Magyar nyelvtan leírás: a kommunikációtól a hangtanon és helyesíráson át a szóelemekig

A magyar nyelvtan a hangok, a szavak, a toldalékok, a mondatok és a szövegek rendszerét írja le. Megértéséhez különösen fontos a kommunikáció tényezőinek, a magán- és mássalhangzók tulajdonságainak, a hangrendnek, a mássalhangzótörvényeknek, a szóelemeknek és a helyesírás alapelveinek ismerete.

A magyar nyelv egyik legfontosabb sajátossága, hogy a toldalékokat a szótő után fűzi. A magyar nyelv képzői alkalmasak arra, hogy új szavakat, különböző jelentésváltozatokat, finom árnyalatokat, hangulatos szavakat hozzanak létre. A magyar nyelvtan szabályainak rendszerezett ismerete megkönnyíti a helyes beszédet, az írást, a szövegértést és a tudatos nyelvhasználatot.

A kommunikáció

A kommunikáció latin eredetű szó, tájékoztatást, közlést, felhívást és információcserét jelent. Nyelvi és nem nyelvi jelekkel kommunikálunk. A kommunikáció nemcsak információátadás, hanem kapcsolatépítés, érzelemkifejezés és hatásgyakorlás is.

A jelek fogalma és fajtái

A jel érzékszerveinkkel felfogható: látjuk, halljuk, tapintjuk, ízleljük. A jel mindig önmagán túl, valamire mutat.

Mesterséges jelek

A mesterséges jeleket a közlés szándékával hozzuk létre, emberek hozták létre, például a táblákat és a hangulatjeleket, de a szavak is mesterséges jelek.

Természetes jelek

A természetes jelek a közlés szándéka nélkül jönnek létre, például a füst azt jelzi, hogy tűz van.

A kommunikáció céljai

• kapcsolattartás, vagyis kapcsolatteremtés, kapcsolattartás és kapcsolatzárás;
• tájékoztatás;
• felhívás;
• érzelemkifejezés;
• gyönyörködtetés, például esztétikai és művészeti alkotások, versek segítségével.

A kommunikáció tényezői

• Feladó: ő küldi az üzenetet.
• Címzett: ő veszi az üzenetet.
• Csatorna: a közvetítő közeg, például a telefon vagy a levegő.
• Üzenet: a megfogalmazott gondolat.
• Kód: a közös jelrendszer, például a magyar nyelv.
• Ismeretek: a világról szerzett tapasztalataink, amelyek a megértést szolgálják.
• Kapcsolat: szóban vagy írásban jön létre.
• Beszédhelyzet: meghatározza, hogy hol, kinek és milyen körülmények között kommunikálunk.

Nyelvi és nem nyelvi jelek

A nyelvi jelek, vagyis a verbális jelek, a nyelvek jelei: a szavak és a mondatok. A jel szó maga is nyelvi jel, amelynek van hallható, vagyis kiejtett, és látható, vagyis írott formája, valamint jelentése.

A nem nyelvi, vagyis nonverbális jelek közé tartozik a tekintet, az arcjáték, a fej-, kéz- és lábmozdulatok, a testtartás, valamint az emblémák és a külső megjelenés.

Hangjelek a hangerő, a hangsúly, a hanglejtés, a beszédtempó, a beszéd ritmusa és a beszéd közben tartott szünetek.

A hangok és a beszédhangok keletkezése

A hangot rezgő anyag szólaltatja meg. A hang hullámokban, körkörös hullámokban terjed. A hangot egy közvetítő anyag viszi tovább, például a víz vagy a levegő. A hanghullám a fülünkben lévő dobhártyát rezegteti meg, az agyunk ezt alakítja vissza hanggá.

A beszédhangok keletkezésekor a levegő útja a következő: tüdő → légcső → gége, rajta a két hangszállal, amelyeket a levegő megrezegtet → ínyvitorla, amely kétfelé terelheti a levegőt → orrüreg vagy szájüreg, ahol az ajkak, a fogak, a szájpadlás és a nyelv vesz részt a hangképzésben.

A magánhangzók

A magánhangzók képzésekor a szájüregben nincs akadály.

A magánhangzók csoportosítása időtartam szerint

A magánhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú magánhangzós, például: akar - akár; kemény - kémény; bal - bál; veréb - véreb; oda - óda; irt - írt; koros - kóros; öt - őt; áru - árú; tüzért - tűzért.

A magánhangzók csoportosítása az ajakműködés szerint

• Ajakkerekítéses magánhangzók: a, o, ó, u, ú, ö, ő, ü, ű.
• Ajakréses magánhangzók: á, e, é, i, í.

Az ajakréses magánhangzók megjegyzését segítheti az „Ábel építi” kifejezés.

A magánhangzók csoportosítása a nyelv vízszintes mozgása szerint

• Mély, vagyis hátul képzett magánhangzók: a, á, o, ó, u, ú.
• Magas, vagyis elöl képzett magánhangzók: e, é, i, í, ö, ő, ü, ű.

A mély magánhangzók megjegyzését segítheti az „autó”, a magas magánhangzókét pedig a „teniszütő” szó.

A magánhangzók csoportosítása a nyelv függőleges mozgása szerint

A nyelv függőleges mozgása szerint alsó nyelvállású, középső nyelvállású és felső nyelvállású magánhangzókat különböztetünk meg.

A magánhangzótörvények

A hangrend

Szavaink többségében a magánhangzók szabályosan rendeződnek. A hangrend azt mutatja meg, hogy egy szóban milyen típusú magánhangzók találhatók.

• Magas hangrendű szó: csak magas magánhangzó van a szóban.
• Mély hangrendű szó: csak mély magánhangzó van a szóban.
• Vegyes hangrendű szó: magas és mély magánhangzó is van a szóban.

Vegyes hangrendűek lehetnek azok az ősi szavak, amelyekben e, é, i vagy í hang van, mert ezeknek valaha volt mély változatuk is, továbbá az összetett szavak és az idegen eredetű, vagyis más népektől átvett szavak.

Az illeszkedés

A toldalék hangrendje illeszkedik a szó hangrendjéhez. Magas hangrendű szóhoz magas hangrendű toldalék járul, mély hangrendű szóhoz mély hangrendű toldalék járul, vegyes hangrendű szóhoz pedig változó toldalék kapcsolódik nyelvtörténeti okok miatt.

A mássalhangzók

A mássalhangzók képzésekor a levegő a szájüregben akadályba ütközik.

A mássalhangzók csoportosítása a hangszalagok működése szerint

A zöngés mássalhangzók képzésekor a hangszalagok rezegnek. Ha a fejedre teszed a tenyered, miközben kimondod ezeket a hangokat, érezhető a rezgés.

Zöngés mássalhangzók: b, d, dz, dzs, g, gy, j, l, ly, m, n, ny, r, v, z, zs.

A zöngétlen mássalhangzók képzésekor a hangszalagok nem rezegnek. Ha a fejedre teszed a tenyered, miközben kimondod ezeket a hangokat, nem érezhető rezgés.

Zöngétlen mássalhangzók: p, t, k, f, sz, s, h, c, cs, ty.

A zöngétlen mássalhangzók megjegyzését segítheti a „PaTaK FeSZeS Ha CöCSöTYö” varázsmondat.

A mássalhangzók csoportosítása a képzés helye szerint

A -d, -n és -t hangok képzésekor a nyelvünk a fogunkhoz ér. A -ny és -ty hangok képzésekor a szájpadlásunkhoz ér.

A mássalhangzótörvények

Ha kettő vagy több mássalhangzó kerül egymás mellé egy szóban, gyakran hatnak egymásra. A mássalhangzótörvények közé tartozik a hasonulás, az összeolvadás, a rövidülés, a kiesés és a nyúlás.

Hasonulás

A hasonulás során az egymás mellé kerülő mássalhangzók közül az egyik részben vagy teljesen hasonlóvá válik a másikhoz.

Összeolvadás

Összeolvadáskor két különböző mássalhangzó áll egymás mellett, de ejtéskor egy új, harmadik hangot hallunk.

• játszik → [jáccik]: t + sz → cc;
• fonjad → [fonnyad]: n + j → nny;
• kertje → [kertye]: t + j → ty.

Ha képlettel jelöljük: a + b = c.

Rövidülés

Rövidüléskor három mássalhangzó áll egymás mellett, kettő megegyező, egy pedig különböző. A két azonos hang közül az egyiket nem ejtjük.

• jobbra → [jobra];
• otthon → [othon];
• varrta → [varta].

Ha képlettel jelöljük: aab → ab.

Kiesés

Kieséskor három mássalhangzó áll egymás mellett, mindhárom különböző, és a középsőt nem ejtjük.

• mondta → [monta];
• mindnyájan → [minnyájan].

Ha képlettel jelöljük: abc → ac.

Nyúlás

Nyúláskor egy mássalhangzót hosszúnak ejtünk.

• lesz → [lessz];
• kisebb → [kissebb].

Ha képlettel jelöljük: a → aa.

A szavak szerkezete

Egyszerű szavak

Az egyszerű szavak egyetlen tagból állnak.

Összetett szavak

Az összetett szavak két vagy több szó összekapcsolásával jönnek létre. Részeik az előtag és az utótag.

kosár + labda → kosárlabda

Többszörösen összetett szavak

A többszörösen összetett szavak úgy keletkeznek, hogy egy összetett szóhoz egy új szó kapcsolódik.

kosárlabda + csapat → kosárlabdacsapat

Helyesírás szerint a többszörösen összetett szavakat hat szótagig egybeírjuk, fölötte kötőjellel kapcsoljuk.

• gépkocsivezető: gép-ko-csi-ve-ze-tő, hat szótag;
• gépjármű-nyilvántartás: gép-jár-mű-nyil-ván-tar-tás, hét szótag.

Toldalékos szavak

A toldalékos szavak szótőre és toldalékra, vagyis szóelemekre bonthatók.

olvas + nak → olvasnak

A szótövek típusai

Az egyalakú tövek toldalékolás után sem változnak, például: ház, házban, házzal, háztól, házig.

A többalakú tövek toldalékolás után megváltozhatnak, például: kéz, kézben, kézzel, de kezes és kezek.

A tőszó olyan szó, amelyhez nem kapcsolódik toldalék, vagyis pusztán szótő, például: fa, bot.

A toldalékok

A toldalékok fajtái a képző, a jel és a rag. A szótő és a toldalékok kapcsolódási sorrendje általában a következő:

Szótő + képző + jel + rag

Ritka esetekben a képző a jel után is állhat, például a kisebbít szóban.

A képző

A képző olyan toldalék, amely megváltoztatja a szó jelentését.

• vad + ász → vadász;
• vad + ász + at → vadászat;
• olvas + gat → olvasgat;
• város + i → városi.

Több képző is állhat egymás után. A képzők elnevezése a képzett, vagyis az új szó szófaja alapján történik: a vadász főnév, ezért a -ász főnévképző; az olvasgat ige, ezért a -gat igeképző; a városi melléknév, ezért az -i melléknévképző.

Kicsinyítőképző

A kicsinyítőképzők közé tartozik a -ka, -ke, -cska és -cske.

bácsi + ka → bácsika

Fosztóképző

A fosztóképzők közé tartozik a -tlan, -tlen, -atlan és -etlen. Ezek megfosztják a szót az eredeti jelentésétől.

só + tlan → sótlan

A jel

A jel valamilyen viszonyjelentés hozzáadásával módosítja a szó jelentését.

Az igéhez járuló jelek

• A múlt idő jele: -t, -tt; például vár → várt.
• A feltételes mód jele: -na, -ne, -ná, -né; például olvas → olvasna.
• A felszólító mód jele: -j; például vár → várj, olvas → olvass.

A j hang az olvass szóban teljesen hasonult, és ezt az írás is jelöli.

A jövő idő kifejezésére a főnévi igenév és a fog segédige kapcsolata használható: olvas → olvasni fog.

A főnévhez járuló jelek

• A többes szám jele: -k; például alma → almák.
• A birtokos személyjel: -m, -d és más alakok, amelyek szám és személy szerint megmutatják, ki a birtokosa valaminek.
• A birtokjel: -é; például Andrásé.
• A birtoktöbbesítő jel: például könyveim = könyv + e + i + m.

A könyvem szóban az -m azt jelzi, hogy az egyes szám első személyű beszélő a birtokos. Az ablakunk szóban az -unk azt jelzi, hogy a többes szám első személyű beszélők a birtokos. A birtokjel és a birtokos személyjel nem ugyanaz: az Andrásé alakban konkrétan tudjuk, hogy András a birtokos.

A melléknév jelei

• A középfok jele: -bb; például okos → okosabb.
• A felsőfok jele: leg- és -bb; például okos → legokosabb.
• A túlzófok jele: legesleg- és -bb; például okos → legeslegokosabb.
• A kiemelőjel: -ik; például szebb → szebbik.

A rag

A rag a szavak mondatban betöltött szerepét határozza meg. Egy szóban egyetlen rag szerepelhet, amely lezárja a szót.

Az igéhez járuló ragok

Az igei személyragok szám és személy szerint megmutatják, hogy ki cselekszik.

• olvasom: egyes szám első személy;
• olvasunk: többes szám első személy.

A névszókhoz járuló ragok

A névszók közé tartozik a főnév, a melléknév, a számnév és a névmás.

• A tárgy ragja: -t; a tárgy kérdése mit? vagy kit? Például: almát, Pétert.
• A birtokos jelző ragja: -nak, -nek; például autónak a kereke.
• Határozóragok: -ban, -ben, -ba, -be, -ból, -ből, -n, -on, -en, -ön, -ra, -re, -ról, -ről, -nál, -nél, -hoz, -hez, -höz, -tól, -től, -val, -vel, -kor.

A magyar helyesírás jellemzői

Az írás a közlendők rögzítése látható jelekkel. A helyesírás valamely nyelv írásának közmegegyezésen alapuló és közérdekből szabályozott módja, illetve az ezt tükröző, rögzítő és irányító szabályrendszer.

A magyar helyesírás betűíró rendszerű, mert legkisebb egységei nem szavakat vagy szótagokat rögzítő írásjegyek, hanem hangokat jelölő betűk. Latin betűs, mert a sajátos magyar betűsor a latin betűkészletből alakult ki. Hangjelölő, mert betűi legtöbbször a kiejtett hangokat jelölik.

Helyesírásunk értelemtükröző is, mert a szóalakokban általában ragaszkodunk a szóelemek feltüntetéséhez, az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit, a különírás és az egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket, valamint az összetett szavak elválasztásakor tekintettel vagyunk az összetételi tagok határára.

A magyar ábécé és a betűk

A beszédhangok írott jeleit betűknek nevezzük. A magyar beszédhangok egy részét egyjegyű betű jelöli, például á, e, í, ü, b, r, s, v; más részét többjegyű betű jelöli, például cs, sz, ty, zs és dzs.

A magánhangzók jelölése

A magyar magánhangzókat egyjegyű betűk jelölik. A rövid magánhangzók: a, e, i, o, ö, u, ü. A hosszú magánhangzók: á, é, í, ó, ő, ú, ű.

A magánhangzókat jelölő nagybetűkre kézírásban és nyomtatásban ugyanúgy fel kell tenni az ékezeteket, mint a kisbetűkre, például: Ödön, Ürményi, Ázsia, Óbuda, Őriszentpéter. Csak a rövid i nagybetűs alakján nincs pont, például: Ilona, Izland. A hosszú nagy Í-re azonban ki kell tenni az ékezetet, például: Írország, Írott-kő.

A mássalhangzók jelölése

A magyar mássalhangzókat, a kis j kivételével, mellékjel nélküli betűvel jelöljük. Tizenhét mássalhangzót egyjegyű betű jelöl: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z.

Nyolc mássalhangzót kétjegyű betű jelöl: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs. Egy mássalhangzót háromjegyű betű jelöl: dzs.

A mássalhangzók hosszúságát betűkettőzéssel jelöljük. Az egyjegyű mássalhangzókat kétszer írjuk le: bb, cc, dd, ff, gg, hh, jj, kk, ll, mm, nn, pp, rr, ss, tt, vv, zz.

A többjegyű mássalhangzókat az összetett szavak tagjainak határán teljesen kettőzzük, például: jegygyűrű, fénynyaláb, díszszemle. Egyéb helyzetekben egyszerűsítve kettőzzük őket, vagyis csak az első jegyüket írjuk kétszer: ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs, például: loccsan, eddzük, asszonnyal.

Elválasztáskor a többjegyű betűk teljes alakja jelenik meg, például: locs-csan, edz-dzük, asz-szony-nyal.

A magyar ábécé

A magyar ábécé a betűk meghatározott állománya és felsorolási rendje. A magyar ábécé negyven kisbetűje a következő:

a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.

A magyar nagybetűk sorrendje ugyanez: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs.

Az írásgyakorlatban gyakran előforduló q-t, w-t, x-et és y-t így soroljuk be a magyar ábécébe: … p, q, r … v, w, x, y, z, zs. A ch-t a betűrendbe sorolás szempontjából c + h kapcsolatnak tekintjük.

A betűrendbe sorolás

A betűrendbe sorolás az az eljárás, amellyel a szavakat és szókapcsolatokat általában a magyar ábécé alapján sorrendbe szedjük. A betűrendet szótárakban, lexikonokban és névsorokban használjuk.

A különböző betűvel kezdődő szavakat az első betűk ábécébeli helye szerint állítjuk rendbe. A betűrendbe sorolás szempontjából nem teszünk különbséget a kis- és a nagybetűk között, de ha két egység között csupán ebben van különbség, akkor a kis kezdőbetűs szó megelőzi a nagy kezdőbetűst.

Az egyjegyű betűt teljesen elkülönítjük az azonos írásjeggyel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű vagy háromjegyű betűtől. Mindig az egyjegyű betű van előbb.

A magánhangzók rövid-hosszú párjai betűrendbe soroláskor a kialakult szokás szerint azonos értékűnek számítanak. A hosszú magánhangzót tartalmazó szó tehát meg is előzheti a megfelelő rövid magánhangzót tartalmazó szót, például: ír, Irán, író, Irak.

A különírt elemekből álló szókapcsolatokat és az egybeírt vagy kötőjellel kapcsolt összetételeket ugyanazon szabályok szerint soroljuk betűrendbe, mint az egyszerű szavakat. A szóhatárokat nem vesszük figyelembe.

A helyesírás négy alapelve

A magyar helyesírás négy alapelve a kiejtés szerinti írásmód, a szóelemző írásmód, a hagyományos írásmód és az egyszerűsítő írásmód.

1. A kiejtés szerinti írásmód elve

A legtöbb szót és toldalékot úgy írjuk le, ahogyan kiejtjük. A kiejtés szerinti írásmód azt jelenti, hogy a szóelemek, vagyis a szótövek, képzők, jelek és ragok írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük.

A rövid és hosszú hangok rossz vagy hanyag ejtése miatt nem támaszkodhatunk mindig a hallásunkra. A rövid és hosszú hangoknak jelentésmegkülönböztető szerepük is lehet, például: tör - tőr; szel - szél; var - varr.

Alakőrző és alakváltoztató szavak

Bizonyos szavaink minden alakjukban megőrzik a tőbelseji hosszú magánhangzót, például: dísz, díszes, díszít; hűs, hűsöl, hűsítő. Ezek az alakőrző szavak.

Más szavak tőbelseji í, ú, ű magánhangzója bizonyos származékokban megrövidül, például: ír, irat, irkál; út, utat, utak; súg, sugall, sugdolózik. Ezek az alakváltoztató szavak.

Az alakváltozás megjegyzését segítheti a KÉZ szabály: kéz → kezek, út → utak.

2. A szóelemző írásmód elve

A szóelemző írásmód elve szerint az összetett és a toldalékos szavakban a szótőnek és a toldalékoknak felismerhetőknek kell lenniük.

A mássalhangzók hatnak egymásra, ezért a kiejtés eltérhet az írásképtől. A mássalhangzótörvények ellenére megőrizzük a szóelemeket, például: barátság, nem pedig [baráccság], mert a szó töve a barát.

3. A hagyományos írásmód elve

A hagyományos írásmód elve érvényesül a régies helyesírású családnevekben és a j-ly használatában.

A régies helyesírású családnevekben régebben más betűvel jelöltünk egy-egy hangot, ezért tiszteletből megőriztük a családnév írásmódját. A j és az ly régen kétféle hangot jelölt, de mára az ly kiejtése kiveszett a nyelvünkből, ezért tiszteletből megőriztük az ly-os szavak írásmódját.

A hagyományos családnevek toldalékolásakor a -val és -vel a kiejtett hanghoz hasonul írásban, például: Babits + val → Babitscsal; Kovách + val → Kováchcsal.

4. Az egyszerűsítő írásmód elve

Az egyszerűsítő írásmód elve lehetővé teszi, hogy bizonyos kétjegyű betűk kettőzésekor ne írjunk le három vagy négy betűt. A magyar ábécében például nem szerepel ggy betű, hanem gy + gy, ezért az írásban összevonjuk: meggy, asszony.

Három azonos mássalhangzót nem írunk le egymás mellé, például orr + val → orral, nem pedig orrral.

Az egyszerűsítés elvét nem alkalmazhatjuk tulajdonneveknél, például: Papp + val → Papp-pal; Blikk + vel → Blikk-kel.

Összetett szavaknál sem alkalmazhatjuk az egyszerűsítést, például: sakk + kör → sakk-kör; balett + táncos → balett-táncos; jegy + gyűrű → jegygyűrű.

A magánhangzók időtartamának helyesírása

A szavak egy részében az i, í, u, ú, ü, ű ejtése ingadozhat, írásban azonban a kialakult szabályokat kell követni.

Egyes szavaknak minden alakjában hosszú az í, ú vagy ű: íz, ízes, íznek; szín, színes, színész; szív, szíves, szívből; hús, húsok, húsból; súly, súlyos, súlya; új, újság, újra, újabb; gyűjt, gyűjtemény, gyűjtjük; hűs, hűsít, hűsek; tű, tűk, tűvel.

A szavak végén álló i legtöbbször rövid: kocsi, kifli, bácsi, néni, kicsi, nini, Peti, Mari. Néhány szó azonban hosszú í-re végződik, például: sí, rí, zrí.

Az egy szótagú főnevek végén hosszú ú vagy ű betűt írunk: bú, szú; fű, mű, nyű, tű.

A több szótagú főnevek között is sok hosszú ú-ra vagy ű-re végződik, például: ágyú, aszú, borjú, ború, bosszú, búcsú, dugattyú, faggyú, fattyú, fiú, fogantyú, gyanú, gyapjú, háború, hattyú, interjú, kallantyú, kátyú, kopoltyú, koszorú, ocsú, odú, randevú, sarkantyú, sziú, szivattyú, tanú, vályú, varjú; betű, billentyű, csengettyű, csepű, derű, fésű, gyepű, gyűrű, gyűszű, hegedű, herkentyű, keselyű, kesztyű, köpű, kösöntyű, köszörű, nedű, rézsű, seprű, szérű, tetű, töpörtyű.

Vannak rövid u-ra vagy ü-re végződő több szótagú főnevek is, például: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, frufru, gyalu, hamu, hindu, kakadu, kapu, kenguru, kenu, lapu, mandzsu, marabu, pertu, ragu, saru, satu, szaru, tabu, tinóru, uhu, zebu, zulu, zsalu, zsaru; bürü, eskü, güzü, menü, revü, süsü, tütü, ürü.

Rövid u-val írjuk a becézett alakokat is, például: anyu, apu, Icu, Pityu.

A magyar nyelv néhány sajátossága

A magyar nyelv hangzását még az idegen anyanyelvűek is kellemesnek érzik. A kellemes hangzás egyik oka, hogy tisztán, artikulálva, soha nem elharapva képezzük a hangokat.

A magánhangzók és a mássalhangzók aránya kedvező, a szavakon belül a magánhangzók is harmonizálnak egymással, és rövid, valamint hosszú hangjaink is vannak.

A magyar nyelvben a mássalhangzók nem torlódnak nagy számban. A tájnyelvi kiejtés árnyalja és szebbé teszi a nyelvünket.

A magyar nyelv gazdag szókészlettel rendelkezik. A költők különösen jól használják ki azt a képességét, hogy sok szónak átvitt értelme és másodjelentése is van.

A magyar nyelvet történelmünk folyamán állandóan gazdagították az idegen szavak is. A képzők, a szóösszetétel és más szóalkotási módok újabb és újabb szavakat hoznak létre, így hatalmas szócsaládok alakulnak ki.

A toldalékok a szótő után kapcsolódnak, ezért a magyar nyelv sok jelentést tömören képes kifejezni. A ragokkal egy-egy szóval tudjuk kifejezni azt, amit más nyelvek több szóval, például: barátom.

Az igekötők is a tömörséget szolgálják. A jelző megelőzi a jelzett szót, és a jelző nem kap toldalékot: Szép kislányt láttam, és nem szépet, kislányt.

A páros testrészeket egyes számban használjuk: fáj a kezem a sok írástól.

A hely- és időhatározóknál kialakult az irányhármasság: hol, honnan, hová; mikor, mióta, meddig.

tags: #magyar #nyelvtan #leveliras