Göncz Árpád angol nyelvtanulása a börtönben kezdődött, ahol azt állította, hogy tud angolul, majd valóban megtanulta a nyelvet. A börtön fordítóirodáján dolgozott az utolsó napig, és az ott elsajátított szakmából szabadulása után hosszú időn át megélhetést biztosító hivatás lett.
A fordításból indult el az irodalom felé: előbb szakfordítóként dolgozott, később pedig a XX. századi angolszász irodalom egyik legjobb és legtermékenyebb magyarországi műfordítójává vált. Nevéhez többek között Tolkien A Gyűrűk Ura című trilógiájának magyar változata, valamint Faulkner, Golding, Huxley, Updike és Arthur C. Clarke műveinek fordítása kapcsolódik.
Az angol nyelvvel való kapcsolatának kezdete
Göncz Árpád az 1956-os forradalomban való részvétele miatt került börtönbe, ahol hat évet töltött. A börtön fordítóirodájában osztották be, miután azt állította, hogy tud angolul.
„Fordító a börtönben lettem. Azt állítottam, hogy tudok angolul, amit nagyon jól tettem, mert meg is tanultam bent. Dolgoztam a börtön fordítóirodáján az utolsó napig.”
A kijelentés kezdetben nem volt teljesen igaz, de különös módon éppen ez teremtette meg számára a nyelvtanulás lehetőségét. A munkakör olyan helyzetbe hozta, amelyben nap mint nap angol nyelvű szövegekkel kellett foglalkoznia, és a gyakorlat révén kitűnően megtanult angolul.
„Talán furcsa, de én a magam börtönidejét egészében véve hasznosnak minősítem. Először is az emberi kapcsolatok miatt. A másik meg, hogy megtanultam bent egy szakmát, amiből aztán éltem.”
A börtön fordítóirodájában több művelt és jelentős rabtársa is dolgozott. Göncz Árpád így emlékezett erre a közegre: „Ott csupa kulturált ember volt, oda az őrt nem engedték be.”
Milyen szövegeken tanult angolul?
A börtönben nem kizárólag irodalmi művekkel foglalkozott. A Belügy számára is fordítottak, és olyan anyagokkal találkoztak, amelyek a korszak politikai, történelmi és katonai kérdéseit dolgozták fel.
„A második világháború alapműveit fordítottam, Churchillt is. No, ez nagyon jó iskola volt.”
Göncz Árpád a gerillaháború taktikájáról és stratégiájáról, valamint a védekezésről és támadásról szóló szövegeket is fordított. Elmondása szerint a börtönben a The Times-t rendszeresen olvashatták, miközben a Szabad Népet nem.
„Mikor kijöttem, sokkal tájékozottabb voltam például a karibi válságról, mint a kintiek.”
Az angol nyelv tanulása így nemcsak nyelvi készséget adott neki, hanem hozzáférést is olyan nemzetközi információkhoz, amelyek a külvilágtól elzárt környezetben különösen fontosak voltak.
A fordítóiroda mint nyelvi iskola
A fordítóirodában a nyelvtanulás és a munka szorosan összekapcsolódott. Göncz Árpád és rabtársai különböző szövegekbe szokatlan szavakat és kifejezéseket illesztettek be úgy, hogy azok természetesen simuljanak a szövegbe.
„Ha volt egy törvényszéki orvostan szöveg, akkor valami módon bele kellett írni, úgy hogy ne lehessen észrevenni, hogy ‘kolbaji féle nikkelsoros kukoricavetés’. Ha ezt nem lehetett észrevenni, mert beleilleszkedett a dologba, akkor jó volt a fordítás, mert el tudta az ember dolgozni.”
Máskor egy bűnügyviteli könyvbe kellett belefoglalniuk a „mélabú” kifejezést. „Úgyhogy eljátszottunk vele, érdekes volt, és megtanult vele az ember angolul, legalábbis irodalmi szinten.”
Ez a játékosság fontos része volt a tanulásnak. A nyelv nem pusztán szabályok és szótári megfelelések rendszereként jelent meg, hanem olyan eszközként, amelynek segítségével különböző jelentéseket, hangulatokat és kifejezéseket lehetett egy adott szövegbe beilleszteni.
A börtönbeli társak és a közös szellemi munka
Göncz Árpád szerint a fordítóirodában különösen értékes szellemi közösség alakult ki. „Nagyon jó együttes volt, Bibó is ott fordított, Mérei Feri is, Kardos.”
„Azzal tudtunk dicsekedni, hogy két Kossuth-díjas is volt a fordítóirodán.”
Egyik rabtársa, Mérei Ferenc pszichológus, a börtönben is életvidám és nyílt maradt. Agyérgörcse után egy ideig nem tudott beszélni, ezért írni kezdett, és vécépapírra, valamint fecnikre jegyezte fel Lélektani napló című művét, amelyet később rabtársai csempésztek ki a börtönből.
A közösség nemcsak a munkában, hanem a játékban is támogatta a nyelvi fejlődést. A szokatlan kifejezések beillesztése egyszerre fejlesztette a szövegértést, a nyelvi rugalmasságot, a stílusérzéket és a kreativitást.
Az angol mint kitáruló világ
Göncz Árpád tapasztalata szerint az angol nyelvtudás kilépteti az embert abból a buborékból, amelyben él. A külföldi szövegekhez való hozzáférés révén szélesebb történelmi, politikai és kulturális összefüggések váltak számára megismerhetővé.
A nyelvtudás segítségével olyan külföldi információkhoz és tudományos forrásokhoz is hozzá lehet férni, amelyek a saját nyelvi környezetben nem vagy csak korlátozottan érhetők el. Az angol így nemcsak kommunikációs eszköz, hanem tájékozódási lehetőség és kulturális kapu is.
A fordításból indult el az irodalom felé
Göncz Árpád szabadulása után barátai segítségével szakfordítóként dolgozott a Nehézipari Kutató Intézetnek és a Tudományszervezési Tájékoztatónak. Egy rabtársa bejuttatta az Országos Fordító Irodába, amely hosszú ideig megélhetésének alapját jelentette.
„Mert én a fordításból indultam el az irodalom felé.”
A fordítás számára nem csupán kenyéradó szakma volt, hanem az írói pálya előkészítése is. A fordító eleve szövegelemzést végez, belelát az író műhelyébe, és folyamatosan mérheti saját munkáját mások teljesítményéhez.
„A fordító eleve szövegelemzést végez, belelát az író műhelyébe, tehát rengeteget tanul, van mércéje, mértéke, akihez és amivel mérheti magát. Hálás vagyok hát a sorsnak ezért az iskoláért.”
Az első műfordítások
Göncz Árpád első, nyomtatásban megjelent műfordítása Aldous Huxley „Szombat délután” című novellája volt, amely 1964-ben jelent meg A lángész és az istennő című kötetben. A fordítást Hankiss Elemértől kapta az Európa Könyvkiadónál.
„Mint említettem, az egy Huxley novella volt, a ‘Szombat délután’ 1964-ben.”
Még a börtönben lefordította Galsworthy Indian Summer című művét a Forsyte Sagából. Ezt a fordítást Litván György hozta ki a feleségének a házassági évfordulójukra adott ajándékként, Göncz Árpád pedig próbafordításként benyújtotta az Európa Könyvkiadóhoz.
A következő jelentős munkája William Golding Spire című regényének magyar fordítása, A torony volt. Göncz Árpád ezt tekintette annak a műnek, amely elindította az írói és műfordítói pályán.
„A második Golding Spire-ja, A torony volt, az indított el engem az írói és fordítói pályán.”
Amikor megjelent a Golding-regény, egy héten belül felvették az Irodalmi Alapba. „És attól a perctől kezdve nem maradtam munka nélkül.”
Göncz Árpád 1968-ban bekerült az Írószövetségbe. A műfordítói szakosztály vezetőségi tagja volt, később nagy többséggel beválasztották a választmányba, és megválasztották a műfordítói szakosztály elnökének is.
Mitől érdemes egy művet lefordítani?
Göncz Árpád szerint fordítani akkor érdemes, ha egy mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. A fordításnak nem pusztán a tartalmat kell átadnia, hanem az eredeti mű tartalmi és formai szintjét is el kell érnie, vagy legalább meg kell közelítenie.
„Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven.”
Ha a fordítás a befogadó nyelven is élő, hatásos, igaz és hiteles műként működik, akkor a mű keletkezési nyelvétől, helyétől és idejétől függetlenül a magyar irodalom részévé válik.
„A fordítás ekképp birtokbavétel is: a művek - s a művekkel együtt formai elemek, kifejezőeszközök s tartalmi elemek: élményvilág, életszemlélet, gondolkodásmód - birtokbavétele. A befogadó nyelv irodalmának kitágítása.”
A jó fordításhoz szükséges képességek
Göncz Árpád a műfordítást olyan művészi tevékenységnek tekintette, amelyhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége szükséges. A művészi mondanivaló közvetítéséhez nem elegendő a nyelvtani szabályok és a szótári jelentések ismerete.
„Akár irodalomról, akár szobrászatról, zeneszerzésről, táncról beszéljünk, a művészi mondanivaló közléséhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége kell. Ha a mondanivaló igényli: mesterfokú képessége.”
Ehhez tehetség, tanulás és gyakorlás egyaránt szükséges. A fordítónak értenie kell az idegen tartalmat, és képesnek kell lennie arra, hogy azt az új befogadó közeg számára az eredeti műhöz hasonló hatással közvetítse.
„A fordításnak úgy kell az idegen tartalmat az új befogadó közeg számára közvetítenie, hogy az ott is az eredeti mű hatását keltse.”
Bizonyos szinten felül ehhez új, a fordító anyanyelvén még nem vagy csak csírájukban létező nyelvi kifejezőeszközökre van szükség. A fordítónak ezért gyakran nagyobb találékonyságot és nagyobb nyelvi hajlékonyságot kell tanúsítania, mint amennyit az eredeti mű megírása követelt az írótól.
„Valójában a jól fordított szöveg nem felületén hasonlít az eredetihez, hanem a magvában azonos vele.”
A kulcsszó szerepe a fordításban és a nyelvtanulásban
Göncz Árpád különösen fontosnak tartotta a kulcsszó felismerését. A kulcsszó az a szó, amelyet a fordítónak minden összefüggésével együtt meg kell értenie, akár szótárral, akár szótár nélkül dolgozik.
„A kulcsszó az, amit a fordítónak szótárral vagy szótár nélkül, könyvtárral vagy könyvtár nélkül, de mindenképpen meg kell értenie.”
A kulcsszóhoz hozzátartozik annak valamennyi nyelvtani, történelmi, földrajzi, társadalmi és emberi vonatkozása. Nemcsak egy szó szótári jelentését kell felismerni, hanem azt is, hogy milyen szerepet tölt be a szöveg egészében.
„Mert ez az a szó, amely szövegkörnyezetét - esetleg több mondatra is kiterjedő szövegkörnyezetét - meghatározza.”
A kulcsszó kijelöli a sok lehetséges fordítás közül a legcélravezetőbb fordítás ösvényét. Egy mondat vagy több mondat értelmi súlypontja lehet, és egy jó magyar mondatban az adott szövegrész prozódiai súlypontját is meghatározhatja.
„Ez az, ami szűkebb vagy tágabb szövegkörnyezetének hangnemét, hőfokát megszabja.”
A kulcsszó keresése az angol nyelv tanulásában is hasznos stratégia. Ha egy szótár sok lehetséges jelentést kínál, a szöveg kulcsszava és annak környezete segíthet kiválasztani a megfelelő értelmet.
Szöveghűség és formahűség
Göncz Árpád szerint a fordító mondatról mondatra próbálja megfejteni és saját nyelvén visszaadni mindazt, ami a mű szövegének mélyén, a mondat szavaiban, valamint a szavak egymás közötti viszonyában és kölcsönhatásában rejlik.
„Értelmez, és arra törekszik, hogy a maga nyelvén alkossa meg minden egyes mondat - hangzását, értelmét tekintve - egyenértékű változatát. S nem a hasonmását! Nem is a magyarázatát.”
A fordítás célja, hogy a lefordított szöveg olvasata azonos legyen az eredetiével. Ez nem szó szerinti másolást jelent, hanem olyan nyelvi változat létrehozását, amely a tartalom, a hangzás és a hatás szempontjából egyenértékű.
„Célja, hogy a lefordított szöveg olvasata legyen ugyanaz, mint az eredetié.”
A realista prózától a vers-prózáig haladva a fordítás hűségének követelménye a szószerintiségtől egyre inkább a formahűség felé tolódik el. Ez továbbra is értelmi hűség, de a formai kifejezőeszközök egyre nagyobb szerepet kapnak.
A versmondathoz közelítő prózai mondat fokozottabban támaszkodik szóhalmozásra, gondolatrímekre, kihagyásos szerkezetekre és sajátos zenei lejtésre. Ilyenkor a szó közvetlen értelemközvetítő szerepét részben a szerkezet és a hangzás közvetett szerepe váltja fel.
Az anyanyelv hatása az angolból magyarra fordításban
A fordító nem tud kibújni az anyanyelve bőréből. Göncz Árpád szerint minden nyelv fejlődése, alakulása a szókincs gyarapodása és fogalmibbá válása, valamint a nyelvi formák szegényedése, a színek fakulása és a sajátos színek eltűnése irányába halad.
„Az angol - ebben - jóval ‘előbbre’ jár, mint a magyar.”
Göncz Árpád úgy látta, hogy aki angolból fordít magyarra, óhatatlanul képet lát olyan szavakban is, amelyekben az angol nyelv, illetve az angol író már csak fogalmat érzékel.
„És esetleg képzavart ott, ahol az angol - az író - kristálytiszta egyértelműséget, egybecsengést.”
Ha a fordító képet érez vagy képet lát, önkéntelenül is képet fordít. Emiatt a magyar szöveg színesebbé válhat, mint amilyen az eredeti az angol szemnek és angol fülnek.
„De pontosan csak annyira színessé, annyival színesebbé, amennyire nyelvünk jelenlegi állapota, viszonylagos életkora diktálja.”
Göncz Árpád ezt a többletet a „félig értett - túlértett - szövegek bájának, hímporának” nevezte. A jelenség arra mutat rá, hogy a fordítás mindig két nyelv és két kulturális érzékelés találkozása.
Tolkien és A Gyűrűk Ura magyar fordítása
Göncz Árpád legismertebb fordítása Tolkien A Gyűrűk Ura című trilógiája. Pontosabban Réz Ádám megkezdett fordítását folytatta, aki a regény első tíz fejezetét fordította le.
A mű fordítása rendkívül nagy munkát jelentett. Göncz Árpád egy 1997-es beszélgetésben arról beszélt, hogy ha valaki egy ilyen hosszú könyvet fordít, a munka végére akár meg is gyűlölheti azt, amit korábban szeretett.
„Ha az ember egy ilyen hosszú könyvet fordít, (…) akkor múlhatatlanul úgy fejezi be, hogy ki nem állhatja. Főleg akkor, ha egy nap huszonöt oldalt kell megcsinálnia belőle, mert sürgős, miután évekig senki nem vállalta el.”
A fordítás befejezése után Göncz Árpád rendkívül lesújtó képpel jellemezte a művet: „Az volt tehát a véleményem a befejezése után, hogy ez a világirodalom legnagyobb kerti törpéje, úgy viszonylik egy - mondjuk - damaszkuszi kardhoz, mint egy fröccsöntött vásári játék kard.”
Később azonban megváltozott a véleménye Tolkien regényéről. Tolkient különösen nagy nyelvismerőnek tartotta, és úgy vélte, hogy A Gyűrűk Urát mindenképpen meg kellett írni.
„Ha valaha volt tett, amely mellett teljes joggal ki tudunk állni, akkor az ennek a regénynek a megalkotása. Ezt meg kellett írni.”
Azt is elmondta, hogy betegség idején mindig előveszi és újraolvassa a könyvet. Egyetlen hiányosságot emelt ki vele kapcsolatban: a női karakterek csekély számát.
„Ha az ember ennyit dolgozik egy könyvön, akkor annak kívül-belül, a gyöngéit is ismeri, a sémáit is ismeri. Például észrevetted, hogy nincsenek benne nők?”
Réz Ádám nyelvtudásának mélysége
Göncz Árpád nem egyszerűen Réz Ádám nyelvtudásának terjedelmét csodálta, hanem annak mélységét. Úgy fogalmazott, hogy Réz Ádám nem nyelveket tudott, hanem „nyelvül tudott”.
„Eljutott odáig, hogy nem egy nyelv nem hét nyelv, hanem minden nyelv, az emberi nyelv titkát, szellemét ismerje meg, a szavak, a megfogalmazott emberi gondolat közös mögöttes tartományát, ami túlnyúlik a szavak jelentésén, túl a szintaxison, s a kollektív tudatalattiban található.”
Göncz Árpád szerint ez a tartomány valahol minden művészet, különösen az ösztönösen biztos szóbeli önkifejezés és az írásművészet forrása közelében található. Úgy vélte, hogy itt fakad a művészettel rokon játékosság forrása is.
„Tolkien, Réz Ádám s a magam magyar nyelvén egyarcú író.”
Hasonlóan gondolkodott az Updike-fordításokról is. Mivel Updike életművének egy része kettejük fordítói munkájának köszönhetően jelent meg magyarul, Göncz Árpád úgy érezte, hogy a magyar nyelven megszülető Updike „egyarcú író”.
Ez szerinte nem azt bizonyítja, hogy a fordítók pusztán alázatos közvetítők, hanem éppen azt, hogy felelősséget vállalnak a munkájukért. „Aki szöveget fordít, írót fordít.”
Az igazi teljesítmény jele az, ha a fordításból akár az eredetire vonatkoztatható stíluskritikai tanulmányt is lehetne írni. A fordítónak úgy kell megteremtenie a célnyelvi szöveget, hogy abban az író hangja és stílusa önállóan is felismerhető legyen.
Göncz Árpád jelentősebb fordításai
| Szerző | Mű | Kapcsolódó adat |
|---|---|---|
| Aldous Huxley | „Szombat délután” | 1964-ben jelent meg |
| William Golding | A torony | Az írói és fordítói pálya egyik fontos állomása |
| J. R. R. Tolkien | A Gyűrűk Ura | Réz Ádám megkezdett fordítását folytatta |
| William Faulkner | Faulkner művei | Különösen büszke volt ezekre a fordításaira |
| John Updike | „Bízzál bennem” | 1995-ben jelent meg |
| Yehudi Menuhin | „A király, a macska és a hegedű” | 1997-ben jelent meg |
| Takamado Hisako hercegnő | Kati és az álomevő | 1998-ban ez volt az utolsó fordítása |
Faulkner és Golding: a legbüszkébb fordítások
Göncz Árpád Faulkner- és Golding-fordításait tartotta a legjobbak közé tartozó munkáinak. Különösen Faulkner jelentett számára nehéz kihívást.
„Faulkner és Golding fordításaimra. Különösen Faulkner igen nehéz kihívást jelentett.”
A fordítói teljesítményének egyik különös emléke egy levél volt, amelyen a nevét így írták: „His Excellency Fordította Göncz Árpád, President of the Republic of Hungary”.
„Nyilván egy könyvben látták így, és azt hitték, valami előnév.”
A fordítás mint az íróvá válás iskolája
Göncz Árpád a fordítást az íróvá válás fontos előgyakorlatának tekintette. A fordító folyamatosan elemzi a szöveget, figyeli az írói megoldásokat, és közvetlenül találkozik azzal, hogyan épül fel egy mű.
„Már mondtam, kenyéradó szakmám lett, és fontos előgyakorlata írói létemnek.”
Önironikus megfogalmazása szerint nem a magyar olvasó költségén vagy kárára lett író, hanem amerikai írók művein tanulta meg az írás szakmájának ábécéjét.
„Azt szoktam mondani, hogy nem a magyar olvasó költségén vagy kárára lettem író, hanem néhány általam ismert vagy nekem ismeretlen amerikai úriember és író rovására, akinek bőrén, mondjam azt, megtanultam írni, megtanultam a szakma ábécéjét.”
A fordítói munka mércét adott neki, amelyhez saját írói teljesítményét is viszonyíthatta. A műfordítás révén nemcsak angolul tanult meg, hanem azt is elsajátította, hogyan működik egy irodalmi szöveg.
A fordítás utolsó évei
Göncz Árpád utolsó fordítása Takamado Hisako hercegnő Kati és az álomevő című meséje volt 1998-ban. Az elnökség teendői kevés lehetőséget adtak számára a fordításra, és a munkát hiányolta.
„Az elnökség teendői nem adtak sok lehetőséget fordításra, és bizony hiányzott.”
Ezekben az években jelent meg John Updike „Bízzál bennem” című elbeszélése 1995-ben, valamint Yehudi Menuhin „A király, a macska és a hegedű” című meséje 1997-ben.
Amikor arról kérdezték, újraolvassa-e saját fordításait, röviden válaszolt: „Mostanában keveset olvasok, saját munkákat meg egyáltalán nem.”
A felnőttkori nyelvtanulás tanulsága
Göncz Árpád története azt mutatja, hogy egy nyelv elsajátítása nem feltétlenül ideális körülmények között kezdődik. Az angollal való kapcsolata kényszerhelyzetben alakult ki, de a tanulásból később szakma, művészi pálya és az íróvá válás fontos eszköze lett.
A történetben egyszerre van jelen a bátorság, a gyakorlati munka, a közösség, a játékosság és a kitartás. Az angol nyelvtudás a börtönben tájékozódási lehetőséget adott, szabadulása után pedig megélhetést és kulturális közvetítői szerepet teremtett számára.
Göncz Árpád a kor értékét is fontosnak tartotta a fordítói munkában. „A tapasztalatom az, hogy az idős fordító általában fiatalabb, mint a fiatal fordító, mert több nyelvet ismer.”
„Egy fiatal fordító, aki nem tanult Bibliát, az nyugodtan leírta a ‘pusztába kiáltott szó’-ra, hogy a ‘sivatagba kiáltott hang’. Ezért jobb, hogy ha az ember öreg, mert akkor ezt is ismeri, meg azt is ismeri.”
A nyelvtanulásban az életkorral együtt járó tapasztalat, önismeret és kulturális háttér is hasznos lehet. Ezek segítenek a szöveg mögötti jelentések, utalások és hangulatok felismerésében.
