Az angol egészségügyi rendszer alapját a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat, vagyis a National Health Service (NHS) adóbevételekből finanszírozott, univerzális rendszere jelenti, amelynek társadalompolitikai célja az azonos hozzáférés biztosítása a teljes népesség számára. A magyar egészségügy szintén erősen közfinanszírozott és szolidaritási elven működik, de szerkezete biztosítási logikára, központi finanszírozásra, háziorvosi alapellátásra, szakellátásra és kórházi ellátásra épül.
A két rendszer között a legfontosabb különbség a finanszírozási és szervezési modellben van: a beveridge-i angol modellben nincs nevesített járulék és főszabályként nincs önrész, míg a magyar rendszerben a közfinanszírozott ellátás társadalombiztosítási jogosultsághoz kapcsolódik, az ellátás igénybevétele pedig több területen beutalási rendhez kötött. Mindkét országban jelentős problémát okoz a humánerőforrás hiánya, a területi egyenlőtlenség, a várakozási idő és a köz- és magánellátás közötti kapcsolat.
A két egészségügyi rendszer történeti alapjai
Nagy-Britanniában 1911-ben bismarcki típusú, kötelező egészségbiztosítási rendszert hoztak létre. Beveridge jogász és közgazdász volt, aki évtizedek óta szociálpolitikával foglalkozott, már az 1911-es munkanélküli-biztosításról szóló törvényt kidolgozásában is részt vett, sőt az javarészt az ő munkája.
Az akadémiai és társadalmi életben is elismert név volt. Miniszteriális közszolgálati pályáját befejezve 1919-től a London School of Economics, 1937-től Oxfordi Egyetem professzora, 1924-ben megjelent könyvéért bárói címmel tüntették ki (ettől kezdve hivatalosan Sir Beveridge), 1946-től a felsőház tagja.
Beveridge másfél éves munkával készítette el 271 oldalas jelentését (Beveridge-report), amelyet több kötetnyi melléklet egészített ki. A jelentést a kormány 1942. decemberében nyújtotta be az alsóháznak.
A Beveridge-jelentés azzal lett egy új modell alapja, hogy szerzője felismerte: nem a korábbi rendszer javítására és kiterjesztésére van szükség, hanem a probléma teljes újragondolására. Beveridge arra a véleményre jutott, hogy Angliának nem követnie kell Németországot, hanem egy nagy ugrással elébe kerülni, ahová a fejlődés eredményeként a rendszer el fog jutni.
Ez a majdnem teljes lefedettség, a kis számú méretgazdaságos biztosító, valamint az orvosok alkalmazotti státusza. Ekkor még nem gondolt arra, hogy az egészségbiztosítási rendszert adóbevételekből finanszírozzák.
Járulékot hetente megvásárolt biztosítási bélyeg formájában, mindenkinek kellett volna fizetni. Ezt később elvetették.
Az NHS létrejötte és az angol modell jellemzői
Az 1945-ben hatalomra került munkáspárti kormány támogatta a Beveridge-jelentésben foglaltakat, és 1946-ban a biztosítási törvény elfogadása után sor került az egészségbiztosítási rendszer intézményeinek kiépítésére a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS) keretein belül. Ezt követően került sor a kórházak államosítására.
1938-ban Anglia és Wales területén háromezer kórház működött, közülük kétezer önkormányzati fenntartású, ezer pedig magánkórház (voluntary) volt. A kórházi rendszer a 19. században még viszonylag jól működött, de a 20. század elejétől a kórházüzem bonyolultabbá válásának és az orvosi műszertechnika fejlődésének költségnövelő hatásával már csak kevés tudott lépést tartani.
A háború befejeződése után a kórházi rendszer a pénzügyi összeomlás szélén állt, ezért a kórházak államosítása nem ütközött erős politikai ellenállásba. Az NHS létrehozását leginkább az orvostársadalom sérelmezte.
Elsősorban azt kifogásolták, hogy a kormányzat az NHS háziorvosainak fix fizetést szándékozik adni, és betegeiktől nem fogadhatnak el díjazást, továbbá kifogásolták az orvosi praxisok adásvételének megtiltását.
Végül a háziorvosok (GP) 90%-a döntött úgy, hogy tevékenységét az NHS keretében folytatja, míg a lakosság 95%-a választott háziorvost.
A beveridge-i modellben az egész népességet biztosítottá nyilvánítják. A társadalompolitikai cél a társadalom minden tagja számára azonos hozzáférést biztosítani az egészségügyi ellátáshoz.
A beveridge-i modellben nincs nevesített járulék, a költségeket az állam adóbevételeiből (általános adó) fedezik. A beveridge-i modellben nincs önrész sem - ezt, szakmailag tévesen ingyenességnek nevezik.
Nincs mód a rendszeren kívül maradni (opting out). Az NHS megszületése óta sok bírálatot kapott, többször átdolgozták, de komolyabb politikai támadás nem érte.
Legutóbb 2007. júniusában Gordon Brown pénzügyminiszter jelentette ki, hogy az NHS a „következő nemzedéknyi időszakban” ingyenes marad az ellátást igénybe vevők számára, a szolgáltatások hozzáférhetőségét pedig a szükségesség, és nem a fizetési képesség fogja meghatározni”.
A magyar egészségügyi rendszer működési alapjai
Az egészségügyi ellátások rendszere az egészségügyi szolgáltatások biztosítását, valamint a népegészségügyi célok megvalósítását teszik lehetővé. Az egészségügyi ellátások célja, hogy segítsék az egészség fejlesztését, helyreállítását, megakadályozzák az egészségromlást, valamint hogy könnyítsék a megváltozott egészségi állapotú emberek munkába, illetve a közösségbe való beilleszkedését.
Az egészségi ellátások rendszerében megtalálhatók a megelőző ellátások, amelyek a betegségek megelőzését, illetőleg azok korai felismerését szolgáló ellátásokat foglalják magukba.
A megelőző ellátásokon belül a rendszerben helyet kap továbbá a fertőző betegségek megelőzésére vonatkozó vizsgálatok, a szűrővizsgálatok, a környezet- és foglalkozásegészségügyi egészségügyi tevékenységek , valamint család- és nővédelmi gondozás.
Az alapellátás összehasonlítása
A magyar egészségügyi ellátórendszer első számú védelmi vonala az alapellátási rendszer. Az egészségügyi törvény értelmében a beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell számára, hogy hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, a páciens nemétől, korától és betegségétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön.
Az egészségügyi alapellátás fontosabb intézményei: a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás, a fogorvosi alapellátás, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás, a védőnői ellátás, az iskola-egészségügyi ellátás.
Az angol rendszerben a háziorvos, vagyis a GP szintén meghatározó belépési pont az egészségügyi ellátásba. A háziorvosok többsége az NHS keretében dolgozik, és a betegek jellemzően a háziorvosi rendszeren keresztül jutnak további szakellátáshoz.
Az angol modellben az alapellátás szerepe azért is jelentős, mert a háziorvosi kapacitás, a diagnosztikai hozzáférés és a szakellátásra történő továbbutalás közvetlenül befolyásolja a várakozási időket és a sürgősségi ellátás terhelését.
A járóbeteg-szakellátás és a beutalási rend
A beteg folyamatos ellátását végző orvos beutalása vagy a páciens jelentkezése alapján, szakorvos által végzett egyszeri, vagy alkalomszerű egészségügyi ellátás, valamint fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén a folyamatos szakorvosi gondozás.
Az általános járóbeteg-szakellátást a beteg egészségi állapotának veszélyeztetése nélkül, rendszeres tömegközlekedés igénybevételével megközelíthetően (lakóhelyének közelében) kell biztosítani.
Az egyes betegségek gyakorisága alapján meghatározott lakosságszámra, területi egységenként (általában városokban) biztosítják a járóbeteg-szakellátás különféle formáit. A járóbeteg-szakellátást nyújtó intézmények tevékenységüket önállóan, vagy más intézményekkel együtt, működési engedély alapján végzik.
A járóbeteg-szakellátás igénybevételének általában az a feltétele, hogy a beteget a beutalásra jogosult orvos oda beutalja. A beutaló orvos - saját szakmai javaslata és az egészségügyi államigazgatási szerv beutalásra vonatkozó előírásai alapján - a vizsgálatot és gyógykezelést a beteg egészségi állapota által indokolt szakellátási szinten működő egészségügyi intézménynél kezdeményezheti.
A biztosított az orvosi beutaló nélkül igénybe vehető szakellátásokat - sürgős szükség kivételével - a választása szerinti, az adott járóbeteg-szakellátás tekintetében érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltatónál veheti igénybe, azonban a biztosított tekintetében területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező egészségügyi szolgáltató meghatározott esetben megtagadhatja a biztosított ellátását.
Amennyiben a biztosított a beutalóval igénybe vehető járóbeteg-szakellátást nem a beutalóban megnevezett egészségügyi szolgáltatónál szándékozik igénybe venni, úgy kell tekinteni, hogy a biztosított nem rendelkezik beutalóval.
A beutaló a a szakellátásra beutalt által ismételten igénybevett ellátások esetében a beutaló orvos által a beutalón megjelölt időpontig, de legalább 90 napig, egyéb esetekben a kiállításától számított 90 napon belül használható fel.
Az angol rendszerben a GP-k jelentős szerepet játszanak a szakellátás felé történő betegirányításban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az alapellátás kapacitásai, a háziorvosi konzultációk elérhetősége és az NHS szakellátási kapacitása együtt határozza meg, hogy a beteg milyen gyorsan jut diagnózishoz és kezeléshez.
A fekvőbeteg-ellátás szerkezete
A beteg lakóhelye közelében levő fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátás. Igénybevétele a külön jogszabályban leírtak szerint a beteg ellátását végző orvos, a kezelőorvos beutalása, valamint a beteg jelentkezése alapján történik.
A fekvőbeteg-ellátás folyamatos benntartózkodás mellett végzett diagnosztikai, gyógykezelési, rehabilitációs vagy ápolási célú fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás (ideértve a hosszú ápolási idejű ellátásokat is), vagy ilyen célokból meghatározott napszakokban történő ellátás, illetve, olyan egyszeri vagy kúraszerű beavatkozás, amelyet követően meghatározott idejű megfigyelés szükséges, illetve a megfigyelési idő alatt -szükség esetén - a további azonnali egészségügyi ellátás biztosított.
Az egyes fekvőbeteg intézményekben a szakellátási formákat intézményenként, területi egységenként másként alakítják ki. A fekvőbeteg szakellátás különféle formáit a kórházak, klinikák, országos intézetek, szanatóriumok és egyéb intézmények látják el.
Ezeket az egyes betegségek gyakorisága alapján, meghatározott lakosságszámra, területi egységenként, általában városokban biztosítják. Az általános fekvőbeteg-szakellátást az egészségbiztosító által támogatott szolgáltató orvosának, vagy az orvos saját magának/közeli hozzátartozójának kiállított orvosi beutalása alapján lehet igénybe venni.
Az Európai Unió tagállamaiból Magyarországra érkező betegekre is ugyanezek a szabályok vonatkoznak a beutalási rend vonatkozásában. A sürgős szükség esetét kivéve, ha a beteg beutaló nélkül, vagy a beutalási rendtől eltérően nem a beutalón megnevezett egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe a fekvőbeteg szakellátást, részleges térítést is köteles fizetni.
A fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásnak beutaló nélküli vagy a beutalási rendtől eltérő igénybevétele esetén fizetendő részleges térítési díj összege nem haladhatja meg a 100 000 forintot.
Az azonnali ellátást nem igénylő, a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII.23) Korm. rendelet 5. sz. mellékletében meghatározott fekvőbeteg-gyógyintézeti kezeléseket intézményi várólista alapján kell nyújtani.
Részleges térítés megfizetése mellett a beteget orvos választási jog illeti meg, ennek keretében joga van az egészségügyi intézmény munkarendje szerint a beteg ellátására beosztott orvos helyett másik orvost választani.
Egyes egészségügyi ellátásokra a szolgáltató részleges térítési díjat, illetve kiegészítő térítési díjat állapíthat meg, amelyekről a szolgáltatás megkezdése előtt köteles a biztosítottat tájékoztatni.
A részleges térítési díj, illetve a kiegészítő térítési díj képzésének szabályai, illetőleg több esetben pontos összege a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete meghatározott, attól érvényesen eltérni nem lehet.
Az NHS-ben a kórházi ellátás szervezése és finanszírozása a közfinanszírozott rendszer része. A hozzáférést nem a beteg közvetlen fizetőképessége, hanem a szükséglet, a klinikai prioritás és az adott NHS-szolgáltatás kapacitása határozza meg.
Egyéb egészségügyi ellátások
A törvényben meghatározott egyéb egészségügyi ellátások körébe tartozik az ügyeleti ellátás, a mentés, a betegszállítás, az ápolás, egyes különleges ellátási igényt kielégítő egészségügyi szolgáltatások, a haldokló beteg gondozása, a rehabilitáció, az orvostechnikai eszközellátás, a gyógyszerellátás, a pszichoterápia és klinikai szakpszichológia, a nem-konvencionális gyógyító és életminőség-javító eljárások, egyéb gyógyászati ellátások, egészségügyi ellátás keretében végzett szakértői tevékenység.
A brit rendszerben szintén fontos szerepet kapnak a sürgősségi szolgáltatások, a mentés, a gyógyszerellátás, a rehabilitáció, a mentális egészségügyi ellátások és az otthoni gondozási formák. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy milyen módon próbál ebből a helyzetből kitörni az Egyesült Királyság, milyen új szerepet lehet találni a gyógyszertáraknak, és mi az az otthoni kórház.
Finanszírozás: adóalapú NHS és magyar közfinanszírozás
A brit egészségügyi rendszer alapelve az ingyenesség. Ehhez szigorúan ragaszkodik a politika az elmúlt évtizedekben.
A beveridge-i modellben nincs nevesített járulék, a költségeket az állam adóbevételeiből (általános adó) fedezik. A beveridge-i modellben nincs önrész sem - ezt, szakmailag tévesen ingyenességnek nevezik.
Közpénzekből fizetik ki a hazai egészségügyi kiadásoknak nagyjából a háromnegyedét. Ez nagyságrendileg megegyezik az OECD országok átlagával.
Általánosságban elmondható, hogy minden fejlett országban nagyon magas az állami részesedés, még az egyéni biztosításokra nagy hangsúlyt fektető Egyesült Államokban is a 40-45 százalékos sávban mozog.
A magyar finanszírozás tehát központosított, s ez annak ellenére is így maradhat hosszabb távon, hogy a kormány jelenlegi egészségügyi csomagjának egyes elemei a decentralizáció irányába mutatnak.
A másik oldalon a szolgáltatók többsége - kivéve mondjuk a háziorvosi és a fogászati praxisokat, valamint a diagnosztikát - a helyi önkormányzatok tulajdonában van. A rendszer ebben az értelemben tehát zárt: az állam minden évben, jobbára az előző esztendei adatokból kiindulva szabja meg, mennyit szán e célra.
Ez azonban még nem garancia a racionális működtetésre. „A kiadások korlátozása lehet ugyan fontos eleme a takarékosságnak, ám nem feltétlenül növeli a hatékonyságot, sőt a tapasztalatok éppen ennek ellenkezőjét mutatják” - állapítja meg Nagy Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatársa egy, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) megbízásából készített tanulmányban.
Az egészségügyi törvénycsomag parlamenti elfogadása idején talán ezért is érdemes lehet felvillantani, hogy milyen főbb irányzatok érvényesülnek a világban az egészségügy finanszírozása területén.
A brit fejkvótás finanszírozási modell
Hosszabb távon a kérdés az, hogy a magyar rendszer a több-biztosítós (alapvetően amerikai eredetű) szisztéma, vagy a fejkvótán alapuló modell (az angol változat) irányába tolódik-e inkább.
Ezzel szemben a brit példa a leginkább kifinomult és bonyolult, tudományos alapokon nyugvó forráselosztó rendszer. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) rendelkezésére álló, adóbevételekből származó, évi nagyjából 50 milliárd fontnak a 70-80 százalékát regionális alapon létrejövő ellátás-szervezők osztják szét.
A fejkvótán alapuló rendszer finanszírozza a kórházakat, a teljes járóbeteg-ellátást és a gyógyszeres ellátásokat is. A cél világos és egyértelmű: az azonos kockázati besorolású embereknek azonos hozzáférési lehetőségeket nyújtani az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
Az e cél megvalósításához szükséges módszerek alapvetően két csoportba sorolhatók. Az elsőben az adott személy állapota alapján kalkulálják a kezelés-gyógyítás várható költségeit, míg a második megközelítés az egyén egészségi állapotára ható tényezőkből indul ki (így például figyelembe vesz demográfiai, etnikai, munkaerő-piaci tényezőket is).
Ezek alapján - bonyolult statisztikai eljárások beiktatásával, több részformula alkalmazásával - alakul ki a finanszírozási rendszer.
A több-biztosítós és a brit modell különbségei
Az utóbbi időben mindenesetre sok szó esik a töb-biztosítós modell bevezetéséről. Ez működő formájában a legkiforrottabban az Egyesült Államokban létezik.
Az amerikai piacon biztosítási lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre, nagy a verseny. Tévedés azonban azt gondolni, hogy az amerikai egészségbiztosítási piac teljesen szabad lenne.
Erős szabályozókat építettek be a rendszerbe, amelyek elsődleges célja az, hogy a hátrányos helyzetű, így általában biztosítási szempontból magas kockázatú személyek is részesülhessenek ellátásban.
Ennek érdekében például felső korlátot szabnak az adott egészségi állapotú biztosítottakra vonatkozó díjra, vagy hasonló díjkategóriákat írnak elő az azonos típusú munkát végzők számára.
A lényeg, hogy azonos kockázatközösségbe tartozó csoportok képviseletében akár az állam, akár a munkáltatói csoportok szövetsége „nagy tételben”, így fajlagosan olcsóbban tudjon biztosítást vásárolni.
A biztosítók persze nem feltétlenül örülnek ennek, hiszen egy ilyen rendszerben könnyen veszíthetnek az üzleten. Ezt elkerülendő, megpróbálják kimazsolázni az alacsonyabb kockázatú csoportokat, s elrettenteni a skála másik végéhez tartozókat.
A próbálkozás sikere és általánossá válása azonban társadalmi szinten akkora feszültségeket okozna, hogy valamiképpen „ki kell simítani” a biztosítók kockázatát.
Az erre szolgáló módszer alapján az adott csoporton belül az egyéni kockázatot - vagyis a várható, valószínűsíthető egészségügyi költségeket - a lehető legpontosabban felmérik, s a kockázatok arányában szétterítik a biztosítók között.
Minél pontosabban lefedi ez a kockázatot, annál kevésbé érdeke a biztosítónak a mazsolázgatás. A rendszer sarokköve az egyén egészségi állapotának, s ezen keresztül a jelenlegi és a várható kockázatoknak a minél pontosabb felmérése.
A várható költségeket a korábbi ellátások, diagnózisok, gyógyszerkiadások, kezelések alapján próbálják megbecsülni.
| Szempont | Brit modell | Magyar rendszer |
|---|---|---|
| Finanszírozás | Adóbevételekből finanszírozott NHS | Erősen közfinanszírozott, központosított rendszer |
| Biztosítotti kör | Az egész népességet biztosítottá nyilvánítják | A közfinanszírozott ellátás társadalombiztosítási jogosultsághoz kapcsolódik |
| Önrész | A beveridge-i modellben nincs önrész | Egyes ellátásoknál részleges vagy kiegészítő térítési díj állapítható meg |
| Alapellátás | GP-kre épülő elsődleges ellátás | Háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és kapcsolódó alapellátás |
| Szakellátás | Az NHS szervezeti és finanszírozási keretei között működik | Gyakran beutalóhoz és területi ellátási rendhez kötött |
| Finanszírozási elv | Fejkvótán alapuló forráselosztás | Központi finanszírozás, az egyes kasszák és szükségletek szerinti átcsoportosítás lehetőségével |
A magyar rendszer brit irányú fejlesztésének lehetőségei
A magyar szisztémát szakértők szerint „rendszerváltozás” nélkül is el lehetne tolni kissé a brit irányba. Az angolszász eredetű irányított betegellátás számos eredményt tudott felmutatni Magyarországon, ám nagyon egyenetlen volt a színvonala.
Skultéty László is errefelé keresné a kibontakozási lehetőséget, de úgy látja, a politika asztalán jelenleg az egy- vagy több-biztosítós modell közötti választás szerepel.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási rendszerének finomítása azonban - az egybiztosítós modellen belül maradva - mindenképpen kívánatos lenne. Az ESKI tanulmánya szintén ebbe az irányba javasolja a továbblépést.
A javaslat szerint egyes kasszák egybenyitása és a szükségletekhez igazított fejkvóták meghatározása a méltányosságot és a hatékonyságot egyaránt növelné a finanszírozásban.
Így például meg kellene teremteni a lehetőséget arra, hogy mondjuk a járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-ellátás kiadásai az igényeknek megfelelően kölcsönösen átcsoportosíthatóak legyenek.
Skultéty László szerint a válasz egyértelmű. A GKI Egészségügykutató Intézet ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: „A magyar egészségügyben jelenleg olyan mélyre ható változások történnek, amelyek nem teszik időszerűvé a finanszírozási rendszer reformját.
Ebben a kiforratlan időszakban hiba lenne a több-biztosítós modellt bevezetni. Ezzel szerinte már csak azért is csínján kell bánni, mert a magánbiztosítókkal kötött szerződésekből az állam nem tud egyszerűen, kártérítés nélkül kilépni.
Ezt követően tehát nem lenne annyira egyszerű mondjuk kórházbezárások, ágyszámcsökkentés révén takarékoskodni a kiadásokkal. „Egy döntés elhalasztása nem jelenti azt, hogy maga a döntés hibás lenne” - árnyalja a képet Skultéty.
Várólisták és hozzáférési problémák Angliában
Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy a ’80-as években már egyre drágábban lehetett fenntartani az ellátórendszer működését, ami a ’90-es években alulfinanszírozottá is vált. Ezzel együtt csökken az elégedettség is, aminek az oka a várólisták hosszabbodása.
A 2024-es adatok szerint csupán a lakosság 21%-a elégedett az NHS működésével, ami drámai csökkenés a 2019-es 60%-os elégedettségi rátához képest.
Az egészségügyi diagnosztika kapcsán a hosszú várakozási idő arra készteti az embereket, hogy a sürgősségi ellátáson jelenjenek inkább meg. Ezzel azonban elveszik az ott szükséges kapacitásokat, így az az összeomlás állapotában van.
A másik társadalmi irány, hogy a betegek - a jobb társadalmi pozícióban lévők - az ingyenességet feladva elindulnak a magánegészségügy irányába.
Egyre több helyen látszik foglalkoztatási szempontból a hibrid modell (köz- és magánszektorban is dolgozik az orvos), amely az önkizsákmányolást növeli.
A Brexit pedig növelte a létszámproblémákat. Az orvosok elvándorlása mellett egyre nagyobb gond, hogy nem érkeznek az országba például azok a kelet-európai bevándorlók, akik szakszemélyzetként korábban tompították a munkaerőhiányt.
Területi különbségek és irányítás az Egyesült Királyságban
Miközben brit egészségügyi rendszerről beszélünk, aközben a valóságban nemzeti hatáskörben van sok minden. Azaz a skót egészségügy, vagy a wales-i az adott kormányok irányítási prioritásaitól függ sok tekintetben.
Mindez azt is magával hozza, hogy nincs egységes digitális adatbázis, azaz a betegek adatai korlátozottan érhetőek el más-más egészségügyi szolgáltatók számára.
Nemcsak ebből következik, hanem főleg a földrajzi és szociológiai különbségekből, de erős egyenlőtlenség is megfigyelhető a rendszerben.
Látható egy negatív spirál is, amelyhez hasonlóak tapasztalhatók a magyar rendszerben. A hosszú diagnosztikai várakozás növelheti a sürgősségi ellátás terhelését, a kapacitáshiány pedig tovább növelheti a várakozási időt.
A magyar várólisták és kapacitásproblémák
A hazai egészségügyi ellátás egyik legsúlyosabban érintett területe a tervezett műtétekre való várakozás. A NEAK 2026 tavaszán közölt adatai alapján térdprotézis-műtétre közel 18 900 beteg várakozott 60 napon túl, miközben az előző hat hónapban mindössze 5446 beavatkozás valósult meg, az átlagos várakozási idő 296 napot tett ki.
Csípőprotézis esetében a medián várakozás 42 nap, az átlag azonban 144 nap - a mögöttes területi egyenlőtlenségek egyes intézményekben többéves várakozást eredményeznek.
A három leghosszabb várólista - csípő- és térdprotézis, valamint szürkehályog-műtét - összesített száma 2025 végére 38 ezer főre nőtt, egyetlen év alatt ötezerrel több beteggel.
Az Orvosok Lapjában 2026-ban megjelent szakmai elemzés hangsúlyozza: a jelenlegi várólista-szabályozás nem felel meg a logikai koherencia követelményének, és az intézmények közötti - azonnali ellátástól a két-három éves várakozásig terjedő - különbségek egy szolidaritáson alapuló rendszerben nem tolerálhatók.
Humánerőforrás és kettős foglalkoztatás
A várólisták mögött részben a kettős praxis jelensége is meghúzódik. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2025 végén, több mint 4000 orvos bevonásával készített reprezentatív felmérése szerint az orvosok 45 százaléka párhuzamosan van jelen az állami és a magánellátásban, 16 százalékuk pedig végleg elhagyta a közfinanszírozott szektort - csupán 38 százalékuk dolgozik kizárólag az állami rendszerben.
A munkaterhelés-adatok jelzik az egyensúlytalanságot: az állami szektorban a heti medián munkaidő 40 óra, a magánellátásban 29 óra.
A MOK álláspontja egyértelmű: „Magyarországnak nincs két párhuzamos egészségügyre elegendő orvosa, az elmúlt évek tapasztalata pedig az, hogy a kettős foglalkoztatás az állami ellátás hátrányára válik a jelenlegi szabályozási körülmények között".
A jelenség méltányossági vetülete sem elhanyagolható: az állami várólistán hónapokat várakozó beteg magánellátásban - esetenként azonos orvosnál - töredékidő alatt hozzáfér ugyanahhoz a beavatkozáshoz, ami a kötelező szolidaritáson alapuló rendszer alapelvét kérdőjelezi meg.
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján is elhangzott: a kettős praxis negatívan befolyásolja a betegellátáshoz való egyenlő hozzáférést.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter 2026 májusában nyilvánosságra hozott helyzetértékelése szerint több tízezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, az ápolóhiány meghaladja a 30 000 főt, és ez már az akut beavatkozások elvégzését is veszélyezteti.
Az Orvosok Lapjának elemzése szerint a várólistás problémák tartós orvoslásához kapacitásszervezési és betegútmenedzsment-reform szükséges, amelynek keretében a reaktív beavatkozások helyét a tervszerű rendszerfejlesztésnek kell átvennie.
Finanszírozási és teljesítménymutatók összehasonlítása
Az OECD 2025-ös Health at a Glance kiadványa egyértelmű képet fest a magyarországi finanszírozási helyzetről. Magyarország egy főre jutó egészségügyi kiadása vásárlóerő-paritáson számolva 3303 dollár, szemben az OECD 5967 dolláros átlagával; GDP-arányosan a hazai ráfordítás 6,5 százalék, miközben az OECD-tagállamok átlaga 9,3 százalék.
A betegek elégedettségét mérő mutatók ezt vissza is igazolják: a magyar lakosság mindössze 41 százaléka elégedett az ellátás színvonalával, az OECD-átlag 64 százalék.
Pozitív adat ugyanakkor, hogy a lakosság 96 százalékának biztosítottak az alapvető egészségügyi szolgáltatások, és kórházi ágyakból Magyarország az OECD-átlag felett teljesít: 1000 főre 6,5 ágy jut, szemben a 4,2-es átlaggal.
A diagnosztikai infrastruktúrában azonban súlyos lemaradás mutatkozik: CT- és MRI-készülékekből 1 millió főre mindössze 18 egység jut, az OECD-átlag 51.
| Mutató | Magyarország | Összehasonlítási érték |
|---|---|---|
| Egy főre jutó egészségügyi kiadás | 3303 dollár | OECD-átlag: 5967 dollár |
| Egészségügyi kiadás GDP-arányosan | 6,5 százalék | OECD-átlag: 9,3 százalék |
| Ellátással elégedett lakosság | 41 százalék | OECD-átlag: 64 százalék |
| Alapvető egészségügyi szolgáltatások lefedettsége | 96 százalék | |
| Kórházi ágyak száma | 1000 főre 6,5 ágy | OECD-átlag: 4,2 ágy |
| CT- és MRI-készülékek | 1 millió főre 18 egység | OECD-átlag: 51 |
Nemzetközi rangsorok és lakossági elégedettség
Magyarország az 54,2 pontos egészségügyi indexszel csak a 82. helyet szerezte meg a globális rangsorban, írja a Pénzcentrum.
Hiába költ az Egyesült Államok többet egészségügyre, mint bármely más ország, mégis csak a 40. helyen szerepel egy friss nemzetközi rangsorban, amelyet a Visual Capitalist a Numbeo 2026-os Health Care Indexe alapján készített.
A lista, amit önbevallás alapján készítenek el, ismét rávilágít arra, hogy a nagyobb egészségügyi kiadások önmagukban nem garantálnak jobb ellátást: egyes országok jóval kisebb ráfordítás mellett is hatékonyabb rendszert működtetnek, közli a lap.
A világ egészségügyi rendszereit összehasonlító rangsor a lakossági tapasztalatokra épül, és több szempontot vesz figyelembe: az ellátás minőségét, az egészségügyi infrastruktúrát, az orvosok és szakdolgozók szakmai felkészültségét, a várakozási időket, valamint az ellátás költségeit és hozzáférhetőségét.
A lista élén Tajvan végzett 87,1 pontos egészségügyi indexszel, megelőzve Dél-Koreát és Hollandiát. Az első tízben több ázsiai és európai ország szerepel, ami arra utal, hogy a széles körű hozzáférés, a megelőzés és a rendszer hatékonysága legalább annyira fontos lehet, mint az egészségügyre fordított összeg.
Magyarország ezzel szemben 54,2 pontos egészségügyi indexszel csak a 82. helyet szerezte meg a globális rangsorban, ha pedig a legrosszabb egészségügyi rendszereket nézzük, akkor a 19. legrosszabb a világon.
Ez azt jelenti, hogy több közép- és kelet-európai ország is megelőzte hazánkat: Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett még Románia és Bulgária is jobb eredményt ért el.
Európán belül Magyarország a 32. helyre került, olyan országok mögött is, mint Észak-Macedónia vagy Bosznia-Hercegovina.
Magyarországon az egészségügyi dolgozók szakmai felkészültségét viszonylag kedvezően ítélik meg, ugyanakkor a várakozási időkkel és az ellátás gyorsaságával kapcsolatos elégedettség kifejezetten alacsony.
A válaszadók szerint az egészségügyi intézmények reakcióidejével kapcsolatos elégedettség 30 pont alatt maradt, az ellátások gyorsasága pedig szintén gyenge értékelést kapott.
Egy az európai országokat összehasonlító felmérés szerint a legjobban Hollandiában működik az egészségügyi ellátórendszer. Magyarország a vizsgált 37 ország közül a 26.
Az egészségügyi ellátás szempontjából Hollandiában a legjobb élni - derült ki a 2014 Euro Health Consumer Index (ECHI) felmérésből. A jelentésben 37 európai állam egészségügyi rendszerét hasonlították össze különböző szempontokat figyelembe véve.
Vizsgálták például a betegjogokat, a betegtájékoztatást , a szolgáltatások elérhetőségét, a várólisták hosszát, az elérhető ellátások sokféleségét, a prevenciós programokat, a gyógyszerek hozzáférhetőségét, illetve az eredményességet.
A maximális elérhető pontszám 1000 volt, ebből Hollandia 898-at, a második helyezett Svájc 855-öt, Norvégia 851-et. A dobogósokat Finnország és Dánia követte.
Magyarország a lista 26. helyén áll 601 ponttal. A briteket megdöbbentette, hogy egészségügyi rendszerük teljesítménye csupán a 14. helyre volt elég 718 ponttal - írja a The Telegraph .
A lista sereghajtói: Bosznia-Hercegovina, Románia, Montenegró és Szerbia.
Az ECHI-felmérés szerint a holland egészségügy 2005 óta minden évben a dobogósok között van. A legutóbbi jelentés szerint gyenge pontnak számított Hollandiában az ellátás elérhetősége; ennek hatására most 160 elsődleges ellátóhelyet nyitottak, ahol a hét minden napján napi 24 órában lehet sebészeti ellátáshoz jutni.
Ezen túl Hollandiában megvonták a politikusnak és a bürokratáknak azt a jogát, hogy az egészségügy operatív döntéseibe beleszólhassanak. Ez szinte egyedülálló egész Európában; és ez állhat a holland egészségügy sikerének a hátterében.
A jelentés készítői üdvözölték, hogy Svájc igen szép összeget invesztált az egészségügybe, és ezzel együtt javított az ellátások elérhetőségén.
A norvég egészségügyi ellátásban igen magas az egy főre jutó összeg, amely hasznosul is a jelentés szerint. Finnország pedig jelentős előrelépést tett a várakozási idők csökkentésében.
A jelentés azt is megmutatja, hogy az egyes országokban működő egészségügyi rendszerek (állami társadalombiztosítás, több biztosító, privát szolgáltatók), és azok finanszírozása mennyire eredményes és mennyire fenntartható.
Digitalizáció, magánellátás és hozzáférési egyenlőtlenségek
Mindez azt is magával hozza, hogy nincs egységes digitális adatbázis, azaz a betegek adatai korlátozottan érhetőek el más-más egészségügyi szolgáltatók számára.
Nemcsak ebből következik, hanem főleg a földrajzi és szociológiai különbségekből, de erős egyenlőtlenség is megfigyelhető a rendszerben.
A másik társadalmi irány, hogy a betegek - a jobb társadalmi pozícióban lévők - az ingyenességet feladva elindulnak a magánegészségügy irányába.
A magyar rendszerben hasonló hozzáférési különbségek jelennek meg akkor, amikor az állami várólistán hosszabb ideig várakozó betegek a magánellátást választják, ha azt anyagi helyzetük lehetővé teszi.
A jelenség méltányossági vetülete sem elhanyagolható: az állami várólistán hónapokat várakozó beteg magánellátásban - esetenként azonos orvosnál - töredékidő alatt hozzáfér ugyanahhoz a beavatkozáshoz, ami a kötelező szolidaritáson alapuló rendszer alapelvét kérdőjelezi meg.
A két rendszer legfontosabb közös és eltérő vonásai
- Az angol rendszer adóalapú, univerzális NHS-modell, míg a magyar rendszer erősen közfinanszírozott, társadalombiztosítási és központi finanszírozási elemekre épül.
- Az angol modellben az egész népességet biztosítottá nyilvánítják, és nincs lehetőség a rendszeren kívül maradni (opting out).
- Mindkét rendszer célja, hogy a hozzáférést ne kizárólag a fizetőképesség, hanem az egészségi szükséglet határozza meg.
- Mindkét országban meghatározó az alapellátás és a háziorvos szerepe.
- A magyar rendszerben a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás igénybevétele sok esetben beutalási rendhez kötött.
- Mindkét rendszerben jelentős problémát jelent a várólisták növekedése és a diagnosztikai kapacitások elégtelensége.
- Mindkét országban megfigyelhető a köz- és magánellátás közötti átjárás, illetve a hibrid foglalkoztatási modell.
- Az angol rendszerben a skót, walesi és más nemzeti hatáskörű egészségügyi irányítás eltérései nehezítik az egységes működést.
- A magyar rendszer legfontosabb strukturális problémái között szerepel az alulfinanszírozottság, a szakdolgozói hiány, a területi egyenlőtlenség és a hosszú várakozási idő.
- A brit fejkvótás finanszírozás olyan forráselosztási rendszerre épül, amely a szükségletek és a kockázati jellemzők alapján próbálja meghatározni az egyes területek forrásait.
A rendszeres megújítás szükségessége
Rendszerszintű megújítás nélkül nem oldható meg a helyzet. A szabályozási szemlélet egyoldalú fókusza a várólisták rövidítésére csupán tüneti kezelésnek tekinthető.
Mindehhez elengedhetetlen lenne a GDP-arányos egészségügyi kiadások érdemi emelése, a szakdolgozói utánpótlás megerősítése, a területi ellátási egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a kettős foglalkoztatás olyan újraszabályozása, amely nem az állami ellátórendszer rovására tereli a humánerőforrást.
Az angol és a magyar rendszer összehasonlítása alapján a finanszírozási modell önmagában nem garantálja sem a gyors, sem a méltányos, sem a hatékony ellátást. A hozzáférést a finanszírozás mellett az alapellátás szervezése, a szakemberállomány, a diagnosztikai és kórházi kapacitás, a betegutak koordinációja, az adatmegosztás és a magánellátással kialakított szabályozott kapcsolat is meghatározza.