Angol nyelvű mesekönyvek: The Wonderful Wizard of Oz, vagyis Óz, a nagy varázsló

L. Frank Baum The Wonderful Wizard of Oz című regénye Dorothy és kutyája, Toto történetét meséli el, akiket egy kansasi forgószél a varázslatos Óz birodalmába repít. Dorothy csak akkor térhet haza, ha eljut Smaragdvárosba a nagy varázslóhoz, miközben útja során a Madárijesztővel, a Bádog Favágóval és a Gyáva Oroszlánnal köt barátságot.

Az angol nyelvű kiadások az eredeti történet nyelvén mutatják be a klasszikus meseregényt, amelyben a hazatalálás, a bátorság, a barátság és az önmagunkban rejlő képességek felismerése kapcsolódik össze. “There is no place like home.”

A történet alaphelyzete

A Kansas farm girl named Dorothy ends up in the magical Land of Oz after she and her pet dog Toto are swept away from their home by a tornado. Upon her arrival in Oz, she learns she cannot return home until she has destroyed the Wicked Witch of the West.

Dorkát és Totó kutyát egy forgószél Óz birodalmába repíti. Smaragdvárosba igyekeznek, hogy a varázsló segítségével hazajussanak Kansasba.

A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Totó kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire került az otthonától.

Dorka kansasi otthona és a forgószél

Dorka a beláthatatlan kansasi rónaság kellős közepén lakott Henrik bácsival, aki földecskéjét művelte, meg Emmi nénivel, Henrik bácsi feleségével. A házuk kicsike volt, mert a fát, amiből épült, szekéren kellett hozni sok-sok mérföldnyi távolságból. Négy fal, padló, mennyezet: ennyi kell minden szobához; és abban az egyetlen szobában nem volt egyéb, csak egy rozsdás tűzhely, egy kredenc, egy asztal, három-négy szék meg az ágyak.

Henrik bácsi és Emmi néni egy nagy ágyban aludtak a szoba egyik sarkában, Dorka meg a kis ágyban a másik sarokban. Padlása nem volt a háznak, se pincéje - csak egy földbe vájt kicsi lyuk: ciklonpincének hívják az ilyet, mert az egész család belebújhat, ha olyan ciklonnak nevezett, hatalmas forgószél támad, ami elsöpör minden útjába kerülő épületet.

A padló közepébe csapóajtó volt vágva, s onnét létra vezetett le a kicsi, sötét lyukba. Ha Dorka kiállt az ajtóba, és körülnézett, nem látott egyebet, csak a nagy szürke prérit mindenfelé. Egyetlen fa, egyetlen ház sem bontotta meg a hatalmas lapály egyhangúságát, mely mindenfelé addig terjedt, ameddig csak a szem ellát.

A nap szürke tömeggé szárította a szántóföldet, melyet sok-sok apró repedés barázdált. Még a fű se volt zöld, mert a nap megperzselte a magasra szökkent keskeny leveleket, amíg azok is éppolyan szürkék lettek, mint minden egyéb. A ház valaha be volt festve, de a napsütés felhólyagosította, az eső lemosta a festéket, és most a ház is megszürkült, akárcsak a táj.

Mikor Emmi néni a házba költözött, takaros fiatalasszony volt. De a nap és a szél őt is megváltoztatta. Szeme elveszítette csillogását, és fakószürke lett; ajkáról, orcájáról lehervadt a pirosság, megszürkült az is.

Aszott, sovány néni lett belőle, és már sohasem mosolygott. Mikor az árva kis Dorka a házba került, Emmi néni annyira megrökönyödött a kislány nevetésétől, hogy kezét szívére szorította, és fölsikoltott, valahányszor Dorka csilingelő hangja a füléhez jutott, és azóta is álmélkodva nézte a leánykát, hogy egyáltalán talál ezen a világon nevetnivalót.

Henrik bácsi sose nevetett. Látástól vakulásig dolgozott, nem tudta, mi az öröm. Ő is szürke volt a hosszú szakállától az ormótlan csizmájáig, ritkán szólalt meg, arca mindig szigorú és ünnepélyes maradt.

Dorkát csak Totó nevettette meg, és Totó óvta meg attól, hogy ő is éppúgy elszürküljön, mint a környezete. Totó nem volt szürke: hosszú, selymes szőrű, fekete kutyus volt, fekete cipőgombszeme vidáman csillogott fura pici orra két oldalán. Egész nap játszott, és Dorka is játszott vele, és nagyon, de nagyon szerette.

Ezen a napon azonban Dorka meg Totó nem játszottak. Henrik bácsi a küszöbön ült, és gondterhelten nézett föl az égre, amely még a szokottnál is szürkébb volt. Dorka az ajtóban állt, Totót karjában fogta, és ő is az eget nézte.

Messze északon egyszer csak halkan, panaszosan felzúgott a szél, és a magas fű hullámzott, meghajolt a közelgő vihar előtt. Egyszer csak dél felől is élesen felsüvített a levegő, és amikor Henrik bácsi meg Dorka arrafelé néztek, látták, hogy a magas fű azon az oldalon is hullámzik, megremeg.

Henrik bácsi felugrott. - Forgószél közeledik, Emmi! - szólt be a feleségének. - Megyek, utánanézek az állatoknak. - Azzal már szaladt is a tehén- meg lóistállók felé.

Emmi néni abbahagyta a mosogatást, az ajtóhoz lépett és kinézett. Azonnal fölmérte a közelgő veszélyt. - Siess, Dorka! - kiáltotta. - Gyorsan a pincébe!

Totó kiugrott Dorka karjából, és az ágy alá bújt. A leányka utána vetette magát, hogy megfogja. Emmi néni nagy ijedelmében gyorsan kinyitotta a padlóba vágott csapóajtót, és lemászott a létrán a kis fekete pinceodúba.

Dorkának végre sikerült megfognia Totót, és ő is le akart menni a pincébe a nénikéje után. De alig ért a szoba közepére, mikor a szél elbődült, és a ház úgy megrázkódott, hogy Dorka elvesztette lába alól a talajt, és hirtelen lehuppant a földre.

És akkor furcsa dolog történt. A ház egyet-kettőt perdült, és azután lassan a levegőbe emelkedett. Dorka úgy érezte magát, mintha léggömbben szállna fel.

Az északi meg a déli szél tudniillik éppen ott találkozott, ahol a ház állt, és így ez lett a ciklon kellős közepe. Mármost a ciklon közepén a levegő tudvalevően csendes, de a forgószél nyomása minden oldalról érte a házat, egyre feljebb-feljebb emelte, amíg a ciklon legtetejére nem sodródott; és ott fenn azután a vihar elragadta, és sok-sok mérföldnyire vitte onnét, olyan könnyen, akár a pehelytollat.

Nagyon sötét volt, és a szél félelmetesen süvített körös-körül, de Dorka nem félt - nagyszerűen bírta az utazást. Az első néhány fordulattól meg ijesztő billenéstől eltekintve úgy érezte magát, mint a kisbaba, ha bölcsőben ringatják.

Totónak azonban sehogy se tetszett a dolog. Ide-oda szaladgált a szobában, és hangosan csaholt; Dorka pedig nyugodtan ült a padlón, és várta, hogy mi lesz.

Egyszer aztán Totó túlságosan közel került a nyitott csapóajtóhoz, és beesett rajta; a leányka előbb azt hitte, örökre elvesztette játszópajtását. Csakhamar azonban meglátta a nyílásban az egyik fülét: az erős légnyomás tudniillik fenntartotta, úgyhogy nem esett le.

Akkor Dorka odakúszott a nyíláshoz, megragadta Totót a fülénél fogva, és visszahúzta a szobába; azután pedig becsukta a csapóajtót, hogy ne történhessen újabb baleset.

Teltek-múltak az órák, és Dorka lassanként megfeledkezett félelméről; de nagyon magánosan érezte magát, és a szél úgy süvöltött körülötte, hogy majd megsüketült. Eleinte attól tartott, hogy összetöri magát, ha a ház majd újra földet ér; de ahogy múlt az idő, és nem történt semmi rettenetes, Dorka már nem izgult, hanem eltökélte, hogy nyugodtan várja, mit hoz a jövő.

Végül az imbolygó padlón át odakúszott az ágyához, és belefeküdt; Totó is fölmászott, és lefeküdt melléje. És hiába imbolygott a ház, hiába süvöltött a szél: Dorka becsukta a szemét, és hamarosan mély álomba merült.

Megérkezés a mumpicok országába

Arra ébredt, hogy a ház megrázkódik, mégpedig olyan hirtelen és olyan erősen, hogy - ha nem fekszik a puha ágyban, biztosan megütötte volna magát. De még így is akkorát zökkent, hogy a lélegzete elakadt; elképzelni se tudta, hogy mi történhetett, Totó pedig odadugta arcához a hideg orrocskáját, és kétségbeesetten nyüszített.

Dorka felült; akkor vette észre, hogy a ház már nem mozog, és nincs is sötét - az ablakon át ragyogóan süt a nap, elárasztja az egész kicsi szobát. Dorka kiugrott az ágyból, az ajtóhoz szaladt - Totó a nyomában -, és felrántotta az ajtót.

Felsikoltott ámulatában, ahogy körülnézett, és a szeme egyre nagyobbra, egyre kerekebbre tágult meglepetésében. A forgószél csodálatosan szép táj kellős közepén tette le a házat - forgószélhez képest eléggé szelíden.

Körös-körül üde pázsit zöldellt, terebélyes fák garmadával termettek a zamatos, nedvdús gyümölcsöt. Mindenfelé gyönyörű virágágyak tarkállottak, fényes tollú, ritka madarak röpdöstek, csicseregtek a fákban, bokrokban.

Nem messze kis patak csörgedezett csillogva zöld partjai között, halk mormolása muzsikaként csilingelt a leányka fülében, aki olyan sokáig élt a szikkadt, szürke prérin.

Ahogy ott állt és elgyönyörködött a sok szebbnél szebb látnivalóban, egyszer csak fura embercsoportot látott közeledni. Soha életében nem látott még ennél különösebb figurákat: sokkal kisebbek voltak, mint a felnőttek, akik közt addig élt, de azért nem voltak törpék.

Körülbelül akkorák voltak, mint Dorka maga, aki korához képest jól fejlett gyerek volt - de az arcukon látszott, hogy sokkal öregebbek. Néhány férfi közeledett és egy nő, mindannyian különös öltözékben.

Csúcsos kalapjuk mintegy kétarasznyi magasan meredezett fejük fölé, kerek karimájára körös-körül kis csengettyűk voltak erősítve, s ezek minden lépésnél kedvesen csilingeltek. A férfiak kalapja kék volt, a nőé fehér, ugyancsak fehér köntöse redőkben csüngött le válláról, pici csillagok voltak elszórva rajta, s ezek úgy csillogtak a napsütésben, mint megannyi gyémánt.

A férfiak ugyanolyan kék színű öltözéket viseltek, amilyen a kalapjuk, és fényesre suvikszolt csizmájuk szárán is kék hajtóka ékeskedett. Dorka olyasforma korúaknak nézte őket, mint Henrik bácsi: kettőnek szakálla is volt.

A kis néni azonban sokkal, de sokkal öregebbnek látszott: arca csupa ránc volt, haja majdnem fehér, járása is merev. Dorka a ház ajtajában állt, és látta, hogy az emberkék a házhoz közeledve megtorpannak, összesúgnak, mintha nem mernének közeledni.

Végül a kis öreg néni odalépett Dorka elé, mélyen meghajolt előtte, és dallamos hangon megszólalt: Üdvözlünk téged, ó, nemes lelkű nagy Varázslónő, a mumpicok országában.

Kimondhatatlanul hálásak vagyunk neked, amiért megölted a gonosz Keleti Boszorkányt, és felszabadítottad népünket a nehéz rabságból. Dorka ámuldozva hallgatta az üdvözlő szavakat.

Vajon mire gondol a kis nénike, amikor őt varázslónőnek nevezi, és azt állítja, hogy megölte a gonosz Keleti Boszorkányt? Hiszen ő, Dorka, csak egy gyönge kis lányka, aki a légynek sem vét, a forgószél sok-sok mérföldnyire repítette hazulról, és még soha életében nem ölt meg senkit és semmit!

De a kis néni szemlátomást válaszra várt, Dorka tehát nagy sokára, habozva megszólalt: - Nagyon kedves, hogy ezt mondod, de azt hiszem, összetévesztesz valakivel. Én nem öltem meg senkit.

- Hát ha nem is te magad, de a házad - válaszolta az öreg nénike nevetve. - És az már egyre megy. Oda nézz! - folytatta, s a ház sarkára mutatott. - Ott a két lába, látod? Ott lóg ki a gerenda alól.

Dorka odanézett, és halkan felsikoltott ijedtében. Mert csakugyan, a vastag gerenda alól, amire a ház épült, két lábfej állt ki, hegyes orrú ezüstcipellőbe bújtatva.

- Jaj-jaj! - sopánkodott a leányka, kezét tördelve. - Úgy látszik, ráesett a ház! Mit csináljunk? - Nincs mit tennünk - válaszolta a nénike higgadtan.

Az Északi Boszorkány és a Keleti Boszorkány

- De hát ki volt ez tulajdonképpen? - kérdezte Dorka. - Mondtam már: a gonosz Keleti Boszorkány - felelte a nénike.

- Hosszú esztendők óta rabszolgaságban tartotta a mumpicokat, éjjel-nappal csak neki robotoltak. Most felszabadultak, és szerfölött hálásak neked. - Kik a mumpicok? - tudakolta Dorka.

- Mumpicoknak hívják azt a népet, amelyik itt lakik a Kelet országában, ahol a gonosz Keleti Boszorkány uralkodott. - Te is mumpic vagy? - kérdezte Dorka.

- Nem, én csak jó barátjuk vagyok, bár Észak országában lakom. Mikor a mumpicok látták, hogy a Keleti Boszorkány meghalt, gyorsfutárt szalajtottak értem, és én azonnal idesiettem.

Én az Északi Boszorkány vagyok. - Teremtő Atyám! - kiáltott fel Dorka. - Igazi boszorkány vagy?

- Igazi ám! - felelte a nénike. - De én jó boszorkány vagyok, szeretnek is az emberek. Nem vagyok olyan hatalmas, mint az a Gonosz Boszorkány volt, aki itt uralkodott, másképp én magam szabadítottam volna fel a mumpicok népét.

- Én azt hittem, minden boszorkány gonosz! - rebegte a leányka, mert mi tagadás, meg volt szeppenve, hogy egy igazi boszorkánnyal áll szemtől szemben.

- Ó, nem, ez nagy tévedés! Oz birodalmában mindössze négy boszorkány volt, és azok közül kettő, az Északi meg a Déli, jó boszorkány.

Ezt biztosan tudom, mert a kettő közül az egyik én vagyok, így hát nem tévedhetek. A Keleti meg a Nyugati Boszorkány csakugyan gonosz volt, de most, hogy az egyiket közülük megölted, Oz birodalmában már csak egy gonosz boszorkány maradt, mégpedig az, aki Nyugaton tanyázik.

Oz, a legnagyobb varázsló

Dorka egy percig eltűnődött, majd így szólt: - Emmi néni azt mondta, hogy a boszorkányok már sok-sok esztendővel ezelőtt kihaltak. - Ki az az Emmi néni? - kérdezte a nénike.

- Emmi néni a nagynénikém, Kansasban lakik, én is onnét jövök. Az Északi Boszorkány gondolataiba merült, fejét lehajtva, tekintetét a földre szegezve.

Azután fölnézett, és ezt mondta: - Nem tudom, hol van az a Kansas, még sose hallottam róla. De mondd csak: civilizált ország?

- Ó, igen - felelte Dorka. - Ahá, így már érthető a dolog. Mert a civilizált országokban, tudomásom szerint, nincs többé boszorkány, se tündér, se varázsló.

De Oz birodalmába még nem jutott el a civilizáció, mi el vagyunk vágva a világ többi részétől. Ezért nálunk még ma is vannak varázslók és boszorkányok.

- Kik a varázslók? - kérdezte Dorka. - Oz maga a legnagyobb Varázsló, a Bölcsek Bölcse - válaszolta az Északi Boszorkány, hangját suttogóra fogva.

- Hatalmasabb, mint mi, többiek együttvéve. A Smaragdvárosban lakik.

A nagy varázsló szerepe a történetben egyszerre kapcsolódik a hazatérés reményéhez és az Óz birodalmában élő népek elképzeléseihez. Dorkának Smaragdvárosba kell eljutnia, hogy tanácsot és segítséget kérjen tőle.

Az ezüstcipellő és a hazatérés vágya

Dorka éppen kérdezni akart valamit, de akkor a mumpicok, akik addig szótlanul álldogáltak, egyszer csak nagyot kiáltottak, és a ház sarkára mutattak, ahol a Gonosz Boszorkány feküdt.

- Mi történt? - kérdezte az öreg nénike, aztán odanézett és felkacagott. A halott Boszorkány lába ugyanis nyomtalanul eltűnt, nem maradt ott semmi, csak az ezüstcipellő.

- Olyan öreg volt, hogy gyorsan porrá aszalódott a napon - magyarázta. - Most aztán igazán és egészen vége. De az ezüstcipő a tiéd, ezután te viseled!

Az Északi Boszorkány lehajolt, fölvette a cipőt, kirázta belőle a port, és átadta Dorkának. - A Keleti Boszorkány nagyon büszke volt erre az ezüstcipőre - mondta az egyik mumpic.

Valami varázslat is fűződik hozzá, de hogy mi, azt sosem sikerült megtudnunk. Dorka bevitte a cipellőt a házba, és letette az asztalra.

Aztán kijött újra a mumpicokhoz, és így szólt hozzájuk: - Nagyon szeretnék minél hamarabb hazakerülni nénikémhez, bácsikámhoz, mert tudom, aggódni fognak értem.

Nem tudnátok segíteni, hogy hazataláljak? A mumpicok meg az Északi Boszorkány előbb egymásra néztek, aztán Dorkára, végül csak fejüket rázták.

Miért kell Smaragdvárosba mennie?

- Innét keletre, nem messze ide, hatalmas sivatag terül el - szólalt meg az egyik. - Senki sem jut át rajta élve. - Délen ugyanaz a helyzet - szólalt meg a második.

- Magam is jártam ott, a tulajdon két szememmel láttam. Délen a kvarangyok országa terül el. - Tudomásom szerint nyugaton is így van - szólalt meg a harmadik.

- És a nyugati országban, ahol a nyugorok laknak, a gonosz Nyugati Boszorkány uralkodik, és rabszolgájává tenne, ha megpróbálnál átkelni a birodalmán.

- Észak az én hazám - szólalt meg az öreg nénike -, és a szélén azt is a nagy sivatag határolja, amely Oz birodalmát körülveszi. Úgy látom, kedveském, itt kell maradnod nálunk.

Dorka erre keserves sírásra fakadt, mert nagyon egyedül érezte magát az idegenek között. Könnyei láttán a lágyszívű mumpicok is elérzékenyültek, tüstént elővették zsebkendőjüket, és könnyeiket kezdték törölgetni.

A kis öreg nénike ellenben lekapta a süvegét, és orra hegyére illesztve, ott egyensúlyozta, amíg háromig számolt:

A történet főbb szereplői

Az útitársak és a kalandok

A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába.

A nagy varázsló ,,megajándékozza" a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel, s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.

A történet fejezetei Dorka útjának fontos állomásait követik: a forgószelet, a mumpicokkal való találkozást, a Madárijesztő megmentését, az erdőn való átkelést, a Bádog Favágó megmentését és a Gyáva Oroszlán csatlakozását.

Az út Smaragdváros felé vezet, érinti a halált hozó pipacsföldet, a mezei pockok királynőjét, a Kapuőrző Kulcsárt és a Smaragdváros csodáit. Később a társak a Gonosz Boszorkányt keresik, mentést hajtanak végre, találkoznak a Szárnyas Majmokkal, és leleplezik a félelmetes Ozt.

A további események között szerepel a nagy szélhámos varázsereje, a léggömb felszállása, a dél felé vezető út, a harcias fák támadása, a porcelán csecsebecsék országa, valamint az, hogy az Oroszlán az állatok királya lesz.

A regény későbbi fejezetei a kvarangyok országát, Glinda segítségét és Dorka hazatérését is bemutatják.

Az angol nyelvű kiadások jellemzői

The Wonderful Wizard of Oz is a children’s novel written by author L. Frank Baum and illustrated by W. W. Denslow. It is the first novel in the Oz series of books.

A mű eredeti címe: The Wizard of Oz. A teljes, eredeti szöveg angol nyelven azoknak lehet különösen érdekes, akik az ismert mesét az eredeti megfogalmazásban szeretnék olvasni.

Az angol nyelvű változatok között található teljes regény, rövidített gyermekkiadás, illusztrált kiadás és könnyített olvasmány is. A The Wizard of Oz - Oxford Bookworms 1 például olyan kiadásként szerepel, amelyben Dorothy Kansasben él, majd egy ciklon egy különös országba repíti, ahol barátokat szerez.

Az eredeti szöveg olvasásához olyan kiadás is választható, amely az angol regényt rövidítés és átdolgozás nélkül közli. A The Wonderful Wizard of Oz egyik kiadása az angol eredeti szöveget, teljes és változatlan formában, szójegyzettel együtt kínálja.

Alapadatok egy angol nyelvű kiadáshoz

Miért lehet jó választás angolul olvasni?

Az Óz-történet világos alaphelyzete és jól követhető kalandsorozata miatt alkalmas lehet arra, hogy az olvasó ismert cselekményen keresztül találkozzon angol nyelvű szöveggel. Dorothy Kansasből indul, egy ciklon Óz földjére viszi, és a hazatérés érdekében új világot, új szereplőket és új veszélyeket ismer meg.

A történetben gyakran ismétlődnek a főszereplők, a helyszínek és a célok, ezért az angol szöveg követése könnyebb lehet akkor is, ha az olvasó még nem olvas folyékonyan eredeti nyelven.

A rövidített vagy könnyített kiadások elsősorban az angolul tanuló olvasók számára lehetnek áttekinthetők. A teljes eredeti szöveg azoknak lehet megfelelő, akik a klasszikus regényt Baum eredeti angol nyelvén szeretnék megismerni.

A könyv központi témái

Az Óz, a nagy varázsló egyik legfontosabb témája az otthon iránti vágy. Dorka minden kalandja és találkozása ellenére végig arra törekszik, hogy visszatérjen Kansasba Emmi nénihez és Henrik bácsihoz.

A barátság szintén meghatározó szerepet kap. Dorka útitársai különböző tulajdonságokat szeretnének megszerezni, mégis már azelőtt is képesek segíteni, kitartani és együtt gondolkodni, hogy Oz teljesítené kívánságaikat.

A történet a bátorság kérdését is árnyaltan mutatja be. A Gyáva Oroszlán fél, de félelme ellenére továbbmegy társaival, és ez az út során tanúsított kitartás a bátorság egyik fontos formáját jeleníti meg.

A Madárijesztő az észre, a Bádog Favágó a szívre, a Gyáva Oroszlán pedig a bátorságra vágyik. A varázsló által adott ajándékok azt a kérdést is felvetik, hogy valóban kívülről kell-e megkapniuk azt, amivel bizonyos értelemben már az út elejétől rendelkeznek.

Az Óz-történet angol címei

Az angol nyelvű könyvek többféle címmel jelenhetnek meg. A legismertebb cím a The Wonderful Wizard of Oz, amely a klasszikus eredeti regény címe.

A művel kapcsolatban előfordul a The Wizard of Oz címváltozat is. A magyar címek között megtalálható az Óz, a nagy varázsló és az Óz, a csodák csodája forma.

Az angol nyelvű kiadások keresésekor ezért érdemes a szerző neve, L. Frank Baum, valamint a The Wonderful Wizard of Oz és a The Wizard of Oz cím alapján is tájékozódni.

tags: #angol #nyelvu #mesekonyvek #oz #a #nagy