni. Kezdetben a párt kapitalizmusellenes volt, ami a későbbiekben megváltozott, főleg a két blokk közötti „gazdasági hidegháború” miatt is.
A pártot Konrad Adenauer politikája tette naggyá, nyerte meg a német nép támogatottságát, és alakította ki a CDU néppárti jellegét (a bajor CSU-val együttműködve). 1949 óta a német politika kétpólusúvá (CDU-SDP), olykor 2,5 pólusúvá vált (a liberális párt, mint „királycsináló”).
Váltópártiság jellemzi, amelynek fontos szereplője a CDU. Az elmúlt évtizedek alatt a párt a külső körülmények, a nemzetközi helyzet és a korszellem alakulása miatt változásokon ment keresztül, veszített kereszténydemokrata jellegéből és relevánsabb jobbközép orientációjú pártként definiálni.
Út a kancellári jelöltségig
A 2002. szeptemberi választásokra Gerhard Schröderrel szemben a konzervatív kancellárjelölt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Edmund Stoiber lett. A 2002-es választás, mint a Merkel-éra első megmérettetése, ekkor még nem vezetett sikerhez, a Schröder - Joschka Fischer koalíció csekély többséggel ugyan, de megőrizte kormányzati pozícióját.
A körülmények ellenére Merkelt 2002 novemberében újraválasztották elnöknek a hannoveri pártkongresszuson. A 2002 és 2005 közötti három évben a CDU növelte támogatottságát, több időközi és regionális választáson jó eredményt ért el, Merkel pedig az egész párt támogatottságát bírta sikeres ellenzéki politikája miatt.
2005 májusában a CDU és a CSU elnöksége egységesen úgy határozott, hogy Merkel lesz a konzervatívok kancellárjelöltje Schröderrel szemben. A szeptember 18-i választásokat követően egy sajátos patthelyzet alakult ki, a CDU/CSU 35,2 %-ot ért el, de így is megelőzte a Schröder vezette SPD-t, ami 34,2 %-ot tudhatott magáénak.
A kialakult rendkívüli helyzet miatt Merkel bizalmi szavazást kezdeményezett az uniópártok parlamenti frakciójában, amely mellette állt ki, így megerősödve kezdhette meg a koalíciós tárgyalásokat.
A politikai erőviszonyok következtében az egyetlen, reális lehetőség a nagykoalíció volt, amely a sikeres tárgyalásokat követően megalakult (november 12-én aláírták a koalíciós megállapodást), Schröder körül elfogyott a mozgástér, és visszavonult a politikától, míg 2005. november 22-én Angela Merkel Németország kancellárja lett.
Az első kancellári ciklus
Mivel legerősebb politikai ellenfelével volt a CDU koalícióban, így a választásokat követően Merkel politikáját kezdetben a kompromisszumok és higgadt, megfontolt lépések jellemezték. Majd közeledvén az újabb megmérettetéshez, fokozatosan felszínre kerültek az ideológiai és az érdekbeli ellentétek.
Első ciklusa alatt igyekezett mérsékelni a munkanélküliséget, illetve a német gazdaság fellendítésén fáradozott. A belpolitikán és a gazdaságon túl Németországnak 2007 első felében az Európai Unió soros elnöki tisztségét is el kellett látnia, Heiligendammban pedig a G8-csoport csúcstalálkozóját is meg kellett tartania.
Ekkoriban növekedett meg Merkel és Németország külpolitikai szerepe, befolyása Európában a mai napig tart. Kancellári munkájának értékeléséül a legkiválóbban a 2009. szeptember 27-én tartott választások szolgálhattak, amely második ciklusának legitimálását is jelentette egyben.
A pénzügyi válság és a második kormány
Igaz, pártja, a CDU várakozásokon alul szerepelt, de a szabad demokratákkal kötött koalíció révén megőrizte hatalmát. Az elkövetkezendő négy év a korábbi ciklushoz képest jóval több vitát eredményezett, ami folyamatos minisztercseréket jelentett, és a liberális párt belső megosztottságából következő konfrontációkhoz vezetett kiváltképp az adópolitika, munkanélküliség kérdéseiben.
Az első Merkel-kabinetnek a válságot kellett kezelnie, míg a másodiknak már annak elhúzódó következményeivel kellett megbirkóznia. A 2008-as gazdasági válságtól kezdődően fokozottan megnövekedett Németország európai szintű szerepvállalása.
Második kormányzati ciklusában legfőbb feladata az elmélyült pénzügyi válság kezelése, az euró megmentése volt, szigorú gazdasági intézkedései miatt külföldön akkoriban „vaskancellárnak” is nevezték.
A politikai kommunikáció egyes berkeiben ennek következtében Merkelt „Európa kancellárjának”, Németországot pedig „Európa motorjának” is tartják.
Az atomenergia és a zöldpolitika
2011-ben, a fukusimai atomerőmű balesete után új energiapolitikát hirdetett: Németország 2022-ig fokozatosan bezárja nukleáris erőműveit, és átlép a zöld energia korszakába.
Az utolsó atomerőművek 2023 áprilisában álltak le. Tudományos végzettsége a későbbi, már kancellári éveiben érzékennyé tette olyan kérdésekre, mint a zöld- és az atompolitika illetve a környezetvédelem.
A harmadik kancellári ciklus és a menekültválság
A hazájában „Muttinak” becézett Merkel 2013-ban, a CDU újabb győzelme után a szociáldemokratákkal alkotott nagykoalícióval harmadik kormányfői ciklusát kezdte meg. Napjainkban elmondható, hogy Angela Merkel a kontinens egyik, ha nem a legbefolyásosabb politikusa, amit bizonyít a 2013. szeptember 22-i választásokat követően megkezdett harmadik kancellári ciklusa is.
Szintén izgalmas olvasni a 2015-ös menekültváság németországi kezeléséről és a Willkommenskulturról olvasni, mely talán Angela Merkel legmegosztóbb politikai döntése is egyben.
A 2015-ben kitört migrációs válságban képviselt egyoldalú nyitás politikája miatt számos bírálat érte hazájában és külföldön. A könyv szerzője itt meglehetősen árnyaltan mutatja be a kancellár befogadó politikája mögött álló lehetséges okokat, elsősorban érzelmi oldalról közelítve meg a történetet, s elismerve, hogy talán Merkel nem magyarázta el kellően a döntését.
Különösen izgalmas lehet az olvasó számára, amikor például a Reem Sahwill libanoni palesztin kislánnyal folytatott beszélgetése során Merkel kilépett a szerepéből és odament megvigasztalni a hazáját elhagyó és Németországban menedéket kereső, síró gyermekhez.
„Hivatali idejét egyre kevésbé az őt izgató témák (például: klíma, digitalizálás) határozták meg, inkább az egymást követő válságok, melyek soha nem ültek el: a pénzügyi világválságtól a fukusimai atomkatasztrófáig, az ukrajnai háborútól a világháború utáni legsúlyosabb európai humanitárius válságig: menekültek millióinak érkezéséig.” - írja a szerző.
A negyedik kancellári ciklus
A 2017-es parlamenti választásokon ismét a CDU-CSU nyert, ám támogatottságuk jelentősen csökkent. Merkel az FDP-vel és a Zöldekkel folytatott egyeztetések kudarcát követően negyedik kancellári ciklusát a CDU-CSU és az SPD alkotta kabinet élén kezdte meg.
A kormányzást a menekültüggyel kapcsolatos feszültségek jellemezték. A kormánypártok sorozatosan gyengén szerepeltek a tartományi parlamenti választásokon, ami után Merkel 2018-ban bejelentette, hogy kormányfői megbízatásának lejárta után nem vállal újabb tisztséget, és visszavonul a politikától.
Az utóbbi esemény, amelynek megoldása Merkel pályájának legdicsőségesebb eredménye, egyszersmind elvezetett a következő válsághoz: az Alternatíva Németországért (AfD) párt gyors felemelkedéséhez.
Az ukrajnai és krími válság kezelése
Napjaink ukrán-orosz konfliktusának fényében különösen izgalmas olvasni azt a fejezetet, mely a 2014-ben eszkalálódó krími válsággal foglalkozik. Ukrajna akkor rendkívül komoly bel- és külpolitikai helyzetbe került (pl. a Majdan téri események, szakadármozgalmak, orosz beavatkozás stb.), s Európában jóformán egyedül Angela Merkel tudott higgadtan és racionálisan tárgyalni Putyin orosz elnökkel.
A könyv több oldalról is bemutatja a konfliktus kezelését - megemlítve azokat a hibákat, amelyeket a világ akkori vezetői elkövethettek. Merkel politikai pályájának meghatározó része volt a nemzetközi válságkezelés, amelyben a tárgyalások, a stratégiai türelem és a kompromisszumkeresés központi szerepet kapott.
Merkel politikai módszerei és vezetői stílusa
A szerző alapvetően kronologikus rendben, de bizonyos témák mentén rendezve mutatja be Angela Merkel politikusi működését, melyet veleszületett intelligenciája, az önkontroll, a stratégiai gondolkodás és szükség esetén a passzív-agresszív magatartás segítette.
Életrajzírói szerint ezt részben annak köszönheti, hogy a legjobb időben a legjobb támogatókkal, pártfogókkal rendelkezett. A külső körülmények szerencsés alakulása mellett azonban felemelkedéséhez elengedhetetlenek voltak személyes tulajdonságai, amelyek kiemelkedő képességű politikussá tették: szakmai felkészültsége, rátermettsége, egyedülálló helyzetfelismerése, határozottsága, céltudatossága, munkabírása és pragmatizmusa.
Merkel meglehetősen kevés alkalommal „tüzelt csípőből”, minden döntését megfontolta az életében. Talán ennek is köszönhető, hogy csak pár alkalommal veszítette el a nyugalmát vagy mutatott érzelmet, s többnyire ügyesen tudott manőverezni a pártján belül vagy éppen a többi német párttal szemben.
„Merkel nem sprinter, hanem maratoni futó, és 16 kancellári éve alatt kitartása révén dacolt az ember egyre rövidülő koncentrálóképességével. Több is volt ez kitartásnál. A rugalmassága - egyedülálló képessége, hogy személyes vagy politikai veszteségek után is talpra álljon - volt rendkívüli útjának motorja.” - írja a szerző.
Merkel csendes nyugalma, természettudományos hátteréből hozott racionalitása, a tényekre alapozott érvelése és a dolgok önmagukban való szemlélésének képessége mindig a megoldások keresésére ösztönözték őt magát és tárgyalópartnereit is.
Nyugalma, gyermekkorában megtanult manőverezőképessége erős emberré tették a politikában, de az utolsó évek nehézségei, váratlan világpolitikai események őt is próbára tették. Angela Merkel számos alkalommal hibázott politikai pályafutása során, ám mindig tudott korrigálni.
Nemzetközi kapcsolatai és tárgyalásai
Számos érdekes, belső információt tudhatunk meg Merkel hivatali dolgozószobájáról, napirendjéről, munkatársairól és tárgyalási módszeréről. Ifj. George Bush-sal, Barack Obamával vagy éppen Donald Trumppal folytatott tárgyalásanak kulisszatitkai éppoly izgalmasak, mint a váratlan szituációkra adott válaszok.
Sok más politikustársával ellentétben Merkelt valamiképpen még legszívósabb politikai ellenfelei is elismerték - egy alkalommal Trump elnök fogadta Németország új washingtoni nagykövetét, s így üdvözölte: „Maga is olyan intelligens, mint a főnök asszony?”
Amikor egyik alkalommal Donald Trumppal tárgyalt, az amerikai elnök nehéz és szívós vitapartnernek bizonyult. A német kancellár nem vette fel a meghökkentő tréfát, mikor a tárgyalás egyik pillanatában a mindentől elzárkózó és vonakodó Trump a zsebébe nyúlva néhány cukorkát dobott felé: „Nehogy azt mondja, Angela, hogy nem adtam magának soha semmit!” Merkel úgy tett, mint aki észre sem vette a sértést.
A „Mutti” akkor sem vesztette el híres önuralmát, mikor Putyin egy alkalommal szándékosan szabadjára engedte Connie nevű fekete labradorját - hiszen az orosz elnök jól tudta, hogy az asszony szinte betegesen fél a kutyáktól.
Merkel meg sem rezzent, később azonban azt mondta munkatársainak: „Muszáj ezt csinálnia, hogy demonstrálja a férfiasságát.” Angela Merkelt kétszer harapta meg kutya, így nagyon fél tőlük.
Amikor Izraelben beszélt a holokauszt áldozatairól, a német politikusasszonyt bizalmatlanul fogadták - őszinte és egyszerűen megfogalmazott beszéde végén felállva tapsolták meg.
A koronavírus-járvány és a kommunikáció
A koronavírus-járvány időszakában bár Merkel több alkalommal számos videóhívást az otthonából bonyolított le, a háttérben sosem látszódott a magánélete, a kamera nem pásztázta a lakását, nem lehetett látni azt sem a háttérben, milyen könyvek sorakoznak például a könyvespolcon.
Az elmúlt évek nehézségei között egy hívő, keletnémet, természettudományos pályáról a politika világába lépő nő sorsát is megismerhetjük, aki nem rendelkezett átlagon felüli szónoki képességekkel, mégis újra és újra meg tudta szerezni a választók bizalmát.
A Covid-19 járvány idején a német néphez intézett őszinte, egyszerre racionális és személyes beszédével tudott hatni az emberekre - Németországon belül is kívül. Talán éppen azzal, hogy tőle szokatlan módon német és európai uniós zászlókkal és a Reichstaggal a háttérben az igazságról beszélt a tévénézőknek, s nagyapákról és nagyanyákról beszélve elmagyarázta a helyzetet és kért.
És a németek hittek neki. A természettudományos háttérből hozott racionalitása, a tényekre épülő érvelése és visszafogott személyes stílusa ebben az időszakban különösen erősen érvényesült.
Magánélete és nyilvános képe
A szerző művében kitért arra, hogy Merkel harmincéves politikusi pályája során mindvégig ügyelt arra, hogy magánéletétől távoltartsa a sajtót és a kíváncsi tekinteteket.
A szerző megemlít egy történetet, amikor a kancellárasszony egyik ismerőse egy párszavas SMS-ét megosztotta a nyilvánossággal - a bizalom soha nem állt helyre köztük.
Sokak számára szimpatikus volt, hogy a német kancellár egyszerű életet élt, ám ebbe csak nagyon keveseknek engedett betekintést. Nyilvános megjelenésein már-már egyenruhájává vált, ékszereivel azonos színű blézerben, fekete nadrágban és lapos sarkú cipőben jelent meg, s csak nagyon keveset mutatott meg szenvedélyeiből.
Talán ezért nem akadt elsőre szerző: mert Merkel nem az a személyiség, aki a középpontba állította volna magát. Pedig éppen ebben állt Angela Merkel varázsa: tizenhat esztendőn keresztül nyugodt és visszafogott volt, a legnehezebb helyzetben is a megoldást kereste.
Magánéletéről ma is keveset tudunk, gyerekei nincsenek. A nemzetközileg elismert tudós, Joachim Sauer a háttérben maradva lett felesége támasza és tanácsadója.
A futball iránti szenvedély
Egyetlen kivétel volt csupán, s az ezzel kapcsolatos anekdotát (amelyből számolatlan gazdagítja Kati Marton munkáját) citálnám most ide: „Merkel 2012-ben Camp David-ben, Washingtontól egyórányira északra, a falusias elnöki nyaralóban vett részt a G8-as csúcstalálkozóján.
Eközben Münchenben a Bajnokok Ligája döntőjét játszotta a londoni Chelsea és a Bayern München. A csúcstalálkozó előtt Merkel arra kérte Obama elnököt, tévékészülék is legyen a konferenciaterem közelében.
„Sms-eket küldtem a kancellárnak a meccs állásáról - mondta nemzetbiztonsági tanácsadója, Christoph Heusgen. -Amikor a Bayern tizenegyest rúghatott, Angela Merkel nem bírt a konferenciateremben maradni, és odajött mellém a tévé elé.”
„Apránként a többi vezető is követte (köztük David Cameron brit miniszterelnök, François Hollande francia köztársasági elnök és Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke). Végül Barack Obama elnök is bejött, és azt kérdezte: -Most akkor a G8 miatt jöttünk, vagy meccset nézni? Mire a kancellár így felelt: -Meccset nézni.”
Visszavonulása a politikától
Merkel a hatalma csúcsán tudott visszavonulni, hiszen talán ő is érezte, hogy az új világrend kihívásaihoz már nem elegendők legnagyobb politikusi és emberi erényei.
2021. december 8-án távozott a kancellári tisztségéből, ezzel ő lett Helmut Kohl után a második leghosszabb ideig (16 év és 16 nap) regnáló kancellár a második világháború utáni Német Szövetségi Köztársaság történetében.
Angela Merkelt kancellári mandátumának nagy részében a világ legbefolyásosabb nőjének tartották, nemzetközi szinten az Európai Unió de facto vezetőjének tekintették.
A visszavonulását követően António Guterres főtitkár ENSZ-tanácsosnak hívta, amit nem fogadott el. Eltávolodott pártjától is.
Öröksége és megítélése
A politikáját ért bírálatok mellett az elemzők és politikai utódai a normalitását, kiszámíthatóságát, a német állam stabilizálása érdekében tett erőfeszítéseit emelik ki.
Számos kitüntetés birtokosa, 2023-ban vehette át a legmagasabb német állami kitüntetést, a szövetségi érdemrend különleges kivitelű nagykeresztjét a közjó érdekében végzett munkájáért, ezt előtte csak Konrad Adenauer és Helmut Kohl kapta meg.
Több dokumentum- és játékfilm is megörökítette életét, legutóbb az ARD német közszolgálati televízió készített róla filmet, és egy ötrészes sorozatot. Alakja regényekben, drámákban, musicalben is megjelenik, festményeken, szobrokon ábrázolják (időnként szatirikusan).
Jellegzetes, egymásnak feszülő ujjaival formált kéztartását Merkel-rombusznak nevezték el. A gesztus a visszafogott, kontrollált és felismerhető politikai megjelenés egyik szimbólumává vált.
Angela Merkel életrajza könyvekben
Kati Marton magyar származású amerikai író és újságíró, rádió- és tévériporter könyve a jelenkor politikájának egyik legmeghatározóbb alakjának életrajzát mutatja be.
Angela Merkel tizenhat évig volt Németország kancellárja - éppen annyi esztendeig, mint „mestere”, Helmut Kohl - és csak pár évvel rövidebb ideig, mint az eddigi rekordtartó, Otto von Bismarck.
Aki kezébe veszi a szerző monográfiáját, páratlanul izgalmas történetnek lehet részese, hiszen megtudhatja, miként vált egy NDK-ban felcseperedett, hátsó padban ülő, szótlan kislányból a német újraegyesítés időszakában aktív politikus, majd pártjának és országának vezetője.
Zárkózott egyénisége látszólag hátrányt jelentett számára - keletnémetként, természettudósként és mindenekelőtt nőként azonban megtalálta az útját a férfiak uralta politika világában, s noha számos megosztó politikai döntést hozott pályája során, tizenhat esztendeig vitathatatlanul ő volt Németország - és olykor Európa - vezetője.
Angela családi életével és gyermekkorával ismerkedhetünk meg a mű első fejezetében. A fiatal lány alig várta, hogy kiszakadhasson a rideg családi környezetből.
A szerző alapvetően kronologikus rendben, de bizonyos témák mentén rendezve mutatja be Angela Merkel politikusi működését. Az életrajzi munkából megtudhatjuk, hogy Helmut Kohl bukását miként tudta Merkel saját előnyére fordítani, s hogy milyen ügyes manőverekkel és helyzetfelismerésekkel nyerte el a kancellári széket.
Angela Merkel és Vlagyimir Putyin tárgyalásai, a 2014-es krími válság, a 2015-ös menekültválság, a nemzetközi vezetőkkel folytatott beszélgetések és a kancellári hivatal mindennapjai egyaránt fontos részei annak a politikai portrénak, amelyet a könyv felrajzol.
Kati Marton életrajza nem akar elfogulatlan lenni, s nem szűkölködik a jelzőkkel sem. Nem történészi, nem szaktudományos munka, ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - végtelenül szórakoztató és lebilincselő olvasmány.
Nem csupán Európa egyik - mára visszavonult - vezető politikusának munkáját ismerhetjük meg belőle, hanem általa a Harmadik Birodalom brutális időszakát, majd az hidegháború embert és lelket egyaránt felőrlő időszakát, illetve a Szovjetunió összeomlása utáni viszonylag nyugodt európai politikáját és az elmúlt évtized válságosabbra forduló eseményeit is.
A Szabadság című politikai memoár
SZABADSÁG - Visszaemlékezések 1954-2021 címmel jelenik meg a korábbi német kancellár, Angela Merkel könyve. A régóta várt emlékiratokat világszerte több mint 30 országban adják ki november 26-án.
Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg Németország első női kormányfőjének memoárja. Politikai tanácsadójával, Beate Baumann-nal közösen megírt emlékirataiban a korábbi kancellár életének fontos pillanatait eleveníti fel.
A közel hetven évet felölelő időszak felét a korábbi NDK-ban, második részét az újraegyesített Németországban töltötte Merkel. Eddig soha nem tapasztalt őszinteséggel beszél gyermekkoráról, ifjúságáról és az NDK-ban folytatott tanulmányairól, valamint a drámai 1989-es évről, amikor leomlott a berlini fal, és megkezdődött politikai karrierje.
Merkel, aki hazájának első női kormányfője volt, feleleveníti a világ legbefolyásosabb embereivel folytatott beszélgetéseit, és olyan jelentős európai és nemzetközi eseményekre világít rá, ahol a napjainkat is alakító döntések születtek.
Merkel könyve egyedülálló betekintést nyújt a hatalom belső működésébe, és határozottan kiáll a szabadság mellett. „Szeretném érthetővé tenni, hogyan működik a politika, milyen elvek, milyen mechanizmusok működnek benne, és hogy mi vezérelt engem” - írja Angela Merkel.
„Mit jelent számomra a szabadság? - teszi fel a kérdést Angela Merkel. - Ez a kérdés egész életemben foglalkoztatott. Természetesen politikusként is, hiszen a szabadságnak demokratikus feltételei vannak, demokrácia nélkül nincs szabadság, nincs jogállam, és nem érvényesülnek az emberi jogok.”
„A kérdést azonban egy másik síkon is izgalmasnak találom. Szabadság - számomra azt jelenti: megismerni, hol húzódnak a saját határaim, és elmenni azokig. A szabadság számomra az, hogy sohasem hagyok fel a tanulással, sosem kell megállnom, hanem továbbléphetek azután is, hogy a politikából már kiszálltam.”
A Szabadság: Visszaemlékezések 1954-2021 kötetben olvashatunk a korábbi kancellár kommunista Kelet-Németországban eltöltött gyerekkoráról, politikai felemelkedéséről a kereszténydemokrata CDU-val, megválasztásáról Németország első női kancellárjává és a hivatalban töltött 16 évéről is.
A kötet társszerzője Merkel régi munkatársa és tanácsadója, Beate Baumann. A memoár a gyermekkor, a tudományos pálya, az újraegyesítés, a pártpolitika és a kancellári évek történetét egyetlen életút keretében kapcsolja össze.
