Szent István Intelmeinek új fordítása alapján az ismert mondat nem az ország etnikai felhígítását vagy a külföldi szokások szolgai átvételét ajánlja, hanem a királyi hatalom, a királyi udvar és a kormányzat megerősítéséről beszél.
A szöveg értelemszerű fordítása: „Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerő királyi hatalom (környezet, kormányzat) gyenge, törékeny.” Szent István állameszméje így egyszerre kapcsolódik a királyi udvar tudatos megerősítéséhez, a külföldi hadviselési ismeretek felhasználásához, a nemzeti hagyományok őrzéséhez és a külföld hódító szándékával szembeni védekezéshez.
Mit jelent a regnum az Intelmekben?
A fordítás - az időközben elhunyt Bollók professzor nagy szakértelemmel készült munkája - néhány alapvető vonatkozásban módosítja a régebbi, félrevezető fordítások alapján kialakított képet első királyunk elgondolásairól.
Mindenekelőtt az Intelmek leggyakrabban idézett mondatát helyesbíti, amely szerint „az egynyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny”. Bár Mályusz, az 1945 után félreállított kiváló történész már 1939-ben rámutatott, hogy a latin szövegben szereplő regnum szó jelentése itt nem „ország”, hanem „királyi környezet, királyi kíséret”, tehát nem az ország etnikai felhígítását, hanem a király kíséretének erősítését javasolja István, figyelmeztetését szándékosan elhallgatták (elhallgatják).
Bollók fordítja először „királyság” szóval „ország” helyett a regnum szót. A nyelvi tények cáfolhatatlanul igazolják Mályusz megállapítását.
A tíz fejezetre oszló Intelmeknek mind a tíz fejezetében a „királyi udvar” (aula), „királyi palota” (regia, regale palacium), „királyi korona”, „királyi trón”, „királyi tekintély”, „kormányzás”, „királyi törvénykezés” kifejezés szerepel a regnum szó szinonimájaként, sohasem az ország egészéről van szó, amelyre a szöveg a monarchia, patria, provincia szót használja.
Az Intelmek hatodik fejezetének címét (amelyben az említett mondat szerepel) szintén először Bollók fordítja helyesen. Eddig következetesen „a vendégek befogadásáról” alakban fordították, Bollóknál: „A vendégek marasztalásáról (detentio) és ellátásáról”.
A vendégek marasztalása és ellátása
A latin detentio szó sohasem jelent „befogadás”-t, hanem visszatartást, marasztalást. („Befogadás” latinul receptio volna.)
E fejezetben azt tanácsolja István, hogy a máshová készülő bölcs papokat, valamint a bármi okból hazájukból távozó, másutt megélhetést kereső nemes lovagokat beszélje rá Imre az udvarában (nem általában „az országban”) maradásra, és ott illő módon gondoskodjék eltartásukról, „hogy szívesebben maradjanak nálad, mint hogy máshol lakjanak”.
Ugyanezt tette István is, amikor Gellértet rábeszélte az udvarában maradásra, és a legenda szerint fia nevelését is rábízta.
A ránk maradt szövegben így olvashatjuk a tanács lényegét: „Amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.”
„Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” „Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
A külföldi lovagok szerepe
Ugyanebben a fejezetben érdemes felfigyelnünk a külföldi lovagok királyi kíséretben tartásának indokolására. A magyar fordításban: „fegyveres erőt” (diversa arma) hoznak magukkal.
A diversa „különféle” jelző mutatja, hogy nem pusztán fegyveres erőt jelent az arma szó, hanem különböző harcmodort, hadi ismereteket.
Hogy erre miért van szükség, azt nyíltan kimondja a szöveg folytatása: hogy a külföldi hadviselés fortélyait is jól ismerő, jól szervezett hadsereg elvegye a külföld kedvét a támadástól, követelőzéstől (perterritant exteroroum arrogantiam), és a kilencedik fejezetben is megismétli, hogy mindenkor számítani kell a külföldi betörésekre.
Ez rávilágít az Intelmeknek a szövegben ismételten visszatérő, de szándékosan elhallgatott gondolatára: István király tisztában volt vele, hogy a „keresztény Európától” nem számíthat jóindulatra: a szomszéd államok állandóan készen állnak a támadásra, hódításra.
| Az Intelmekben szereplő elem | Jelentése |
|---|---|
| különböző nyelvek és szokások | az udvar fényének emelése és a királyi hatalom erősítése |
| különféle fegyverek | különböző harcmodor és hadi ismeretek |
| külföldi lovagok | az udvarban marasztalt, jól szervezett katonai kíséret |
| királyi környezet | olyan kormányzati és udvari közeg, amely nem egyetlen nyelvre és szokásrendre épül |
A magyar szokás szerinti kormányzás
Szintén lényeges a nyolcadik fejezet egyik mondatának helyes fordítása, illetve értelmezése. A fejezet az uralkodóházbeli ősök (antecessores patres) példájának követését szorgalmazza: „Nehéz lesz megtartani királyi hatalmadat ezen a vidéken, ha nem fogod utánozni az előtted uralkodó elődeidet”, azaz az Árpád-házi fejedelmeket.
A szöveg hasonlattal folytatódik: a görögöket görög, a latinokat latin szokás szerint kormányozták. Tehát a külföldi minták szolgai utánzásától óvja fiát Szent István: a magyarokat magyar szokás szerint kell kormányozni.
Ez a mondat rávilágít István nemzeti hagyomány-tiszteletére, amit a hagiográfia (és a történelemtudomány) hallgatással mellőz.
Ráadásul Imre fejedelmi elődei az atya kivételével pogányok voltak, mégis példaként állítja őket fia elé a mélyen keresztény király. Ez a gondolat semmiképpen sem származhatott az Intelmek szövegét megfogalmazó, ismeretlen keresztény főpaptól, csakis magától Istvántól.
Ki beszél az Intelmek államvezetési fejezeteiben?
Nehezen eldönthető vita tárgyát képezi a kérdés, hogy mennyiben tekinthető maga István az Intelmek tényleges szerzőjének, ha nem is a pontos megszövegezőjének (a formába öntés szemmel láthatólag egy tudós és igen kegyes pap műve volt), de legalábbis a témák sugalmazójának.
A szöveg figyelmes olvasása talán közelebb visz a kérdés megközelítéséhez. Tudniillik a tíz fejezet közül hétben, és még inkább a bevezetésben, meglehetősen semmitmondó erkölcsi elvek olvashatók kegyességről, igazságosságról, hitbuzgalomról, papok tiszteletéről, ugyanúgy, mint a többi középkori „királytükörben”.
Ezek a fejezetek tömve vannak bibliai idézetekkel. Viszont a fentiekben tárgyalt három fejezet, amelyekben konkrét államvezetési tanácsokat ad fiának a király, tartalmilag erősen elüt a hasonló, külföldi királytükröktől.
És ebben a három fejezetben egyetlen bibliai hivatkozás sem fordul elő! Ez a feltűnő különbség nehezen magyarázható mással, mint azzal, hogy itt maga István beszél, a pap csak megfogalmazta a király utasításait, míg az általános kegyes elvek kifejtését rábízta a papra.
A sokféleség és az állam ereje
Tehát ha kellő figyelemmel olvassuk és fordítjuk az Intelmek latin szövegét, arra a megállapításra jutunk, hogy a Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg: a nemzeti hagyományok őrzését, és a külföld hódító szándéka elleni védekezést.
Az Intelmek ismert gondolata ugyanakkor a közösség belső erejének kérdését is felveti. Egy közösséget nem a különbözőségek önmagukban gyengítenek meg, hanem az, ha nem képesek szeretettel összekapcsolni az embereket.
A befogadás nem azt jelenti, hogy mindenben egyformává válunk. Azt jelenti, hogy a másik embernek helyet adunk életünkben, és segítjük abban, hogy kibontakoztassa mindazt a jót, amit Isten belé helyezett.
Az integráció nem pusztán annyit jelent, hogy valakit beengedünk egy ország területére. Azt jelenti, hogy segítjük megérteni új otthonának rendjét, és meghívjuk arra, hogy munkájával, kultúrájával és tehetségével maga is építse a közösséget.
A keresztény befogadás értelme
A befogadás példáját mindenekelőtt Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg. Ő nem válogatott az emberek között, hanem mindenkit magához hívott: a fáradtakat, a megsebzetteket, a bűnösöket és azokat is, akiket mások már elutasítottak.
Jézus senkinek sem mondta, hogy nincs rá szükség. Mária Magdolnát sem múltja alapján ítélte meg. Megbocsátott neki, visszaadta méltóságát, majd az egyik legfontosabb küldetéssel bízta meg: ő lett a feltámadás örömhírének első hirdetője az apostolok között.
A keresztény közösség ezért nem lehet olyan hely, ahol csak a hibátlanok, a sikeresek vagy a hozzánk hasonlók érzik otthon magukat. Krisztus Egyháza azok számára is otthon, akik sebekkel, kudarcokkal vagy rendezetlen élettel érkeznek.
A szeretet lényege, hogy nem kívülről szemléljük a másik életét, hanem vállaljuk a vele való közösséget. Azt mondjuk neki: van helyed mellettem, fontos vagy számomra, és nem kell egyedül maradnod.
A befogadás a családban és a közösségben
A befogadás a családon belül kezdődik. Ahhoz, hogy valódi házasság és család szülessen, a férjnek és a feleségnek kölcsönösen be kell fogadnia egymást: a másik személyiségét, múltját, szokásait, örömeit és gyengeségeit.
Ugyanez vonatkozik a megfogant gyermekre is. A szülő arra kap meghívást, hogy sajátjaként fogadja el az új életet, helyet készítsen számára, világra hozza, és gondoskodjon róla.
A befogadás nem mindig könnyű, de közösséget teremt. Falakat bont le, otthont épít, és lehetőséget ad arra, hogy a másik ember ajándékaival együtt mi magunk is gazdagodjunk.
Az otthonteremtés ereje
Dél-Erdélyben sok olyan utcán élő gyermekkel találkozott, aki koldult, lopott, vagy bizalmatlanul viszonyult a felnőttekhez. Sokan azt kérdezték tőle, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy ilyen gyermeket „megszelídítsenek”.
Tapasztalata szerint gyakran fél nap vagy egy nap is elegendő ahhoz, hogy megtörténjen az első fontos változás. A gyermek kap meleg vizet, tiszta ruhát és ételt.
Levágják a körmét, megfésülik, majd megmutatják neki azt az ágyat, amely mostantól az övé. Ezek az egyszerű gesztusok azt üzenik: ember vagy, méltóságod van, és itt számítanak rád.
A gyermek számára az ágy nem pusztán bútordarab volt, hanem annak jele, hogy valahol végre helye van. Valaki számított az érkezésére, és otthont készített neki.
A befogadottakból befogadó közösség születhet
A szászvárosi ferences közösség az ezredfordulóra annyira megfogyatkozott, hogy felmerült a templom és a kolostor bezárása. Csaba testvért arra kérték, hogy időnként tartson szentmisét a megmaradt híveknek, az értékesebb tárgyakat pedig vigye biztonságos helyre.
Őt azonban fájdalommal töltötte el a gondolat, hogy egy szép templomot és kolostort egyszerűen magára hagyjanak. Karácsony estéjén ezért hat árva gyermekkel és egy nevelőnővel költözött be az épületbe.
Az Egyház és a ferences rend lehetővé tette: az üresen maradó épületet otthonná alakítsák az utcáról érkező gyermekek számára. A kezdeményezésből élő közösség született.
Az épület megújult, gyermekek nevelkedtek benne, és ma olyan házaspár vezeti, amelynek mindkét tagja maga is az alapítvány otthonaiban nőtt fel. Az egykor befogadott gyermekekből másokat befogadó felnőttek lettek.
A befogadás felelőssége és határai
A befogadás természetesen áldozattal jár. Pénzbe, időbe és energiába kerül. Csaba testvér azonban arra emlékeztet, hogy az ember számtalan olyan dologra is költ, amely nem építi sem őt, sem másokat.
A gyermekről, családról vagy közösségről való gondoskodás nem káros szenvedély, hanem az egyik legértékesebb befektetés. A szeretettel adott javak nem elvesznek, hanem megsokszorozódnak.
A befogadott gyermek felnőhet, családot alapíthat, és mások számára is biztonságot teremthet. Egyetlen ember életének megváltoztatása egész közösségekre lehet hatással.
Az Intelmekben a vendégek marasztalásának célja sem a királyi udvar önfeladása, hanem annak gazdagítása és megerősítése. A különböző nyelvek, szokások, példák és hadi ismeretek akkor szolgálják a közösséget, ha a királyi rendbe illeszkedve emelik az udvar fényét és védik a királyságot.
A magyar történelem sokszínűsége
A magyar történelem is a befogadás története. A Kárpát-medencében évszázadokon keresztül különböző népek telepedtek le és váltak a közösség részévé.
Kunok, jászok, besenyők és más népcsoportok saját hagyományaikkal gazdagították az országot. A különbözőség önmagában nem veszély.
Ha képesek vagyunk közös értékek mentén összekapcsolódni, minden nép és minden ember saját ajándékaival gazdagíthatja a közösséget. Szent István nem a különbségek eltörlésére biztatott, hanem arra, hogy jóindulattal gyámolítsuk és nagy becsben tartsuk a jövevényeket.
Egy ország attól lesz erős, hogy különböző tagjai egymással együttműködve, közös felelősséget vállalva építik.
Nemzeti hagyomány és megmaradás
Ünnepnap van a magyar szívekben. Első szent királyunk ünnepét üljük és tisztelgünk államalapító munkássága előtt.
Mi, magyarok kincseket kaptunk az elődöktől. A szabadság, a meg nem alkuvás, a testvérét szerető és megőrző értékek kincseit.
Mert, a földi javak elfogynak, de a szellemi örökség megmarad. A megmaradást pedig meg kell védeni és továbbadni.
Mert 1100 éve itt élünk ebben a csodás Kárpát-medencében, és bár sokan szerették volna elpusztítani a magyarokat, nem sikerült nekik. Sem erővel, sem csellel.
Megmaradtak őseink magyarnak, vállalva sokszor meghurcoltatást, a kitelepítést. És most rajtunk a sor, hogy ne valljunk szégyent, büszkén állhassunk nagy királyunk előtt, és elmondhassuk, megtartottuk és továbbadtuk a kapott kincseket.
Az anyanyelv és a közösségi önazonosság
A mai korban államalapító szent királyunk örökségét sokszor nem is olyan könnyű megtartani. Különböző csábítások befolyásolják az emberi gondolatokat.
Nem kell magyar iskolába adni a gyereket! Nem kell a magyarkodás! Ne bántsunk meg más nemzetiségűeket!
Ahhoz, hogy magyarok legyünk és büszkén legyünk a Vajkból Istvánná lett legnagyobb államférfi örökösei, valóban nem kell melldöngetve bizonygatni nemzeti hovatartozásunkat.
Viszont ki kell állni érte minden körülmények közepette. Ilyen kiállás az anyanyelvi oktatás, a magyar ünnepeken és megemlékezéseken való részvétel, a magyar társadalmi és civil társulásokban kifejtett munka.
És vállalnunk kell a számunkra legszebb színeket. A pirosat, a fehéret és a zöldet.
Szent István örökségének mai értelmezése
Szent István király erős sziklára építette az országát s vele együtt a kereszténységet is. Bár az idők viharai kezdik alámosni a sziklát és válnak is le belőle szilánkok, mi rendületlen elszántsággal hisszük és valljuk, hogy megmaradásunk azon múlik, kitartunk-e az államalapító öröksége mellett.
Közösségünknek nagy szüksége van az összefogásra, a helytállásra és a kiállásra. Ha kell társadalmi téren, ha kell politikai téren, ha kell a kávéházi beszélgetéseken.
Gyenge eszmék gyenge, beteges nemzedékeket, erős gondolatok hősies lelkeket hordoznak - írja Prohászka Ottokár.
Mi elmondhatjuk, hogy vannak hőseink, akikre méltón lehetünk büszkék, de minden időben fogadjuk meg az intelmet is: Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.
Az Intelmek üzenete akkor válik teljessé, ha a nemzeti hagyományok őrzése, a királyi és közösségi rend megerősítése, a védekezés, az alázat és a másik ember iránti jóindulat egymást kiegészítő értékekként jelenik meg.
