A holokauszttagadás megpróbálja cáfolni és érvényteleníteni az európai zsidókat érintő náci népirtás megalapozott tényeit. A holokauszt az egyik legalaposabban dokumentált történelmi esemény.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont a holokauszt történetének bemutatására, kutatására és oktatására létrehozott nemzeti intézmény. Az intézmény állandó és időszaki kiállításokon, múzeumpedagógiai programokon, tárlatvezetéseken és kulturális rendezvényeken keresztül segíti a történelmi tények megismerését és az emlékezet megőrzését.
Mi a holokauszttagadás?
A gyakran tagadott tények között szerepel, hogy a hatmillió zsidó meggyilkolása egyáltalán nem történt meg a második világháború alatt; hogy a náciknak nem volt hivatalos politikája vagy szándéka a zsidók kiirtása; valamint, hogy az auschwitz-birkenaui haláltáborban soha nem léteztek gázkamrák.
Egy újabb irányzat a holokauszt tényeit igyekszik meghamisítani. A gyakori torzítások közé tartoznak azok az állítások, amelyek szerint a hatmillió zsidó halott eltúlzott szám; hogy a koncentrációs táborokban bekövetkezett halálesetek nem politikai szándék, hanem betegség vagy éhezés következményei voltak; és hogy Anne Frank naplója hamisítvány.
A holokauszttagadást általában a zsidók iránti gyűlölet motiválja, és azon a vádon alapul, hogy a zsidók a holokausztot azért találták ki vagy túlozták el, hogy azzal is a zsidó összeesküvés érdekeit érvényesítsék.
Ez a nézet a régóta létező antiszemita sztereotípiákhoz kapcsolódik, hiszen a zsidókat összeesküvéssel és világuralmi törekvéssel, valamint olyan gyűlöletkeltő gyanúsításokkal vádolja, amelyek a holokauszt előkészítésében is kulcsszerepet játszottak.
A holokauszt torzításának is lehetnek antiszemita okai, de vannak olyan formái is, amelyek a téma iránti tisztelet vagy a megfelelő tudás hiányából fakadhatnak.
Motivációtól függetlenül a holokauszt torzításának minden formája megnyitja az ajtót a tagadás és az antiszemitizmus veszélyesebb megnyilvánulásai előtt, mert kétségbe vonják a holokauszt megtörténtét.
A holokauszt történeti bizonyítékai
A holokauszt egyik sajátossága, hogy rendkívül sokféle és egymást kiegészítő bizonyíték maradt fenn róla. Ezek közé tartoznak a hivatalos iratok, a deportálási és tábori dokumentumok, a túlélők vallomásai, a tettesek feljegyzései és beszédei, a fényképek, a filmfelvételek, a tárgyi emlékek, valamint a helyszínek és tömegsírok régészeti bizonyítékai.
1942-44 Az európai zsidók kiirtásával kapcsolatos bizonyítékok eltüntetése érdekében a németek és a velük kollaborálók megsemmisítik a Belzec, Sobibor és Treblinka haláltáboraiban lévő tömegsírokat, valamint felszámolják a németek által megszállt Lengyelországban, Szovjetunióban és Szerbiában, ideértve Babi Jarban végrehajtott fegyveres kivégzések tömegsírjainak ezreit.
A művelet fedőneve az Aktion 1005 volt.
1943 Heinrich Himmler, aki vezető pozíciót (Reichsführer) töltött be az SS-ben (Schutzstaffel; Védőosztag), egy, az SS tábornokainak Poznanban tartott beszédében megjegyzi, hogy az európai zsidók tömeges lemészárlását titokban tartják, így arról feljegyzések/felvételek nem készülhetnek.
A holokauszttagadás tipikus állításai
- A hatmillió zsidó meggyilkolása nem történt meg a második világháború alatt.
- A náciknak nem volt hivatalos politikájuk vagy szándékuk a zsidók kiirtására.
- Az auschwitz-birkenaui haláltáborban nem léteztek gázkamrák.
- A holokauszt áldozatainak számát eltúlozták.
- A koncentrációs táborokban bekövetkezett haláleseteket kizárólag betegséggel vagy éhezéssel magyarázzák.
- Anne Frank naplóját hamisítványnak állítják be.
Ezek az állítások nem független történeti következtetések, hanem a bizonyítékok szelektív használatára, kiragadott részletekre, hamis szakmai tekintélyre és antiszemita összeesküvés-elméletekre épülnek.
A holokauszttagadás kialakulásának fontosabb állomásai
1950-es és 1960-as évek
1955 Willis Carto befolyásos, szélsőjobboldali csoportot alapít Washington DC-ben, mely végül Liberty Lobby néven válik ismertté.
A Carto által a 2001-es csődjéig vezetett Liberty Lobby egy „faji szempontból tiszta” Egyesült Államok eszméjét hirdeti, és a zsidókat teszi felelőssé az Egyesült Államok és a világ problémáiért.
A Liberty Lobby 1969-ben megkezdi a holokauszttagadó könyvek kiadását.
1959 Az amerikai egyházi szereplő, Gerald L. K. Smith antiszemita kiadványa, A kereszt és a zászló azt állítja, nem öltek meg hatmillió zsidót a holokauszt során.
Szerinte a zsidók az USA-ba emigráltak a II. világháború alatt.
1964 Paul Rassinier, egy nácik által internált francia kommunista kiadja Az európai zsidóság drámája című könyvét, melyben azt állítja, hogy a gázkamrákat a „cionista hatalmak” találták ki.
1966-67 Harry Elmer Barnes, amerikai történész cikkeket jelentet meg a libertárius Rampart Journal című folyóiratban, melyben azt állítja, hogy a szövetségesek eltúlozták a náci atrocitások mértékét annak érdekében, hogy igazolják a tengelyhatalmak elleni háborús agressziót.
1970-es évek
1969 A Liberty Lobbyhoz tartozó Noontide Press kiadja Mítosz a hat millióról című könyvet.
1973 Austin J. App, a philadelphiai LaSalle Egyetem angol irodalom professzora közzétesz egy pamfletet: A hatmilliós svindli: németek zsarolása a rossz bizonyítványért, meghamisított holttestekkel.
Ez a szöveg a későbbi holokauszttagadók állításainak gyakran szolgál alapul.
1976 A Northwestern Egyetem mérnökprofesszora, Arthur R. Butz, kiadja a következő kötetet: A huszadik század álhíre: az európai zsidóság feltételezett megsemmisítésének cáfolata.
Butz volt az első olyan holokauszttagadó, aki a tudományos szabatosság látszatával fedte el hamis állításait.
A Northwestern Egyetem úgy reagált, hogy Butz állításai „kínosak” az egyetem számára.
1977 Ernst Zündel, egy Kanadában élő német állampolgár, megalapítja a Samisdat Publishers nevű kiadót, amely neonáci és holokauszttagadó szövegeket jelentet meg.
A kanadai kormány 1985-ben beperelte Zündelt, mert olyan információkat terjesztett, melyekről tudta, hogy nem igazak.
1977 David Irving megjelenteti a Hitler háborúja, című könyvet, melyben azt állítja, hogy Hitler soha nem rendelte el és nem hagyta jóvá az európai zsidók kiirtását célzó náci politikát.
Irving meghamisítja a történelmi tényeket, és tudományos módszereit, hogy állítása hihető legyen.
1978 William David McCalden (Lewis Brandonként is ismert) és Willis Carto megalapítja az Institute for Historical Review (IHR) nevű intézetet Kaliforniában, amely holokauszttagadó publikációkat tesz közzé, és ilyen témájú konferenciákat támogat.
Az IHR érvényes tudományos vizsgálódás látszatával leplezi gyűlöletkeltő, rasszista üzeneteit.
Az áltekintélyek és a „Leuchter-jelentés”
1980 Az IHR 50 000 dolláros jutalmat ígér annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban.
Az egyik túlélő, Mel Mermelstein, benyújt egy igazolást az Auschwitzba történt deportálásáról, és miután a szervezet nem hajlandó fizetni, feljelenti őket.
1981 októberében a Legfelsőbb Bíróság tagja, Thomas T. Johnson használja a „hivatalból figyelembevétel elvét”, mely lehetővé teszi, hogy a bíróságok tényként elismerjék mindazt, ami köztudomású.
Ez alapján a bíróság úgy ítélkezik, hogy a holokauszt tény, és hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban.
1988 Ernst Zündel kérésére Fred Leuchter (a kivégzési módszerek önjelölt szakembere) elutazik az auschwitzi haláltábor helyszínére.
Később kiadja a Leuchter-jelentés: mérnöki jelentés az állítólagos kivégző gázkamrákról a lengyelországi Auschwitzban, Birkenauban és Majdanekben című művét, melyet gyakran idéznek a holokauszttagadók annak érdekében, hogy kétségbe vonják a gázkamrák tömeggyilkosságra való használatának tényét.
1990 A Massachusetts állam által Fred Leuchter ellen indított büntetőeljárás során kiderül, hogy Leuchter valójában soha nem szerzett mérnöki diplomát vagy engedélyt.
Leuchter elismeri, hogy nem rendelkezik sem biológiai, sem toxikológiai, sem vegyészeti képesítéssel, ezek mindegyike döntő fontosságú lenne az 1988-as Leuchter-jelentés állításainak szempontjából, melyet gyakran idéznek holokauszttagadók állításaik alátámasztására.
A holokauszttagadás és az antiszemitizmus kapcsolata
A holokauszttagadás nem pusztán egy történelmi tényről szóló téves állítás. Gyakran olyan ideológiai rendszer része, amely a zsidókat kollektív hazugsággal, összeesküvéssel és világuralmi törekvésekkel vádolja.
A holokauszttagadó érvelésben a bizonyítékok hiányát rendszerint újabb összeesküvés bizonyítékaként mutatják be, miközben figyelmen kívül hagyják a dokumentumok, a tanúvallomások, a helyszínek és a tettesek saját beszámolóinak összességét.
1987 A marokkói-svéd író, Ahmed Rami, műsort indít a svédországi Radio Islam adón.
A rádióállomás szerint a holokausztot a cionisták/zsidók találták ki.
A Radio Islam később megjeleníti a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-t, a Mein Kampfot és más antiszemita szövegeket internetes oldalán.
1989 David Duke, a fehér emberek felsőbbrendűségét hirdető politikus helyet szerez a louisianai állami törvényhozásban.
Képviselői irodájában holokauszttagadó műveket árusít.
1990 Egy svéd bíróság hat hónapos börtönbüntetésre ítéli Ahmed Ramit „gyűlöletbeszéd” miatt, és egy évre visszavonja a Radio Islam műsorszórási engedélyét.
Holokauszttagadás a tudományosság látszatával
A holokauszttagadó szövegek gyakran tudományos tanulmánynak vagy történeti vitának próbálják álcázni magukat. A tudományos módszer látszata azonban nem pótolja a források teljes körű, ellenőrizhető és következetes elemzését.
1991 A történészek legrégebbi szervezete, az Amerikai Történelmi Egyesület, kiad egy nyilatkozatot: „Egyetlen komoly történész sem kérdőjelezi meg a holokauszt megtörténtét.”
2000 Egy brit bíróság kinyilvánítja David Irvingről, hogy „aktív holokauszttagadó”.
Irving korábban feljelentette az Emory Egyetem történészét, Deborah Lipstadtot rágalmazásért, miután Lipstadt megjelentette könyvét 1993-ben A holokauszt tagadása: súlyosbodó támadás az igazság és az emlékezet ellen címmel.
A holokauszttagadás jogi megítélése
Az Egyesült Államok alkotmánya garantálja a szólásszabadságot.
Ezért az Egyesült Államokban nem jogellenes a holokauszt tagadása vagy az antiszemita gyűlöletbeszéd, kivéve, ha az közvetlen erőszakkal fenyeget.
Sok más országban, különösen Európában, ahol a holokauszt történt, törvények büntetik a holokauszttagadást és a holokauszttal kapcsolatos gyűlöletbeszédet.
Nemzetközi jogalkotási példák
1981 Egy francia bíróság elítéli Robert Faurisson irodalomprofesszort gyűlöletkeltésért és diszkriminációért, miután a holokausztot „történelmi hazugságnak” nevezte.
1984 Egy precedens értékű ügy során egyik kanadai bíróság elítéli James Keegstra állami iskolai tanárt amiatt, hogy „szándékosan gyűlöletet keltett egy beazonosítható csoport ellen”, miután holokauszttagadó és más antiszemita nézeteit hangoztatta a társadalomismeretet tanuló diákjai előtt.
1985 Az akkori nyugatnémet büntető törvénykönyv olyan pontokkal frissül, melyek tiltják a gyűlöletkeltést, többek között a holokauszt tagadásához kapcsolódó megnyilvánulásokon keresztül.
A német kormány tovább frissíti és erősíti ezt a törvényt 1992-ben, 1994-ben, 2002‑ben, 2005-ben és 2015-ben.
1986 Az izraeli parlament július 8-án törvényt fogad el a holokauszttagadásról mint büntetőjogi kategóriáról.
1990 A francia kormány elfogadja a Gayssot-törvényt, amely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények mértékének vagy megtörténtének megkérdőjelezése (az 1945. évi Londoni Chartában meghatározottak szerint) bűncselekmény.
Ez a törvény ösztönzésként szolgál számos más európai ország számára, és hasonló törvényeket fogadnak el az 1990-es években és a 2000-es évek elején.
1992 Az osztrák kormány módosítja az 1947. évi törvényét, és bűncselekménnyé nyilvánítja a holokauszt tagadását és elbagatellizálását.
1998 A lengyel kormány elfogadja „A Nemzeti Emlékezet Intézete - a Lengyel Nemzet Sérelmére Elkövetett Büntettek Felkutatására Létrehozott Bizottság” törvényét.
Ez egy meghatározó törvény, amely meghirdeti a náci megszállás és a kommunista uralom évei alatt Lengyelországban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos adatok összegyűjtését.
Olyan rendelkezéseket is tartalmaz, melyek elítélik a holokauszttagadást és a holokauszttal kapcsolatos torzítás különböző formáit.
2003 A Garaudy vs. Franciaország ügy során az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapítja, hogy Roger Garaudy a holokauszttagadás olyan formáiban vett részt, melyeket nem véd az Emberi Jogok Európai Egyezménye.
Magyarország jogi környezete
A nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtások tagadását 2010 februárjában nyilvánította bűntetté az Országgyűlés.
Három hónappal később az új parlament (a korábbi tényállást kiegészítve) bűncselekménynek minősítette a kommunista érák emberiség elleni bűntetteinek tagadását is.
A Fővárosi Törvényszék a vádlottat a nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt tavaly június 12-én első fokon másfél év - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét - olvasható a törvényszék honlapján.
Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2011. október 23-án a „Nem tetszik a rendszer” elnevezésű demonstráción nagy nyilvánosság előtt a magasba tartotta a nála lévő táblát, amelyen héber nyelven a „holokauszt nem történt meg” felirat volt olvasható.
A 42 éves férfit a rendőrség vezette el az említett demonstrációról.
Az akkori ítélet szerint a bíróság külön magatartási szabályként előírta a vádlott számára, hogy ne látogasson politikai rendezvényeket, demonstrációkon ne vegyen részt, legalább három alkalommal látogasson el a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottak alapján foglalja össze gondolatait, vagy egyszer tekintse meg az auschwitzi emlékhelyet vagy a jeruzsálemi Jad Vasem emlékparkot, és írja meg véleményét.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont
A Holokauszt Emlékközpont nemzeti intézményünk.
A Magyar Köztársaság Kormánya 1999-ben határozott megalapításáról, 2002-ben pedig arról, hogy a Páva utcában építik fel.
Szándékosan nem a hagyományos zsidónegyedben, ezzel is jelezve, nemzeti emlékhelynek szánják.
A Páva utcai emlékközponton kívül a világon összesen hat csak a holokauszttal foglalkozó, állami alapítású intézmény létezik: a Yad Vashem - Jeruzsálemben, az Amerikai Holokauszt Múzeum - Washingtonban, a Memoir de la Shoah - Párizsban, a Wansee Haus - Berlinben, az Auschwitz Állami Múzeum és az Imperial War Museum - Londonban.
Az intézmény tudományos, oktatási és kulturális központ.
Interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, élményközpontú múzeumpedagógiai programokkal, kulturális rendezvényekkel várja a látogatókat.
A magyaron kívül még négy nyelven folyik tárlatvezetés, rendszeresen rendeznek speciális, tematikus tárlatlátogatásokat.
Az épületben könyvesbolt és hangulatos kávéház is várja az érdeklődőket.
A Páva utcai zsinagóga története
A ferencvárosi zsidóság számára zsinagóga építésére 1909-ben adományozta a telket Belatini Braun Géza, akinek nevéhez fűződik a Hubertus likőr “feltalálása” is.
A keleties főhomlokzatú, 1700 fő befogadására alkalmas zsinagóga az I. világháború után, 1923-1924-ben épült meg Baumhorn Lipót tervei alapján.
1944-45-ben internálótáborként használták, majd 1945-től alkalomszerűen ismét tartottak itt istentiszteletet.
Ma a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) része.
A modern épületegyüttesbe szervesen kapcsolódó Páva utcai zsinagóga autentikus hely, egykor Budapest második legnagyobb zsinagógája volt.
A látogatókat különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.
Frank O. Gehry, a világ talán leghíresebb kortárs építésze (a bilbaói Guggenheim Múzeum tervezője) magyarországi látogatásakor Budapest panorámája mellett az Emlékközpontot nevezte meg a rá leginkább mély hatást gyakorló építészeti alkotásként.
Kiállítások és oktatási lehetőségek
Az állandó kiállítás címe: „Jogfosztástól népirtásig”.
A kiállítás a magyar holokauszt áldozatainak emlékére mutatja be a jogfosztás, az üldözés és a népirtás történetét.
Az Emlékközpont interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, élményközpontú múzeumpedagógiai programokkal, kulturális rendezvényekkel várja a látogatókat.
Az időszaki kiállítások között szerepel „Az emlékezet útján - A roma holokauszt narratívái és lenyomatai”, „A meccs emberei - Zsidók és labdarúgás a két világháború között”, valamint a „„Hazatérése nem kívánatos.” Hétköznapi emberek és a Holokauszt” című tárlat.
Az intézmény programjai között beszélgetések, könyvbemutatók, konferenciák, tanártovábbképzések, tárlatvezetések, épületbejárások, vetítéses előadások és koncertek is szerepelnek.
A Füstbe szállt életek távoktató tanári továbbképző program akkreditált tanártovábbképzésként szolgálja a holokauszt oktatását.
A programok között a Páva utca zsinagóga épületének bejárása, tárlatvezetés a „Córesz és Mázel tov a Páva utcában” című időszaki kiállításon, valamint épülettörténeti és Baumhorn Lipót-kiállítás is szerepel.
A Páva utca mint emlékezeti hely
A Páva utcai helyszín jelentőségét nemcsak az intézmény kiállításai adják, hanem az épület története is.
Az 1944-45-ben internálótáborként használt zsinagóga olyan autentikus hely, amely a történelmi eseményeket nem kizárólag elvont adatokként, hanem konkrét térhez, épülethez és közösséghez kapcsolva mutatja be.
A helyszín egyszerre őrzi a ferencvárosi zsidóság vallási és közösségi múltját, a háborús üldöztetés emlékét, valamint a holokauszt utáni emlékezés és oktatás történetét.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont feladata ezért nem merül ki a múlt bemutatásában: az intézmény a történelmi tények ellenőrzésének, a kritikai gondolkodásnak és az antiszemitizmus felismerésének is teret ad.
A holokauszttagadás történetének későbbi állomásai
1995 A Marco Polo nevű japán magazinban megjelenik egy cikk, melynek szerzője a szabadúszó Masanori Nishioka, a következő címmel: „Nem voltak náci gázkamrák”.
Nishioka a cikkben azt állítja, hogy a holokauszt soha nem történt meg, és az Auschwitzban található gázkamrákat a lengyel kommunista kormány készítette a háború után.
1999 A lengyelországi Opole-i regionális bíróság megállapítja, hogy Dariusz Ratajczak helyi professzor bűnös a holokauszt tagadásával kapcsolatos művek magánkiadásában.
2000 46 kormányzat fogadja el a Stockholmi Nemzetközi Holokauszt Fórum nyilatkozatát (külső hivatkozás).
A „Stockholmi nyilatkozatként” is ismert szöveg elkötelezett aziránt, hogy folyamatosan biztosítsa a holokausztkutatást, a holokauszttal kapcsolatos oktatást és emlékezet megőrzését, valamint hogy „szembesítse a Holokauszt rettenetes igazságát mindazokkal, akik tagadják azt”.
2002 Az Arab Liga agytrösztje, a Zayed Koordinációs és Nyomonkövetési Központ, az Egyesült Arab Emírségekben szimpóziumot rendez a „szemitizmusról”.
A szimpóziumon a holokausztot „kitalált mesének” nevezik.
Az Egyesült Arab Emírségek kormánya 2003 augusztusában az amerikaellenes és antiszemita publikációi és előadásai miatt külső nyomásra bezárja a Zayed Központot.
2002 Románia elfogad egy sürgősségi rendeletet, amely kriminalizálja a holokauszt tagadását, válaszul arra a növekvő társadalmi igényre, hogy nyilvánosan rehabilitálják Ion Antonescu tábornokot, a fasisztabarát diktátort, aki 280 000 zsidó és 11 000 roma (cigány) haláláért volt felelős a második világháború alatt.
2002 A svéd bíróságok a gyűlöletbeszéd rendelkezései alapján a neonáci Fredrik Sandberget hat hónap börtönre ítélik a Harmadik Birodalom egyik röpirata, A zsidó kérdés újrakiadásáért.
2003 Wolfgang Frölichet Bécsben letartóztatják, és három év börtönre ítélik a Die Gaskammaer Luege (A gázkamra-hazugság) című könyv 2001-es megjelentetését követően.
Egy évvel később szabadon engedik.
A következő években Frölichet újra letartóztatják, a büntetését pedig többször meghosszabbítják a holokauszttagadás ismétlődő esetei miatt, többek között 2015-ben azért, mert írásban fordul az osztrák kancellárhoz, azt állítva, hogy a holokauszt nem történhetett meg.
2005 Az osztrák kormány letartóztatja David Irvinget holokauszttagadásért.
2006-ban három év börtönre ítélik, de még ez év decemberében szabadon engedik azzal a feltétellel, hogy elhagyja Ausztriát.
2005 A kanadai kormány kiadja Ernst Zündelt Németországnak, ahol pert indítottak ellene holokauszttagadásért.
A német bíróságok ötéves börtönbüntetésre ítélik Zündelt 2007-ben 14 rendbeli holokauszttagadással kapcsolatos bűncselekmény miatt.
2005 December 14-én élőben közvetített beszédében az iráni elnök, Mahmoud Ahmadinejad a holokausztot „mítosznak” nevezi.
A történelmi ismeretek és az emlékezet szerepe
2003 A román kormány létrehoz egy holokausztot vizsgáló nemzetközi bizottságot a holokausztról Romániában, melynek elnöke Elie Wiesel.
A bizottság 30 román és külföldi történészből áll.
A bizottság célja, hogy kivizsgálja a holokauszt történetét Romániában, és azonosítsa a lezajlott tényeket, majd ismertesse a kutatás eredményeit mind az országban, mind külföldön.
A bizottság felállítása azután történt, hogy Ion Iliescu akkori elnök abban az évben korábban nyilvános megszólalásaiban kisebbítette a holokauszt romániai eseményeit, illetve Vasile Dincu, a volt információs miniszter tagadta a romániai holokausztot.
A Stockholmi nyilatkozat a holokausztkutatás, a holokauszttal kapcsolatos oktatás és az emlékezet megőrzésének folyamatos biztosítását hangsúlyozza.
A Páva utcai Emlékközpont ennek a feladatnak a részeként mutatja be a történeti dokumentumokat, a személyes sorsokat, a magyarországi üldöztetés folyamatát és a népirtás következményeit.
Látogatási információk
A Holokauszt Emlékközpont címe: 1094 Budapest, Páva utca 39.
Nyitva tartás: K-V 10-18.
A könyvtár nyitvatartása megegyezik a múzeum nyitva tartásával.
Tárlatvezetés magyar, angol, német, francia és héber nyelven érhető el.
Az állandó kiállítás megtekintését csak 12 éven felülieknek ajánljuk.
Diákcsoportok számára előzetes bejelentkezés szükséges.
Az intézményben épülettörténeti kiállítás és Baumhorn Lipót kiállítás is látogatható, valamint vezetett épületbejárások és tematikus programok is elérhetők.
| Lehetőség | Információ |
|---|---|
| Helyszín | 1094 Budapest, Páva u. 39. |
| Nyitvatartás | K-V 10-18 |
| Tárlatvezetés nyelvei | magyar, angol, német, francia és héber |
| Állandó kiállítás ajánlott korhatára | 12 éven felülieknek |
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont a holokauszttagadással szembeni fellépésben a történelmi bizonyítékok hozzáférhető bemutatásával, az oktatással és az emlékezet ápolásával vesz részt.
tags: #holokauszt #tagadas #pava #utca