A „magyar egynyelvű cigány” elsősorban azokra a romungró, illetve magyarcigány közösségekre utal, amelyeknek a mindennapi nyelve ma főként a magyar, miközben történetileg saját romani nyelvváltozattal, a romungró nyelvjárással is rendelkeztek. A romungró elnevezés ezért nem azt jelenti, hogy ez a csoport soha nem beszélt cigányul, hanem azt, hogy a magyar nyelv átvétele és az asszimiláció következtében a romungró nyelvjárás sok közösségben visszaszorult vagy eltűnt.
A magyarországi cigányság nyelvi szempontból nem egységes: a romungrók mellett oláhcigány és beás közösségek is élnek az országban. A romungró nyelvjárás a centrális, más néven kárpáti cigány nyelvváltozatok közé tartozik, és ma már csak elszórtan, kis számú anyanyelvi beszélő körében maradt fenn.
A „magyar cigány” megnevezés jelentése
A közkeletű tudás úgy tartja, hogy a legkorábban, már a 15. században az ország területére érkező, majd később több hullámban betelepülő és leginkább asszimilálódott romungrók már jó ideje teljes egészében átvették a magyar nyelvet. Velük épp ellentétesen, a 19-20. század fordulóján román területekről érkező beás cigányok megtartották a cigány nyelvektől teljesen eltérő archaikus román nyelvjárásukat.
Épp ezért a 19. századtól a román fejedelemség felől érkező oláh cigányok azok, akikkel általában azonosítjuk a cigány nyelv használatát, azon belül is főképp a legismertebb lovárit. Nem meglepő tehát, hogy a romungró közösségek saját nyelvi öröksége még a roma társadalom tagjai között is sokszor ismeretlen maradt.
A különböző roma csoportok elnevezéseiről külön hosszú cikket lehetne írni, hiszen az általában külsőleg rájuk aggatott, és saját maguk által sokszor nem használt megnevezések között nehéz tisztán látni. A legrégebb óta itt élő csoportokat például a később betelepülő oláh cigányok kezdték romungrónak, azaz magyar cigánynak nevezni.
És miközben ez az elnevezés megragadt, és sokan a romungrók közül is használják az ebbe a csoportba tartozó cigányok néha az inkább társadalmi rangra, semmint feltétlenül a ténylegesen végzett szakmára utaló muzsikus jelzővel illetik magukat.
A magyarországi cigány közösségek fő nyelvi csoportjai
A magyarországi cigányok/romák, három nagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Ezek: a magyarul beszélő miagyarcigányok, römungról takik magukat zenész, muzsikus cigányoknak mondják), a két nyelven, magyarul és cigányul beszélő oláhcigányok (akik magukat romának, romnak mond ják) és a két nyelven, magyarul és románul beszélő román cigányok (akik magukat beásnak mondják).
| Csoport | Nyelvi jellemző | Önmegnevezéshez kapcsolódó elnevezés |
|---|---|---|
| Romungró vagy magyarcigány | Magyarul beszélő, történetileg romungró nyelvjárással is rendelkező közösségek | Romungró, magyar cigány, muzsikus cigány |
| Oláhcigány | Magyarul és valamely romani nyelvjárásban beszélő közösségek | Roma, rom |
| Beás | Magyarul és archaikus román nyelvjárásban beszélő közösségek | Beás |
Nyelvészeti körökben persze nem újdonság, ami az átlag ember számára mindenképpen: a cigány nyelvek négy nagy csoportba sorolhatóak, amelyek közül három meg is található Magyarországon. Az alábbi táblázatból egyedül a balkáni cigány nem kapcsolódik szorosan a magyarlakta területekhez, viszont a vlah (oláh), a centrális (kárpáti) és az északi cigány nyelvjárások némely dialektusának mind a mai napig találhatóak anyanyelvi beszélői az országban, illetve a történelmi Magyarország területén, még ha nem is minden esetben túl nagy számban.
A már említett vlah (oláh) cigány dialektuscsoport a legismertebb, de a lovári csak egy az ide tartozó tucatnyi különböző dialektusból, míg az északi cigány nyelvjárások közül főleg a német területekről bevándorolt szintókat érdemes kiemelni, bár az ő létszámuk mindössze néhány százra tehető.
Számunkra igazán fontos és az egész cikk alapjául szolgáló jelenség a centrális, más néven kárpáti cigány nyelvváltozatok, azon belül is a romungró nyelvjárás, amelynek beszélői szintén csak elszórva és vészesen kis számban találhatóak már csak meg Magyarországon.
A romungró nyelvjárás földrajzi fennmaradása
A legrégebb óta itt élő csoportként nem meglepő, hogy az országon belül már csak néhány területen, egészen pontosan Nógrád megyében, a Pilis egyes falvaiban, illetve a Baranya megyei Versenden élt túl ez a dialektus, amelyet még Délnyugat Szlovákiában beszélnek nagyobb csoportok.
Tudva, hogy milyen elenyésző az aktív beszélők száma talán nem meglepő, hogy nemcsak a nem cigány magyarok előtt, de a roma társadalom tagjai között is sokszor ismeretlen, hogy az egyébként szó szerint magyar cigányoknak nevezett csoportnak volt és helyenként mind a mai napig van saját cigány nyelvjárása.
A romungró nyelv szerkezeti sajátosságai
Ez a cigány nyelvjárás pedig sok tekintetben jelentősen eltér a leginkább ismert oláh nyelvi változatoktól. Tekintve, hogy a mai romungrók felmenői délszláv területeken keresztül érkeztek idáig, így sok jövevényszót kölcsönöztek onnan, akárcsak az elmúlt évszázadok során a magyar nyelvből is.
De az oláh nyelvjárásokkal összehasonlítva a romungró cigány dialektusnak eltérő lehet a szerkezete, mondattana és morfológiája is. A magyar nyelv a romungró nyelvjárásból vette át a cshaj ‘roma lány’ és cshávo ‘roma fiú’ szavakat.
A nyelvkeveredés nem elhanyagolható szempont és ugyan különösen a romungrók esetében magyar elemek átvételére gondolnánk elsősorban, valójában az oláh és a különböző kárpáti cigány nyelvek, így a romungró is erős kölcsönhatásban vannak egymással.
Anyanyelv, kétnyelvűség és nyelvcsere
A roma, cigány közösségek orális hagyománya kapcsán általában az ezzel foglalkozó tanulmányok felütése megállapítja: élő, a közelmúltig (vagy a jelenben is) létező, aktív korpuszról beszélhetünk, olyanról, amely a közösségi emlékezet meghatározója; főként mert nem-írásos kultúra a cigány közösségeké, az írásbeliség alakulástörténete alig fél évszázados, a beás nyelv esetében pedig még fiatalabb.
Azt is érdemes alapelemként tisztáznunk, hogy nem egynyelvű szövegkorpusz az ún. cigány folklór. A különböző nyelvi csoportok nem dialektikus eltérést mutatnak csupán, hanem különböző nyelveken beszélnek: a Kárpát-medencében főként a romani dialektusait, a beás nyelv dialektusait, valamint a magyar nyelvet, akár egynyelvű, akár kétnyelvű beszélőként.
Ily módon a folklórszövegek is különböző nyelveken - az adott kisközösség saját nyelvén - szólalnak meg, miközben mind a nyelvek (a nyelvhasználók szintjén), mind a folklórszövegek (hallomás, átvétel, egy közösséghez tartozás, közösségi emlékezet, vándormotívumok, etc.) megmutatják, hogy a csoporthatárok, nyelvi határok átjárhatók, kölcsönös egymásra hatásuk nyomot hagy a gyűjtött szövegeken.
A beás és az oláhcigányoknál a kétnyelvűségnek azzal a változatával találkozunk, amelyet Reger Zita úgy jellemez, hogy az egyik nyelv „a csoporton belüli intim, családias kommunikáció eszköze", a másik „a formálisabb, „hivatalos" jellegű társalgásé ("rendszerint ez a nyelv használatos az oktatásban, a hivatalokban, a munkahelyen, illetve a másik nyelvi közösség tagjaival való érintkezés során, s a csoporton belüli kommunikációban is, amikor az oktatás, a hivatal, a munkahely stb. témáiról esik szó.")
A beás és a cigány anyanyelvről a magyar anyanyelvre való áttérés ennek a kétnyelvűségnek keretében zajlott és zajlik le. A nyelvváltáshoz bizonyosan hozzájárult a cigánytelepek döntő többségének felszámolása 1965 és 1985 között.
A telepről való kiköltözés nemcsak azzal hatott a nyelvcsere irányában, hogy lazította a közösségi kötelékeket, hanem még inkább azzal, hogy mindennapossá tette a magyar többséggel való érintkezést, és elkerülhetetlenné tette a magyar nyelv egész napon át történő használatát.
Elősegítette a nyelvcserét az is, hogy már 1971-ben a beás férfiak 84 százaléka és az oláhcigány férfiak 75 százaléka olyan munkahelyen dolgozott, amelyen kénytelen volt magyarul beszélni. Ugyanakkor a nők negyede, de a hetvenes évek végén már a nők fele került hasonló helyzetbe.
Védőnővel, orvossal, ügyvéddel csak magyarul lehet beszélni, hivatalban ügyet csak magyarul lehet intézni. A legnagyobb hatást azonban valószínűleg az óvoda és az iskola gyakorolta, ahol egy-két kivételtől eltekintve az óvónő, a tanító, a tanár egy szót sem tudott cigányul vagy románul.
Nyelvi adatok a 19. és 20. századból
Az 1893. január 31-én Magyarországon összeírt cigányoknak harmada friss, vagy olyan bevándorló volt, illetőleg olyan bevándorló gyereke, aki 1850 után érkezett az országba. Ennek megfelelően 38 százaléka volt magyar anyanyelvű, 30 százaléka cigány, és 24 százaléka román anyanyelvű, a többiek szlovák, szerb, német, rutén, horvát és egyéb anyanyelvűek.
A jelenlegi országterület egészét illetően 1893 januárjában a magyar anyanyelvű cigányok aránya 79,5 százalék, a cigány anyanyelvűeké 10, a román anyanyelvűeké 4,5 százalék volt, további 6 százaléka pedig szerb, szlovák, német, rutén, horvát és egyéb.
| Év | Magyar anyanyelvű | Beás anyanyelvű | Cigány anyanyelvű | Egyéb |
|---|---|---|---|---|
| 1971 | 71,0 | 7,6 | 21,2 | 0,2 |
| 1993 | 89,5 | 5,5 | 4,4 | 0,6 |
Az 1971. évi országos kutatás idején a cigányok 71 százaléka volt magyar, 21,2 százaléka cigány, 7,6 százaléka román és 0,2 százaléka egyéb anyanyelvű. A cigányok létszáma 320 ezer volt, ebből 224 ezer magyar, 61 ezer cigány és 25 ezer román anyanyelvű.
Az 1993-94-es országos vizsgálatban a legalább 15 éves, már nem tanuló megkérdezettek 5,5 százaléka vallotta magát beás, 4,4 százaléka cigány anyanyelvűnek, és további 6 ezrelék említett más, nem magyar nyelvet.
Az 1971. évi kutatás óta a beás anyanyelvűek aránya 7,6 százalékról 5,5 százalékra, a cigány anyanyelvűek aránya 21,2 százalékról 4,4 százalékra csökkent. A beás és a cigány anyanyelvű cigányok 1971-ben - és már jóval korábban is - kétnyelvűek voltak: beszélték anyanyelvüket és a magyar nyelvet.
A nyelvi váltás tehát valószínűleg tovább folytatódik. Más beás és oláhcigány közösségekben mások a nyelvi változás mértékei, mások az egyes jelenségek és magatartások előfordulási arányai, és természetesen feltűnnek más viselkedések és tényezők is.
Romungró identitás és asszimiláció
Az egészen biztos, hogy történelmi okokból és az évszázadokon át érkező asszimilációs nyomásból kifolyólag a romungrók kezdetben a már említett szórakoztató zene, majd az abból kinövő magyar nóta (illetve később a komolyzene és a jazz) felé orientálódtak, az asszimiláció következtében azonban egyes sajátságos kulturális jegyeik eltűntek vagy jelentősen átalakultak.
Zuzana egy Versenden élő idős nénitől körülbelül harminc népdalt hallott, amelyek közül majdnem mind egytől egyig magyarul volt, de amelyik nem, az sem a számára anyanyelvként szolgáló tisztán romungró nyelvjárásban szólalt meg.
Miközben a romungrók körében kialakult és megszilárdult a muzsikálás mint szakma és főképp mint minden egyéb jellegzetességet háttérbe szorító identitást adó elem, a később betelepülő, különböző kézműves csoportokból álló oláh cigányok körében autentikusabbnak tekintett zeneiség maradt fenn (és igaz ez az egyébként teljesen más nyelvet beszélő beás cigányokra is).
Ez a meglehetősen nagy különbség a romungró és az oláh cigányok között a zenén kívül a kultúra egyéb területeire is kihatással volt, és ha kicsit jobban megnézzük látható, hogy a nyelviség kérdése mindig fontos szerepet játszott ebben.
Romungró nyelv és cigányzene
Ugyan a romungró vagy magyar cigány megnevezést hallva szinte mindenkinek a muzsikus cigányságnak a verbunkostól a magyar nótán át a 100 Tagú Cigányzenekarig húzódó története ugorhat be, de valószínűsíthetően kellett, hogy legyen saját zenei közege és dalkultúrája is a legkorábban ide érkező, majd asszimilálódott cigányságnak.
Ennek ellenére utóbbi megléte még a nyelviségnél is ismeretlenebb, de ennek okait csak találgathatjuk. Az, hogy mennyire ritka a romungró népdal jól szemlélteti az, amit Zuzana is jelzett, hogy a Zenetudományi Intézet hangarchívumában megtalálható körülbelül hétszáz, cigány nyelven előadott ének közül mindössze egyetlen egy dalt énekeltek fel romungró nyelvjárásban.
A hetvenes években szárba szökő romafolklór-mozgalom aktivitása is szorosan kapcsolódott az oláh kultúrához, ami természetes reakció volt a korszak erőszakos asszimilációs politikájára, hiszen egyes erős kulturális elemekben (például a népzenében, a költészetben vagy a népmesékben) a magyar mellett az oláh nyelv különböző dialektusai, főként a lovári jelent meg.
Így kialakult az a fura helyzet, hogy amikor cigányzenéről (tehát a klasszikusnak tekintett muzsikusokról) olvasunk valójában romungrókról olvasunk, amikor cigány népzenéről akkor pedig főképp oláh (esetleg beás) cigányokról.
ROMUNGRO
A világzenei piac és a nagyközönség érdeklődése az autentikus roma népi kultúra iránt ugyan sok új lehetőséggel kecsegtetett, de közben egyértelműen a még érintetlennek, a gyökerekhez közelebbinek vélt oláh cigány kultúrát tolta előtérbe az egyéb hazai cigány csoportokkal szemben.
De elég csak megnézni a leghíresebb, rendszerváltás környékén reflektorfénybe került autentikus roma népzenét játszó együtteseket, a Kalyi Jagot, az Ando Dromot vagy az Amaro Szunót, akik mind az oláh cigány kultúrkörből emelkedtek ki.
A különböző kárpáti cigány nyelvjárásokat beszélők alacsony létszámából kiindulva nem meglepő, hogy az eredetinek tartott cigány népzene már szinte egyet jelent az oláh cigány dalokkal.
Az oláhcigány kultúra presztízse
Az oláh kulturális jegyek felé való gravitálás több helyen is megfigyelhető az utóbbi évtizedben. A népzenekutató Kovalcsik Katalin által gyűjtött és szerkesztett Csetényei daloskert címen kiadott magyarcigány iskolai énekeskönyvben például többször is utalnak arra, hogy nagy átjárás van oláh és magyarcigány hagyomány között.
Zuzana is utalt arra, hogy a még romungró nyelvjárást beszélők körében is nagyon nagy az oláh cigányság presztízse, éppen annak vélt vagy valós autentikussága miatt, de arra is találni példát, hogy egy-egy fesztiválon, fellépésen a kárpáti cigány (legyen az romungró vagy vend) oláh cigány népviseletben áll színpadra.
Az elveszett, igazi cigányság megélése tehát a nyelvben és sok esetben ahhoz kapcsolódva a zenében és a külsőségekben is az oláh kultúrán keresztül történik, még akkor is, ha az adott csoportnak valójában létezik egy még aktív, szintén több száz éves, saját, egyedi cigány nyelvisége.
Így a nem cigány nagyközönség szemében a cigányság sokszor két monolitikus csoportra oszlik, amelyben az asszimilálódott magyar cigány áll szemben a cigányul beszélő többiekkel.
A romungró nyelv helye a folklórban
A cigány énekhagyomány - mint arra a bevezetőben utaltam - nem egynyelvű, nem egységes, a szerveződő közösségeket különböző életstratégiák, identitásstratégiák jellemzik.
A leginkább oláhcigány közösségek folklórját gyűjtő Bari Károly gyűjteményének elemző bevezetésében írja: „több évtizedes kutatásom anyagát áttekintve úgy látom, nincsen egységes cigány népi kultúra. Minden törzs, csoport folklóralkotásait […] jól megkülönböztethető sajátosságok jellemzik. Autochton kultúrája van a khelderashoknak, a lováriknak, a magyarországi magyarcigányoknak, az erdélyi magyarcigányoknak, és a többi cigány csoportnak is.”
A folklór legarchaikusabb szövegrétegeként tekinthetünk a cigány balladakincsre, melyek több gyűjteményben és számos variációban szerepelnek, köztük a magyarországi megjelenések közül válogatva Bari Károly és a Csenki testvérek nevéhez fűződőek a legismertebbek.
A nem-énekelt szöveghagyomány (a prózai formák) széles műfajspektrumú: eredetmondák, mítoszok (mitologikus történetek), anekdoták, történetek, hiedelmek, ráolvasások, jóslások, etc. találhatók ebben a széles, felgyűjtött szövegkorpuszban.
A cigány folklór nem egynyelvű
Viszonylag nehéz tehát olyan univerzálékra szert tenni, melyek így vagy úgy, a cigány folklórszövegeket, benne a cigány népmesét egységesen jellemzik. Ugyanakkor az áttekintésben vállalkozunk arra, hogy a folkloristák gyűjtő és elemző munkájának összeolvasása során a szövegalkotás stratégiáinak néhány sajátosságára felhívjuk a figyelmet.
A magyarországi cigány népmesék nyelvi sajátossága, hogy cigány (a romani dialektusai és archaikus változatai ill. beás és dialektusai) vagy magyar nyelveken szólalnak meg.
A folklorista osztályozás nyelvi szempontú rendszere a mesemondók felől gondolja el ezt a rendszert, éppen azért, mert a mesemondók nyelvi státusza sok esetben kétnyelvű, ily módon a hallgatói környezettől függ a mesék előadásának nyelve.
A mesélés aktuális közönsége szintén alapvetően befolyásolja a mesék nyelvét a kétnyelvű mesélők esetében: ők ugyanis cigány mesemondóként magyar nyelvű, nem-cigány közönségnek is mesélnek/meséltek, miközben meserepertoárjukba romani nyelvű mesék is tartoztak, melyeket saját közösségükben mondtak.
Nyelvvesztés és oktatási akadályok
A hazai cigány népesség egy része tannyelvi diszkrimináció áldozata, s ebből következően válik munkanélkülivé. Kemény István 1994-ben végzett cigány vizsgálatából tudjuk, hogy az általános iskola nyolc osztályát el nem végző 25-29 éves romák között „a legnagyobbak és valószínűleg a legfontosabbak az anyanyelv szerinti különbségek”.
A nyolc osztálynál kevesebbet elvégzők a magyar anyanyelvű cigányoknak 22,9%-át, a román anyanyelvűeknek 41,6%-át, és a cigány anyanyelvűeknek 48,2%-át teszik ki.
A román és a cigány anyanyelvű gyermekeknek szinte mindegyike kénytelen egy számára idegen nyelven (magyarul) megkezdeni iskolai tanulmányait, mivel Magyarországon cigány tanítók alig találhatók, és a cigány nyelvű oktatás is ritka, mint a fehér holló.
A beás és az oláhcigány közösségekben végbemenő nyelvcsere tapasztalatai a romungró nyelvjárás történetének megértéséhez is fontosak. A magyar nyelv térnyerése nem pusztán a családi nyelvhasználatot alakítja át, hanem az iskolai, munkahelyi, hivatali és kulturális érintkezés egész rendszerét is.
A romungró nyelvjárás kulturális jelentősége
Mit jelent ez a roma társadalom számára? Mennyire fontos identifikációs elem egy sajátos cigány nyelvváltozat? Egyáltalán megjelenik-e ez a szinte ismeretlen nyelviség a cigány zenében és ha igen hogyan?
A romungró nyelvjárás története arra mutat rá, hogy egy közösség nyelvi identitása akkor is jelentős maradhat, ha a nyelv aktív használata erősen visszaszorul. A magyarul beszélő romungrók kulturális örökségét nem lehet kizárólag a magyar nyelvűség alapján meghatározni, ahogyan az oláhcigány és beás közösségek sem írhatók le csupán egyetlen nyelvvel.
A cigány nyelvi csoportok nem dialektikus eltérést mutatnak csupán, hanem különböző nyelveken beszélnek. A csoporthatárok, nyelvi határok átjárhatók, kölcsönös egymásra hatásuk nyomot hagy a gyűjtött szövegeken.
A romungró nyelvjárás ezért egyszerre nyelvészeti, történeti és kulturális örökség: a magyarországi cigányság egyik régi nyelvi rétegének emléke, amelynek nyomai a beszédben, a szókincsben, a folklórban, a zenében és a közösségi önazonosságban is fennmaradhatnak.