Adam Kay: Ez fájni fog – az angol rezidens könyve a brit egészségügyről

Adam Kay Ez fájni fog című könyve egy brit rezidens és szülész-nőgyógyász naplóbejegyzésein keresztül mutatja meg, milyen a kórházi orvosok mindennapi élete: a túlterheltség, az alacsony fizetés, a bürokrácia, az emberhiány, a testi-lelki kimerülés, valamint a születés és a halál közötti szélsőséges helyzetek egyaránt megjelennek benne.

A könyv egyszerre fanyar humorú, megrázó és kijózanító olvasmány. Nemcsak az orvosi pályára készülőknek szól, hanem mindenkinek, aki szeretné megérteni, milyen körülmények között dolgoznak az egészségügyi dolgozók, és miért nem oldja meg önmagában sem a modern kórház, sem a magasabb szintű szakmai képzés az orvoshiány és a túlterhelés problémáját.

A könyv legfontosabb adatai

A 2017-ben Nagy-Britanniában bestsellerré váló könyv szerzője 12 évet áldozott az életéből arra, hogy orvos lehessen. Végigcsinálta a hat év orvosi egyetemet, majd a hihetetlenül kemény rezidensi és a szakorvos-jelölti éveket, szülész-nőgyógyászként 1200 gyermeket segített világra, aztán egy nehezen feldolgozható, tragikus orvosi eset után úgy döntött: nem alkalmas orvosnak, és otthagyta a pályát.

A könyv anyagát a kisdoktori éveiben 2004 és 2010 között írt naplóbejegyzései adják. Kay ezután sorozatok forgatókönyveit kezdte el írni, és humoristaként lépett fel, előadott Harry herceg 30. születésnapján is.

Mit jelent az „angol rezidens könyve”?

Az Ez fájni fog nem hagyományos orvosi szakkönyv, és nem is egyszerű kórházi anekdotagyűjtemény. Egy fiatal brit orvos pályájának személyes története, amely naplószerű bejegyzésekben követi végig az egyetemtől a rezidensi éveken át a szakorvosjelölti időszakig vezető utat.

A könyvben fanyar humor és vicces sztorik keverednek itt vérrel, hányással, ürülékkel, halállal, tragédiákkal, abszurd és felemelő helyzetekkel. A kötet, mivel a nagy része naplószerű, kis bejegyzésekből áll, könnyedén és gyorsan olvasható és érdekes is, minden történet más és más, nem ismétli önmagát és sok mindenre kitér.

A könyv egyszerre beszél az orvosi munka technikai és érzelmi oldaláról. Megmutatja, hogyan hoznak döntéseket az orvosok időnyomás alatt, milyen következményei vannak a hiányos erőforrásoknak, és hogyan próbálják összeegyeztetni a hivatást a magánélettel.

Az orvosi pályaválasztás bizonytalansága

Honnan tudná előre az ember, hogy szeretni fogja az orvosi hivatást? A dolog épp itt kezdődik. Aki a gimnáziumban jól tanul, családi hagyományból, idealizmusból vagy a valósággal alig-alig konvertáló kórházsorozatok hatására indul neki az orvosi egyetemnek.

Az egyetemek a túljelentkezés miatt a legjobb diákok közül válogatnak. A kiválasztás alapja azonban nem az alkalmasság. Senki nem kérdezi meg, hogy az illető bírja-e a vér látványát.

Az ideális hallgató a megye úszóbajnoka, az ifjúsági zenekar vezetője vagy az iskolaújság szerkesztője. De a jelentkezőknek sincs sok fogalmuk arról, mit jelent orvosnak lenni.

Olyan ez, mint amikor október elején kell nyilatkozni arról, hogy mit kérsz majd a munkahelyi karácsonyi vacsorán a menüválasztékból, csakhogy addig megutálhatod a csirkét, vegetáriánussá válhatsz, végső soron senki sem tudhatja, mire fáj majd a foga hatvan vacsora múlva, írja Kay.

Az egyetem és a kórházi valóság közötti szakadék

A végzősök szinte rögtön a mélyvízbe kerülnek, és Kay könyvében sorakoznak az abszurd helyzetek. A kanülözés lenne a rezidens egyik fő feladata, de ezt az egyetem alatt egyszer sem próbálhatták ki.

Ezért első kórházi napja előestéjén a lakótársával egymáson gyakorolják a műveletet, és össze-vissza szurkálják egymást. Végigkövethetjük a kisdoktori éveket, az egyetem után a kórházba ledobott zöldfülűt, aki vagy megtanulja, amit elmutattak egyszer, vagy nem.

A tankönyvek tiszta kórleírásai után a kezdő orvosok a valóságban az alapbetegséget tetéző egyéb kóros állapotok szeszélyes tünetegyütteseivel találkoznak. A fiatal orvos hamar megtapasztalja, hogy az orvoslás nem a nagy tudású héroszok kiemelkedő teljesítményén, hanem csapatok összehangolt tevékenységén múlik.

A médiában gyakran mutogatott professzorokról sincs túl jó véleménnyel: „A profot nem keresed nappal, nem hívod éjjel - túl fontos ember ő ilyen csacskaságokhoz”.

Éjszakai ügyelet és döntések időnyomás alatt

Nagyon hamar megtapasztalják, hogy az éjszakai ügyelet olyan, mintha dőlne a hajóba a víz, és azt egy kontaktlencsével próbálnák meg kimerni. Egy élet megmentése pedig sokszor banális véletleneken múlik.

Kay egyik betege például azért maradt életben, mert nem működött a Snickers-automata, így a fiatal orvos idejében odaért az ágyhoz. A kórházi munka kiszámíthatatlanságát jól mutatja, hogy egy látszólag jelentéktelen körülmény is döntő szerepet játszhat egy súlyos állapot felismerésében vagy kezelésében.

„Felcsipogtak hajnali fél háromkor az első félórányi alvásomból, amihez három műszak alatt jutottam, hogy rendeljek altatót egy betegnek, akinek az álma nyilvánvalóan sokkal fontosabb, mint az enyém. Nem hittem volna, hogy ennyit bírok - a kórteremben a beteget alva találtam.”

A könyv egyik fontos tapasztalata, hogy az orvosi döntések gyakran nem ideális feltételek között születnek. Az orvosnak egyszerre kell értelmeznie a hiányos információkat, megnyugtatnia a beteget, együttműködnie a kollégákkal, és közben figyelembe vennie a kórház működési korlátait.

Amikor a kórházi „rejtély” egyszerű magyarázatot kap

És jönnek a klasszikus kórházi sztorik, orvosi feladványok. Na vajon miért nem vizelt már 9 órája a nemrég műtött beteg? Vérvesztés vagy a vesék purcantak ki? Nem, csak a katéter csöve szorult be az ágykerék alá.

Vajon milyen súlyos bajra utalhat, hogy a szülés előtt álló nő széklete csúnya véres? Balról jobbról megvizsgálják, aztán kiderült, hogy az nem vér, csak a nő előző este két teljes üveg cékla-salátát evett.

„Ma egy húszéves beteghez riasztanak, a vérképe rendellenes veseműködésre vall. A fiú mindkét karján teljes gipsz, olyan, mint a Scooby-Doo - A múmia átkából a gonosz múmia. Nincs bekötve neki infúzió, érintetlen a pohár víz az éjjeliszekrényén - nem vonom kétségbe az akaraterejét, de a fizikával nyilván nem dacolhatott az utóbbi pár napban. A páciensnek sóoldatos infúziót rendelek, a tisztelt kollégákba meg nem ártana egy kis józan észt csepegtetni.”

A történetek humora gyakran abból fakad, hogy a súlyosnak tűnő helyzet mögött egészen hétköznapi ok áll. Ez a humor azonban nem teszi jelentéktelenné a munkát, inkább megmutatja, mennyire fontos a részletek megfigyelése és a legegyszerűbb magyarázatok ellenőrzése.

Testi folyadékok, szélsőséges helyzetek és fekete humor

Az orvosi egyetemen nem tanítják, hogyan kezelje az orvos azt, ha a beteg lehányja, vagy hogyan ne hányja el magát ő maga, ha egy flakont, egy kupakot vagy egy karácsonyi izzósort kell eltávolítani egy vaginából.

A kötet jó, főként humoros, de azért vannak benne szomorú részek is. Arra nem számítottam, hogy legnagyobb része már a szakágában „vájkálás” :-D lesz, általános orvosra-sürgősségisre gondoltam, valószínűleg az nagyobb tárháza lett volna a különböző eseteknek, de azért a szülész-nőgyógyász élet se volt fenékig… öööö na jó, fenekek voltak itt bőven :-D

„Számomra a születés csodája az, hogy értelmes, józan, szavazóképes munkavállalók egy medencén keresztül kajlára passzírozott húscsomóra, amit ötféle rémes nyák borít, külcsínre pont olyan, mintha órákon át fetrengett volna egy pizzán, képesek teljes őszinteséggel azt mondani, hogy gyönyörű. Működik a darwinizmus, az ivadék iránti esztelen szeretet.”

A legundorítóbb eset azt hiszem, a masszázsos nő volt, szerintem az vitte a pálmát a „szivacskájával” (böööö…). Hát nem irigylem a nőgyógyászokat mostantól (bár néha tényleg döbbenetes volt, az emberek tényleg csinálják ezt, tényleg ilyen hülyék és tényleg feldugdosnak ennyi mindent? :-D vagy csak orvosi városi legenda? :-D).

A szülészet-nőgyógyászat sajátos világa

Kay egy idő után már magánkórházban is vállal éjszakai ügyeleteket. A terhelés itt sokkal kisebb, de látja, milyen a mezőny.

Az orvosok egy részét ijesztően felkészületlennek látja a súlyos, váratlan helyzetekhez, amelyekben ő évek óta edződik. És persze ott is az a helyzet, mint Magyarországon: ha egy szülésnél igazán nagy baj van, azonnal hívják a mentőt, és vitetik a pácienst valamelyik állami kórházba.

A szülészet-nőgyógyászatban a testi folyamatok, az időnyomás és az érzelmi terhelés egyszerre van jelen. Egy szülés lehet felemelő, de néhány perc alatt veszélyes állapottá is válhat, amelyben az orvosnak és a teljes csapatnak gyorsan kell reagálnia.

Amúgy én nem tudtam, hogy a barackmagban cián van és azért a placenta leszakadása rémisztő ám (vagy az, hogy néha egy-egy rosszul kimondott mondat majdnem halált okoz, például a lány, aki „nem terhes” és csak az orvoson múlik tényleg, hogy időben közbelépnek-e).

Az orvosi munka nem egyéni hőstörténet

A fiatal orvos hamar megtapasztalja, hogy az orvoslás nem a nagy tudású héroszok kiemelkedő teljesítményén, hanem csapatok összehangolt tevékenységén múlik. A betegellátásban az orvosok, ápolók, szülésznők, asszisztensek és más egészségügyi dolgozók munkája egymásra épül.

Jellemzően az első dicséretet nem feletteseitől, hanem egy vele együtt dolgozó szülésznőtől kapja, aki egy zűrös szülés levezetése után kimondja: „maga jó orvos”.

Rémesen hangzik - időnként az is volt -, de szakorvosjelölti debütálásom napján ruganyos léptekkel jártam-keltem. Diplomázásom óta nem voltam ennyire bizakodó - a seggemből is konfettit szórtam.

A mondat mögött nemcsak a szakmai előrelépés öröme jelenik meg, hanem az is, mennyire ritka az őszinte elismerés. A fiatal orvosok sokszor hosszú időn át dolgoznak úgy, hogy a visszajelzés helyett leginkább újabb feladatokat és felelősséget kapnak.

Fizetés, túlóra és munkafeltételek

Közben rezidensként azt számolja, hogy az órabére 6 font 60 penny, kicsivel több csak, mint a McDonald's pultosaié, és a kórház előtt álló parkolórák is többet keresnek nála.

A kereset köszönőviszonyban sincs azzal, hogy mekkora az orvos felelőssége, aki szó szerint életről-halálról dönt, folyamatos posztgraduális képzéseken vesz részt, de a túlórákat a kórház nem bírja (vagy nem akarja) megfizetni.

És amikor az orvos már régen túl van a rendes munkaidején, és még mindig dolgozik, elgondolkodhat azon, hogy magával csesszen ki vagy a beteggel. A legendás brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat is adófizetői pénzekből működik, de hatékonysági okokból a létszám minimális, a terhelés maximális.

Persze ha éppen hivatalos munkaidő-ellenőrzést tartanak az intézményben, akkor minden rendben van - papíron. Közben az állami pénzből fenntartott kórháznak nincs személyzeti parkolója, így az orvos maga fizet óránként 3 fontot a parkolásért.

A továbbképzés terhei

Míg a magánszférában dolgozó Kay barátjának a cég állja a továbbképzési díjakat, munkaidő kedvezményt és egy hónapos tanulmányi szabadságot kap, neki az emberhiány miatt az egyhetes tanulmányi szabadságát is visszamondják, és összesen 1300 fontba, azaz havi nettó fizetése kétharmadába kerülnek a tankönyvek, a tanfolyam, a netes anyagok és a vizsgadíj.

Közben a fizetés minden pennyje számít a jelzáloghitel törlesztésénél. Mi lesz ebből? Hát az, hogy a fiatal orvos dézsmálja a betegek kajáját (mert nincs ideje rendesen enni), és néha hazavisz magának egy műtősruhát pizsamának.

A könyv ezzel azt is megmutatja, hogy az orvosi képzés nem ér véget az egyetemmel. A fiatal orvosnak folyamatosan tanulnia kell, vizsgáznia kell, új eljárásokat kell elsajátítania, miközben a munkája mellett gyakran nincs elegendő ideje, pénze vagy szabadsága a szakmai fejlődésre.

97 óra munka, két óra magánélet

Közben a magánélete esik szét darabokra. Egy héten összesen 97 órát tölt munkával, és csak kettőt a barátnőjével.

Rendszeresen ügyel karácsonykor, a megbeszélt találkozókra soha nem ér oda, a színházi előadásoknak legfeljebb a második felvonására tud beülni, és nincs ideje elmenni a postára sem, hogy felvegye az oda küldött csomagot benne a barátnője karácsonyi ajándékával.

A szigorú és nehezen cserélhető beosztások miatt orvos kolléganője az esküvője napján sminkben és komplett frizurával megy be inkább dolgozni, más orvosok nem érnek oda családtagjaik temetésére vagy saját gyermekük műtétjére.

A fiatal orvos apák állandó bűntudattal küzdenek, hogy csak telefonos jóéjtpuszit tudnak adni gyerekeiknek és nem ők olvassák nekik a mesét elalvás előtt.

A történetben apránként végigéljük Adam magánéletét is, ami hát, mondjuk ki: siralmas. Egy ideig reménykedtem, hogy azért H-val kibírják a nehéz éveket, de azért valljuk be őszintén, ha lenne egy befizetett, előre levajazott mauritiusi nyaralásom a párommal, ami évek óta az első, mert ő állandóan dolgozott és végül megszo. atják és mégis be kell mennie, hát ott én is bedobtam volna a törölközőt.

Bűntudat, betegség és kimerülés

A bűntudat akkor is üldözi őket, amikor betegek lesznek, és nem tudnak bemenni dolgozni. Vajon melyik beteg hal meg amiatt, ha nem tudják megoldani a helyettesítést, és mennyire kell betegnek lennie egy orvosnak ahhoz, hogy ne érezze magán állandóan a felelősség nyomasztó súlyát?

De abban sincs sok köszönet, ha a fiatal orvos kivételes esetben mégis otthon tud lenni egy hétvégére. Kimerült és ingerlékeny a napi hajsza után, és ha partnere netán belekezd a saját (nem egészségügyi) munkahelyi problémáinak taglalásába, hát akkor ő visszakézből hatszor durvább horrorsztorikkal tud előállni bármikor.

A könyv egyik legfontosabb rétege éppen ez: az orvos nem csupán munkaidőt veszít, hanem fokozatosan feléli a magánéletét, az energiáját és a lelki tartalékait is. A munkából hazatérő ember számára a pihenés sem feltétlenül jelent valódi regenerálódást.

Előrelépés a ranglétrán

Kay közben egyre több tapasztalatot szerez, araszol a ranglétrán. A szülészet-nógyógyászat felé fordul, felsőfokú rezidens, majd szakorvosjelölt lesz.

A kemény évek után a cél mindenki számára a szakorvosi pozíció elérése, amikor a fizetés emelkedik, a munkaidő csökken, viszont a felelősség egyre nagyobb.

Kay eljut a szakorvosaspiránsságig, neki referálnak a fiatal orvosok, minden kicsit is bonyolult esethez őt hívják. Innen már nehéz visszafordulni: az ember éveken át strapálta magát, hogy eljusson idáig, másrészt mégiscsak felemelő érzés, hogy nagyon hasznos munkát végez, emberek, újszülöttek élete múlik rajta.

A szakmai előrelépés tehát kettős változást hoz. A munkakörülmények bizonyos szempontból javulnak, ugyanakkor az orvosra nehezedő döntési felelősség fokozódik, mert egyre több fiatal kolléga és egyre több összetett eset támaszkodik a tapasztalatára.

A tragikus szülés és a pálya elhagyása

Végül egy tragikusan végződő szülés traumáját nem tudja feldolgozni. Hiába állapítja meg az orvosi bizottság, hogy nem történt műhiba, minden orvos ugyanazt tette volna az adott helyzetben, mint ő, mégiscsak meghalt egy baba.

Kay csak azon rágódik, mi lett volna, ha egy órával korábban néz be arra a szülésre, talán észrevehetett volna árnyalatnyi elváltozásokat a CTG-n.

Végül fél év gyász után 2010-ben úgy dönt, elhagyja az orvosi pályát. A döntés azt mutatja meg, hogy a szakmai szabályok szerinti helyes eljárás sem feltétlenül véd meg egy orvost a tragédiák lelki következményeitől.

A betegségek mögött mindig emberek vannak

„És most hallgatom, mit találtak nála. Elsírja magát, kimondja a „sohá”-kat, a döbbenetet, hogy az „örökre” nem a Bálint-napi üdvözleteknek van fenntartva. A fia diplomázni fog az egyetemen - ő nem lesz ott az átadón. A lánya férjhez megy - ő nem adhat tanácsot az ültetéshez a lagzin és nem dobálhat konfettit. Sosem ismerheti meg az unokáit. A férje sosem heveri ki. „Még a termosztátot sem képes önállóan elforgatni!” Nevet, ezért én is vele nevetek. Tényleg cserben hagynak a szavak. Szeretnék hazudni, biztatni, hogy rendbe fog jönni, de mindketten tudjuk, hogy ez kizárt. … A másik dolog, amire rádöbbenek, hogy ezernyi aggodalmából egyik sem saját magára irányul; a gyerekeit félti, a férjét, a nővérét, a barátait. Talán ez az ismérve, hogy ki jó ember.”

A könyvben a beteg nem pusztán diagnózis vagy kórleírás. Minden betegnek vannak kapcsolatai, félelmei, tervei és veszteségei, az orvos pedig ezekkel a személyes történetekkel is találkozik.

Homeopátia és orvosi gondolkodás

„Egyéb kiegészítő terápiára még csak tudnék magyarázatot, de a homeopátia híveitől leesik az állam. Olyan hígításban alkalmaznak szereket, hogy az „orvosság” szinte az utolsó molekuláig víz. Egyszerűen hinni akarnak benne, és kész. Gondolom, könnyebben imádható isten a többinél, hiszen fohászkodni sem kell (legfeljebb amikor szólnak, hogy nem használt, és mindjárt meghalsz), de szerintem a homeopátia egyvalaminek az ellenszere, a szomjnak. Vagy adott esetben a tűznek.”

A részlet jól érzékelteti Kay stílusát: a szatirikus megfogalmazás mögött szakmai szkepticizmus és a bizonyítékokon alapuló orvoslás iránti elkötelezettség jelenik meg.

Az NHS, az orvoshiány és az elvándorlás

A Kay könyvében is vázolt nem éppen kielégítő feltételek miatt a brit állami egészségügynek is meg kellett küzdeni az orvoshiánnyal, a brit orvosok Kanadába, Ausztráliába vándoroltak el, vagy a jobban fizető gyógyszercégeket választották.

Miután magyar és közép-kelet európai orvosok százai mennek az itteni körülmények és alacsony fizetések miatt angliai kórházakba dolgozni, Kay könyve minden bezzegezőnek is tanulmányos olvasmány, aki szerint szervezetlenség, bürokrácia, hierarchia, emberhiány, műszerhiány, alacsony fizetés, orvoselvándorlás csak a magyar egészségügyben van.

Ahogy Magyarországon, Angliában is nagyrészt az adófizetők pénzéből működik az egészségügyi ellátás gerince. A könyv azt mutatja meg, hogy az állami finanszírozás önmagában nem garantálja a megfelelő munkafeltételeket, ha a rendszerben kevés a dolgozó, nagy a betegforgalom és a terhelés.

A 2015-ös brit orvoskonfliktus háttere

A könyv Angliában azután jelent meg, hogy a brit kormány 2015-ben szigorítani akarta a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) dolgozó fiatal orvosok szerződését, óradíjukat emelte volna, de a hétvégi munkáért nem adtak volna nekik pótlékot.

Az orvosok sztrájkoltak, a kormány pénzéhséggel vádolta meg őket. Kay szerint minden hasonló esetben az összes egészségügyi dolgozónak és orvosnak világgá kellene kiáltania a munkája valóságát, hogy a társadalom lássa: épeszű ember biztosan nem pénzért adja a fejét erre a munkára.

Amikor 2015-ben a brit egészségügyi miniszter szigorúbb szerződést akart rákényszeríteni az állami egészségügyben dolgozó fiatal orvosokra, ők nem tudták megvédeni magukat. Nem tudták megértetni a társadalommal, hogy milyen körülmények között és mennyit dolgoznak.

Kay ekkor döntött úgy, hogy régi naplói alapján megírja könyvét, ami 2018-ban az év könyve lett az Egyesült Királyságban.

Miért nem elég modern kórházakat építeni?

A könyvben egy nyílt levél is olvasható a brit egészségügyi miniszterhez, amelyet minden ország minden egészségügyi miniszterének érdemes lenne megfontolnia.

A miniszterek általában szeretnek modern és jól felszerelt kórházakban fényképezkedni, de az egészségügyet nem kórházak, gyógyszertárak, rendelők alkotják, hanem az ott dolgozó emberek, akik sokszor hihetetlen stressz közben látják el a legképtelenebb feladatokat, és ezért cserébe figyelmet, elismerést, megbecsülést, normális munkafeltételeket szeretnének.

Ez az egyik legfontosabb társadalmi üzenet a könyvben: az egészségügyi rendszer tényleges működését nem pusztán az épületek, a műszerek vagy a szervezeti struktúrák határozzák meg, hanem az ott dolgozók mindennapi munkája.

Miért lehet fontos magyar olvasóknak?

A könyv nemcsak általában az orvosi pályára készülőknek nyújt kijózanító élményt a kórházi orvosok mindennapjairól. A brit és a magyar egészségügy különbségei mellett olyan közös problémák is megjelennek benne, mint az emberhiány, a túlóra, a hierarchia, a bürokrácia, a szakmai kiégés és a társadalmi megbecsülés hiánya.

A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, hogy a történetek alapján a brit egészségügy sem hibátlan. Az angol kórházakban is előfordul szervezetlenség, eszközhiány, rosszul működő kommunikáció és olyan munkaszervezés, amely a dolgozókat tartós túlterhelésnek teszi ki.

Jó kis kötet az angol egészségügy berkeiből, amelyet olvasva bizony láthatjuk, hogy ott se kolbászból van a kerítés. Furcsa, hogy a magyar egészségügyi dolgozók mekkora hányada köt ki odaát, míg az ottaniak meg máshová menekülnek, mert ott annyira rossz (megnézném, mit szólnának a magyar egészségügyhöz, hahahaha).

A könyv ezért egyszerre működik brit kórházi naplóként és szélesebb társadalmi tükörként. Nem állítja, hogy minden egészségügyi rendszer ugyanolyan, de megmutatja, hogy a problémák több országban hasonló mintázatokat követhetnek.

A könyv hangvétele és olvasmányossága

A kötet jó, főként humoros, de azért vannak benne szomorú részek is. Sok-sok boldog pilanat van (LaSanya nevű csecsemőktől kezdve az ellopott kocsi visszaszerzéséig :-D), de pár szomorú eset is befigyel.

A fanyar humor nem pusztán szórakoztató elem, hanem túlélési stratégia is. A szélsőséges testi és lelki helyzetekről nehéz lenne kizárólag komoly, tárgyilagos hangon beszélni, ezért a nevetés sokszor a feszültség feloldásának eszköze.

Összességében egy jópofa kötet, szívesen olvasnék ilyet egy sürgősségin dolgozó orvostól…

A könyv ugyanakkor nem könnyű témákat kerülgető vígjáték. A humor mögött ott vannak a halálesetek, a gyász, a tehetetlenség és az a felismerés, hogy az orvosok sem tudnak minden beteget megmenteni.

Jellegzetes részlet a könyv végéről

Zárásként álljon itt egy jellegzetes kórházi folyosói beszélgetés Kay könyvéből:

Kiviharzik egy nő a nőgyógyászati ambulanciáról, és ordít a nővérrel:

- Tőlem kapja a fizetését! Tőlem kapja a fizetését!

A nővér visszaordít:

- Akkor lesz szíves emelni?!

Ez a rövid párbeszéd sűríti a könyv egyik alapkonfliktusát: a társadalom elvárja az egészségügyi dolgozóktól a folyamatos rendelkezésre állást és a magas színvonalú ellátást, miközben gyakran nem látja, milyen terhelés és milyen feltételek között végzik a munkájukat.

tags: #angol #rezidens #konyv